Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-12 / 264. szám
V MEGYEI KÖRKÉP 1999. november 12., péntek Nyugdíjasoknak, (i) Nagyszabású nyugdíjasta- lálkozót tartanak november 14-én 16 órakor Vésztőn, a Sinka István Művelődési Központban. A szórakoztató rendezvényen fellépnek a Barátság Nyugdíjas Klub, az Őszidő Nyugdíjas Klub, és a vésztői népdalkor tagjai. Liliomfl. (d) Szigligeti Ede Liliomfijának bemutatóját Tomanek Gábor rendezésében tegnap este láthatta a közönség a Békés Megyei Jókai Színházban. Legközelebb előreláthatóan január 10-én, január 17-én és 23-án délután, valamint este mutatják be a megyeszékhely közönségének. Elmarad, (m) Markó Béla költőnek, az RMDSZ elnökének mára tervezett előadása a békéscsabai Körös Főiskolán — a politikus más irányú elfoglaltsága miatt — elmarad. A romániai magyarság jövőjéről egy másik időpontban beszél majd az érdeklődőknek. Elütötte, (s) Tótkomlós belterületén a debreceni P. Gábor tehergépkocsijával áthajtott B. József helyi lakoson, aki ismeretlen okból feküdt a közúton. A férfi még a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrség szerint a vezető feltehetően nem vette figyelembe az út- és látási viszonyokat. Belehalt, (s) November 10-én a délutáni órákban Mezőberény és Békéscsaba között személy- gépkocsival elgázolták a kerékpárjával az úttest közepén szabálytalanul, kivilágítatlanul közlekedő N. Gábor békéscsabai lakost. A baleset áldozata kórházba szállítás után életét vesztette. Elfogások, (gh) Sikkasztás, súlyos testi sértés és lopás miatt körözték azt a három férfit (kettő román, egy pedig magyar állampolgár), akiket a november 5—7-ei hétvégén fogtak el a határőrök a biharkeresztesi, illetve a battonyai határátkelőn. A Battonyán elfogott magyarnak olyan rossz volt az egészségi állapota, hogy a gyulai József Szanatóriumban kellett elhelyezni. A kötegyáni határőrizeti kirendeltség illetékességi területén az Orosházi Határőr Igazgatóság bűnügyi felderítő szolgálata hat török határsértőt fogott el, együtt az őket kalauzoló magyar embercsempésszel. A törököket meghallgatásuk után visz- szaadták a román határőrizeti szerveknek „AZ EMBERI HALADÁS LEGNAGYOBB GÁTJAI A SZOKÁSOK.” (John Stuart Mill) A Sárréten nincs feszítővágó A kedd reggeli, körösladányi buszbalesetnél csak a véletlenen múlott, hogy a súlyosan sérült személyt a szeghalmi tűzoltóknak a kiérkezés után azonnal sikerült kimenteniük. Ha a környékben lakóktól nem kapnák gyorsdarabolót, akkor a tűzoltók hosszú ideig tehetetlenül álltak volna, mert a szeghalmi tűzoltóság nem rendelkezik feszítővágóval. Ezt az eszközt más parancsnokságoktól kapják kölcsön. A nagy távolság miatt előfordul, hogy a feszítővágó csak a kérés után egy órával érkezik meg. A gépjárműbe szorult súlyos sérültek megmentésénél viszont minden perc számít. — Amikor kedden reggel a baleset helyszínéhez kiérkeztünk, az utasok többsége már kimászott a felborult buszból. A járműben csak egy személyt találtunk, aki az ülések és a merevítő oszlop közé volt beszorulva. Azonnal láttuk, hogy a nálunk még mindig hiánycikknek számító feszítővágó nélkül sajnos, itt sem boldogulunk. Ám szerencsére most nem kellett egy órát vámunk az életmentő eszközre. A baleset környékén lakók kerítettek egy gyorsdarabolót, aminek a segítségével pillanatok alatt kiszabadítottuk a súlyosan sérült utast — közölte lapunkkal Jakab Mihály tűzoltó alezredes, a szeghalmi tűzoltóság parancsnoka. A parancsnok hangoztatta: a mostani balesetnél ismét bebizonyosodott, hogy a műszaki mentéseknél nélkülözhetetlen a feszítővágó. A szeghalmi tűzoltóság már 1997-ben megpróbálkozott a feszítővágó beszerzésével. Ám akkor a beszerzéshez szükséges állami támogatást a Belügyminisztérium nem biztosította,' a tűzoltóság pedig szűkös költségvetéséből nem tudja megvásárolni a ma már mintegy hárommillió forintba kerülő eszközt. A szeghalmi tűzoltóság 1996-ban egy új gépjárműfecskendőt vásárolt, egy másik hasonló gépkocsi beszerzése pedig most van folyamatban. A két fontos gépjármű megvételekor a költségek 10 százalékát kellett a tűzoltóságnak előteremtenie. Ez az összeg meghaladja a 10 millió forintot, így a feszítővágóra Szeghalmon a tűzoltóság „büdzséjéből” már nem futja. A parancsnok úgy látja: a mostani körösladányi baleset ismét bizonyítja, hogy a feszítővágóra nagy szükség lenne. Ezért ismételten kérik a sárréti önkormányzatokat, vállalkozókat, gazdasági társaságokat, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a műszaki mentéseknél létfontosságú eszköz beszerzését. Aki úgy érzi, tud segíteni, bővebb információkért a szeghalmi tűzoltósághoz fordulhat. Magyari Barna „Nem rántottam el a kormányt” Mint tegnapi lapszámunkban beszámoltunk róla, Körösladány újladányi részén pótkocsis teherautó ütközött autóbusszal, amely diákokat szállított. Szerkesztőségünket tegnap délelőtt felkereste a balesetben vétlen busz vezetője, kérte, hogy elmondhassa: nem mindennel ért egyet, ami a cikkben olvasható volt. A baleset Újladányban történt, a Sebes-Körös hídjától mintegy öt-hatszáz méterre. A busz, amely főleg diákokat szállított, Karcagról Békéscsabára tartott. A balesetről a tudósításban a következő olvasható: „A tehergépkocsi az autóbusz elejét és hátulját kapta el. Mint a busz sérüléseiből kitűnt: a sofőr félrerántotta a kormányt, így az ütközés során csak kis felületen érintkezett az autóbusz és a tehergépkocsi. Ám a nagyobb bajt elkerülő manőver miatt a busz lehajtott az útszegélyre, ahol a nedves talajon megcsúszott és az árokba borult.” Ez olvasható a képaláírásban is. — Egyáltalán nem rántottam félre a kormányt — emlékezett a sofőr. — Lehúzódtam az útpadkára, ott haladtam folyamatosan. Az ütközés pillanatában már állt a busz. Hatvan-hetven utassal utaztam. Egyszer csak azt hallottam: Úristen, ez nekünk jön! És már ott is volt. Nem csak „felületesen” érintkeztünk. Nem azért borultunk fel, mert elkaptam a kormányt, és megcsúsztunk. A teherautó lényegében leütött a pótkocsijával az útról. Az ordítástól még mindig rekedt vagyok. Az utasok mind egyszerre akartak kimenekülni. Hálás vagyok a diákoknak, akik segítségemre voltak a mentésben. — A főnökei a Körös Volánnál mit mondtak? — Azt, hogy ennél jobban nem tudtam volna megoldani a helyzetet. Pánics Szabó Ferenc Képviselőknek nem örömünnep (Folytatás az 1. oldalról) — Attól a pillanattól kezdve, hogy felmerült a képviselő-testületben a feloszlatás gondolata, onnan kezdve fegyelmi eljárással nem volt szabad foglalkoznia. Érdemes elgondolkodni azon is, amikor valakire a legsúlyosabb fegyelmi büntetést szabja ki a testület, s közben az a személy további fegyelmi vétséget követ el, akkor már semmi értelme további fegyelmi procedúrának — indokolták a tájékoztatón a döntést. Konkrétumként említették, hogy a polgármester az egyik önkormányzati intézményben októberben testületi jóváhagyás nélkül egy fővel bővítette a közalkalmazotti létszámot. A kérdésre, hogy indulnak-e az időközi választáson, s felme- rült-e már polgármesterjelölt neve, kitérő választ kaptunk. Szmola Illés hozzátette, az időközi választáson való indulás a képviselő-testület körében eddig nem volt téma, ebből is látszik, nincs igaza annak, aki úgy gondolja, hogy hatalmi harc van a háttérben. Ugyanúgy alaptalan az is, hogy politikai indíttatása lenne a történteknek. Hunya Tibomé polgármestert már nyáron lemondásra szólították fel a képviselők. O akkor írásban közölte, nem mond le, mert semmi olyat nem tett, ami ezt indokolná. Ugyanakkor felvetette, mondjon le a testület, adják valamennyien a lakosság kezébe a döntést. A polgármester elmondta, a bizalmatlan légkör nagyon megnehezítette a helyzetét. Hozzátette, amit tett, a község érdekében tette. Sok igaztalan vád érte. Hangsúlyozta, sosem intézkedett hatalmi szóval, s anyagi hátrányt okozó döntést sem hozott. A választóival nem kivételezik, már csak azért sem tehetné, hiszen nem tudja, kik azok, akik rá szavaztak. A polgármester asszony úgy gondolja, a fegyelmi határozat visszavonásának hátterében az állhat, hogy a képviselők átértékelve a korábbi döntésüket, belátták, a felhozott vádpontok nem állnak arányban a legsúlyosabb büntetés kiszabásával. Jogilag nem tudták volna bizonyítani az igazukat, ezért vonták vissza még a munkaügyi bírósági tárgyalás előtt az elmarasztaló határozatot. Cáfolta továbbá, hogy októberben létszámemelés történt volna hivatali intézményben. Hunya Tibomé nem titkolja, amennyiben lesznek támogatói, az időközi választáson polgármesterjelöltként vállalja a megméretést. Ezzel mindenekelőtt a választópolgároknak tartozik. Cs. R. VÉLEMÉNYEK Selyempapírban történelem A berlini falhoz hasonlítható ronda építményt keveset láttam a világban. Nem is azért épült, hogy szép legyen; kétféle politikai rendszer közé kellett éket verni. Akadtak megrögzött kommunisták, akik a védelmet látták benne minden rossz ellen, ami csak Nyugat felől ránk leselkedhet. Amikor először jártam az NDK fővárosában, rohantam megnézni, milyen az az utca, amelyiknek csak egy oldala van, a kihasított terület, a gyorsvasút végállomása, ä megközelíthetetlen határ, a sok család, barát és ismerős számára „Kettészelt égbolt”. Fehérre mázolták, hogy jól látsszon rajta, aki szökni próbál. „Határterület! Megközelíteni tilos és életveszélyes!” — hirdette a fal és az előtte kifeszített szögesdrótkerítés között sok tábla. A tűzparancs végrehajtói több száz ember életét oltották ki — de ezt már jóval később olvastam. Tíz évvel ezelőtt, amikor úgy meglódult a történelem, egy sajtótájékoztatón bekonferálták az új kiutazási rendeletet, mellesleg egyeztetés és utasítások nélkül, elképesztő emberáradat indult meg az NSZK és Nyugat- Berlin felé. Most, az évfordulós ünnepségeken sok okosat mondtak a politikusok, de kevés jót a forradalmi változást elindító NDK-s ellenzékiekről, a vezető szerepet vállaló egyházról és értelmiségiekről. Christa Wolf '89-es írásait olvasom és elképedek: mennyire nem tudta akkor senki, mit hoz a holnap! A reformvágy óriási volt, a helyzet tarthatatlan, túl sokan mentek el, a változásra igen, de a hirtelen egyesítésre senki nem számított. Volt egyszer egy berlini fal, volt egyszer egy NDK... A falból egy darabkát színes selyempapírba csomagolva kaptam emlékbe. A kislányom meg cukorkának nézte és majdnem megette. A történelmi ereklyét kísérő levélben a barátnőm ezt írta: Mit mondjak a gyermekemnek, ha felnő, hol született? Hogyan magyarázzam meg, olyan országban, ami már nincs? A kislány azóta felnőtt, s a sors segített megválaszolni a kérdést; a szövetségi köztársaság legnyugatibb végében él és nem kell magát másodrendű állampolgárnak éreznie. A német történelmet meg valószínűleg jobban érti, mint az egykori NSZK-ban született kortársai. Niedzielsky Katalin , öngólok, népszerűség Olajügyek, rendőri korrupció (gyanú), tisztázatlan halálesetek, megvert becsületbíróság, felelőtlenül a kabátzsebben hagyott és elsült flóbertpisztoly Szarvason, szerencsés tömegszerencsétlenség Körösladány mellett, dúvad módra lövöldöző férfi a békéscsabai vasútállomás piszoárjában, autó- csempészeket eltángáló kommandósok. Az utóbbi hetekben, hónapokban egyre sűrűbben kell a térképen ellenőriznem: még mindig „Békés” megyében élek? Csoda, ha a csabai kolbászfesztiválon a város első embere felsóhajtott, mikor végre nem szőke olajról, hanem csípős kolbászról kérdezték? Persze nézhetjük az egészet pozitív életszemlélettel is. (Gáborzsazsásan szólva mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólunk.) Az elmúlt pár hétben a megye (Szeghalom és a megyei rendőr-főkapitányság épülete kiemelten) többet szerepelt az országos médiában, mint az elmúlt tíz évben összesen. Még a búzaégető Karsai József sem tudott ekkora sajtóvisszhangot összegründolni, pedig őt maga „a” Torgyán József utálja. Persze ezeknél az országra szóló vircsaftoknál vannak sokkal súlyosabb dolgok is. Régi cimborámmal például az utóbbi napokban egyáltalán nem tudok beszélgetni. Éddig egyetlenegy közös témánk volt: a foci. O imádja, én már nem annyira a játékot, de egy barátért sok mindent elvisel az ember. Az utóbbi időben azonban már csak csendes sörözésekre futja. — Foci?! Hol van itt már foci? — sóhajtott fel a múltkor és mély hallgatásba merült. Aztán csak kibökte, nem tud már annyit inni, hogy végignézzen egy hazai csapatok játszotta meccset. Mint mondta, annyi alkoholt már nem fogad be a szervezet. — Pedig eddig azt hittem: rossz meccs nincs, csak keveset ittam — kesergett. Igaz, apró örömök még érik labdarajongó cimborámat. A héten például kifejezetten örült annak, hogy elmaradt az MTK—Újpest összecsapás, és helyette a BEK-döntőt ismételték meg. Annyira izgult a már egyszer végignézett meccs alatt, hogy tetemes mennyiséggel ugrott, meg amúgy sem csekély sörfogyasztása. Ennek a kocsmáros igen, otthon nem nagyon örültek. Barátom azóta újra hisz a fociban, igaz nem a hazaiban. Kovács Attila Gólok Húszéves a „Lila iskola” Szárnyasfesztivál Orosházán Orosházán több, mint százéves hagyománnyal rendelkezik a baromfitenyésztés és a baromfifeldolgozás. Az ágazat ma is meghatározó szereppel bír a város gazdasági életében. Innen jött az ötlet, rendezni kellene egy olyan fesztivált, ami csak Orosházára jellemző, a város hagyományaihoz kötődik. Húszéves a Gyulai 5. Számú Általános Iskola, elterjedt nevén a „Lila iskola”. Az évforduló alkalmából az egész tanévet átfogó rendezvénysorozat kezdődik ma. A rendezvénysorozatot 16 órakor nyitja meg az iskolában Kozma Ántal igazgató. Az első program az intézmény volt diákjainak, Nagy Helgának, Biros Krisztiánnak és Szegedi Jánosnak a munkáiból összeállított tárlat, melyet az iskola volt festőművész tanára, Fábián Irén nyit meg. A második rendezvény maga is jubileumi, hiszen ötödik alkalommal lesz jótékonysági vacsora, ezúttal az Erkel Hotel Fortuna éttermében november 20-án, 19 órától. Az est bevételét a Lila iskola tanulóiért alapítvány támogatására fordítják. A menüt Prohászka Béla, a vadételek királyi mestere és munkatársai készítik, zenél a Grund együttes. A Lila iskola tanulóiért alapítványt a tanári és szülői közösség hozta létre négy évvel ezelőtt. A vacsoraest fővédnöke Kelemen Endre, a Gyulán érettségizett, volt magasugró magyar bajnok, a montreali olimpia 14. helyezettje, aki ma az ELTE tanszékvezető tanára. December 2-án sporttörténeti kiállítás nyílik az iskolában. Januárban bemutatkoznak az iskola alkotó tanárai, lesz tűzzománc-kiállítás és játszóház, februárban az államalapítás ezer évére emlékeznek a tanulók gyűjtőmunkája nyomán összeállított tárlattal, a márciusi rendezvény témája az Európai Unió, áprilisban iskolatörténeti kiállítást mutatnak be, májusban pedig záróprogramként családi napot tartanak. Sz. M. Alapítvány A Csorvási Általános Iskola és Művelődési Központ természetvédelmi alapítványa, a Kis Állattenyésztő Törzstelep 14 éve működik. Az alapítvány szervezésében a hét elején a gerendási általános iskolában bemutatóval egybekötött előadásokat tartottak az őshonos galambfajták gyűjtéséről, megismeréséről és mentéséről. A diákság 12 fajta őshonos magyar galambfajtát ismerhetett meg, a magyar vegyest, a szalontai óriást — ma Magyarországon csupán 200 darab él ebből a fajtából —, a magyar csirkegalambot, az egri kék keringőt, valamint a debreceni pergőt. Ez utóbbi érdekessége, hogy a galamb képes a testtengelye körül átfordulni — a szárnyas hátraveti magát. A diákság mindezeket Hunyadvári Árpád csorvási tanártól tudta meg. cs. i. Ez az előzménye az I. Orosházi számyasfesztiválnak, amit november 11—13. között rendeznek meg — hangzott el a megnyitó előtti sajtótájékoztatón. A háromnapos rendezvény — aminek helyszíne a városi sportcsarnok — módot ad a szakma bemutatkozására, emellett azonban közönségcsalogató programokkal is váiják a nagyközönséget. A számyasfesztivál fő támogatója Magyarország legnagyobb májliba-előállító cége, a Merian Orosháza Rt., támogatója az orosházi önkormányzat, az Agrármarketing Centrum és a Baromfi Termék Tanács. — Reményeink szerint néhány éven belül ugyanazt jelenti majd Orosházának a számyasfesztivál, mint amit Békéscsabának a kolbászfesztivál vagy például Medgyes- egyházának a • dinnyefesztivál — mondta a sajtótájékoztatón Csík András, a rendezvényt szervező Protakon Kft. ügyvezető igazgatója. A helyi sportcsarnokban berendezett kiállítótéren tizenegy cég termékeit, tevékenységét ismerheti meg a fesztivál közönsége. A szakma a rendezvény nyitónapján fórumon vitathatta meg az ágazat legfontosabb kérdéseit. Mint elhangzott, a világ libamájtermékének 70 százalékát Magyarországon állítják elő. A baromfi- ágazat éves exportárbevétele több, mint 400 millió USA-dol- lár, aminek egyharmadát a libaágazat termeli ki. — Ma és holnap az I. Orosházi számyasfesztivál számos szórakoztató programmal várja az orosháziakat és környéken élőket. Ma 17 órakor Komár László koncertezik a sportcsarnokban, este pedig Márton-napi vacsorát rendeznek az Alföld szálló éttermében, ahol kihirdetik a szakácsverseny végeredményét is. Szombaton 11 órakor a Dolly Roll együttes Tipi-tapi party című műsorát, 15 órakor Madarász Katalin, Gaál Gabriella és Fehérvári Márta nótaegyvelegét, 17 órakor pedig Szandi, Azok a szép napok című összeállítását hallgathatják meg az érdeklődők. Kovács Erika