Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-19 / 270. szám
^ 1999. november 19., péntek MEGYEI KÖRKÉP c §dl 9--------mES MEGYEI HÍRLAP INFO ÉRA ’99 Torda Lajos nyugalmazott iskolaigazgatónak Frankó János polgármester adta át a díszpolgári címet FOTÓ: SUCH TAMÁS Hetvenöt éve önálló Csabacsüd Idén hetvenöt éve, hogy önálló közigazgatású település lett Csabacsüd. Az évforduló alkalmából a községben tegnap ünnepséget tartottak. Az evangélikus templomban megtartott ünnepi imádság után a megemlékezés programsora a művelődési otthonban folytatódott. Itt adták át a díszpolgári címet, továbbá a jubileumi plaketteket. A díszpolgári címet Torda Lajos nyugalmazott iskolaigazgatónak adományozta a képviselő-testület, elismerve ezzel több évtizedes pedagógusi tevékenységét s kimagasló helytörténeti munkáját. A plakettekkel azokat a közéleti szereplőket, köztiszteletben álló személyiségeket jutalmazták, akik meghatározóak voltak a község életében. Ugyanezen a napon az ifjúsági házban helyi alkotók munkáiból nyílt kiállítás, amelyet két hétig tekinthet meg a közönség. (r) Civilek napja Békéscsabán Ügyes-bajos dolgaikra is választ kaphatnak a Békéscsabán működó' civil szervezetek november 20-án, szombaton a csabai civilek napján. Az ifjúsági házban nyolc órakor kezdődő rendezvényre eddig 48 helyi civil szervezet jelentkezett. A civil börzén 35 kiállító mutatkozik be, a napot az I. Csabai civil bál zárja. Titkok ellenszélben? A tanácsadó megígérte az iratok megtekintését Ezzel a címmel tartják a békéscsabai Ruhaipari Szakközépiskolában országos tanácskozásukat informatikai és oktatási szakemberek november 18. és 20. között. A konferenciát Környei László közoktatási államtitkár-helyettes és Pap János, Békéscsaba polgármestere nyitotta meg. A megnyitó után szekciókban tartottak előadásokat, ahol különböző számítástechnikai cégek, oktatási szakemberek és pedagógusok vitatták meg az informatika lehetőségeit és jelenlegi helyzetét az oktatásban. Az államtitkárhelyettes felhívta a résztvevők figyelmét, mivel az informatika oktatása valósult meg a legkéte- sebb módon a Nemzeti Alaptanterv bevezetése óta, ezért használják ki a konferencia adta lehetőségeket a saját ötleteik nyilvánosságra hozására. Az intézet előterében számítástechnikával kapcsolatos kiadványok, technikai eszközök bemutatóját tartották. V. J. A dán példa A vidékfejlesztés nem politikai kérdés, az EU-hoz való csatlakozáshoz az ország ezen vidékének jobban kell fejlődnie — hangsúlyozta Megyeri László, az FVM címzetes tanácsosa tegnap Békésen, az Európa mezőgazdasági nap Békés megyében című rendezvényen, melynek középpontjában a mezőgazdasági szakképzés és a vidékfejlesztés volt. A művelődési központban rendezett előadáson Megyeri László egyebek mellett dán példákat említett, s nem mellékesen jegyezte meg, hogy nálunk még a téli hónapokban is nagyon nehéz az agráriumban dolgozókat tanfolyam vagy továbbképzés keretében padba ültetni, ugyanis a gazdálkodók, a vállalkozók megélhetésükért hajtanak. — sz — — Örülünk, hogy a résztvevők közül nagyon sokan a civil börzén is bemutatkoznak — mondta a rendezvény egyik szervezője, Zsótér Mária. — Természetesen a programokra minden érdeklődőt várunk. Előzetesen megtörtént a civil kerekasztal létrehozásának előkészítése is. Megtörtént a célok, feladatok körvonalazása, így szombaton 20 órakor reméljük megalakulhat a kerekasztal. A civil napon a kormány, a megyeszékhely „civil” politikájáról, a helyi érdekegyeztetés fontosságáról, a közművelődési intézmények szerepéről, valamint aktuális pályázatokról hallhatnak ,a résztvevők. Jelen lesz a SANSZ, az alapítványok lapja jogposta rovatának vezetője, dr. Fister Mihály is, akit aktuális problémáikkal kereshetnek majd a csabai civil szervezetek. K. A. A Titkok, szélnek eresztve című írásban nemrégen nyilatkozott lapunknak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egyik nyugállományú főtisztje. Akkor kilátásba helyezte, hogy megfontolja: tegyen-e jogi lépéséket a Belügyminisztérium ellen személyiségi jogai megsértése, rossz hírének keltése, továbbá ismeretlen tettes ellen állam-, illetve szolgálati titok megsértése miatt. — Ügyvédet bíztam meg az ügyem képviseletével — mondja most a főtiszt. — Az ügyvédem szabályos meghatalmazásommal, november hatodikán, kedden felkereste a Belügyminisztériumban a Miniszteri Kabinetben dolgozó egyik miniszteri tanácsadót, aki a sajtó rendelkezésére bocsátotta a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata személyemet is érintő néhány, tudomásom szerint addig szigorúan titkosként kezelt iratát. Ügyvédem azt kérte, hogy betekinthessen azokba az iratokba, melyeket a tanácsadó úr a sajtó egy részének, így a cikkben említett fővárosi napilapnak is átadott, vélhetően ugyancsak betekintésre. A tanácsadó úr az iratok rendelkezésre bocsátása helyett azt futatta, hogy mit akar vele tenni az ügyvéd, továbbá, milyen a hangulat Békésben? Az ügyvéd kérte, inkább az iratokat szeretné látni. Erre akkor nem kapott lehetőséget. A tanácsadó úr azt mondta, péntekig visszahívja ügyvédemet, ez azonban nem történt meg. Ekkor az ügyvéd vette a telefont, s felhívta őt. A tanácsadó úr örömmel újságolta, hogy megvannak az iratok. Továbbá betekinthetek majd az okmányokba, de nem valószínű, hogy kiadják azokat részünkre. A tanácsadó úr ismét azt mondta, majd hívja az ügyvédet. Valamint engem is felhív. Nem tudom, minek. Magam korábban háromszor is kerestem őt, de nem sikerült kapcsolatot találnom vele, azaz nem hívott visz- sza. Persze, amúgy is tudja a telefonszámaimat. — Tudja? — Tíz hónapig együtt dolgoz-; tunk a Preventív Security Részvénytársaságnál. Igen, ott, melynek dr. Pintér Sándor belügyminiszter volt az elnök-vezérigazgatója, igazgatónkat pedig Valenta Lászlónak hívták, aki ma a belügyminiszter kabinetfőnöke. Azóta fel is hívott a miniszteri tanácsadó úr, nem akarta érteni, mi a problémám. A történet és a monogramom — pesti lapban — megjelentetésével kapcsolatban azt mondta, az nem a Belügyminisztérium, hanem a sajtó felelőssége. Tudomásom szerint neveinket tartalmazóan mutatták be az iratokat az újságíróknak. A Belügyminisztériumban értük utol a szóban forgó főtanácsost, miniszteri tanácsadót. (Nevét a cikkben azért nem közöljük, mert ezt a megoldást szerencsésebbnek találta, illetve a főtiszt nevével is így jártunk el — persze más okokból.) — Miért nem tekinthetett be az ügyvéd az iratokba? — Aznap a minisztérium kapujától felszóltak, hogy vendégem érkezett. Én senkit sem vártam. Máshol sem szokás csak úgy odaállítani. Abban maradtunk, hogy majd odatelefonálok. — A főtiszt és ügyvédje megtekintheti majd az iratokat? — Igen. Majd értesítjük az ügyvédet. Arról azonban nem az én tisztem dönteni, hogy másolatot kaphatnak-e belőle. K. A. J. Gyarakiné nem adta föl A Békéscsabai Magyar—Román Baráti Társaság 1800 kötetes adománya megérkezett az aradi Csiky Gergely Líceumba—ezzel a jó hírrel egészíthetjük ki tegnapi „Könyvet vittünk Romániába” című tudósításunkat Mint írtuk, az államhatáron való átjutásban az aradi baráti társaság elnöke segédkezett... egy álló napon át. — Mi volt a gond tulajdonképpen? —kérdeztük Hona asszonyt. — A tornyai vámnál politikai felhangja volt a szállítmánynak. Attól féltek, hogy magyar propagandaanyag is van a könyvek között. így aztán ott senki nem merte vállalni a felelősséget. Hozzáteszem: Tornyán nincs is meg az „intézményi feltétele” a teherszállítmány beléptetésének. Ennek ellenére, ha nagyon akarják, az ilyeneket is átengedik. jgK Megoldás f jj/f a 2000. év problémájára: KÖZGÉ 2000 Indítandó osztályaink 2000/2001-ben. ♦ Két tanítási nyelvű (magyar és angol) ágazat (2 osztály) • ötéves, érettségivel záruló képzés • első két év: heti 9 angolóra, közismereti tárgyak magyarul • két év után belső vizsga alapján összeállított egy osztály angolul tanulja a matematikát, történelmet, közgazdaságtant, külker -ismereteket • angol nyelvű érettségi vizsgát tehetnek. ♦ Számítástechnikai orientáció (t osztály) • négyéves, érettségivel záruló képzés • idegen nyelv angol • szakmai alapozó tárgyak: informatika, szoftvertechnológia. ♦ Általános közgazdasági (világbanki) ágazat (2 osztály) t négyéves, érettségivel záruló képzés • idegen nyelv: angol vagy német • szakmai alapozó tárgyak: üzleti gazdaságtan, közgazdaságtan, alkalmazott számítástechnika. LÁTOGASS MEG MINKET! VÁRUNK! Nyílt nap: 1999. december 3., 9 óra. Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola, Békéscsaba, Andrássy út t. Tel.: (66) 322-611. E-mail: tj@mail.szikszi.hu , Web: http://www.szikszi.hu/ — Nem akarták. — Ezért kellett átcűgölniük Margóéknak a saját pénzükön bérelt utánfutót Nagylakra. Én közben visszautaztam Aradra, hogy begyűjtsem a fogadó fél iratait. Reménytelen lett volna ilyen rövid idő alatt előkerítenem akár az Alma Mater Alapítvány, akár a líceum alapító okiratát, cégbejegyzését és adószámát. Ezért úgy döntöttem, hogy az Aradi Román—Magyar Baráti Társaság dokumentumait viszem Nagylakra. Mindezt el is fogadta a román vámügynökség. Majd később csinálunk egy okiratot, amelyben a társaság átadja a könyveket a líceumnak vagy az alapítványának. Az adományt kiszállító Gyaraki Sándomé kora reggel már hívta lapunkat. „Nem szoktam föladni — mondta. — Legközelebb szakkönyveket viszünk a Csikynek.” M. Gy. Máktermesztési felügyelő munkakörbe keresünk Békés vagy Csongrád megyei állandó lakóhellyel, saját gépkocsival és máktermelési gyakorlattal rendelkező' agrármérnököt. Jelentkezni november 30-áig megküldött szakmai életrajzzal ^ és oki.-másolatokkal lehet. I Cím: ICN Magyarország Rt. Humánerőforrás- gazdálkodási Főosztály, 4440 Tiszavasvári, Pf. 1. Telefon: 06 (42) 275-51111344. Először Szarvason A szarvasi Haltenyésztési Kutatóintézetet (HAKI) több évtizedes munkakapcsolat fűzi Vietnamhoz. Dr. Ta Quang Ngoc, az ázsiai ország halászati minisztere tegnap a HAKI vendége volt. Látogatását a kutatóintézet az országaink közti halászati együttműködés fontos állomásának tekinti. A Haltenyésztési Kutatóintézet és a vietnami kutatóintézetek közötti együttműködés többek között a pontynemesítésre, a keltetőházi technológiák fejlesztésére és az ivadékellátásra terjed ki. Dr. Ta Quang Ngoc most járt először a szarvasi kutatóintézetben. Váradi László HAKI- igazgató elmondta, a látogatás nem udvariassági vizit. A miniszter kerekasztal-beszélgeté- sen találkozott az intézet vezető kutatóival. A vietnami miniszter többek között bemutatta a hazája mezőgazdaságában meghatározó jelentőségű halászat, illetve haltenyésztés helyzetét. Érdemesnek tartják fokozni a termelést, ami a haltenyésztés előtt is újabb távlatokat nyit. (r) Költségvetés-ajánlás A megyei képviselő-testület területfejlesztési és európai uniós integrációs bizottsága, valamint a mezőgazdasági, illetve a gazdasági és környezetgazdálkodási bizottsága együttes ülést tartott tegnap a megyeházán, ahol az Európai Intézet Kft. igazgatója, dr. Sassfy György Békés megye európai uniós programját ismertette. A gazdasági és környezetgazdálkodási bizottság határozatképtelen volt, ezért csak a területfejlesztési, illetve a mezőgazdasági véleményezte, vitatta meg a Kovács Mihály pénzügyi osztályvezető által ismertetett 2000. évi költségvetés koncepcióját, melyet elfogadásra javasolt a testületnek. (b) IrJLEICEIWE IflEK VEI/Ej I NYERNI 46 FORINTÉRT? Ha olvas minket, karácsonyra az Öné lehat! RENDKÍVÜLI NYEREMÉNY OLVASSA A VASARNAP REGGELT ÉS MEGNYERHETI AZ ÁLOMAUTÓT!