Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-13-14 / 265. szám
1999. november 13-14., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Pártelnök uszkárral Kovács László kedvence a sült kacsa, a szilvás gombóc és a laza fröccs Bálint Antónia kalandjai A szépségkirálynő nem szeret „belecsapni a lecsóba” Parlamenti csúfságok A poénokat a rágalmazás, a másik fél bemocskolása váltotta fel Bodor Pál A KÍVÁNCSISÁG MESTERE: A filigrán testalkatú, kedves arcú, kortalan urat és ironikus humorú nejét távoli tájakra utaztunkban, egy repülőjáraton ismertem meg. Bodor Pál (Diurnus) és felesége közvetlenségükkel, szórakoztató lényükkel, kisugárzásukkal lettek számomra ez út legemlékezetesebb emberi kapcsolatot jelentő élményei. Legutóbbi könyve: A kíváncsiság mestersége, az újságírás titkaiba avat be. A minap találkoztunk ismét, ezúttal Békéscsabán. Bodor Pál Magyarországra települését követően számtalan helyen publikált, megbecsült tagja az író-újságíró társadalomnak. Volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, az Európai Újságírók Szövetsége Magyar Tagozatának elnöke. Kitüntették a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti Keresztjével. Szakmai elismertségét jelzi az Aranytoll, a Déry Tibor-, a Szabó Zoltán-, a Magyar Lajos-, az Opus-, a Kisebbségekért-díj. Az írás mellett a jövő újságíróit oktatja a Budapest Médiaintézetben. — Öt éve is talán, hogy először találkoztunk, és megismertem Ónt. Hogy s mint megy sora azóta? — fordulok a készséges nyilatkozóhoz. — Roppant bonyolult a sorsom. Leglényegesebb írói tulajdonságom, hogy három unokám van. 1989-ben jelent meg a Szépirodalminál az utolsó három kisregényt tartalmazó kötetem. Most töprengek, hogy visszanyúlok egy korábban félbehagyott könyvemhez, amelynek kicsit burlesz- kes címe van: Hogyan kell a házasságot elviselni? Dédelgetett tervem: a 33 legszebb szerelmi kudarcomat tartalmazó könyv megírása. Senkinek nem merem elmondani, mennyi lesz benne a fikció és mennyi a valóság. — Felismerhetőek lesznek a helyzetek és a személyek? — Gondoskodom arról, hogy nem. Az illető hölgyek magukra ismerhetnek, de mások nem. Valamilyen úton- módon ide mentettem az otthoni rendetlen levéltáramat, úgy 13-14 ládára való lehet. Ezeket kellene rendbe szednem, megmentenem az utókornak a hozzám írott leveleket. Olyan nagyságoktól, mint például Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Szőts Kálmán, Horváth István, Asztalos István. Mielőtt elmegyek, a Petőfi Irodalmi Múzeumot szeretném gazdagítani a személyes jellegű dokumentumokkal. — Dohányzás? — Ez rettenetes, hogy az évek múlásával lassan mindent abbahagyunk, ami jólesik... Öt éve dobtam el az utolsó cigarettát. — Az írást, a gondolkodást talán mégsem... — Magam szórakoztatására van néhány állandó rovatom, amiről talán sokan nem is tudnak. A Pesti Műsor magazinban van egy kis rovatom, amelyik minden héten megjelenik. Kis tárca, de roppant élvezem. A színes RTV újságban évek óta heti 15 soros glosszarova- tom van, a Kossuth Rádióban 4-6 hetente egy jegyzetem, a MTV2 erdélyi műsorában, a Kézfogásokban minden második héten egy jegyzetem. A kíváncsiság mesterségét tizenhétszer írtam át, csak amikor kitépték a kezemből a kéziratot, akkor engedtem az erőszaknak. — Igen jó kritikát hallottam erről a nem szokványos ,,tankönyvről", amelyet alig tudtunk megszerezni... — Néha vannak barátságos gesztusok ebben a vad világban. Regényelképzeléseim vannak, de őszintén szólva, fáradt vagyok. Antall Józsefet igen nagyra becsültem, hajdan vele jó barátságban voltunk. O az Európa Parlamentben, Strassbourgban jelenlétemben egy sajtótájékoztatón dán újságírói felvetésre reagált a következőképpen: Kedves Uram! Van Oscar Wilde- nak egy mondása, melyet nagyon szeretek: „Vannak emberek, akik a baklövéseiket tapasztalatnak nevezik.” Hát nem szellemes? így vagyok én ezzel a kíváncsiság-könyvnek tanúsított gazdag tapasztalatgyűjteménnyel. — Mostanában mégis min dolgozik, így, a napi újságírás kötelezettsége nélkül? — Öreg nyugdíjas vagyok. Hogy örültem-e a Pulitzer- díjnak? Erre van egy furcsa, ellenszenves és ízléstelen válaszom. Ha nem kapom meg, nagyon fájt volna. Miután megkaptam, már nem tulajdonítok neki akkora jelentőséget. Amikor a szűkebb köröm elkezd dicsérni, töprengek, mit csináltam én egy életen át? Most jelent meg németül A svájci villa című regéA soknevű Diurnus Bodor Pál, Diurnus, Veress Tamás, Bóra Gábor, Tóth Balázs, Máthé Klára, Baál István, Zaláni János (álnevek) író, újságíró, műfordító született Budapesten, 1930. július 28-án. 1948-ban a temesvári piarista líceumban érettségizett. Filozófia—lélektan szakos tanulmányait Bukarestben kezdte, a kolozsvári egyetemen 1965-ben fejezte be. 1947-től a Romániai Magyar Szó, 1949-től a kolozsvári Igazság, 1951-től az Utunk munkatársa. A Gaál Gábor Irodalmi Kör irányítója: 1967-től Bukarestben az Irodalmi Könyvkiadó (1970-től Kriterion Könyvkiadó) főszerkesztője. 1970-től a Román Rádió és Televízió magyar és német nemzetiségű műsorát szerkesztette. 1979-től az Előre munkatársa. 1983- ban Budapestre költözött, 1984-től a Magyar Nemzet, 1991-től a Népszabadság munkatársa... Számos díjjal rendelkezik, (legutóbbi az 1999. évi Pulitzer életműdíj — a szerk. —). Mind publicisztikája, mind regényei esszéisztikus hangvételűek, igazi műfaja a publicisztikus esszé: naplójegyzet, portré, vitairat, olvasónapló. (Új Magyar Irodalmi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest — az adatgyűjtés 1993 végével zárult.) „Tervem, ötletem, témám ezerszám, de időnként már fáradt vagyok...” FOTO: KOVÁCS nyem' a frankfurti könyvvásárra, elmentem. Kiderült, ez az egyetlen magyar regény, amely az erdélyi szászokról szól. — Furdal a kíváncsiság, miért esett a választása a publikáláskor a Diurnus névre? — Amikor átjöttem Romániából, a családom egy része még ott élt, nagyon féltettem őket a kritikai írásaim utóhatásától. Egy kiváló kollégám talált erre a latinos álnévre. A diurnus azt jelenti: mindennapos, mindennapi, ügyeletes, valamint kis pimasz és nagyképű célzás a világ sajtótörténetének első orgánumára, az Acta Diumére, amelyet a derék rómaiak katonai lapként írtak. Hol az álnevem, hol az igazi rejlik a zárójelben. —Egy szépíró, mint Ön, nem tartja az újságírást alábbvalónak az irodalomnál? — Nem. Életem legszebb alkotói hét éve a Magyar Nemzethez kötődik. Nem érzek semmiféle értékhierarchiai különbséget a kettő között. Igaz, a sokkal nagyobb szabadság lehetősége rejlik napjainkban, mégis őszintének kell lennem. Ceausescu Romániájához képest a késői Kádár-korszak számomra 1983- ban határtalan szabadságot jelentett. Elsősorban magyar ügyekben, kisebbségi, nemzetiségi kérdésekben, azt én itt mind megírhattam és mámoros boldogsággal tettem is, amit odakinn nem tehettem. Szinte egyáltalán nem éreztem semmiféle korlátozást. Bede Zsóka ffft ■■■ . ■ : 1 m mmmm8888888888888 : Ezek mennek mostanában Már megint a Malévvel van baj! A múltkor a miniszterelnök, most meg a sportminiszter hozta zavarba őket. A különbség csak annyi, hogy amíg előbbi fejeket követelt, utóbbi már biztosra mehetett: szállnak rendelkezésére, vagyis elviszik helyette a balhét. Miniszterünknek Prágába kellett utaznia, sürgősen. D. T. nyilván a rapid gyorsaságú utazás miatt útlevél nélkül pattant ki Ferihegyre. „A rend az rend, paszport mindenkinek kötelező” — közölték vele a határőrök s nem engedték felszállni a gépre. Az egykor „kijelölt” mobilja után nyúlt és a belügyminisztert tárcsázta, ugyan engedélyezze már, hogy útlevél nélkül repülhessen. A bel- ügyér természetesen — mint minden feledékeny állampolgár esetében — azonnal hozzájárult az ország útlevél nélküli elhagyásához. Az épp kigördülő gépet megállították, a sporiminiszter felpattant rá, s a repülő elindult — volna. Időközben ugyanis a légtér túlzsúfolttá vált, így várni kellett a felszállással. Fél órát. Eddig a történet, de a java ezután következett. Megszólalt a BM sajtófőnöke, aki szerint a törvény lehetőséget ad rendkívüli esetben útlevél nélküli utazásra. Állami képviselőkkel gyakran, de civilekkel is megesett már ilyen — mondta —, például az ausztriai buszbaleset után több hozzátartozó így lépte át a határt. (A példa felemlítéséhez azért kell némi arcátlanság, ráadásul köztudott, hogy emberiességi okok és a lejárt útlevelek, nem pedig feledékenység miatt engedélyezték az utazást.) Kitett magáért a sportminisztérium illetékese is, aki szerint későn(!) — két nappal az utazás előtt — tudta meg a főnök, hogy mennie kell — Prágába. Végül idézzük a Malév szóvivőjét, aki jó hete meggyőződéssel állt ki kollégáinak a miniszterelnöki kívánságra történt kirúgása mellett. Szerinte egyetlen utasnak nem okozott kárt a mostani késés, amiért nem a miniszter, hanem a légtér zsúfoltsága volt a hibás. Tessenek mondani, mi van itt? Ha valaki elfelejti(!) felkapcsolni autóján a fényszórót vagy elfelejti befizetni á helyi adót, azonnal megbüntetik. A feledékenység — legalábbis a polgárok számára — nem mentség. Hányféle jog és miféle egyenlőség van itt? És miféle félelem söpör végig a Pannon tájon, ha egy Malév-szóvivő értékítélete úgy hajlik, ahogy a kormány elvárja. Egy Európába igyekvő országban talán nem felesleges feltenni a kérdést: megtörténhet-e nyugaton hasonló eset? Ha igen, helyén maradhat-e a miniszter? Gyanítom, nem. Milyen jó, hogy nem vagyunk Európában! Árpási Zoltán Hányféle jog és miféle egyenlőség van itt? Békéscsaba, 1948. „Békéscsaba munkásnegyedében épülő templom és rendház, amelyet az atyák a híveik adományaiból építenek” — olvasható a Templomépítő Kapucinus Rend által kiadott lap alján. Az elképzelésből semmi nem lett, a politikai fordulat elsöpört mindent. Közel ötven év kellett ahhoz, hogy a terv valóra váljon, más formában, s más helyen
