Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-31-2000-01-02 / 305. szám
VI Szilveszter 1999. december 31.—2000. január 2., péntek—vasárnap Hogyan képzeltem a 2000. évet? Isten bothtal ver... Ki ne gondolt volna előre gyermekkorában, vajon hogy alakul az élete kétezerben? Minél hosszabb volt ez a képzeletbeli idő- .híd, annál valószínűtlenebbnek tűnt a kerek évforduló. Most fordítottunk az idő kerekén, s riportalanyainkat arról faggattuk, mit gondoltak, vártak akkor régen kétezertől. Dr. Patay István, a Tessedik Sámuel Főiskola rektora: — Mint minden gyerek annak idején, én is kiszámoltam, hány éves leszek 2000-ben. Arra jutottam, hogy nagyon öreg leszek. Tízéves korban a 49 év bizony élemedett komák számít. Felnőttként azután mindig lekötöttek az aktuális problémák. A kétezerre is úgy gondoltam, mint a többi évfordulóra, elmúlik a régi, jön az új esztendő. Az élet azonban úgy hozta, hogy 2000 mégis nagyobb jelentőséget kap. Sosem szőttem elérhetetlen terveket, megvallom, korábban álmomban sem gondoltam volna, hogy a Tessedik Sámuel Főiskola rektoraként kezdem az új évet. A megbízatás miatt drukk is van bennem. Sokat várok magamtól és kétezertől. A főiskolától azt, hogy zökkenőmentesen beinduljon, s a csatlakozó intézmények új fejlődési pályára álljanak. Reményeim szerint ebben segít majd az oktatáspolitika, a régió, csakúgy, mint a megyék és a városok. Magamtól pedig azt várom, hogy ebben jó partner leszek. Szarka Elemérné 72 esztendős, gyomaendrődi nyugdíjas: — Tíz-tizenkét éves lehettem, amikor szóba került 2000. A gyerekes kérdezősködést a felnőttek félig viccesen úgy intézték el, hogy azt mondták: akkor lesz a világvége. Később már nem is igen foglalkoztatott az ezredvég. A szüleim gazdálkodtak, mindannyiunkat taníttattak. Férjhez mentem. A párom tanító volt, családot alapítottunk. Azóta már unokáink is vannak. Érthető hát, hogy a férjemmel bizakodóak vagyunk. Bízunk a mostani kormányban. Reméljük, hogy az ország és ezzel a csaláSzerb József, Geszt polgármestere: Ezt a mosolyt öt évvel ezelőtt örökítették meg rólam. Akkor még azt hittem, ez 2000- ben is tart... dók helyzete is jobbra fordul. Az utóbbi időben egyre többet gondolunk vissza a múltra, a szép és a kevésbé szép emlékekre. Annak idején a világvége-jóslatot nem vettem komolyan, s természetesen ma sem. Tény azonban, hogy az idei év a sok katasztrófával, árvízzel,, belvízzel, tűzzel, háborúval, földrengéssel sok szomorúságot okozott az embereknek. Abbéli reményben, hogy jobb következik, az idei esztendőt vidáman búcsúztatjuk. Az elmúlt évtizedekben a párommal mindig a tévé előtt töltöttük a szilvesztert, most viszont a gyermekeinkkel és azok családjával ünnepiünk. Dr. Szító András szarvasi kutató, hid- robiológus: — Úgy tizenkét éves lehettem, amikor komolyan foglalkoztatott a kétezres dátum. Miután kiszámoltam, hogy akkor én már 61 éves leszek, úgy gondoltam, az olyan messze van, hogy sose fog eljönni. Azután érettségi táján ismét eszembe jutott a kerek évforduló. Ez 1957-ben volt, amikor még a háború nyomait nagyon is lehetett érezni. Reméltem, hogy jó negyven év múlva az emberek sorsa jobbra fordul és megszűnik a szegénység. Ahogy teltek az évek, bíztam benne, hogy idővel sikerül valóra váltani a terveimet, hogy nemcsak munkából áll majd az életem, hanem futja a pénzből és az időmből hazai és külföldi utazásra. Bíztam abban is, hogy az ezredforduló környékén a feleségemmel már javarészt a gyermekeinkkel, az unokáinkkal és a barátainkkal töltjük majd a napjainkat. Nos a tervekből annyi valóra vált, hogy anyagi gondjaink nincsenek. Persze ez nem a kutatói fizetésünknek köszönhető, hanem annak, hogy a tudásomat a vállalkozásom révén sikerült pénzre váltani. A feleségem is kutató. Az időnk nagy részét ma is a munka tölti ki. Idén Erdőtarcsán, az akadémiai alkotóházban töltjük a szilvesztert. Kérdezzen meg ismét, mondjuk 2020-ban! Remélem addigra a többi tervem is valóra válik. Szerb József, Geszt polgár- mestere: Húsz évvel ezelőtt húsz évvel fiatalabb voltam!!! Akkor a szilvesztereket nagy baráti társaságokban töltöttük, hatalmas főzéDr. Karsai József bat- tonyai gazdálkodó nem ilyen 2000-re számított. De sebaj, amíg druszája áll az FVM élén! Dr. Szító András szarvasi kutató (a szúnyoggyérítési program kidolgozója) optimistán néz a jövőbe: 2000-ben is lesznek szúnyogok... seket csaptunk, nyúl- paprikást, birkapörköltet, fácánlevest készítettünk. Ment az ultizás, biliárdozás. Akkoriban azt hittem, húsz év múltán jobb lesz. De ennek a fordítottja következett be, mindenki befelé fordul, nincsenek társas ösz- szejövetelek, még a hangulat is más. A kistelepüléseken ez még inkább érzékelhető, hiányzik a szórakozási lehetőség. Egyedüli kikapcsolódás a tévénézés maradt, de a rengeteg csatorna közül alig lehet választani, általában éppen a jó műsorokat adják egy időben. Az idei szilvesztert — mint már tíz éve rendszeresen — otthon, családi körben töltöm, ha az útviszonyok engedik, lányaim is hazajönnek, ha nem, akkor a nejemmel kettesben búcsúztatjuk az óévet. Dr. Karsai József battonyai gazdálkodó: — Gyermekkoromban természetesen én is számolgattam, hogy hány éves leszek 2000-ben. Akkor szinte természetesnek tartottam, hogy megérem az új évezredet. Most 56 évesen, amikor mindössze egy nap választ el tőle, már korántsem vagyok olyan biztos a dolgomban. Talán azért, mert mindenre számítottam, csak ekkora szegénységre nem. Persze akkor sem dúskáltunk az anyagiakban, viszont az összetartozás tudata, a lelki gazdagság bearanyozta a karácsonyt is, meg a szilvesztert is. Most meg csak a pénz, illetve annak hiánya körül forog minden: a hírek szerint a magyar lakosság november-decemberben 20 milliárd forint kölcsönt vett föl a karácsonyi bevásárlásokra. Ennek, plusz a hasonló nagyságrendű megtakarításoknak jelentős része a külföldiek zsebébe vándorolt. A millennium évében tovább nő tehát a kiszolgáltatottságunk, viszi a víz és a bank a földjeinket, hogy dűlőfélben van fejünk fölött a ház. Summa summarum: nem így képzeltem el az új évezred beköszöntét. (r—w—gh) Amikor az újságíróra „lőnek” Mottó: És van még egy — mindenképpen méltányolandó — kívánságom az élettói. Az, hogy nyolcvanéves koromban gyermektartási díj fizetésére kötelezzen a független magyar bíróság. Elváltoztatott kézírás, gondosan megkomponált helyesírási hibák. A névtelen levélíró szerint ez már a vég. És a romlás egyetlen embernek, a mostani választott vezetőnek a számlájára írható. „Követeljük vissza a régit!” — fogalmaz királyi többesben. Dobnám a szemétkosárba a levelet is, meg a borítékot is. A hetedik érzékem súgja, hogy belenézzek a kufertába. Két, névvel, lakcímmel ellátott postai befizetési szelvény lapul benne, elárulva az anonim iromány szerzőjét, aki — minő véletlen — azonos a visszakövetelt régi vezetővel. Mosolygok Névtelenke felsülésén, tudván, hogy ritkán éri ekkora „szerencse” a tollforga- tót. A kellemetlenkedők kilétét általában homály fedi. Az alábbi esetek kapcsán hajlamos vagyok azt hinni, hogy így van ez rendjén. A romániai forradalom zűrzavarában Battonyára került néhány kilogramm uránt is tartalmazó ipari (haditechnikai?) anyag. A csempészek és orgazdák jó üzletet láthattak benne, ám a magyar elhárítás megakadályozta őket az értékesítésben: közúti igazoltatást színlelve akkor csapott le a bandára, amikor tagjai Battonyáról Budapestre szállították a vasút melletti kiserdőben tárolt „kincset”. Mindezt — „Ki venne uránt?” címmel — megírtam lapunk első oldalán. A cikk megjelenését követően, még aznap este csúzlival belőtték a battonyai városi szerkesztőségnek is otthont adó lakásom ablakát. Azt, hogy ösz- szefüggés lett volna az uránsztori „kiteregetése” és a lövés között, ma sem állítom. A helyszínelő rendőrök egyike — fény felé tartva a sötétítő függöny által felfogott corpus delictit — megjegyezte: szép kis darab, kár, hogy nem az ő (mármint a rendőr) szomszédjának ablakát vette célba vele az elkövető. Egyébként pedig értesítsem őket, ha eszembe jutna, hogy mégiscsak van haragosom, mondta, s zsebre vágta a csúzligolyót. Csaknem egy évtized telt el azóta. Egészen a legutóbbi időkig abban a hitben éltem, hogy nekem nincs is igazi haragosom. Előfordul ugyan, hogy egyik-másik írásommal kellemetlen perceket okozok az érintetteknek, de hát ez a világ rendje: a fogorvosra sem szokás lődözni azért, mert fájdalmat okozott a húzással vagy a csiszolással. Mondom, semmilyen hasznos információval nem szolgálhattam a „csúzlis merénylőt” illetően. Az idén nyáron viszont megszólaltattam vasárnapi lapunkban egy hölgyet, aki apróhirdetés útján ígérte, hogy visszaszerzi a gyorshajtás miatt elvett jogosítványokat, darabonként potom 800 ezerért. A rendőrség is „ráharapott” a témára. Megint csak nem állítom, hogy ennek a történetnek bármi köze lenne ahhoz a névtelen telefonhíváshoz, amelyet — pec- hemre vagy szerencsémre? — a feleségem kapott. Öreg este volt már, szokás szerint késve etettem a jószágokat. Hallom ám, hogy az asszony a konyhaablakból szólogat: — Gyere, megszületett a kislányod, mehetsz látogatni a gyulai kórházba! Se köpni, se nyelni nem tudtam, éppen akkor öntöttem föl a terménydarálót kukoricával; leállítani csak teljesen üres állapotban szabad. — Várhat az a gyerek! Majd megyek, ha lejár a daráló! Addig is légy szíves, engedj vizet a kádba! Disznószagúan, darapo- rosan mégsem állíthatok be a szülészetre —jópofáskodtam. — Fürödhetsz — mondta könnyeivel küszködve a feleségem, amikor fölmentem a lakásba. Lassan harmincéves házasok leszünk, de még ilyen földúltnak nem láttam. — Nő volt, nem mutatkozott be, azt mondta, te nagyon jól tudod, hogy kicsoda. Három kiló hússzal született a baba, egészséges, barna hajú. — Na, ne! — csattantam föl, s bevágtam magam mögött a fürdőszoba ajtaját. Magyarázkodni fölösleges és reménytelen. Ártatlanságomat az idő, pontosabban a gyermektartási per elmaradása igazolhatja. Ámbár... szívesen részt vennék egy ilyen tárgyaláson, legalább jövő szilveszterre is lenne témám! Ménesi György BOTHAFON. (u) Az alkalmi reklámfotózás a legjobb fizetéskiegészítő! Felvételünkön Both Imre kollegánk a legújabb, legolcsóbb mobiltelefont, a BOTHAFON-t reklámozza. Egyetlen dologra kell ügyelniük az új előfizetőknek. Nevezetesen, hogy beszélgetés közben egymástól pár lépésnyi hallótávolságban legyenek... fotó: such tamás Reccs... (m) Egy ilyen fogástól még a legkeményebb fából faragott Bot(h)ok is hanyatt esnek. (Kollegánk fölött Amir Alter ötdanos Kyokushinkai mester, az Izraeli Elit Alakulatok kiképző tisztjeinek instruktora.) fotó: lehoczky Péter Szilveszteri aprók A Körösladányba látogatott embeijogi ombudsman szombaton este megfelelő színvonalúnak minősítette Basszusné Viruló Viola befogadóállomását. *** Érdekes esethez riasztották csütörtök este az egyik gyulai tűzoltót. A tüzes menyecskéhez pillanatok alatt kivonult tűzoltó a problémát saját fecskendőjével oldotta meg. *** A Békéscsabai Rendőrkapitányság közlekedési osztálya 25 ezer forintra bűntette Dobrotka Pál helyi vállalkozót, amiért a férfi lakott területen belül 140 kilométer/órás sebességgel szerváit. Az olaj és a bor után már a konzumnőket is hamisítják. Homokos Sándor vasárnap éjjel a 47-es út mentén Flörtös Mariskaként árulta magát. *** Úgy tűnik: manapság egyre csökken a hölgyek iránti érdeklődés. A hivatalos határidő lejártáig mindössze hatan nyújtottak be pályázatot Leselkedő Laci bácsinak a gyulai fürdő női öltözőjének falán kialakított kukkolólyukára. Felmondás Frici, a békéscsabai zörejgyár személyzeti osztályvezetője péntek óta a focipályán gyakorolja a kirúgást, ugyanis rájött, hogy ott végkielégítés nélkül rúghatja ki a labdát. Óhajtó Ottó orosházi lakos határozottan tiltakozott amiatt, hogy az első körben csak Pista, Karcsi és Jani bővíthette a szép Szorítósnét. *** Kedden este kilenc és tíz óra között egyirányúsították a szarvasi Veszekszik család vitáját. Ebben az időben mindenki csak a feleség szemszögéből közelíthette meg a témát. *** Az Országos Erkölcsrendészeti Főfelügyelőség eljárást indított Huzal Hugó csabai telefonszerelő ellen, mert a derék „szaki” a tizennyolc évnél fiatalabb kábeleket is rendszeresen lefektette. M. B.
