Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-29 / 278. szám
1999. november 29., hétfő RIPORT t SZOLGÁLTATÁS Élőhely-fejlesztés: az egyetlen járható út A fogoly valamikor hazánk leggyakoribb apróvadja volt A két világháború között a mai Magyarország területén több foglyot (Perdix perdix) ejtettek el, mint fácánt és nyulat együttesen. A fogoly alig négy évtizede még a leggyakoribb magyar apróvadnak számított. A hazai állományból kivitelre is futotta. Az észak-amerikai prérikre hazánkból szállítottak foglyot, ahol meghonosodott, és ma is kedvelt madárfaj. A prériken nevében őrzi származását: „hungarian partridge”, magyar fogoly a Egyesült Államokban és Kanadában a neve. Ma Magyarországon a foglyot a Vörös könyv veszélyeztetett fajként tartja számon. Az egykori — Európában is egyedülálló — másfél milliós populációból, alig 60-70 ezer madár maradt. Európa más élőhelyeihez képest Magyarországon csökkent a legdrasztikusab- ban a foglyok száma. Megmentésére 1992-ben indult be a magyar fogolyvédelmi program. Hasonló programok Európa- szerte működnek, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) apróvad bizottságának felügyeletével. Fogoly (Perdix perdix): a fácánfélék családjának közismert faja. Nyolc alfaja Európa és Ázsia mérsékelt égövi tájain él, Európában három fordul elő. Valamikor Magyarország egyik legelterjedtebb szárnyas vadja volt, de az 1940-es évek elején a zord telek hatására állománya nagyon meg csappant. Mivel számuk azóta sem sokat gyarapodott, vadászatát 1981-ben megtiltották. — Fejteteje, testének felső része keskeny, vörhe- nyes tarkázatú világosszürke, a kakason erősebb, a tyúkon kevésbé feltűnő rozsdavörös arcszínezettel. A kakasokra jellemző egy patkó formájú, sötétbarna mellfolt, amely a tyúkokon gyakran hiányzik. Testük oldala világosszürke alapon vörhenyes keresztsávokkal tarkított. Farkuk barnásvörös. A tyúkok testtömege körülbelül 375 gramm, a kakasoké 400-450 gramm. Talajlakó madár, valamikor a sztyeppeken élt, ma a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket, különösen a kapáskultúrákat kedveli. A magasabb növényzettel jól takart fészekmélyedést a tyúk kaparja ki. Május közepén 10-20 olajbama tojást rak, 23-25 napig kotlik, ezalatt a kakas őrködik. A csibék fészekha- gyók, kikelésük után néhány órával a szülők vezetésével elhagyják a fészket. 13-14 napos korukban kezdenek el repülni, öthetes korukban már önállóak, de tavaszig a . család együtt marad. Életük első két hetében rovarokkal, négyhetes koruktól nagyobb részben növényi részekkel, magvakkal táplálkoznak. Állandó madár, de néha a kemény telek kóborlásra kényszerítik. (Magyar Nagylexikon) A tizenhat éves Suzuki Samurai lassan döcög a mély gödrökkel barázdált földúton. — A belvíz idején itt tengelyig ért a víz, alig lehetett elmenni — mondja kísérőm, Zuberecz Tibor, a kondorosi „Gazdák” Vadásztársaság fővadá- sza, miközben azt az 535 hektáros mintaterületet járjuk körbe, melyen a foglyok számára kedvező élőhelyet próbálják megteremteni. A vadásztársaság tavaly óta vesz részt a magyar fogolyvédelmi programban. A megyében Dévaványán és Bélmegyeren működik még — 1993 óta — a program. — A cél az, hogy a fogoly számára kedvező élőhelyeket alakítsunk ki, ahol megél, szaporodik — mondja Tibor. Az 535 hektáros mintaterületen 60—70(!) darab fogoly él, a kontroli- terület 610 hektár, ott 5—6(!) madarat számoltak össze. A számok tükrében nehéz elhinni, hogy valamikor fogolynagyhatalom voltunk, egészen az 1940-es évekig. Az akkori kemény telek megtizedelték a hazai állományt, majd 20 év múlva következett a mezőgazdaság nagyüzemesítése, ami újabb csapást jelentett a kisparcellás gazdálkodást kedvelő fogolynak. A populáció nem tudta kiheverni a természet és az ember okozta károkat. Magyarország egykor legkedveltebb apróvadja 1981 óta nem vadászható. Az eltűnés felé sodródó, veszélyeztetett faj lett belőle. — Az élőhely fejlesztésével — faültetéssel, vegyszermentes sávok létrehozásával, dúvad- gyérítéssel — próbáljuk megőrizni és fejleszteni a fogolyállományt, emellett folyamatosan számon kell tartani a populáció nagyságát, sűrűségét, és az egyéb vadászható fajok teríté- kenkénti alakulását — ismerteti a lényeget Zuberecz Tibor. Az adatokat a Soproni Egyetemen létrehozott fogolykutató csoport összegzi, és ők segítik tanácsokkal és szakértőkkel a programban résztvevő, vadgazdálkodással foglalkozó szervezeteket. Az országban összesen tíz szervezet vesz részt a programban. Tavaly októberben Sopronban rendezték meg a nemzetközi fogoly szimpóziumot. A foglyok száma Európa valamennyi élőhelyén visszaesett, de a csökkenés hazánkban különösen drasztikus volt. A foglyot a Vörös könyv az aktuálisan veszélyeztetett fajok között jegyzi. — A fogoly igazi vad madár, mesterséges tenyésztése költséges, nem térül meg. Emellett aki megismeri, jó tulajdonságai miatt meg is szereti. A fogoly monogám, egy életre választ párt magának. A madárpár gondosan és odaadóan neveli fiókáit, a fogolycsalád egészen a pár- választásig együtt marad. Ha megfelelő életteret talál magának, 13—15 fiókát, de kedvező körülmények között 20 fiókát is nevel — sorolja a fogoly előnyeit a fiatal fővadász. Az előnyök azonban igazán csak hoszszú távon mutatkozhatnak majd meg. Egyelőre azonban akad olyan is, aki nem érti: miért kell olyan apróvadba fektetni, mely — mivel nem vadászható — (anyagi) hasznot sem hajt. — Az élőhely-fejlesztés nemcsak a fogolynak jó — mondja Tibor, miközben lefékezünk egy gallycsomó mellett. — Jót tesz a fácánnak, a nyúlnak, és az őznek is. Búvóhelyet, élelmet találnak maguknak. Ahol lehet, igyekszünk védő fasorokat telepíteni, a dűlőket kaszálatlanul hagyni. Ahol a fogoly jár, gallyakból, száraz fűből fészkelőhelyeket alakítok ki — magyarázza, miért is álltunk meg a számomra „csak” gallykupacot jelentő hely mellett. A fogoly annyira védi, őrzi a tojásokat, hogy akár meg is lehet simogatni, ha a tojásokon ül. — A nagyobb gazdaságok, gazdák segítik a védő fasorok, gyalogszérűk telepítését. A fasorok egyébként nemcsak a vadállományt védik, hanem a termőföldet is — mondja a fővadász, mikor tovább indulunk. A távoli vagy nem is olyan távoli európai uniós jövő új távlaVOMLBM VAGYUNK... Kérdéseikkel, észrevételeikkel, panaszaikkal hétfőtől csütörtökig 14—17 óráig, pénteken 14—16 óráig hívják a 66/527-207-et! A jelzetten kívüli időszakokban üzenetrögzítő veszi hívásaikat. A telefonnál: Pánics Szabó Ferenc. Áramszámla.« gondok Nagybánhegyesi olvasónk a napokban kapta kézhez villany- számláját. A család üres portájára — a nyári locsolások idején van áramfogyasztásuk — négyezer forintos számla érkezett. A lakóházban élők fogyasztása a számla alapján közel kilencezer. — Soha ennyit nem fizettünk! — méltatlankodott olvasónk, aki sérelmezte, hogy a számlán nem rögzítették a fogyasztásmérő előző és utolsó állását sem. — Számomra követhetetlen, hogy miért ennyi az annyi. Amikor panaszt tettem, azt mondták, adjam írásba — méltatlankodott az asszony. — Aki vitatja a kiállított részszámlát — merthogy most azt küldünk a fogyasztóknak — , az jöjjön hozzánk személyesen, vagy írja le panaszát, egészítse ki a mérőóra állásával, valamint tájékoztasson bennünket fogyasztói szokásairól — mondta megkeresésünkre Novák Tibor, az orosházi ügyfélszolgálati kirendeltség vezetője. A konkrét eset kapcsán azt is megtudtuk, hogy a Démász a jövőben negyedévente küld ügyfeleinek elszámolást (nem naptári negyedévet jelent ez, hiszen az új rendszer november elsején számítódik). Amit most kaptak a fogyasztók, azok csak részszámlák, ezért nincs rajtuk feltüntetve a fogyasztásmérő állása. A részszámla egyébként az előző évi fogyasztói szokások alapján fizetett áramdíjak kalkulációjából kerekedett ki. Ha valaki ezt soknak találja, nem elégedett fogyasztói besorolásával, az reklamálhat. Nagybánhegyesi olvasónk Medgyesegyházán vagy az orosházi kirendeltségen orvosolhatja panaszát. Az ő esete kapcsán annyit még elmondott a kirendeltség-vezető, hogy más kategóriába tartozik ugyanis egy zárt kert és máshová egy lakossági fogyasztóhely. (Csete) Belvíz A megyeszékhelyről a Táncsics utcából belvízgondok miatt hívtak fel bennünket. Az utcában van egy vízelvezető árok, mely csordultig van vízzel. Telefonálónk szerint meg kellene nyitni, mert a környező utcák házainak pincéi is tele vannak vízzel. Amikor tavasszal megnyitották, a belvíz nagyon látványosan apadt le a pincékben. — Belvízvédelmi készültséget rendeltünk el. A Darányi soron pótszivattyúkat is elhelyeztünk. Folyamatos szivattyúzással próbáljuk üríteni a rendszert — mondta Erdei József a városüzemeltetési iroda főmunkatársa. (Pánics) Olvasóink írják Sugárfertőzésben Már régebben is hallottam arról a tervről, hogy templomtornyokba is telepítenek mobiltelefon-antennákat. A templom nem egyszerűen magas építmény, hanem olyan hely, hol az emberi lélek és a vallás harmonikus kapcsolatban áll egymással. A katolikusoknál Isten a szeretet, és e szeretet pazarló áradásával örömet és életszeretet ad mindannyiunknak! Én nem voltam templomjáró, jószerével azt sem tudtam, mi az ehhez kapcsolódó lelkiség mindaddig, míg nem vettem részt egy szentmisén, és ott nem éreztem, hogy ez jó, és kijövet öröm volt a nem túl szép világunkban szétnézni. Még a Nap is másképp sütött... Nem lehet mérni* csak érezni azt a pozitív kisugárzást, amit egy templom ad. Am ez az érzés egészen jól működik, és már majd kétezer éve tart, a bűnök visszaszorítását és magát a társadalmat szolgálta! A TÁRSADALMAT, nem a pénzt! Most azonban a pénz — miután a médiát, a mindennapi életünket és az iskolákat is meghódította — mohó étvággyal oda is be akar törni, ahonnan egykor Valaki korbáccsal, erős kézzel és akarattal verte ki, megőrizve Atyja házának méltóságát! Az 1800 megaherzes tartományú rádiótelefonok frekvenciasávja megegyezik az egykori radarokéval. Az emberi és állati életre gyakorolt hatásával eddig semmilyen hivatalos és tudományos elemzés nem foglalkozott, és ilyet a tudósok soha nem is fognak kiadni, mivel NEM LEHET! Minden rádiósugárzás káros, és semmiféle laboratóriumi és egyéb egészségügyi intézeti állásfoglalás nem történt ebben az ügyben! A vizek, a föld és a levegő szennyezése után most megismerkedhetünk a láthatatlan sugárzásszennyezéssel is! Ez a folyamatos térerejével állandóan hat, ha kis mértékben is! Nemhogy templomtornyokba nem való, de sehova sem! Abban a templomban, ahová azóta is járok, és amely felépítésében részt vettem, nem lesz — remélem! Mácsai Áttila, a légierő tart századosa, volt vegyi-sugárfelderítő, Békéscsaba Anyakönyvi hírek GYOMAENDRŐD Házasságkötés: Lizák Szilvia (Gyomaendrőd) és Boda Kornél Zsolt (Nagyvenyim). SZEGHALOM Házasságkötés: Kardos Mariann (Körösladány) és Nagy János (Füzesgyarmat). A fogoly igazi vad madár, mesterséges tenyésztése költséges, nem térül meg tokát hozhat majd a vadvédelemben. Előre látható, hogy a mezőgazdasági művelés alatt álló területet csökkenteni kell. Az „ökougar” — az az a vadállomány számára hasznos gyomnövényekkel, bokros, fás részekkel borított, a mezőgazda- sági művelés alól kivont terület — azonban még csak a távoli jövőbe burkolódzó cél Magyar- országon. Minthogy az is, hogy ezért a földtulajdonos egyszer majd pénzt kap. Persze ott, ahol negyven aranykoronákba vadak gyérítése már uniós szabályok szerint történik. A vadász csak puskát és élve fogó csapdát használhat. Az unió környezet- és természetvédelmi előírásai szigorúak, és ez az a terület, ahol szerény becslések szerint is több tíz évvel vagyunk lemaradva. — A vadon élő állatok mesterséges nevelése nem megoldás, az élőhelyeket kell óvni, fejleszteni, és ebből csak haszon származhat — állítja Zuberecz Tibor, aki a vadász„Volt olyan foglyászévad - azt hiszem 1935-ben amikor apám egymaga kettőezer-hatszáz foglyot lőtt. Amikor már kimaradtam az iskolából, és nem kellett szeptember elején vérző szívvel „bevonulnom”, én is meglőttem minden évben a kétezer körüli foglyot.” (Studinka László: Kedves vadunk: a fogoly) „mérik” a termőföldet, nehéz lebeszélni a gazdákat a művelésről. A „foglyos” területet elhagyva, útban a vadászház felé, még megállunk egy csapda mellett. A területen mozgó ragadozókat folyamatosan nyilván kell tartani a fogolyprogramban. A dúházba érve még a lelkemre köti: bármit is írok, a végén feltétlenül idézzem Paul Erlich gondolatát „A fajok kihalása” című munkájából. íme: „A vadon élő állatok legsikerültebb tenyésztése is hiábavaló, ha nincs élőhelyük, amely eltarthatná őket.” Kovács Attila „Sokszor hangoztatták már, hogy a foglyoknak egykor eszményi élettere volt a külterjes, kisüzemi szántóföld, az elgyomosodott »nadrágszíjparcellás« környezet. A sokféle apró gyommag, rovar változatos táplálékot kínált, a gépet, vegyszert nem ismerő parasztföldek táblaszegélyein pedig fészkelőhelyét találta meg. ” * „...a zárt térben nevelt fogoly életképessége, rátermettsége sok- kal-sokkal gyengébb, mint a vadon élőé...” (Sterbetz István: Foglyászunk-e még valaha?) * Gazdasarok A kutya tenyésztése Napjainkban igen elterjedt a nem haszonállat, például a kutya tenyésztése. Ehhez kívánok néhány tanácsot adni. Mielőtt valaki kutyatenyésztésbe kezd, alaposan mérlegelje, hogy megvannak-e az ehhez szükséges előfeltételek, így a szaktudás, elegendő kifutóhely, bekerített kennel, a kutya iránt érzett szeretet, fajtatiszta tenyésztési alapanyag, lehetőség a szaporulat eladására, az anyagi áldozatra való készség. A törzskönyvezés az egyetlen módja annak, hogy a kutya „származási igazolást” kaphasson, ismerni kell a kan kutyára é§ a szukára lefektetett minőségi előírásokat. Az alkatilag hibás, vagy rossz tulajdonsággal bíró egyedek tenyésztésre alkalmatlanok. Csak tenyésztett kant, illetve szukát szabad tenyésztésbe venni. A kan már 9—12, a szuka 7—10 hónapos korában ivarérett, bár a testi fejlődés folyamata még nem zárult le. A pá- roztatás idejét a kutyafajták tenyésztési előírásai pontosan megadják. Annak eldöntésére, hogy két fajtatiszta kutya alkalmas-e a párosításra, legjobb szakemberre bízni. A fedezés végett a szukát a tüzelés idején hozzuk ösz- sze a kannal. A szuka 5—6 hónaponként, tavasszal és ősszel tüzel 2—3, esetleg négy hétig. A szukát lehetőleg a tavaszi, ne az őszi tüzeléskor fedeztessük, ugyanis a nyári kölyök- és növendékkutyák képzése nyáron könnyebb és kevesebb kockázattal jár, mint télen. Arra nagyon vigyázni kell, hogy a fedezés után is folytatódó tüzelés alatt egy másik kan meg ne termékenyíthesse. A szuka vem- hességét csak a fedeztetés utáni 5. hét után lehet megállapítani a vemhes szuka ellustul, vékonya gömbölyödik. A vemhes- ség 9 hétig tart, az ellés előtti órákban á szuka feltűnőer nyugtalan. A vemhes szukát nem szabac túltáplálni, csak a táplálék értékét kell növelni. Nyers tojás máj, húscsont mellett érdeme; sárgarépa, paraj főzelékféléi adása. Fontos a vitaminellátás jól tesszük, ha naponta egy ka nál csukamájolajat adunk é; biztosítjuk a bőséges folyadék ellátást. A vemhes szukát mindennaj meg kell sétáltatni, de a túlerői- tetőstől óvakodjunk. Előfordul hat, hogy a pároztatott, de mej nem termékenyült szukáná „álanyaság” lép fel, ilyenkor ha az emlők is megduzzadnal és a tejképződés is megindul idegen kölyköket csempészünl be hozzá, hogy a tőgygyulladás elkerüljük. dr. Kupa Lászlt