Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-15 / 266. szám

<B> t 1999. november 15., hétfő SPORT Cl ‘Síi ) «ÉS MEGYEI HÍRLÁP Kurtucz Csaba országos junior bajnok Kaposvár adott otthont a hét végén a junior országos ökölvívó baj­nokságnak, amelyet a Lénia-kupáért vívtak az öklözök. Az utóbbi évtizedek legkisebb létszámú bajnokságán 22 egyesület 48 ver­senyzője lépett szorítóba. A Békési TE 91 kg-os bunyósa, Kurtucz Csaba végig jó teljesítményt nyújtott, s végül Maczik Pál tanítvá­nya a dobogó legmagasabb fokára állhatott az eredményhirdetés­nél. A 48 kg-osok mezőnyében a békési Nagy bronzérmes lett. Holyfield-Lewis: nincs címegyesítés? A Reuters brit hírügynökség értesülése szerint Lennox Lewis mégsem vallhatja magáénak a három nagy ökölvívó szervezet — WBA, WBC, IBF — nehézsúlyú világbajnoki címét, mert a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) az Evander Holyfield el­leni mérkőzés előtt néhány perccel jelezte: nem adja nevét a csatához. Egyelőre nem tisztázott, hogy az IBF miért lépett vissza, vállalva az esetleges súlyos, több százezer dolláros büntetést. A hírügynökség megemlíti, hogy az IBF döntése miatt to­vábbra is Riddick Bowe az utolsó nehézsúlyú öklöző, aki mindhárom szervezet bajnoki övét egyidőben birtokolta. Ez napra pontosan hét évvel a mostani összecsapás előtt, 1992. november 13-án történt. Baranyi hozta a sikert Békési TE I.—Linde ASE 10:8 NB I B-s férfi asztalitenisz- mérkó'zés, Békés. Békési győztesek: Baranyi 3, ifj. Ba­logh, Bohács 2-2, Domokos X, a Baranyi, Bohács és az ifj. Balogh, Domokos páros. A párosok után 2:0-ra vezettek a hazaiak, majd 8:7-re fordított a jó erők­ből álló vendégcsapat. A békésiek nem adták fel, is­mét előnyhöz jutottak, amikor 9:8-nál Baranyi következett, aki remek tel­jesítménnyel szerezte meg a győzelmet és ezzel a rendkívül fontos két pont a hazaiaké lett. Sikerével a békési csapat a tabella második helyére lépett előre. Külön említést ér­demel, hogy Bohács sérült kézzel is vállalta a játékot és fontos győzelmeket szerzett. (v. 1.) Gyorsértékelés a Békéscsabai NKC NB I-es női kézilabdacsapatáról Elmaradtak a bravúrok A női kézilabda NB I-ben hét forduló után a felnőtt világ- bajnokság miatt most kéthó­napos szünet következik, majd a csapatok 2000. január 9-én folytatják tovább a küz­delmeket. A nyáron alaposan átalakult, az előző idényben a bajnokság hatodik helyét megszerző Békéscsabai NKC együttese négy ponttal a ta­bella kilencedik helyén áll a tizenkét tagú mezőnyben. A lila-fehérek eddigi teljesítmé­nyéről, a további tervekről Farkas Józseffel, a csapat szakvezetőjével beszélget­tünk. —Az első hét fordulóban mit várt az együttestől a szakveze­tő? Mi valósult meg a tervek­ből? — A nyáron alaposan meg­változott a keretünk, hiszen tá­vozott Kovácsáé, Baboly, Buda, Mezőségi, Félix, Gyuska G., Ancsin T., míg érkezett Hal esik, Szabó, László, Valaczkai, Barkasziné, akinek csak később érkezett meg a játékengedélye. Velünk dolgozott a román bal­kezes átlövő Nanita, aki a fel­készülési mérkőzéseken rend­szeresen játszott, ám egyetlen bajnokin sem szerepelhetett, mivel nem kapta meg Romániá­ból a játékengedélyét. Amikor megismertem a sorsolást, ami nem volt könnyű, hiszen az első hét fordulóban találkoztunk a legjobb négy csapattal — Dunaferr, Herz-FTC, Győri ETO KC, Comexi-Alcoa — minimum hat pontot vártam. Mivel nem sikerült bravúrt elér­nünk, hiszen a Győr egy góllal nyert itthon ellenünk és a Cofnexit sem tudtuk legyőzni, valamint az utolsó találkozón az Orosháza ellen nem sikerült győznünk, s ez utóbbiért csak magunkat okolhatjuk, így ma­radt a négy pont. A hátralévő négy fordulóban viszont köny- nyebb mérkőzések várnak ránk a Marcali, a Szekszárd, a Buda­pesti Spartacus és a Vác ellen, s ezeken növelhetjük a pontjaink számát. — Kik nyújtottak jó teljesít­ményt, kik okoztak csalódást az eddigi hét fordulóban? Kik sze­rezték a legtöbb gólt? — Sajnos, mindenki hullám­zó teljesítményt nyújtott, így nem tudok senkit sem kiemelni, miként elmarasztalni sem aka­rok egyetlen játékost sem. Dön­tően befolyásolta a szereplésün­ket, hogy nem volt balkezes át­lövőnk, így a jobbátlövő posz­ton szükségmegoldást kellett al­kalmaznunk, s ez beszűkítette a lehetőségeinket. A másik fontos dolog: több találkozón a csapat­nak nem volt vezéregyénisége. A házi góllövőlistát a 37 gólos Kulcsár vezeti, az élcsoport to­vábbi sorrendje: Szrnka 34, Vass 26, László, Kovács 14— 14 gól. — Mi a csapat programja a januári bajnoki folytatásig? — Az utolsó bajnoki után két hét pihenőt kaptak a játékosok. A felkészülést november 22-én kezdjük, s az edzések mellett szeretnénk több előkészületi ta­lálkozót is játszani a január ele­ji folytatásig. December 15-én Magyar Kupa mérkőzést ját­szunk majd, az ellenfél még nem ismert — fejezte be Farkas József. (verasztó) Szrnkáék sikere A magyar junior női kézilabda-válogatott barátságos mérkő­zésen 30—17-re legyőzte Svájcot a Hévízen rendezett talál­kozón. A magyar csapat legjobb dobója a Békéscsabai NKC átlövője, Szrnka Hortenzia volt, aki hatszor talált a kapuba. A két csapat szombati összecsapásán Hévízen 31—18-ra nyert a magyar junior válogatott. A női kézilabda NB I állása 1. FTC 7­- 265—ISO 14 2. Győr 6­1 199—158 12 3. Dunaferr 5­2 224—174 10 4. Cornexi 4 1 2 199—175 9 5. Vác 4 1 2 199—197 9 6. Debrecen 4 1 2 160—172 9 7. Vasas 3­4 189—184 6 8. Orosháza 2 2 3 177—180 6 9. Békéscsaba 1 2 4 160—196 4 10. Szekszárd 1 1 5 150—226 3 11. Bp. Spartacus­2 5 166—206 2 12. Marcali . . 7 151—221 . A sötét mezes László Krisztina célozza meg az orosháziak kapuját a döntetlenül zárult me­gyei rangadón. A háttérben Békési (fehér mezben) figyeli a fejleményeket FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A proficsapat ellen is helytálltak Békéscsabai VSC—OSC 8—11 (1—4, 3—4, 3—2, 1—1) OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Pengő, Horváth. Bé­késcsaba: Máté,— Lukácsi 3 (2), Balázs, DR. SZLÁVIK 3, DÁVID 1, Latorczai, LUDÁNYI1, Laczó P., Borsos. Edző: dr. Szlávik Győző, Lukácsi Sándor. Az ellenfél dobói: Horváth, Dongó 4—4, Békési, Ürögi, Funk 1—1. Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 6/3. Négyméteresek: 2/2, ill. 0/0. Román és Puha munkahelyi el­foglaltság miatt nem tudott víz­re szállni a nagy múltú, az elő­ző bajnokságban a legmagasabb osztályban szereplő OSC ellen. Mivel a két csapat még soha nem játszott egymás ellen, így igazán nem tudtak felkészülni a békéscsabaiak az orvosegyete­mistákkal szemben. Meg is lát­szott játékukon, ugyanis megil- letődötten kezdtek, s bizony ko­moly feladatot jelentett az erős felépítésű center, Horváth, vala­mint a remek csuklójú Dongó semlegesítése, ami csak több­kevesebb sikerrel járt. Az elején főleg megúsz’ásokból húzott el a vendégcsapat, aztán amikortól a csabaiak már tudták, mire és ki­re figyeljenek, attól kezdve nem nőtt a távolság a két gárda kö­zött. Pedig még olyanra is kon­centrálnia kellett a hazai gárdá­nak, hogy a védő Balázs és a jól szervező Lukácsi hamar be­gyűjtötte második hibapontját. Ezért a védekezésben visszahú­zódtak, zónáztak, de ez hozta meg az eredményt és a finisben már a csabaiak kerekedtek fölül, ám behozni már nem tud­ták ellenfelüket, amely csapat játékosai többségében továbbra is profi. Az OSC-vel szembeni ered­mény tisztes helytállásnak szá­mít, hiszen a vendégek nem tit­kolt vágya: mihamarabb visz- szakerülni az OB I-be. Az OSC tavaly még a legmagasabb osztályban játszott, ezért tisztes eredmény a 8—11 a fővárosiak ellen fotó: such tamás Menetel a Kígyós Csaba KC Újkígyós Csaba KC—Delfin KC Kecskemét 26—24 (15—13) NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, Újkígyós, 300 néző. V.: Sebők, Taizs. Új­kígyós: Pereverzia — Csele 4, Korcsok, VÖRÖS 10, Unyatinszki, POCSAI 6, Szabó 1. Cs.: Kopányi, Szikora (kapusok), Fekete 1, Jarabek 2, HOVANYECZ, Harangozó B. 1, Harangozó V. 1, Edző: B. Tóth János. Az ellenfél legjobb dobói: Meleg 9, Juhász 3. Kiállítások: 6, ill. 16 perc. Hétméteresek: 12/9, ill. 6/5. A hazai közönség előtt már ré­gen szerepelt kézisek kissé ide­gesen kezdtek. Védekezési hi­bák, eladott labdák jellemezték ekkor játékukat. A vendégek 4—2-es előnyhöz jutottak, majd a 23. percben 10—10-et mutatott az eredményjelző. A játékrész végén a volt váloga­tott szélső, Pocsai remekelt, négy percen belül négy gólt szerzett, így kétgólos hazai előnnyel fordulhattak a csapa­tok. Szünet után nem történt jelentős változás a játékban. A kapuban Kopányi mindent el­követett, ám pontatlanságok miatt szorossá vált az ered­mény. Nem ment a hazai átlö­vőknek, Vörös egyedül birkó­zott a magas falban. Az 50. percben 20—20-at mutatott az eredményjelző, amikor Pereverzia visszaállt a kapuba és több bravúrt mutatott be. A közönség biztatása mellett a hajrában óriási küzdelem ala­kult ki a mindvégig nyílt mér­kőzésen. Végül Vörös, Pocsai és Hovanyecz rutinja és néhány bravúros védésnek köszönhető­en megérdemelten tartotta itt­hon a két pontot az Újkígyós Csaba KC és ezzel őrzi dobogós helyét. B. Tóth János: — A Kecs­kemét igazolta jó hírét, mi pe­dig, ha nehezen is, de megsze­reztük újabb győzelmünket. Békési FKC—Fehérgyarmat 23—23 (13—12) NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, Békés, 500 néző. V.: Horváth, Sápi. Bé­kés: Árdeleán P. — Nagy J. 1, Polgár T. 5, Gávai 4, Polgár Z. 1, Moldován 8, Tóth B. 2. Cs.: Petrovszki (kapus), Benkő, Kiss, Gyulavári 2, Ilyés, Árdeleán L., Mikó. Játékos edző: Gávai Ferenc. Az ellenfél legjobb dobói: Varga 7, Sipos 4. Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Hétméteresek: 9/4, ill. 1/1. A nagy érdeklődéssel várt talál­kozón a hazaiak Moldován két góljával szerezték meg a veze­tést. A jó kezdést nem követte jó folytatás, egyenlítettek a vendé­gek, majd fej-fej mellett haladt a két csapat. A 22. percben ismét kétgólos előnyre tett szert a Bé­kés (10—8), amelyet a félidő haj­rájában egalizált a vendégcsapat és egy kihagyott hazai hétméteres után Tóth B. góljával, minimális békési előnnyel tértek pihenőre a csapatok. Fordulás után tovább folytatódott a kiélezett küzdelem. A hazaiak gyenge védekezésének és a sorozatosan kihagyott hét­métereseknek köszönhetően a 46. percben a vendégek átvették a vezetést (17—18). Sőt, zsinórban lőtt góljaikkal az 54. percben már 22—19-es vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A hajrában a Békés óriási erőfeszítést tett az egyenlítésért, ami némi szeren­csével sikerült is. Gyenge kapusteljesítmények, rossz védekezés, kihagyott zic­cerek és hétméteresek jellemez­ték a hazaiak játékát, így a vé­gén örülhettek az egy pontnak. Gávai Ferenc: — Ez is az én csapatom... Támogatók: Békés város önkor­mányzata, Minya Gábor kőfaragó, Csemői söröző bérlője, Saubermacher Kft. Hódmezővásárhely—Gyulai SE 28—21 (13—9) NB I B-s női kézilabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely, 400 néző. V.: Ónódiné, Páldi Diána. Gyula: Lovászné — Ancsin T., BOLLA 8, Nemes 2, Hajdú, Benyáts 5, Novák 2. Cs.: Szrnka A. (kapus), Dávid 2, Lisztóczki 2, Csepregi, Major Ä., Major Zs. Edző: Szabó Károly. Az ellenfél legjobb do­bói: Huba 8, Abrahám 5. Kiállítások: 2, ill. 6 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 3/1. Három kezdő emberét (Med- vegy, Bodzás, Major J.) nélkü­lözte a vendégcsapat, így szo­katlan felállásban kezdte a mér­kőzést, amit a rutinos hazaiak kihasználtak, a 6. percben már 5-—1-re vezettek. Majd fokoza­tosan magára talált a Gyula és megkezdték a felzárkózást (14. p.: 7—5). Ekkor kiegyenlítetté vált a küzdelem, a bajnokaspi­ráns házigazdák kapkodni kezd­tek, egyenlített a Gyula (21. p.: 8—8). Ezt követően rákapcsol­tak a vásárhelyiek és a félidő végére négygólos előnyre tettek szert. Szünet után tartotta három­négygólos előnyét a hazai csa­pat, majd két gólra feljött a GYSE (15—13). Ezután zsinór­ban négy gólt kaptak a vendé­gek és így a lefújásig tartani tudta a megszerzett jelentős ve­zetést a hazai gárda. Az erősen tartalékos gyulai­ak becsületesen helytálltak a ru­tinos, jó játékosokból álló, baj­nokesélyes otthonában. Szabó Károly: — Ha a ha­zai mérkőzéseinken hasonló felfogásban játszunk és kiegé­szülünk a mostani hiányzókkal, akkor a pontszerzés reményé­ben vehetjük fel majd a küzdel­met.

Next

/
Thumbnails
Contents