Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-18 / 269. szám
1999. november 18., csütörtök Lehullott az első hó Vitathatatlanul beköszöntött a tél: tegnap az ország szinte minden pontján hullott egy kis hó. A meteorológus szerint a következő 4-5 napon marad ez a ködös, bo- rongós, latyakos idő, de nem valószínű, hogy „befagy” a közlekedés. A megyei közútkezelő társaságok mindenesetre felkészülten várják az igazi, kemény telet is. Aigner Szilárd szerint nem lehet százszázalékos képet adni hetekre, hónapokra előre, az előrejelzések csupán néhány napra megbízhatóak. A hét végéig marad a tegnapihoz hasonló időjárás. Ez 0 Celsius-fok körüli átlaghőmérsékletet, gyakori enyhe havazást, havas esőt és ködöt jelent. Aigner úgy véli: a síléceket még korai elővenni, a hó a hegyekben sem marad meg. Egyelőre nem kell hóakadályokra számítani, csak egy kicsit csúszósabb utakra. Az országban 30 ezer kilométernyi állami tulajdonú és 100 ezer kilométernyi önkormányzati közút kanyarog. A forgalom 70 százaléka az állami közutakra összpontosul. Mint azt Tímár József, az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. műszaki igazgatója elmondta, 1999-ben útfenntartási és fejlesztési célokra 76 milliárd forintot kaptak. Kifejezetten téli munkálatokra úgy 2 milliárd forinttal számolnak, nem feltételezve, hogy ismét áradások lesznek. 520 sószóró autó, 540 tehergépkocsi és 202 hómaró, síkosságmentesítő jármű áll rendelkezésükre. Az ön- kormányzati utakért maguk a helyi önkormányzatok a felelősek, s arról, hogy mennyi pénzt költenek a téli szezonra, maguk döntenek - mondotta a szakember. (szalóky) Ápolni kell a jó kapcsolatokat. Orbán Viktor miniszterelnök évente kötetlen beszélgetésre invitálja a történelmi egyházak vezetőit. Tegnap a Parlamentben folytatott eszmecserén részt vettek a katolikus, az evangélikus és a református egyház főpapjai, valamint a zsidó hitközségek szövetségének elöljárói. . fotó: feb/diósi imre Átalakuló szövetkezetek Ami mindenkié, az senkié sem - idézte a minap a régi mondást egy részvénytársasággá frissen átalakult mező- gazdasági termelőszöveikezet elnöke. Az idén eddig több mint 20 szövetkezet alakult át gazdasági társasággá. A MOSZ adatai szerint jelenleg 1700-1800 mezőgazdasági szövetkezet létezik Magyarországon. Ezek közül azonban csak mintegy 1300 működik ténylegesen. Az idén átalakultakkal együtt az 1990-es évek elejétől összesen száz szövetkezet tagjai döntöttek úgy, hogy a jövőben vagyonukat gazdasági társasági formában kívánják működtetni. Filipsz László, a Mezőgazda- sági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára szerint ennél sokkal több szövetkezet esetében vetődött fel az ötlet, hogy a jövőben gazdasági társaságként működjön. Tapasztalatai szerint azonban azok a taggyűlések, amelyek e kérdés eldöntését napirendre tűzték, túlnyomórészt mégis az átalakulás ellen határoztak. A MOSZ titkára úgy látja, hogy a szövetkezetek vezetői gyakran azért szeretnék a társasági forma megváltoztatását, mert megítélésük szerint gazdasági társaságként - általában a részvénytársasági formát választják - könnyebb a döntések meghozatala. Á szövetkezetek egy tag-egy szavazat elvével szemben a részvénytársaságokban mindenki a tulajdoni hányadával arányos szavazattal rendelkezik. FIGYELEM! ÁRAMSZÜNET! Értesítjük tisztelt Fogyasztóinkat, hogy hálózati berendezéseink karbantartása miatt Békéscsabán az alább felsorolt utcákban szünetelni fog az áramszolgáltatás: a Szarvasi út páratlan oldalán (a Péki utca és a Csengery utca között), a Szabolcs, a Vasvári és a Kazinczy utcában (a Szarvasi út és a Lipták András utca között), valamint a Bulcsú és a Pöltenberg utcákban. Az áramszünet időpontja: 1999. november 26-án 9 órától 12 óráig. Hálózati berendezéseinket a kikapcsolás idején is feszültség ALATT ÁLLÓNAK KELL TEKINTENI.' — MEGKÖZELÍTÉSÜK ÉS ÉRINTÉSÜK ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS.' *4783* DÉMÁSZ Rt., Békéscsaba A Móra Gt. Kft.- mint az Iveco hivatalos dél-magyarországi márkaképviselője rendkívüli, kedvező aktiól hirdet egyes tehergépkocsi-típusaira, különös tekintettel az Avia és IFA tehergépkocsik kiváltására. OLCSÓBB, mint 1998-ban! Bővebb felvilágosítás: Szeged, Brüsszeli krt. 1 2. Tel.: (62) 425-017, (62) 420-097. Alkatrész- és szervizszolgálat ugyanitt! A korrupt rendőrt kiveti a testület Sem a korrupciós ügyek, sem más bűncselekmények nem kerülik el a rendőrség, vagy a határőrség dolgozóit. Pintér Sándor belügyminiszter tegnap aláírta a rendvédelmi szervek belső korrupciójának visszaszorítására készült programot. A jövőben valamennyi rendőr köteles leleplezni megvesztegethető társát - hangzik többek között a belügyi tárca vezetőjének rendelkezése. A kormány korrupcióellenes programjával összhangban a belügyminiszter a rendőrségnél és a határőrségnél dolgozók közül szeretné mielőbb kiszűrni a bűncselekményre kapható kollégákat. Aki a jövőben rendőrnek, határőrnek jelentkezik, az eddigieknél szigorúbb vizsgálatra számítson. Múltját, kapcsolatait, esetleges mellékállását tüzetes ellenőrzésnek vetik majd alá. A tervek szerint a felvételi vizsga kiterjedne a leendő rendőr lélektani megfigyelésére is. Ennek során ki kell derülnie annak, hogy a jelentkező alkalmas-e erre a nehéz hivatásra. A rendőr ugyanis a munkája során gyakran van kitéve kísértésnek, miközben fizetése - enyhén szólva - nem a legmagasabb. Az elképzelések szerint másodállást is csak abban az esetben engedélyezhet a felettes, ha a kiszemelt munkahely minden szempontból „tisztának” minősül. Az idén valamelyest emelkedett a rendőrök által elkövetett jogsértések száma. (Lásd grafikonunkat.) A 2280 felderített bűncselekmény közül 14 volt korrupció. Az állomány tagjai által elkövetett bűncselekmény a klasszikus vesztegetésen túl a hivatali visszaélésben és a befolyással való üzérkedésben is megnyilvánulhat. Ezekhez a cselekményekhez más jogsértés, például okirat-hamisítás vagy jogosulatlan adatkezelés is társulhat. A határőrségnél az idén feltárt 820 jogsértés közül 15 volt vesztegetés. A közterületen szolgáló rendőrök korrupciója elleni fellépés első fázisaként fél éven belül 86 rendőrrel növelik a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának létszámát. A titkosszolgálati eszközöket és módszereket is alkalmazó szervezet fejlesztése mellett az ORFK Mobil Ellenőrző Szolgálata is erősítésre számíthat. A belügyminiszter rendelkezése értelmében ingyenes zöldszámon várják bárkinek a bejelentését, aki rendőri korrupcióról szerez tudomást. H. M. Küszöbön az EU-belépés pozíciós dokumentuma „Számos, feltétlen tovább adandó információval gazdagodtunk, de egyet erősen kiemelnék: minden mezőgazdasági termeléshez kötődő vállalkozónak mihamarabb regisztráltatnia kell magát a gazdajegyzőnél vagy az FM-hivatalban. Ez a gazdák első és legfontosabb lépése a Európai Unióhoz történő csatlakozási folyamat jelenlegi szakaszában” — mondta érdeklődésünkre dr. Farkas János csárdaszállási főkönyvelő, a tegnapi békéscsabai „Európa mezőgazdasági nap — Békés megye" elnevezésű rendezvény után, miután azt kérdeztük, milyen munícióval tér haza. A konferencia előadói a lehető legszélesebb körű és legfrissebb ismeretekkel szolgáltak a vállalkozói kör, a települések szakmai és jogi képviselői számára. Ugyancsak elöljáróban érdemes megszívlelni egy, a több órás előadássor közben, „sorok között” elhangzott mondatot, nevezetesen: a kínálat koncentrációját is el kell kezdeni minél hamarabb! Ezzel arra utalt, hogy azzal semmire sem mennek a gazdák (a viharsarkiak sem!), ha egyedül akarják két hízott disznójukat értékesíteni... Erre valaki a hátsó sorokban megjegyezte, falugyűlésen manapság aligha aratna sikert ezzel az információval. Az pedig végképp népszerűtlen tanács, amit utána egy másik előadó húzott alá: ha az uniós csatlakozás után a sertéskvóta azt „diktálja”, akkor summa summarum, nem kell sertést hizlalni, mert senki sem veszi meg, s ezért még csak haragudni sem szabad az államra. Mindebből talán érzékelhető, amit dr. Jeszenszky Géza megyei közgyűlési alelnöktől hallottunk a bevezetőben: hazánk, ezen belül mezőgazdasága óriási kihívás előtt áll, amelynek előrehaladásunk érdekében érdemes mielőbb és minél inkább megfelelni. A fórumon a szakminisztériumot képviselő Vajda László az uniós csatlakozás aktuális kérdéseiről, kollegái, dr. Font Erzsébet az EU regionális politikájának jellemzőiről, Nyújtó Ferenc a csatlakozás előtti és utáni időszak támogatási lehetőségeiről, Jelien Sándorné, a Magyar Agrárkamara titkára Békés megye várható versenyképességéről beszélt, eközben arról: Békés megye EU-tagként jelenleg a főbb ágazati adatok alapján közel 29 milliárd(!) forintos támogatáshoz jutna. Ez a szám elméleti ugyan, de így is kiáltóan imponáló, mellé csak azt tehetjük: a brüsszeli unióközpontban gyakorta megforduló szakemberek kérik, ne gondoljuk, hogy a csatlakozás úri huncutság, nagyon is reális, szinte kikerülhetetlen az általa megfogalmazott követelményekkel azonosulni. Annál is inkább, mert egymást követik a fontos dátumok, így például a kormány a jövő héten tárgyalja meg az úgynevezett pozíciós dokumentumot, amely azt fogalmazza meg: miből mennyit szeretne termelni mezőgazdaságunk a világnak. A konferencián az FVM Agrár Marketing Centrumának képviselője, Vörös- baranyi János elmondta: a majdani kvóta meghatározása senkit ne tévesszen meg, önmagában nem jelenti azt, hogy a megtermelt árunak holtbiztos piaca van, azért már eleve pénzt is kap megtermelője. (fábián) Hírek röviden Egyjegyű infláció Idén az átlagos infláció feltételezhetően 10 százalék alatt marad, a gazdasági növekedés pedig 1999- ben eléri a 4 százalékot - közölte Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán. Az MNB monetáris politikai irányelvei szerint az infláció 2000-ben tartósan egy számjegyűvé válik. Önkormányzati ösztöndíj Kísérleti jelleggel tehetséggondozó, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek támogatását célzó programot indít az Oktatási Minisztérium. Pokorni Zoltán miniszter tegnap beszámolt arról is, hogy jövőre azok az önkormányzatok, amelyek a középiskola után továbbtanuló diákokat ösztöndíjban részesítik, a minisztériumtól a juttatással megegyező összeget kapnak. Gátavatás A kormány teljesítette azt az ígéretét, miszerint a tavaly novemberi árhullám levonulása után azonnal hozzálát á gátak megerősítéséhez - hangoztatta Katona Kálmán szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán, ahol felavatta a felső-tiszai gátrendszer megemelt és szélesített töltésszakaszát. A vízügyi miniszter elmondta: a kormány az idén összesen 2,4 milliárd forintot fordított a Felső-Tisza legkritikusabb szakaszának megerősítésére. Igazi ipari parkok A Gazdasági Minisztérium a jövőben az Ipari Park címet csak azoknak a pályázóknak ítéli oda, akik megteremtették a park működési feltételeit és működtetik is a vállalkozásokat - mondta Hónig Péter helyettes államtitkár. A kötelezettségeiket nem teljesítőktől a tárca megvonja a címet. Miniszteri szemle Az új stratégiai koncepció célja, hogy a Magyar Honvédségben a XXI. századhoz méltó életkörülményeket teremtsünk - hangsúlyozta Szabó János szerdán. A honvédelmi miniszter az Alföldi Kiképző Központban megszemlélte a bevonulást, beszélgetett az újoncokkal és a szülőkkel. A miniszter - aki először találkozott bevonuló fiatalokkal - megállapította, hogy fegyelmezett, színvonalas munka folyik Kalocsán. Kevés a bíró megyénkben Az Országos Igazság-szolgáltatási Tanács (ÓIT) a közelmúltban megkezdte a Békés Megyei Bíróság általános helyzetének felmérését. Az ÓIT többek között azt vizsgálja, hogy az évek óta bírói létszámhiánnyal küzdő szervezet miként tud meglehetősen jó ítélkezési eredményt felmutatni. A bíróság általános helyzetének felmérése szeptember végén kezdődött és várhatóan áprilisban fejeződik be. Martonné dr. Hárs Márta, a Békés Megyei Bíróság elnöke kiemelte: a vizsgálat semmilyen összefüggésbe nem hozható az úgynevezett olajügyekkel. A szervezet évek óta létszámhiánnyal küzd. Az idén 73-ról 81-re emelkedett a bírák száma, ám ez még továbbra sem éri el a kívánt mértéket. Ennek ellenére a bíróság mégis meglehetősen jó ítélkezési eredményeket mutat fel. Az ÓIT feladatkörébe tartozó vizsgálat keretében a szakemberek az 1990-től 2001-ig teijedő időszakot tekintik át. Ezen belül érintik az igazgatási és a személyzeti munkát, a létszám- és bérgazdálkodást, a munkavégzés személyi és tárgyi feltételeit, valamint a költségvetést. A Békés Megyei Bíróság elnöke szerencsésnek nevezte, hogy a napokban megkezdődött a bíróság épületének teljes felújítása. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a vizsgálat eredményétől függetlenül 2000. január l-jétől hárommal bővítette a bírói álláshelyek számát. B. M. 1 A bíróságokon 1 éven túl folyamatban i lévő ügyek 35% ü országosan □ Békés megye 23% 16% I w 13% 1 # & 1 il 5%l J 0% FF L polgári büntető munkaügy