Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-24-26 / 300. szám
1999. december 24—26, péntek—vasárnap Karácsony 21 lf(& A Akondorosi fafaragó egyik alkotását hajdan Indira Gandhi vásárolta meg Hurka-kolbásztól a Madonna-szoborig, répától a hársig Két karácsony él leginkább az emlékezetében. A túrkevei, gyermekkori, amikor olyan szegények voltak, hogy csak egy fenyőágra telt. Édesanyja jobb híján erre a kóstolóként kapott, megsütött és feldarabolt hurkát, kolbászt aggatta fel. Reggelre természetesen, a „díszeknek” hűlt helyét találta. A másik emlékezetes, már kondorosi szenteste, amikor feleségét egy saját faragású Madonna- szoborral lepte meg. A kondorosi Balogh Zsigmond fafaragó népi iparművészt szólítják Zsigának, Zsiga bá'-nak, de Zsigmondnak szinte senki. Azt mondja: örül ennek, mert így nincs a névben semmi hivatalosság, távolság- tartás, így a legbarátságosabb és a legközvetlenebb. Amilyen ő is az emberekhez. Nem csoda, hogy Rákóczi utcai műtermében egymásnak adják a kilincset érdeklődők, vásárlók, isme rősök. Jönnek a világ legtávolabbi tájairól is, Amerikától Olaszországig, Ausztráliától Elefántcsontpartig. Hozzáfűzi: biztosan azért is, mert jól bánik a fával. Zsiga bá' idén ünnepelte j 65. születésnapját, és 35 éve lépett kapcsolatba a fával — a répa után. — 1960-ban lettem tsz-tag, zsákoltam, kapáltam, ami jött — emlékezik. — Télen, amikor kevesebb munka akadt, sokat olvastam, főként népművészettel foglalkozó írásokat, és nézegettem a tárgyakról megjelent szép képeket. Mivel férfiemberként a fafaragás jobban vonzott, mint a hímzés, megpróbáltam. Először a tanyánk udvarán talált fadarabból egy lovat faragtam. „Modell” bőven A művész tekintete leg többször a Madonna szoborra téved rendelkezésre állt az istállóban. Amikor meg répát szedtünk, a pihenőidőben ebből farigcsáltam alakokat. Persze, fiatalemberként a bikinis nők is vonzották, így ilyen öltözékben is faragott hölgyeket. Neki nagyon tetszett, de amikor Varga László, csabacsüdi népi iparművésznek megmutatta ezeket, öröme alábbhagyott. A mester azt mondta neki: ennek nincs köze a népművészethez. — Tanácsát megfogadva váltottam, és a figurákban elsősorban I parasztembereket, pa- I rasztasszonyokat ábrázolok. A bútoroknál és dísztárgyaknál —1 tányérok, tékák, lábasfogasok — szintén a népi motívumokat helyezem előtérbe. Hogy mindebből némi pénzhez jusson — szükség is volt minden fillérre a házuk építésénél —, zsű- riztetni kellett a munkákat. 1969 tavaszán részt vett egy csabai kiállításon faragványaival, és itt a szarvasi háziipari szövetkezet elnök asszonya a 11 művet zsűrizésre javasolta. Amikor pedig Zsiga bá' már nem is számított rá, 1970 novemberében a szövetkezet szerződést kötött vele. FeBalogh Zsigmond: A fa mutatja, mit akar, mit enged és ettől eltérni nem szabad d fotó: lehoczky péleségével együtt felvették, mint bedolgozókat. A téeszt otthagyta, és azóta a faragásból él. Fontos mérföldkő volt életében 1974 is, hiszen ekkor megkapta a népi iparművész címet, éppen negyvenedik születésnapján. Díjazták műveit különböző népművészeti pályázatokon is. Szóval, futott a szekér. — De dolgoztam is napi 16—20 órát — vallja. — A szomszéd azt mondta: soha nem tud olyan korán kelni, hogy én már ne kopácsoljak. Portékájáért sorban álltak, és a budapesti Váci utcai népművészeti üzlettől is megkeresték. Aztán alig győzte az ottani igényeket is kielégíteni. — Amit eladok, annak az útját többnyire nem tudom követni — ecseteli. — Azt viszont a Váci utcai boltból elárulták, hogy Indira Gandhi, egykori indiai miniszterelnök asszony is megvásárolta az egyik szobromat magyar- országi látogatása során. Sokan fényképeket küldenek, hogy hova helyezték el otthonukban a tárgyakat, és milyen jól mutatnak. Közben az állandó tanulást, fejlődést is szem előtt tartotta Zsiga bá'. Bújta a szakkönyveket, tanult Erdélyben, megismert új motívumokat, technikákat. De magát az embert soha nem hagyta ki. — Az első alakot még egy bicskával faragtam ki — mondja. — Ültünk a családdal a kemence előtt, és anyósom éppen munkáját végezte, zsákot foltozott. Ezt örökítettem meg. Nem portrét készítettem, hiszen ahhoz nem értek. Azóta is, ha a figura netán hasonlít valakire, az a véletlen műve. A fafaragó abba is beavat: nem mindegy, hogy mihez, milyen fát használ. A szobrokhoz a hárs a legjobb, mert sűrű, hosszú szálú, puha fa. A bútorok alapanyagaként főként a gyümölcsfa, illetve a kőris és a tölgy jöhet szóba. És hogy mennyi szobrot faragott harmincöt év alatt? Közel jár már a 15 ezerhez, de a bútoroknál, dísztárgyaknál is hasonlóan jók a „mutatók”. — A lényeg, hogy mindegyikkel örömet szerzek valakinek — fogalmaz. Számára ugyanakkor a legnagyobb boldogságot az jelentette, amikor egy néhány évvel ezelőtti karácsonyra feleségének elkészítette eddigi egyetlen képzőművészeti szobrát — a gyermekét ölelő Madonnát —, és odatette a fenyőfa alá. Legnagyobb keserűsége viszont az, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idei karácsonyt is neje nélkül kénytelen eltölteni. Ahogy mondja: az áldott jó asszonyt tavaly nyáron veszítette el, júliusban hunyt el. Azóta még inkább a műteremhez kötik napjai. Mint minden karácsonyra, az ideire is kitalált és megalkotott újdonságot, és 12 darabos, betlehemes szoboregyüttest faragott meg. A tekintete azonban legtöbbször nem erre, hanem a Madonna-szoborra téved. Nyemcsok László _______Lelkészek, művészek, diák, edző és néprajzkutató a karácsonyról_______ ÜNNEPVÁRÓ KÍVÁNSÁGOK A FÖLDÖN ÉS A MENNYEKBEN „Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt...” — írja a költő', s valóban egyre többször melegszik fel gyermekek és felnőttek szíve az ünnepek előtt. Szinte már érezzük a fenyő illatát, a kamrában gyűlik a szaloncukor, s titokban talán már meggyújtottunk egy csillagszórót is. Mire is vágyunk leginkább, mi is lelkünk titkos kívánsága — íme néhány vallomás az ünnep- várás izgalmából. Táborszky László, békéscssbai evangélikus esperes: — Ezekben a napokban már mindenki készül a Karácsonyra, az ünnepre, s ez így helyes. Sokan azonban elfelejtették a szeretet ünnepének a lényegét, hogy valaki előbb szeretett bennünket. Az örökkévaló Isten elküldte hozzánk fiát, Jézust, s ezért vagyunk képesek mi is szeretni. Enélkül üres és elviselhetetlen volna létünk, békére és szere- tetre kell találni a családban, a munkahelyen, mindenütt. Egy esperes, egy lelkész helyzete az ünnep előtt más, itt a szolgálat ideje, amit boldogan végzünk. Mivel a gyermekeim már nagyok, és saját családjuk van, az ünnep második napján találkozunk velük és az unokákkal. Mindenkinek áldott ünnepet, és boldog karácsonyt kívánok! Kovács Péter, békéscsabai plébános: — Igazából ilyenkor sohasem magamnak kívánnék valamit, hanem az egyházközségünk híveinek. Jó lenne megnyugvást, belső békét találni, úgy látom manapság ez hiányzik leginkább az életből. Fontos egyfajta kapaszkodóra lelni, s az így nyert egyensúlyt továbbadni másoknak is. Ennek szellemében végezzük munkatársaimmal a karácsony előtti szolgálatot, hiszen az ünnep önmagában nagyon kevés, csak a készülődéssel válik teljessé. A Szentestét szűk körben, kollégáimmal töltöm. Fát állítunk, beszélgetünk az örömökről, értékeljük a kudarcokat, közösen elfogyasztjuk az ünnepi vacsoránkat, s természetesen megajándékozzuk egymást, tehát békés ünnepi otthont teremtünk itt a plébánián. Baji Miklós Zoltán (azaz BMZ) „éjszakai bevető”: — Titkos vágyat elárulni nem szerencsés, mert ugye akkor az esetleg nem teljesül... Többcsaládosra tervezem az idei karácsonyt, először a két fiamhoz megyek Békésre, ott jön leghamarabb a Jézuska. Innen kedvesem szüleihez indulunk, majd még egy családhoz látogatunk el, s aztán kettőnk ajándékai következnek. Szívem szerint azt mondanám, hogy Jézuska-dömping lesz az idén! Már nagyon vágyom a friss mákos bejgli ízére, gondolom tudok majd viszonyítani, mert több helyen is ezzel fogadnak karácsonykor. B Felkai Eszter, Jászai-díjas színművész: — A karácsonyról csak jó élményeim vannak! Szerencsére idén is hazajön mindkét gyermekem. A vágyam, hogy a házilag elkészíthető kellékek mindegyikét megcsináljam az ünnepre. Bensőséges, egyszerű karácsonyt szeretnék. Azoknak az apróságoknak örülök a leginkább, amit a szeretteim választanak ki. Csupa olyasmi, amire szükség van, ám magamtól mégse jut az eszembe soha. Ha egy jó CD-t, egy remek könyvet kapok, már boldog vagyok. Idén — a megszokottól eltérően — hozzánk jönnek a pesti rokonok, így háziasz- szonyként az ajándékom családomnak az, hogy minden étkezéskor valami egészen különleges, vadas finomságot készítek... Uhrin Nóra, első osztályos csabai tanuló: — Tavaly bohócot kaptam, meg ruhákat, amelyeket persze órákig próbálgattam a tükör előtt! Most társasjátékot, és sok-sok mesekönyvet szeretnék. Jó lenne egy óriási üres füzet, amelybe királynőket meg várat rajzolhatnék. Apa, anya meg én feldíszítjük a fát, addig Öcsiké alszik, mert ő még kicsi ehhez. Amikor készen vagyunk és megérkezik a Jézuska, először elénekeljük a Kiskarácsony-nagykarácsonyt, majd megajándékozzuk egymást. Én anyával sókerámiát, meg rajzokat készítek meglepetésnek. A vacsorára a kedvencem lesz, rántott hús. Jó lenne egy kis hó is, mert az fontos karácsonykor... SlLVIU lORGULESCU, az Előre FC labdarúgóedzője: — Mindenek előtt az a legfontosabb, hogy egészségesek legyünk! Éppen negyven fokos a lázam, betegeskedem. Remélem az ünnepekre már összeszedem magam, s megérkezik a nagyobbik lányom is Aradról, így mindkét gyermekemmel együtt tölthetem a karácsonyt. Megvettük már a meglepetéseket, nagyon szeretek ajándékot adni és kapni is, egymás megajándékozása nagy öröm. No persze a vacsorát se hagyhatom ki a felsorolásból, lesz töltött káposzta, hal és persze nem hiányozhat a kalács sem. Titokban számítok rá, hogy én is kapok valami apróságot... Harangozó Imre, néprajzkutató, Újkígyós: — Néprajzosként Magyarország sorskérdését szem előtt tartva bízom abban, hogy az egységesülő Európában megvalósul a természetes kapcsolattartás a gazdaság, a néprajz és a politika területén, s a belső határok ellégiesednek. Magánemberként az iskolába készülő hatéves lányomnak, a jövőre óvodás hároméves kisfiamnak, s a munkába 6 év után visszatérő anyukájuknak kívánom, hogy mindannyian megtalálják majd helyüket az új környezetben. Magam számára az a kívánságom, hogy a lektornál lévő, elkészült kéziratomból nagyon szép könyv legyen a jövő év elején... Ha engem kérdezne valaki, hát a hófelhőket óvatosan odébb tolva átkukucskálnék a Mennybe, ahol anyai nagyanyám — született Párkányi Pagurka — jó szokásához híven már bosszankodva, a bámészkodókkal perelve nyújtja a rétestésztát. Nagyot nézne, ha meglátna, s pihegős meglepődését csak a kabátzsebből előhúzott „kvapkés” bütykös enyhítené. Aztán lekicsinylő szájbiggyesztéssel legyintene, majd bizalmasan súgná a fülembe: „Tudod fiam, itt még a mák se' olyan, mint odalenn! Amit az öreg Sipiczki mamóka árult a csarnoknál, na az vót az igazi...” Búcsúzóul elmajszolnánk egy ünnepi süteményt, ami vastagságára nézve inkább már bejglis-mák. Hiába, Nagyika már nem változik. B. Párkányi Adrienn
