Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-22-24 / 247. szám
1999. október 22-24., péntek-vasárnap Hétvégi magazin 7 1956. ELLENTMONDÁSA, VAGY TUDUNK-E SZÍVBŐL ÜNNEPELNI Bár ma már senki sem vitatja, hogy 1956. októberében a szabadság és a nemzeti függetlenség iránti elszánt akarat forradalmat robbantott ki, a szocialista múlt közelsége, a családokat ért tragédiák és számos más ok miatt a mai napig nem egyértelműek az ünnep üzenetei — vélekedik Szalal Júlia szociológus. — Ön szerint miért nincs mind a mai napig széleskörű társadalmi egyetértés 1956 megítélésében? — A negyvenhárom évvel ezelőtti események egyedisége, különlegessége, valamint a jelenkor politikai beállítottsága együtt magyarázzák az ünnep ellentmondásosságát. Az „ellenforradalom, népfelkelés vagy forradalom” dilemma már rég eldőlt, de egy nem forradalmi beállítottságú Európa közepén maga a forradalmi jelző is halványabb a kelleténél. Ráadásul túl közel van még az 56-os napokat magában hordozó, mégis összességében rosszemlékű szocialista múlt, s egyesek azt sem felejtik, hogy a forradalmárok bármennyire egységesen léptek fel az oroszokkal szemben, a nemzeti függetlenség érdekében, erőfeszítéseik nem torkollottak rendszer- váltásba. A forradalom korlátainak megértését nehezíti, hogy olyan korban élünk, amikor „szent tabuk” dőlnek meg, s bizonyos politikai erők még a határok újrarajzolását feszegethetik a parlamentben. — Melyek az akkori viharos események megkérdőjelezhetetlen tanulságai? — 1956-ban egyet akartak az emberek. Igen erős kohézió tartotta a lelket az utcára tódulókban és a háttérből a maguk módján segítőkben. Az utolsó napokban felbukkanó különféle irányzatok ellenére ez volt az első igazán komoly, össznépi fellépés a szovjet rendszerrel szemben, az első igazán átütő erejű történelmi bizonyíték arra, hogy a szabadság és a nemzeti függetlenség iránti óhaj legyőzheti az Európa környező országaiban az ötvenes években még jellemző félelmeket. Talán azóta csak 1989-ben volt ennyire egységes és elszánt a nemzet. —Miért vagyunk most mégis visszafogottabbak a kelleténél? Miért nem tud sok család szívből ünnepelni? — Ha a kétszázezer disszidensre, a nagyon sok családon végigsöprő emberi tragédiákra — letartóztatásokra, börtönévekre, kivégzésekre, — gondolunk, magunktól is megtaláljuk a választ. Azoknak a disszidenseknek a szülei, gyerekei, sőt távoli rokonai, akik sokáig még a szomszédos országokba sem utazhattak, még mindig hordozzák a súlyos megaláztatás okozta lelki sebeket, hiszen az új rendszerben sem történt meg a félelmek teljes feloldása, nem is szólva a tömegek erkölcsi felmentéséről. — Vagyis a mindenkori politikai hatalom tehet a legtöbbet azért, hogy igazi ünnep legyen október huszonharmadika? — A politikai elit sokat segíthet például a kádárizmus történetének teljeskörű felkutatásában, az 1956-tól máig ívelő időszakot ábrázoló tényfeltáró művek — például dokumentumfilmek — születésének támogatásában vagy az 56-os Intézet megnyirbált tekintélyének visszaállításában, ám az értelmiségre is nagy felelősség és számtalan teendő hárul. Nem mindegy, hogy egy iskolában sablon-ünnepségen vagy meghitt, családias hangulatú rendezvényen emlékeznek meg a forradalomról, úgy, hogy a diákok ne csak megértsék, hanem élményként rögzítsék a látottakat, hallottakat. — Számít-e, hogy egy-egy család életében hányadik helyet foglalja el az ünnepek sorában október 23.? — Az ünnepek súlyozása, illetve az ünneplés módja mindenkinek magánügye, mint ahogy magánügy az egyes vallásokhoz való tartozás is. Bár messze vagyunk attól az amerikai gyakorlattól, hogy a vallási ünnepeket is iskolai szünnappá nyilvánítsuk, évfordulóink kapcsán bőségesen találunk lehetőséget az emlékezésre. A kulturális választék óriási, talán emiatt tűnhet úgy, hogy kevesebben mennek el egy- egy rendezvényre, mint régen. Ünnepelni persze otthon is lehet. A folyamatos hajszában, kenyérkeresetben megfáradt ember attól még lélekben megemlékezhet 1956-ról, hogy családja körében egyúttal alaposan kipiheni magát. Takács Mariann Miért tiltották be a hatalomnak tetsző karikatúrakönyvet? Így akarták lejáratni a forradalmat Pogány Sándor rajzolta, s testvére, Róbert szerkesztette a/t az 1956-ról szóló karikatúrakönyvet, melyet a nagyközönség sohasem láthatott, hiszen megjelenését követően azonnal bezúzatták. Mindössze kettő-három maradt mutatóban. Noha a kiadványt a titkos rendőrség és a kommunista párt propaganda osztályának utasításai alapján állították ösz- sze — ezt bizonyítja, hogy fejezetei szinte lefedik az időszerű párthatározatokat — 1958. őszén, utcára kerülésének időpontjában Kádárék úgy gondolták: bármennyire is a hivatalos hatalom szájíze szerintiek a karikatúrák, azok publikálása könnyen visszaüthet. A Kossuth Kiadó a könyvből 12 000 példányt rendelt, de a feltételezések szerint 2—3 példány kerülte el a zúzdát, s abból az egyik a hajdani Párttörténeti Intézetben kötött ki, innen pedig az 1995. tavaszától működő Nyűt Társadalom Archívumba került. Lapozgatva a könyvben hamar kiderül, hogy annak fejezetei majdnem „rímelnek” a forradalom kitörését magyarázó egykori kommunista szlogenekkel. A Rákosi- féle dogmatikus politikáról egyetlen rajz sem szól, ám annál több a „jobboldali csoportok áruló tevékenységét”, a Nagy Imrét és körét, a „belső ellenforradalmi csoportokat” és a külső „imperialista befolyás” alatt álló személyeket megörökítő karikatúra. Ezt illusztrálja a Szabad Európa Rádió által „rövid gyeplőn tartott” rádiókat ábrázoló mellékelt rajz is. T. M. Tények és titkok az „ötvenhatos” archívumból Nemrégiben egy 80 éves bácsika kereste fel a Közép-Európai Egyetem mellett működő Nyílt Társadalom Alapítvány archívumát. Ugyan, kerítsenek már valamiféle dokumentumot, amelyik bizonyítaná, hogy az ötvenes évek végén kitört váci börtönlázadás kiváltó oka egy ebédre adott romlott tészta volt. ő ugyanis, mint egykori börtönlakó hiába meséli bárkinek, kinevetik, szenilisnek nézik. Márpedig neki életbevágóan fontos igaza alátámasztása. Mink András, az archívum tudományos titkára addig kutakodott a vaskos dossziékban, míg rá nem lelt egy „anonim- jelentésre”, s benne a tényre: bizony, a romlott tészta feküdte meg — a szó szoros és átvitt értelmében — a rabok gyomrát. Kik írták az „anonim jelentéseket”? Nem titkosügynökök, hanem a Szabad Európa Rádió azon munkatársai, akik az 1956-ban disszidált magyaroktól gyűjtöttek információkat, s azok egyrészét műsoraikban hasznosították, más részét pedig a SZER archívumában helyezték el. Minthogy Soros György jóvoltából, az USA-val kötött szerződés alapján a Közép-Európai Egyetem 50 évre megkapta a Szabad Európa Rádió mellett működő kommunizmus-kutató intézetek és archívumok teljes gyűjteményét, ezek az anyagok itt, Budapesten is hozzáférhetők. De itt van a világ egyik legnagyobb lengyel és orosz szamizdat-gyűjteménye is. A körülbelül 2500 folyómétemyi dokumentumból 20 méternyi lehet az 56-os eseményeket megörökítő anyag. Birtokukban van egyebek mellett a Budapesti Pártbizottság egyik 1957-es ülésén készült jegyzőkönyv arról, mikor és hogyan ünnepeljék meg „az ellenforradalom leverésének évfordulóját”. „Az ünnepség október 31-én vagy november 4-én legyen? Mit kezdjenek a Kerepesi temetőben sebtében eltemetett holttestekkel? Ha kihantolják azokat — közöttük az „ellenforradalmárok” földi maradványait is —, merjék-e odahívni a családtagokat?” Ilyen és hasonló kérdésekről folyt a vita. .A dokumentáció érdekes darabja „A forradalom és szabadságharc a hazai rádióadások tükrében” című, Münchenben készült kiadvány, mely az 1956. október 23. és november 9. között elhangzott híradásokat sorakoztatja fel. Különösen meg- rendítőek a helyi rádióbeszámolók, amelyek világgá kürtölték a megtorlások borzalmait és felszólították a Nyugatot, segítse a forradalmat. Az alapítvány archívumába bárki betérhet, olvasgathat, jegyzetelhet kedvére, de dosszié, könyv vagy kazetta nem hagyhatja el az épületet. (takács) Ajánló CD-sikerlista 1. Scooter: Back to the hevyweight jam 2. DJ Bobo level 6. 3. Thalia: Marimar 4. Pet Shop Boys: Nightlife 5. Shania Twain: Come on over 6. Hevia: Tierra De Nadie 7. The Kelly Family: Best of 8. KhUl: Liquid trance 9. Bon-bon: The name is Bon... 10. Cserháti Zsuzsa: Adj még a tűzből (Musicland — Univerzál Áruház) Zenei ajánló Publo Hunny: Alright Két és fél évnyi szünet után új albummal — igazi koncertzenével — jelentkezik a táncos, vidám, funk- rockot, hip-hopot, popot és minden létező stílust össze-vissza keverő fiatal zenekar. Az albumon szereplő 20 számból, legalább hatban magyar szövegfoszlányok is elhangzanak, de döntően az amerikai szleng jellemzi az Alright-et. Könyv Mi, európaiak Richard Hill munkája igazi európai uniós könyv. Nekünk való, akik befelé igyekszünk. Hogy tudjuk, ismerjük, kiknek a családjába is fogunk tartozni. A szerző sorra veszi az európai nemzeteket, és jellemzi őket gondolkodás, viselkedés, szokások szerint. Főleg azokat, amelyek benn vannak az Unióban, de olyanokat is, amelyek nem. Utóbbiak között csak a svájciaknak és nekünk magyaroknak szentel külön fejezetet a szerző (tekintsük megtiszteltetésnek), a többieket — A szlávok: kulturális egyveleg címszó alatt — együtt tárgyalja. (Szegény románok, ha látnák, biztosan tiltakoznának hatalmas dák öntudatukkal.) Izgalmas, nehezen letehető olvasmány a Mi, európaiak. Kedvcsinálóként hadd idézzünk A magyarok (A tiszta beszédű elemzők) fejezet népünket jellemző mottó-gyűjteményéből két mondatot: „Egy átlagos nap rosszabb, mint a tegnap, de jobb, mint a holnap” (magyar mondás), „Nincs szüksége ellenségre annak, akinek van egy magyar barátja” (osztrák közmondás). 11ÉTVÉGI OLVASMÁNY Ne kérdezzük, ki a bűnös? Idős ember ül a vádlottak padján, a tárgyalás még meg sem kezdődött, az indulatok máris elszabadulnak. A teremben —- hazai bíróságokon szokatlan — lincshangulat. Viszolygok. Hiába — mint Konrad Lorenz írja — „a morális felelősségtudat nem képzelhető el bizonyos meghatározott érzelmi alap nélkül”. Vagyis: a jog, s törvény szerint igenis a vádlottak padján a helye Dudás Istvánnak, hiszen Mosonmagyaróváron — ahol ő volt a határőr laktanya parancsnoka — eldördültek a sortüzek 43 évvel ezelőtt. De én most nem látom a halottakat és sebesülteket, csak egy megtört öregembert látok a vádlottak padján, s ilyenkor felszínre jön a szánalom, ami a pszichikum ösztön- jellegű rétegeiben gyökerezik. (Még egy veszett rókát sem könnyű agyonlőni, ha az — karóhoz kötötten — kínlódik.) S ugye ismerjük a tanmesét is a barlangja előtt döglődő oroszlánról. Minden állat megmarja, megrugdossa, csak egyedül a derék ló nem bántja. Summázat: Ne légy bosszúálló! Ettől a szép szentenciától aztán sokfelé ágaznak az utak. Akár az erdőbe is vezethetnek. Mert a fiatal hírlapíró (tizenévvel születhetett 1956 után) már így okoskodik a kamerák előtt. Egészen már a Dudás-féle — emberellenes bűncselekménynek minősített tett —, mint a holocaust, ami ugyebár tervszerű emberirtás. S ettől kezdve már nem is esik szó másról, csak a holocaustról. Pedig a két dolog külön kezelendő; egyik nem gyengítheti a másikat. Azt viszont — egy tisztességes társadalmi béke érdekében! — végre meg kellene már határozni, hogy hol, mikor, ki volt az üldöző és ki volt az üldözött. S persze azt is, hogy mikor — és milyen körülmények között — váltak (válhattak) az egykori üldözöttek üldözőkké. Van itt ellentmondás elég. Mert például a deportálás poklából hazatért zsidók közül némelyek ávós egyenruhában torolták meg az elszenvedett sérelmeket, míg másokat Rákosiék felakasztattak, bebörtönöztek, internáltak vagy kitelepítettek. Nem számított kuriózumnak az ötvenes években, hogy egy börtöncellán osztozott a volt illegális kommunista, a csendőrtiszt, a szerzetes pap és a zsidó ügyvéd. És felrémlik bennem egy filmdialógus is. Mikor a Hortobágyon répaegyelésre fogják az egykori vagyonos polgárt, az — némi akasztófahumorral — valahogy ekképp méltatlankodik: engem erre a munkára nem tanítottak meg Auschwitzban. Akkor hát ne kérdezzük, ki a bűnös? De bizony kérdezzük, s tegyük nyilvánvalóvá — újabb fejeket azonban aligha kell követelni, s újabb hősöket sem kell teremteni. Illyés Gyula azt írta a háború után, mikor a különböző birtokok meghagyásáról, illetve visszaadásáról volt szó, hogy az üldöztetést passzívan elviselő szánalmat érdemel ugyan, de jutalmat nem. Mintha erről is megfeledkeztünk volna... A Dudás-per kapcsán elővettem Moldova György Élbocsátott légió című regényét. A szerző Kardos Györgynek ajánlja művét, aminek az a pikantériája, hogy Kardos — aki a könyv megjelenésekor már a Magvető igazgatója — korábban a hírhedt Katonapolitikai Főosztály törzstisztje volt. De most nem erről van szó, hanem a regénybéli kommunista Flóriánról, aki 1956 után ismét bajba keveredik, míg mások átmentik magukat. A Hatóság (ÁVH) legjobb emberei most is kulcspozíciókban vannak — magyarázza a fölényes kihallgató tiszt a letartóztatottnak... Hát ez spéciéi igaz volt. Volt? Mindenesetre Aczél György is megütközött egy kicsit, mikor az őt vádoló egykori ügyészt tévés személyiségként látta viszont. A Dudás-per — előreláthatólag — tavaszig fog tartani. Addig sok mindent át kellene gondolnunk. S végre tisztességgel be kellene fejezni ötven éve tartó pereinket. Gyarmati Béla
