Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-18-19 / 295. szám

A Békés Megyei Hírlap Melléklete Egy volt drogos vallomása A komornyikok királya iskolát nyitott a szigetországban Száz éve szentelték fel a templomot, közel hatvan éve a hangszert „Tehetetlenségemben és félelmemben kiugrottam az ablakon, az első emeletről’ Hyppolit Londonban A néma szénási orgona A GUMIARCÚ KOMIKUS Koós János. Énekes, színész. Gumiarcú komikus. Pályáját 1960-ban egy Vico Torriani-paródiával kezdte. Dalait azóta mindenfelé hovatartozástól függet­lenül az egész ország egy emberként fújja. Ő mutatta be nekünk a kislányt a zongoránál, de tőle tudjuk, hogy néha bizony sír az a fránya telefon. Három táncdalfesztivált nyert, 1966-ban a legjobb énekes díját kapta. Szíve egy ván­dorcigány. Bajor Imre a legjobb barátja, de ahogy énekli: „Nem vagyok tel­jesen őrült”. Imád focizni, mindene a Fradi. Mellesleg vitorlázásban magyar bajnok, ma is aktív versenyző. Azt terjeszti magáról, hogy idén lesz 62 éves. Ki is néz vagy negyvennek. Ha megjelenik valahol, a hangulat garantált. Legutóbbi CD-je is árulkodó című: De jó így együtt. — Köztudott önről, hogy városlakó lé­tére igazi vízi ember. — Ez nagyon nagy szerelem, még gyermekkoromban kezdődött.' Miskol­con nevelkedtem, a gyönyörű Miskolc­tapolcai és a diósgyőri strand volt a min­denem. A vízben ugyanúgy érzem ma­gam, mint a szárazföldön, talán még egy kicsit jobban. Később, amikor már kezd­tünk műsorokkal fellépni a Balaton-par- ton, meghívtak egy vitorlásra. Első lá­tásra beleszerettem. Annyira megtetszett a hangulata, hogy elhatároztam, addig nem nyugszom, amíg nem lesz nekem is egy. Végül aztán harminc évvel ezelőtt vettem egy hajót. Közben a gyerekek is nagyok lettek, most már akkorák, mint én, úgyhogy ki is nőttük a régi hajót. így én is váltottam. Most a harmadik vitorlá­somnál tartok. — Nyáron ott is lakik? — Nyáron csak ott lakom — mond­ja nyomatékosan. — Igaz, nemrég vet­tem egy kis házat a Balatontól nyolc kilométerre fekvő falucskában, Fülén. Ez szép, nádfedeles, vert vályogfalú ház, parasztbútorokkal berendezve. Ott igazi falusi hangulat honol, teljes a nyugalom és a csend. Akkor vonulok oda vissza, ha ki akarom pihenni ma­gamat, vagy tanulnom kell, esetlen bo- rozgatni támad kedvem. — Saját termelésű borából? — Saját borom nincsen, mert azt mindenki tudja, aki a borhoz ért, hogy a szőlővel van a legtöbb gond és mun­ka. Erre sajnos nincs időm, csak arra, hogy megvegyem a bort és a ház alatti pincében hordóba tegyem. — A zeneakadémián végzett, még­sem oboaművész lett... — Ez a véletlen műve volt. A főis­kolával párhuzamosan énekeltem már és egyre sikeresebb lettem. Mivel egy kicsit mindenki hiú, nekem is egyre jobban tetszett, hogy ezáltal megismer­nek az emberek. Népszerűvé váltam, és már nem volt visszaút. így történt, hogy az éneklés mellett kötöttem ki.-------------------------------------------------1--------­Am i kimaradt... Születési hely: Gyergyószárhegy Születési idő: 1927. november 21. Családi állapota: nős (1971), Dékány Sarolta Gyermekei: Réka (1973), Gergő (1976) Pályája: az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja (1957-60), táncdal- énekes (I960-), 1982-85 között a Mikroszkóp Színház tagja Sikerei: 3 táncdalfesztivált nyert, 7 nagylemeze készült. Azért nem lettem hűtlen a klasszikus zenéhez sem. Az oboát viszont már na­gyon rég nem vettem elő. Erre nincs időm, és ezt ugye állandóan gyakorol­ni kellene. De ha igazából ki szeretném pihenni magamat vagy valami nagyon jót akarok hallgatni, akkor klasszikus zenét teszek fel. — Vagy beáll karmesternek a zene- akadémiára, ahogyan azt a 60. szüle­tésnapján is megcsodálhattuk. — Ez így elmondva szépen hangzik, de nagyon nehéz volt létrehozni a kon­certet. Úgy kellett csinálni, hogy hu­moros legyen, ugyanakkor mégse tűn­jön tiszteletlennek. Azt hiszem, ez si­került is, hiszen az előadáson még a csilláron is csüngtek. — A karmesteri pálcát aztán egy másik pulpitusra cserélte fel a Koós toló című műsorban. — Azt ötlet nem az enyém, hanem az RTL Klub televízió embereié volt. Megkerestek, kérdezték, lenne-e ked­vem egy show házigazdájaként szere­pelni? Természetesen elvállaltam. A kezdeti nehézségek után most már na­gyon népszerű a Koóstoló. — Számított ekkora sikerre? — Én már hamarabb számítottam rá, csak az elején voltak zökkenők. Nem könnyű ekkora produkciót irányí­tani. Mindezen adásról adásra csaknem háromszáz ember munkálkodik. Ez igazi team-munka. A csapat vezetője Fodor Imre főszerkesztő, aki termé­szetesen meghallgatja az én ötleteimet is. Elég nehéz volt mindent rendesen összehozni. Amíg nem indult be iga­zán olajozottan a műsor, még kicsikét minden a feje tetején állt, de most már nincs okunk szégyenkezni. —-Miért,,Kéthetente szilveszter”? — Ez szlogen. A szilveszter az a nap, amikor az ember megpróbál min­dent elfelejteni, ilyenkor a legvidá­mabb, a legfelszabadultabb. Azt sze­retnénk elérni, amikor leülnek a nézők a tévé elé, akkor az alatt a másfél óra alatt csak a mulatozásra, a jókedvre összpontosítsanak. Egyszóval szilvesz­terezzenek egy jót. — Gondolom, nem kellett sokáig ka­pacitálni, hogy a műsor főszignáljában a pezsgőspohárban úszkáljon? — A felvétel nem volt olyan köny- nyű, mint ahogy a lubickolásomból lát- szódik. Egész nap egy medencében for­gattunk, ahol egy kis nehézségek árán tudtam csak a víz alatt úszkálni. Mivel teljes ruházatban kellett lennem, a víz ál­landóan fel akart hozni a felszínre. Ezért aztán telerakták a zsebeimet ólommal. — Hofi Gézával a nagy sikerű Macskaduettben azt énekelték anno: „lehet egy macska is megalkuvó”. Koós János is az? — Nem vagyok az, de nem is volt rá szükség soha, hogy az legyek. Olyan ember vagyok, aki mindenkivel meg­érteti magát. Nincsenek konfliktusaim, nincsenek vitáim. Persze vannak bizo­nyos dolgok, amik bosszantanak, de vagy elmondom másnak, vagy magam dühöngök rajtuk. — Esetleg kidühöngi magát a Fradi­mé cc sen? — Azon most volt mit bosszankod­ni. Elég katasztrofálisan néz ki az egyesület. Azt szokták mondani, amit Rákosi Mátyás nyolc év alatt nem tu­dott tönkretenni a Fradiban, azt ezek most három év alatt megcsinálták. — Azért a meccsekre kijárt? — Ennek semmi köze a vezetőség­hez és a vezetéshez. A Ferencváros en­nél sokkal nehezebb helyzetben is volt már, például amikor szétszedték. Csak az a különbség, hogy akkor azért men­tek ki a nézők a meccsre, mert minden­ki úgy érezte, oda kell állnia a csapat mellé. Most viszont teljesen kilátásta­lannak látják a szurkolók a helyzetet, ezért inkább otthon maradnak. — Nem szereti, ha a terveiről fag­gatják, ezért másképp kérdeznék. Mit „koóstol” meg legközelebb? — Legközelebb? Öt perc múlva egy nagyfröccsöt. A Koóstoló természete­sen megy tovább — fordítja komo­lyabbra a szót —, de szeretném folytat­ni a karmesterkedést is. Jó lenne már egyszer valami jó filmben is szerepel­ni. Nemrég szó volt róla, de ismerve a magyar filmgyártás nehézségeit, elég kilátástalan a dolog. Csak azt kívánom magamnak, hogy minden menjen úgy, mint eddig. Akkor nem lesz semmi baj. M.T. Száguldás százzal, tízezerért Pista bácsi beledurranton a traffipaxba. Szült a lánya a Dunán túl, oda igyekeztek az asszonnyal. Nyomta a gázt a kisöreg, rendesen belefeledkezett a száguldásba. A jövevény az első unoka volt a családban, hogyne igyekezett volna. Szóval, Pista bácsi rajta felejtette tizenegy éves Trabantja gázpedálján a lábát. Szarvason innen vagy túl járhattak már — a történet szem­pontjából nem is érdekes —, amikor hő­sünket eszeveszett száguldásából egy rendőr karjelzése térítette magához. A törzsőrmester — akit Pista bátyánk lá­nyos zavarában később „felfőhadnagyozott” — illedelmes volt, ahogy a szolgálati szabályzat előírja. Első nekifutásból csak annyit mondott neki: gyorsan hajtottunk. Később traffipaxék az értéket is bemondták: száz. Kilométerben. Fe­lőle mondhattak volna százhúszat is, halvány gőze nem volt, mennyivel hajtott. Az esze másutt járt, az éjjel szült lányá­nál, meg a vejénél, aki örömében — akár annak idején ő — most biztosan úgy berúgott, mint az albán szamár. Időközben a törzs közölte a tarifát: tízezer. Azaz egy szentistván. Az összeg hallatán Pista bácsi felszisszent, kifu­tott talpa alól a talaj. Próbált alkudozni, hivatkozott a hirte­len jött családi örömre, méltányosságra, egyebekre, hátha megússza egy Széchenyivel. Ám a rendőrt nem sikerült meghatnia, máris töltötte ki a sárga szelvényt, majd átnyúj­totta azzal, két hete van arra, hogy befizesse a büntetést. Hogy mit kapott Pista bácsi a kocsiban az asszonytól, ar­ról jobb nem beszélni. Elég annyi, hogy másfél száz kilomé­teren át szapulta az öreget, s még a gye­rekágynál is kijutott a szidalmakból. Egy hét elteltével aztán Pista bácsi az asszonytól kikuncsorgott pénzzel elballa­gott a postára. Mielőtt beadta volna az ab­lakon a tízezrest, körülnézett, nincs-e isme­rős a közelben, mert nagyon resteilte volna magát, ha látják. A postáskisasszony rezzenéstelen arccal vette át a bankót és ütött pecsétet a büntető cédulára. Csak annyit vetett oda: kérek még 195 forintot. Pista bácsi érteden tekintetére hozzá tette: a pos­taköltségre. Az öreg szó nélkül kifizette a pénzt. Ám ahogy ballagott kifelé, egyre inkább úgy érezte, megalázták. Leköp­ték, arcul csapták, palira vették. Mindeddig ugyanis úgy tudta, azért szüntették meg a helyszíni bírságot, hogy ne lehessen korrumpálni a rendőröket. Ha így van, akkor ennek árát miért vele fizettetik meg? — értetlenkedett magában hősünk. Hiába no, sok baj van ezekkel az öregekkeL Ezek mindig olyan érzékenyek! Árpási Zoltán Leköpték, arcul csap­ták, palira vették. Békéscsaba, 1915. Egy igazán különleges képeslap Zerinváry Lajos gyűj­teményéből. A kissé homályos felvétel a lisztpor-robbanást szenvedett, még füs­tölgő malmot ábrázolja. (Érdekességként jegyezzük meg, hogy a robbanás után a megriadt patkányok elárasztották a környéket.)

Next

/
Thumbnails
Contents