Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-30-31 / 253. szám
FOTÓ: SUCH TAMÁS B Möttközénk Kanadából az antisztárl Habár Angliában él, inkább vállalja a szüleitől örökölt nemzetiségeit: az olaszt és az írt. Lemezei milliószám fogynak, ennek ellenére váltig állítja: „Chris Rea nem rocksztár”. Testőrök nélkül jár-kel a világban. 1999. október 31. ★ KÖZELRŐL ★ 3 Kétségtelen, kirínának a hétköznapi környezetből az izomagyú hústornyok, mikor festé- kes nadrágban parmezán sajtért indul a sarki közértbe, vagy éppen imádott lányaiért az iskolába. Egyszerűsége ellenére — vagy éppen ezért — lemezei mindig kapósak, a legújabb, Road to Hell II. címmel novemberben kerül a boltokba. Kiadója, a Warner Music sajtónapján találkozhattunk velej amikor beálltunk a hosszú sorokban kígyózó újságírók közé. Kerek- asztal-beszélgetés formájában készíthettünk vele interjút. — Amikor első Road to Hell albumát kiadta, gondolt rá, hogy lesz még folytatása? — Nem, úgy három éve ötlött fel bennem először, hogy meg kellene csinálni ezt áz albumot. Nem a marketing miatt kapta az új lemez a Road to Hell II. címet, hanem mert valóban az előző album folytatása, bár a korábbihoz képest nagyon modern hangzású. Tudják, mikor először elkezdtem zenélni, a nővéreim, húgaim hálószobájából kiszűrődő számokat hallgattam, de az utóbbi 3-4 évben már a tinédzser lányaim által kedvelt zenék inspirálnak. — Belegondol olykor, hány fiatalnak szolgál a zenéje példaként, hiszen főként a gitárjátéka miatt rengetegen felnéznek magára? — Igyekszem nem gondolni erre, mert szörnyen zavarban lennék tőle. Soha nem vagyok megelégedve azzal, ahogy játszom, koncertfelvételről visszahallgatni magam, pláne borzasztó. Főleg, ha belemerültem a gitározásba. Mindenki azt mondja, hogy nagyon jó, de én nem bírom hallani, mert akkor valahogy nagyon belülről jött a zene, és nem akarom, hogy más is meghallja... Ezért sem adtam ki soha koncertalbumot. És nagyon nem szeretem a hangomat. Azt kívánom, bárcsak Chris Rea két ember lehetne, az egyik a zenét szerezné, a másik a hangot adná. — Mit gondolnak a szülei, barátai a karrieréről? Sokat segítettek az indulásnál? — Nem. Mindenki azt gondolta, hogy őrült vagyok: lustának tartottak és bolondnak. — Hogyan tudja magát megosztani a magánélete és a zenei karrierje között? — Könnyen, mert egy zenész életét választottam, nem egy rocksztárét. Például nem megyek az USA-ba, annak ellenére, hogy az első sikeres számom ott került először a toplistákra. Nyitva álltak a kapuk, hogy Amerikába menjek, és rocksztár legyen belőlem, de én nem ezt választottam, mert akkor az életem felét hotelszobákban tölthetném, és ez a stílus amúgy sem nekem való. Nehéz állandóan az imázs megtartására koncentrálni, dögös szerelésekben járni, hogy felnézzenek rád az emberek és mindig úgy viselkedni, ahogy elvárják egy rocksztártól. Ez olyan lenne, mint a seregben: állandóan viselkedni kellene. Tehetséges vagyok mint zenész, énekes, szövegíró, de nem lennék tehetséges rocksztárnak. Madonna az, és remekül csinálja. — Hogyan tud kijönni egy művész apa a serdülő lányaival? — Nyílt velük a kapcsolatom. Mivel elég széles a baráti köröm, sok zenész, művész megfordul a házunkban. Az én lányaim ebben nőttek fel, ismerik, milyen a világ, ahol élünk. Ezért jobban tudunk kommunikálni, bízni egymásban. Amikor a lányaim barátainak szüleivel beszélek, akkor tudatosul csak bennem, hogy mennyire nem veszik észre, mi történik a gyerekeikkel. Ezért is írtam az extasyról szóló számot. A legtöbb szülő nem tudja, milyen veszélyekkel jár az extasy szedése, de abban a hiszemben él, hogy nagyon kevesen használják, vagy legalábbis az ő gyerekük biztosan nem él vele. — Volt már valamilyen gondjuk a lányainak, mondjuk az iskolában, csak azért, mert Chris Rea az apukájuk? — Nem, soha. Mert Chris Rea nem rocksztár. Tudom, mert vannak barátaim, akik rocksztárok, és az ő gyerekeikkel sok gond van az iskolában. De Chris Rea egy normális ember. Nem járok nagy, feltűnő kocsikkal, nincsenek testőreim. Volvót vezetek, amit azért imádok, mert kitűnő az akusztikávelünk Az orosházi dr. Lapa- tinszki Mária rendszeres vásárlója a Vasárnap Reggelnek, és rendszeres megfejtője a Nyereményvonalnak. Ezúttal a színes televízió reményében küldte be megfejtését. A rejtvényfejtésben jeleskedő főorvos asszony eddig még nem nyert játékunkkal. Az elmúlt héten azonban bekopogtatott hozzá Fortuna (Csete Ili kolléganőnk személyében), akitől átvehette a Grundig televíziót (cs) ja. Nagyon szeretek festeni — bár rossz festő vagyok és előfordul, hogy festékes nadrágban megyek be a gyerekeimért az iskolába, de akkor sem néz meg senki. Szeretek főzni is: minden nap öt órakor az a legfontosabb dolog, hogy mit együnk. Szeretek bevásárolni is, hogy a főzéshez én választhassam ki a hozzávalókat, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen méretű parmezán sajtot veszek. Ha valaki más megy el, akkor nem tudja kiválasztani a legjobb méretűt, mert azt csak én tudhatom, milyet szeretnék... De hát ez normális. A környékünkön lakó emberek pedig már hozzászoktak ahhoz, hogy úgy élek, mint bárki más. — Mostanában a koncerteken az előadókat testőrök állják körül, nem gondolja úgy, hogy ez bizonyos szakadékot teremt a művész és a rajongók között? — így van. Szerintem ezért sem mennek el a fiatalok koncertekre. Inkább diszkóba járnak táncolni, és jól érzik magukat a barátaik társaságában, ami sokkal kellemesebb, mint elmenni egy koncertre, és imádni valami rocksztárt, akár egy királyt az alattvalói. — Ha nem zenész lenne, milyen foglalkozást választana? — Újságíró, mindenképpen újságíró lennék. BMH: - Említette, hogy szeret főzni. Esetleg van valamilyen kedvenc étele, amit karácsonyra készíteni? — Egyszer készítettem csak karácsonyi menüt, és annyira izgultam, hogy jól sikerüljön és minden tökéletes legyen, hogy a családom azt mondta: „Papa, soha többet”. BMH: — Az albuma karácsonyi ajándék a rajongóinak, hiszen az év végén kerül a piacra. Ön hogyan ünnepli a karú csonyt? — Ez mindig attól függ, hogy a legkisebb lányom mit akar csinálni, mert a karácsony az ő kedvenc ünnepe. Most 11 éves, de még mindig hisz a karácsony varázsában, s abban, hogy a tündérek hozzák az ajándékot. BMH: — Vár valami pluszt a 2000-dik évtől? — Akkora feneket kerítenek neki... szerintem az egész csupán reklámfogás a vásárlóerő növelésére, a politikusoknak pedig jó lehetőség arra, hogy amíg erre terelik az emberek figyelmét, el tudják intézni a sumák dolgaikat. Angliában is építettünk egy millenniumi dómot, ami lehetett volna akár egy kórház is, de az emberek mindenáron dómot akartak. Jól példázza ezt a századot, hogy nagyon sokan dolgoztak ezen a dómon, I de miután megépítették, a belseje üres maradt. Egyébként sem hiszem, hogy lenne jogunk felszólítani a világot, ünnepeljék Jézus Krisztust, mert mi van a muszlinokkal, hindukkal...? A másik őrült dolog pedig az, hogy Jézus Krisztus születését és a 2000-dik évet a végén úgyis mindenki a kocsmákban, szórakozóhelyeken fogja ünnepelni részegen, akárcsak a többi szilvesztert, és nem a dómban. Frankó Marianna (Köszönet Szász Editnek a segítségért. Nélküle nem...) Mikor Chris Rea észrevette, hogy kevés a szék, elindult néhányért... Velünk játszott, nyert #
