Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-24-26 / 300. szám
1999. december 24—26, péntek—vasárnap Karácsony 19--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------— AZ EGYETLEN NAP, AMELY A NAGYCSALÁD MINDEN TAGJÁT EGYÜTT TALÁLJA Itféf Ag Nyári ünnep a karácsony Uj-Zélandon Februárban, amikor Göncz Árpád köztársasági elnök sajtókíséretének tagjaként jártam Új-Zélandban, Wellingtonban találkoztam hazánk tiszteletbeli főkonzuljával, Szentirmay Pállal, aki 1956-ban hagyta el az országot. Ez a találkozás számomra azért volt különösen izgalmas és emlékezetes, mert Pali, a nagybátyám; édesanyja és a nagymamám testvérek voltak, gyermekkoromban leveleztünk, de még soha nem láttuk egymást. Karácsony közeledtével arra gondoltam, kedves rokonom, távolba szakadt honfitársunk felidézhetné az első' idegenben átélt szentestét, és beavathatná a magyar olvasót az új-zélandi ünnepi szokásokba. Közvetíteni a technika segített, e-niailen elküldött kérdéseimre megható válaszok érkeztek. — Az 1956-os karácsony örökre emléA pulykának nem csak az elkészítése, a felszeletelése is kellő szakértelmet igényel. A képen balról Pali az ünnepi asztalnál kezetes marad, hiszen az volt az első, ami nem itthon, hanem idegenben köszöntött rátok. — Szent Isten! Az már 43 éve volt! Mégis, lehetetlen elfelejteni, hiszen az volt az első karácsony idegenben. December 23-án éjfél felé léptük át a határt és 24-én karácsony szentestéjét a menekült magyarokkal töltöttük. A güssingi osztrákok szeretete pótolni akarta, amit magunk mögött hagytunk... Mire emlékszem? Arra, hogy az iskolában, rögtönzött szalmazsákos szállásunkon meleg volt, kinn mindent hó borított. A helyzet bizonytalansága ellenére karácsonyi öröm uralkodott kis körünkben. A szalmazsák fejénél egy csipkés zsebkendőre felállítottuk a magunkkal hozott kis zöld papírfenyőt, közepén a kisded Jézussal. Este a szemközti kastély nagyszobájába vittek át bennünket, ahol a karácsonyfa köré gyűltünk és karácsonyi énekeket énekeltünk. Az ajándékokról sem feledkeztek meg, mindenki kapott valami hasznosat, a férfiak borotválkozó készletet, a nők fogkefét és fogkrémet - ha jól emlékszem. S narancsot is kaptunk. Még azon a héten autóbusszal átvitték bennünket Grazba. Ott mentünk el az osztrák-magyar határ közelében, s messziről láttunk két határőrt farkaskutyákkal. Ekkor inthettünk búcsút szép hazánknak... Legközelebb majd csak 1972-ben láthattam újra. — Új-Zélandban, Magyarországhoz képest éppen a földgolyó másik oldalán, legtávolabbi pontján, ahol egészen más az éghajlat és olyan sokféle nemzet, nép él együtt, milyen az ünnep? — Nyári karácsony a mi új-zélandi karácsonyunk. Otthon, Magyarországon nehéz elképzelni az itteni hangulatot; mert milyen is lenne az otthoni szenteste, ha azt június 24-én ünnepelnék? Az a legszebb karácsony, amit otthonában tölthet az ember, de, hogy bemutassam a mi nyári karácsonyunkat, ezen az ünnepi olvasmányon keresztül szeretettel meghívom az Olvasót, hogy látogasson ide az ünnepekre, ebbe a déli, a Csendes-óceán hullámaival ringatott szigetországba! — Amikor két héttel karácsony előtt ezeket a sorokat írom, már a tavasz végén járunk. A Pohutukawa fa (Metrosideros excelsa) — mely jogosan lehetne Új-Zéland karácsonyfája, hisz sokan annak is nevezik — hatalmas koronáját teljesen beborító vörös virágaival már mindenütt hirdeti, hogy itt a karácsony. Tudni kell azonban, hogy minden itt lakó tíz ember közül nyolc vagy Európában született vagy európai elődök gyermeke, s az ország 160 éves történelme még nem volt elég ahhoz, hogy elfeledjék óhazájuk karácsonyfáját. — Az óhazából mindenki vitt magával valamit, érthető az összehasonlítás. Mi a különbség a magyarországi és az ottani ünnep között? — Ha az otthoni és itteni karácsony közötti különbséget dióhéjba sűrítem, elég annyit mondani: az új-zélandi karácsonyfa a fenyő maradt, de ez nem egészen azonos az ezüstfenyővel, mert a Pinaceae családba tartozó, Uj-Zé- landra telepített testvére, a hosszú tűlevéllel megáldott Pinus radiata nyerte el a karácsonyfa szerepét. Ez a fenyő uralja az itteni erdőgazdálkodást, és ezt kell szeretni, mert ez van. Ma már a fabarátok örömére a Kínából behozott, zöld műanyagból, papírból és drótból szerkesztett, több száz részből percek alatt összerakható műfenyő is kapható, melynek ugyan nincs illata, kevésbé hangulatos, de ugyanakkor minden évben megvéd száz- és százezer fiatal fenyőt a gyors haláltól. • — Hogy az angyalok december 24- ére Európába érhessenek, itt már karácsony előtt néhány héttel feldíszítik és kiállítják a karácsonyfákat, a legtöbbet egyenesen az utcára néző ablakba, hogy a csillogás, a gazdagság örömét a háziak minden jövő-menővel megoszthassák. Ugyancsak már jóval az ünnepek előtt sorra a fa alá kerülnek a gondosan, szép karácsonyi csomagolópapírba burkolt ajándékok. Az előző karácsonyok leülepedett tapasztalata az, hogy nem érdemes a dolgokat utolsó percre hagyni, különben is az új-zélan- di otthonokban karácsony másnapján már magára maradna a karácsonyfa, mert a legtöbb család rokoni látogatásra vagy nyári szabadságra indul. Az utazás fél napot is eltarthat a városok és települések közti, több száz kilométernyi távolság miatt, különösen akkor, ha az egyik szigetről a másikra kell áthajózni ebben a 2000 kilométerre nyújtózkodó, hegyes-völgyes országban. Az idén különösen fontos a korai kezdet, hiszen az iskolai nyári szünet mindössze öt és fél hét lesz. —Az adventi időszakban egyre több városban, utcákon, tereken megjelennek a feldíszített karácsonyfák, ünneplőbe öltöztetik a kirakatokat. Egyre több otthonban, a kertekben, az ablakokban adventi koszorúk és színes égősorok jelzik az ünnep közeledtét, de a fenyőfa feldíszítése a családban „szigorúan" 24-ei program. — Azoknak a szemében, akik jobban ragaszkodnak a hagyományokhoz, itt is szentségtörésnek számít a karácsonyfa már két héttel korábbi, minden ceremónia nélküli megjelenése. Mert azt még megérti a magyar, hogy a ködös Angliából érkezetteknek nincs szentestéjük, de azt már nehezebb elfogadni, hogy a szentestén ágyvégre aggatott zoknikba hozza, nem is a kis Jézus, hanem hű szolgája, Santa Claus az ajándékokat. De ez is megmagyarázható, ha arra gondolunk, hogy a Mikulás december 6-án még az északi földtekén settenkedik a gyerekes házakba. Itt a karácsonyi ajándékokat mindenképp december 25-én bontják ki, nem egy jól nevelt gyerek házában már akkor, amikor a szülők még alusznak, úgy hajnali 5 felé. S mert ez meglehetősen általános jelenség, Olvasónk elképzelheti, hogy itt mennyire nehéz magyar családoknak hagyományaikat megtartani. — Megőrizhetőek egyáltalán a régi hagyományok ott, olyan távol, annyi idő után, mondjuk, a második, harmadik nemzedék családjában? — Az igazi új-zélandi-magyar otthonokba a Mikulás (nem Santa Claus) december 6-án, a Jézuska pedig változatlanul a szentestén érkezik. Óhazánkból féltőn betelepített, szép hagyományunkat sajnos sok otthonban „elújzélandosította” az a tény, hogy a mama legjobb esetben csak tiszteletbeli magyar, és a brit örökség lett a meghatározó. Az európai otthonokban mégis megszólalnak az európai karácsonyi énekek, itt is felhangzik a Mennyből az angyal, s a Csorda pásztorok, zengjétek: „Dicsőség, dicsőség mennyben az Istennek”! Ebben a multikulturális országban mindenkinek egyaránt legfőbb imádsága: „Békesség, békesség földön az embernek...” De nem csak otthonunkban szólalnak meg a magyar karácsonyi énekek. Az elmúlt hét év során minden december elején összejöttek az európai nemzetek — köztük a magyarok is — a botanikus kert nagy fái alatt, hogy gyertyafény mellett megosszák hagyományos énekeiket az itt élőkkel. Két alkalommal már egy-egy betlehemes játékot is bemutattunk. Bárcsak hallanák otthon is, hogy milyen sikere van itt csodás dallamú ősi énekeinknek! —Mennyire jellemző a vallási jelleg a legszentebb ünnepre? — Annyira, amennyire az itt egyre anyagiasabb, elszabadult liberális gondolkozás és életforma megengedi. Karácsony napja, csak az első napja, kötelező ünnep. Itt ugyan nem kell hóban botorkálni, hogy eljussunk az éjféli misére, de a templomokban még ülőhely is bőven akad. Másrészt nem csak azért, mert jómódja megengedi, de mert az új-zélandi általában jószívű társadalmi lény, a szeretet ünnepének szellemében ez időben igyekszik segíteni az otthontalanokat, nincsteleneket és rászorulókat. így ezek asztala is megtelik ezen a napon mindazzal a jóval, amitől a család asztala roskadozna. — Bizony, a karácsony elképzelhetetlen a mindenféle jótól roskadozó asztal, az ünnepi étkek nélkül. De nagyon kell vigyázni, hogy a háziasszony ne váljon áldozati báránnyá. — Még azt sem lehet észrevenni az ünnepi délebéden, ami kora délutántól estig folyó falatozással és iszogatással a nap fő programja, ha a háziasszony esetleg későn vette volna ki a fagyasztóból a mamutméretű pulykát, melynek két nap kell, hogy kiengedjen. Ahol sült pulyka nincs, ott sült csirke is megteszi, azonban a mamuton van a hangsúly, hisz ez az a nap, legtöbb esetben az egyetlen nap, ami a nagyszülőktől kezdve az unokákig a nagy család minden tagját együtt találja. S ki merné mondani, hogy ez a nap ünnepnap, amikor a főszakács hajnaltól délután egy óráig, míg asztalhoz nem ülnek, 15 percenként zsírral locsolja a sütőben ropogós pirosra sütendő óriás szárnyast? Még szerencse, hogy a munkahelyek december 25-étől január 4-éig, sok esetben január közepéig zárva lesznek, s talán kipihenheti magát. — Az, hogy a karácsonyi süteményt és pudingot a háziasszony már hetekkel ezelőtt elkészítette, nem szerencse dolga, hanem gondos tervezés eredménye. Mindkettőhöz be kell vásárolni a beletömörítendő tömérdek aszalt gyümölcsöt és fűszereket, rumot, konyakot, melyekkel 1 héten keresztül megúsztatja az összeállított keveréket. S jaj, ki ne felejtse a hét tojást és a többi jót, mielőtt majd 8 órán keresztül fóliába öltöztetve majdnem szilárdra gőzöli! Töménytelen fáradság, nemde? Még jó, hogy manapság már minőségi áruként boltban is kapható! — Vajon az új-zélandi-magyar családokban milyen süteményt esznek karácsonykor, bejglit? — A magyarok új-zélandi honosítása oly sikeres volt, hogy minden tál ugyanaz asztalukon, mint az itteniek menüje, kivéve a bejglit, amit itt már nemcsak a magyarok és osztrákok kedvelnek, hanem egyre szélesebb körben érdeklődnek utána. A barátok között évről évre megy a gyengéd versengés, hogy kinek sikerült legjobban a bejgli, s kiét kellett kanállal enni. „Ja, kérem, itt még a liszt is más, mint otthon!” Valóban sok minden más, amit főként azért veszünk észre, mert mindent a régivel, az otthonival hasonlítunk össze. Ez bizony így igaz, még azoknál is, akik a világért sem ismernék be, hogy így van, mert nekik bizony, soha sem volt honvágyuk. Talán karácsonykor... egy kicsit. — Ilyen hát az új-zélandi magyarok karácsonya. Ha az egészség megvan, akkor gondok nélküli, ha a család együtt van, akkor boldog, ha se itteni, se otthoni politikáról nem esik szó, akkor békés is. Tudom, hogy a mélyhűtőben lapuló szegény pulyka a karácsonyi lakomán már magyarul beszél, hogy legjobb, ha a féltve őrzött tavalyi szaloncukrot jövőre is meghagyjuk, mert itt szaloncukor nem kapható. Csak azt nem tudom, hogy illik-e vagy sem a karácsonyt is magyar pálinkával köszönteni. Egyébként meg mindegy, mert már mind elfogyott... — A pompázó fenyőfa mellett, a gyertyafényben hajlamos az ember az elérzékenyülésre. — Az biztos, hogy a karácsonyfa alatt otthoni szeretteinkről és barátainkról is megemlékezünk. S még az internet sem kell, hogy jókívánságaink pillanatok alatt hazaszálljanak azokhoz, akik között talán többen nem olyan szerencsések, mint mi vagyunk; annak ellenére, hogy nekünk csak nyári karácsony jutott... Niedzielsky Katalin Névjegy helyett Pali első gyermekként született a Szentirmay családban, még hét testvér követte. A legkisebb alig élt, s mivel édesanyjuk is nagyon hamar meghalt, a hét gyermek édesapjukra maradt. Az öt fiú és két lány megható összetartással, egymást segítve tanult, szerzett diplomát. Kertészmérnök, ápolónő, két orvos, és hárman választották a papi hivatást. A legidősebb fiú a Váci Püspöki Palotánál, Mindszenty kardinális közelében, fiatal papként vetette magát az '56-os forradalomba. Ami már önmagában elegendő ok volt, hogy el kelljen hagynia hazáját. De még más is nyomta a szívét: szerelmes volt egy lányba! S mivel az ilyesmi a papi hivatással nehezen egyeztethető össze, elhatározta, hogy hazát cserél; s ha a nagy útra szerelme követi, akkor szívet, pályát is. A lány követte, a szökés sikerült, összeházasodtak, két leányuk született. Nagyon nehéz sors várt rájuk az új hazában, távol mindenkitől, akit szerettek. Csak kemény munkával és nyelvtanulással lehetett megélni, otthont teremteni. Pali könyvtárosnak tanult, a wellingtoni Nemzeti Könyvtár helyettes vezetőjeként ment nyugdíjba néhány évvel ezelőtt. Azóta minden napját, olykor éjszakáit is leköti a tiszteletbeli főkonzuli munka, de örömmel vállalja, mert mint mondja: „így valamit vissza tud adni Magyarországnak”. A főkonzulok nyári tanácskozásán járt itthon legutóbb. Akkor felidéztük új-zélandi találkozásunkat, s amit tapasztaltam: lelke megbékélt a hatalmas váltással. Második (kínai) feleségével él boldog házasságban, büszke édesapa és négy unokájának talán még büszkébb nagypapája. A Pohutukawa fa hatalmas koronáját már hetek óta beborítják a vörös virágok; hirdetik, hogy itt a karácsony!
