Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-27-28 / 277. szám
12 ★ SPORT ★ 1999. november 28. EGY GYUSZUNYI FORRO AFRIKA Valószínűleg a „Szervusz, Vízibusz!” felkiáltással rohant végig Tunézián az első magyar turista, hiszen a legeldugottabb tájakon és a sivatag közepén is e szavakkal üdvözlik még a legapróbbak is a hazai csoportokat. November közepén életem tevékben, s élményekben leggazdagabb napjait töltöttem a békéscsabai Eper Jam A—Z Utazási Ügynökség jóvoltából Tunéziában. heteden elnöki rezidenciával és az elmaradhatatlan bazárral. Betértünk egy remek panorá- májú kávézóba is, ahol néhány helybélit a török találmány, a vízipipa társaságában megbámulhattunk, majd irány a szálloda. Este hangos hüledezés a reggeli fél négyes ébresztő hallatán, ám mit nekünk hajnal, ha vár ránk Tunézia! Óracsörgés, reggeli tapogatózás pirkadatkor, majd indulás a A teve érzékeny lelke A sivatag hajójának, azaz a tevének az egypúpú, közülük is a „vastaglábú”, teherhordó egyedeihez volt szerencsém Tunéziában. • A ritkább változattal, a versenyekre, futásra tenyésztett, úgynevezett „őzikelábúval” nem találkoztunk utunk alkalmával. A jámbor állat zsírmentes húsa drága csemegének számít Afrikában. Általában 25-30 esztendő egy „teveöltő”, s a szelídnek látszó négylábú rendkívül érzékeny lelkű, sőt bosszúálló is lehet. A teve nem felejt, valamilyen formában évekkel később is visszaadja gazdájának a régmúltban kapott verést. A sivatagi tevegelés köz ben leginkább ezért fohászkodtam a tevék istenéhez, meg ne tébolyuljon alattam a négylábú, nehogy éppen most törjön nemes lelkére a bosszúállás bolondériája... Vadon élő példányokat nem találunk Tunéziában, a gazdák elengedik a tevéket, s a jószágok háromnégy nap bóklászás után visszatérnek otthonukba. Egy hetvenes létszámú csordában mindösz- sze egyetlen a hím, aki a csapat után bandukolva választja ki magának a legcsinosabb tevehölgyet. Udvarolni kezd, majd nászukat megpecsételni a kedvessel a csordától messze vonulnak, mert ki hinné, hogy a teve bizony nagyon szégyenlős állat... Miután — számításaimmal ellentétben — túléltük a két és fél órás repülőutat, a szervező Tunisia Experience Holidays iroda idegenvezetője, Mohamed (Moha bácsi) várt bennünket huszonöt fokban a Tunisz- Karthágó repülőtéren. Kiváló kísérőnk Magyarországon tanult, feleséget is innen választott, így a „sufni” szó éppúgy hozzátartozott szókincséhez, mint a „nyavalya” vagy akár a „fene”. Érkezésünk után végig- buszoztunk Tunisz főutcáján, mely nevét az ország ma közel 100 éves felszabadítójárói és előző kormányzójáról, Habib Bourgiba-ról kapta. Következett Sidi Bou Said kis falucskája kék ablakos kockacukor-házaival, az elméletileg lefényképezSzahara felé. Útközben megálltunk El Djem harmincezer embert befogadó Amfiteátrumánál, melyet Krisztus születése után 230-ban a rómaiak építettek „humánus” harci viadaljaik színteréül. Az eredetileg ötszintes épületből mára mindössze három maradt, s a hajdani viá- dalok mellett számtalan csatában menedékként szolgált. Itt pillantottuk meg az első igazi fotómodell tevét is, ám hatodik érzékünkre hallgatva, még vártunk a fényképezéssel. Sfax és Gabes mellett elhaladva, Moha bácsi az itteni temetkezési szokásokról mesélt a buszban. Ebédre igazi Couscous, majd irány Matmata, a berberek különös világa! Az általunk látogatott kis berber család is ugyanúgy, mint őseik, puha sziklába, kráterbe vájták többszobás otthonukat. A nyáron hűvös, télen meleg lakásokból a menetrendszerű buszjárattal járnak iskolába a gyerekek, s nem ritka az jómódú berbereknél a parabola-antenna sem. Hihetetlen iramban robogtunk tovább a Szahara felé, hogy még elérjük az utolsó tevekaraván indulását, ahol igazi sivatagi öltözékbe bújtatva ültünk jószágaink . egyetlen púpja mögé. Életemben itt ugrottam a legnagyobbat, amikor tevém felállásához készülődött, villámgyorsan mégis úgy döntöttem, nem bízom magam egy ekkora állatra. Ám a többiek unszolására és tuszkolására valahogy visszakeveredtem a türelmes négylábú hátára, s valóban csodálatos élmény a lemenő Napot tevehátról bámulni a Szaharában... A következő reggelen csoportunknak már meg sem kottyant a fél négyes kelés, Tozeur közelében a sivatagi állat- és növénykertben kezdtük a napot. Fakultatív programként dzsiptúrán néztük meg a hegyi oázisok elbűvölő világát, s lássunk csodát, bármerre is jártunk, még a legtávolabbi semmi közepén is találtunk árusokat, bazárokat. Itt-ott húsz dinárért akár a halálos marású szarvasviperát is megvásárolhattuk volna... Este a kifulladás határán még szőnyegvásár, s megérkezés Mahdiába, ahol a tengerparton három nyugalmas, pihegős nap várt ránk. A paradicsomi, láblógatós Ki hinné, hogy ebből a gyönyörű növényből készül a kellemetlen ízű ricinusolaj!? időszak elteltével Hamrnamet felé vettük az irányt, Sousse kereskedelmi központjának, valamint ékszerdoboz kikötővárosának, Port El Kantaoui-nak, s fallal körülvett „kishúgának”, Monastir-nak érintésével. Búcsúvacsoránk öt fogása és az előkelő Sindbad hotel szerteágazó folyosóin való bolyongás után hajtottuk nyugovóra fejünket utolsó afrikai éjszakánkon. A repülőn még egy búcsúkorty az ízletes tunéziai borból, s boldog összekacsintások a Ferihegyen mindazokkal, akiknek csomagjából öt-hat begyömöszölt szőrme tevefej, illetve púp kandikált ki a hideg magyar novemberi délelőttbe. B. Párkányi Adrienn Az aktuális tevegelésről, Tunéziáról a www. ügynökség, viharsarok, com címen tudhatnak meg többet az utazni vágyók. A berber füge Az országot járva a közép-európai ember szemét elkápráztatja Afrika gazdag és csodálatos növényvilága. A hatalmas datolyapálmák, mimóza- és olívafák mellett a végtelenbe nyúló kaktuszkerítéseket láthatunk, melyek valójában a két porta közötti határvonalat jelentik. A kaktusz mézédes-leveses, körte nagyságú csemegéje miatt a gyümölcsök királyának nevezik, berber fügeként is emlegetik, s többek között lekvárt is főznek belőle. Szinte minden része felhasználható, levele kiváló takarmány tevének és kecskének egyaránt. A nehéz hozzáférhetőség miatt a levelet három ujjú villával tekerik le a növényről, majd kartonnal dörzsölik le a tüskéket, s ezután adják a jószágnak. Sokak szerint kaktuszt lopni nem bűn, s a szívós növény vidáman eléldegél például a kisszobában... Művész vagyok, nem versenyló... „Úristen, hajts egy kicsit lassabban!” — figyelmezteti olykor a felesége, Dékány Sarolta, de férje hajthatatlan. Mondván: ha egyszer belegabalyodnak a hóba, sose indulnak el újra... Ezért aztán a napokban, amikor Bécsből éjjel jöttek haza, éppen annyi Időbe telt, mint nyáron...- Ha nem titok, miért ruccantak át Bécsbe? — kérdeztük a tegnap esti, békéscsabai koncert előtt Koós Jánost. — Egy világhírű produkciót néztünk meg. Az ír River Dance táncegyüttes kápráztatta el. a közönséget a Stadthalleben, köztük minket is. Életre szóló élmény volt. — Leglelkesebb rajongói bizonyára tudják, hogy néhány napja ünnepelte a születésnapját. Mivel lepték meg szerettei? — Mint mindig, meghitt családi légkörben ünnepeltük meg. Mindenkitől (Sacika feleségemtől, Réka lányomtól és fiamtól is) olyan ajándékokat kaptam, amelyekről tudták, nekem nagyon kedvesek. Egy gyönyörű szivartartó melengette fel leginkább a szívemet, amelybe természetesen kedvenc füstölnivalóm, a Cohiba márka került... — Mikor járt utoljára szülőfalujában, Gyergyószárhegyen? — Két évvel ezelőtt. De az onnan négy kilométerre lévő Gyergyószentmiklóson közben felléptem, két hónapja pedig Kolozsváron énekeltem ugyanazokat a dalokat, mint most Tótkomlóson és Békéscsabán. Vagyis régi és mai táncdalokat meg magyar nótákat is. — Valaha csujogatókat is előadott... — Igen, de ezeket túlmúlta az idő, már nem csinálom. — Az RTL Klub saját gyártású műsorai közt legnépszerűbb a Koóstoló. Ebben az hatalmas konkurenciaharcban számított erre? — Reméltem, de amikor elvállaltam, nem versenyezni akartam. Mert nem vagyok versenyló, hanem művész, akinek az a dolga, hogy jó műsort csináljon. A fellépőket egy szakmai stáb találja ki, talán benne van az én egyénségem is, mindenesetre nagyon örülök a sikernek. A műsor fele nosztalgia — így lépett fel 18 év után újra nálunk a Három + 2, fele az újhullámé, a fiataloké, a mostani zenéé, közte a musicalé. Ide még Réka lányom is belefért... — ...Akit egyre többször lá- tunk-hallunk színpadon is. — Igen büszke vagyok rá, hogy — ezt az első válasznál ki is felejtettem - épp a születésnapon volt a Madách Színházban premierje, ahol a Nyomorultakban főszerepet játszik. Nagyon boldogok voltunk a feleségemmel. — Huszonhárom éves Gergő fiuk viszont a jelek szerint nem a művészi pálya felé orientálódik. — Nem éppen. Háromdimenziós animátor, amelynek a részleteiről ne kérdezzen, mert fogalmam sincs a róla. Azt viszont hallom, hogy magas szintű számítógépes ismereteket feltételez, és ő tehetségesen műveli. — Koós János és a Fradi összenőttek. Egyszer egy Fradi-Békés- csaba meccsen egymás mellett álltunk, de nem merem leírni, hogyan szurkolt... — Most már gyengébben, halkabban szurkolok, lelkileg nem is lazult a kapcsolat a zöld-fehérekkel, de azt ne kérdezze, mi a megoldás az Üllői úton. Jósolni végképp nem tudok, ha tudnék, nem énekelnék... Remélem, akadnak, akik nélkülem is tudják. — Meglepetésemre nem lépett fel a 100 éves Fradi- gálán, úgy tudni, túl sokat kért... Nézze! Ötven éve megveszem a jegyet minden meccsre, és szomorúan tapasztaltam, hogy mára ezer ember van a nézőtéren. Én még em lékszem olyan időkre, amikor 3 ezren voltak az edzéseken! Na már most: több ezersz felléptem ingyen, ha ezek után engem meghívnak oda fellépni azok a mostani urak, akik nem tudják megmondani, hová tűnt el a Bajnokok Ligájáért kapott több száz millió forint, akkor ugyanezek az emberek fizessék meg a fellépésemet is! Vagy: ne legyenek rám kíváncsiak... — Hol szilveszterezik? - Inkább mivel. Munkával, mint általában mindig. Aztán majd Bajor Imi- ékkel, a feleségekkel januárban kipi- h e n j ü k magunkat a nyárban, Venezuelában és a Hol- land-Antillá- kon. Fábián István Ötven éve megveszi a jegyet minden Fradi-meccsre (ARCHÍV FELVÉTEL)
