Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-21 / 246. szám

GAZDASÁG 1999. október 21., csütörtök Gumis randevú Békésen A Metaker a belvízkárosultak megsegítéséért A Quantum Bróker Rt. fióknyitása Csabán A megnyitó után Rozgonyi György, a Quantum Bróker Rt. kereskedelmi igazgatója (képünkön középen) is bepillantott az akkori tőzsdei ármozgásokba FOTÓ: SUCH TAMÁS Üdvözöljük a Quantum Bróker Rt. és a befektetések világában — olvasható a minap Békéscsabán, a szakszervezetek házában irodát nyitott cég tájékoztató lapján. Nagy Attila fiókvezető a rész­vénytársaságról elmondta, hogy 160 millió forintos alaptőkével rendelkezik, és a budapesti köz­pont mellett Debrecenben, Mis­kolcon és immáron Békéscsa­bán működtet irodát. Tevékeny­ségi köreik: értékpapírok for­galmazása, forgalomba hozata­la, portfolió-kezelés, határidős ügyletek, értékpapírok letéti őr­zése, kezelése, befektetési ta­nácsadás, day-trade-kereske- dés. A fiókvezető szólt pluszszol­gáltatásaikról is, ilyen a kedve­ző lombardhitel-lehetőség ér­tékpapír-fedezet mellett. Vagy az, hogy az értéknapot követő­en az ügyfélnek — amennyiben új részvényt nem vásárol — az első naptól kezdődően 12 szá­zalékos kamatot fizetnek a kö­vetkező részvényvásárlásig. A tőzsdenyitást megelőzően ügy­feleik rendelkezésére bocsátják a cég elemzői által frissen ké­szített állásfoglalást is az azna­pi, várható eseményekről. Kérdésünkre, hogy az ügyfe­lek biztonságára milyen garan­ciákat tudnak nyújtani, Nagy Attila kiemelte: nem válik kü­lön a cégnél a menedzsment és a tulajdonosi szerkezet, illetve a cég saját számlás ügyleteket nem bonyolít le. Ny. L. Az idősebb autósok minden bizonnyal emlékeznek rá, hogy két évtizede saller és sallerszorító nélkül útra kel­ni annyit jelentett, mintha a katona puska nélkül ment volna a harctérre. Ja, hogy mi az a saller? A fia­talok egy része csak hírből is­meri azt a gyorsvulkanizáló gumijavító anyagot, mely az utóbbi években kiment a di­vatból, helyét újabb és újabb, korszerűbbnél korszerűbb gu­mijavító anyagok és készletek foglalták el. A legújabb gumijavítás technológiáját, személy- és te­hergépkocsi-gumik szerelésé­hez használatos berendezése­it, centírozóit, vulkanizáló gé­peit, a javítás legújabb anya­gait, készleteit és egyéb ga­rázsipari berendezéseit mutat­ta be tegnap Békésen, dél-ma- gyarországi dílerénél, az Al­kotás Kft. központjában a Pangus Rt. Szántay Balázsné, a Pan­gus Rt. igazgatója tájékozta­tójában egyebek között el­mondta: az rt. egy amerikai cég magyar leányvállalata, s '88 óta van a piacon. Az idén 300 millió forint értékű árut forgalmaz, mely önmagában lehet, hogy kicsi. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy termékeik többsége az apró tételekből, az alig két centi­méter átmérőjű foltokból és a javítókészletekből tevődik össze (ami önmagában milli­ós darabszámokat jelent), ak­kor ez már komoly bevétel­nek számít. Késztermékük 60 százalékát a nyugati orszá­gokba szállítják, 20 százaléka kerül a, hazai felhasználók­hoz, elsősorban a gumijaví­tókhoz, míg 10-10 százalékát Romániába és Bulgáriába ex­portálják. A szakmai fórumra és bemutatóra az öt megyét 7— Békés, Csongrád, Hajdú- Bihar, Jász-Nagykun-Szol- nok és Bács-Kiskun — átfo­gó Alkotás Kft. invitálta part­nereit, melyen népes tábor képviselte a gumijavító szak­mát. A résztvevők véleménye egyöntetű volt: valamennyi­en ismerik a gumis szakmát, de bármennyire is furcsa, mindig van újdonság benne számukra is. — szekeres — A vulkanizáló gép pontosan és szépen dolgozik : ‘ A SZERZŐ FELVÉTELE A padlószőnyegek, lakástextí­liák forgalmazásával foglal­kozó Metaker-Plus Kft. bé­késcsabai áruháza fennállása óta folyamatosan lepi meg vá­sárlóit ilyen-olyan akciókkal. Szeptember elején az eddigie­ken túl újabb nagyszabású akciót hirdetett meg a Békés megyei belvízkárosultak meg­segítésére. Kárpáti Józsefet, a tulajdonos ügyvezetőt arról faggattuk, mi a mostani akció lényege, s mennyien vették igénybe. — Ezen ötletünknek sajnos szo­morú oka volt. A már többször károsult megyénket ismét jelen- • tős veszteség érte. Belegondol­tunk, milyen lehet az, ha valaki önhibáján kívül elveszíti min­denét, amit kemény munkával, évek hosszú során teremtett meg! Döntöttünk: megkerestük a megyei polgárvédelmi pa­rancsnokságot, s felajánlottuk kis kollektívánk segítségét. Örömmel láttuk, hogy a kezde­ményezésünket — bárhol meg­jelentünk vele — azonnal felka­rolták. A polgárvédelem mellett a Békés Megyei Hírlap, a hon­védség is, de főleg azok a hazai és külföldi (köztük elsősorban a Sintelon) szállító partnereink, akiknek elmondtuk, hogy segí­teni szeretnénk az embereknek olcsó, de jó minőségű PVC-vel, padlószőnyeggel, függönnyel és egyéb lakástextíliával. A pol­gárvédelmi parancsnokság Az akció a belvízkárosultak megsegítéséért indult, a sok segítőkész magyar és külföldi üzleti partner azonban lehetővé tette, hogy bárki részesüljön a kedvezményes vásárlási lehetőségben FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER megkereste az önkormányzato­kat, kérve őket, hogy értesítsék a rászorultakat. A Békés Me­gyei Hírlappal is sikerült meg­egyeznünk, hogy minden olva­sóhoz eljuttatják a hírt, misze­rint a Metakemél nagyszabású akció kezdődik. A Hírlap előfi­zetőinek pedig felajánlottuk: tíz százalék kedvezményt is adunk. Kárpáti József az elmondot­takhoz hozzátette még: a sok boldog arcot látva újabb beszer­zési forrásokat keresett, és ke­res folyamatosan, így egészen biztos, hogy a megkezdett vásár egészen karácsonyig tart majd. Örömmel újságolta, hogy a cég nemcsak a belvízkárosultaknak, hanem minden vásárlójának tu­dott kedveskedni a jutányos árakkal. Viccesen úgy fogalma­zott: „A most vásárolt szőnye­geket néhány év múlva fél áron visszavesszük, és új szőnyeget vásárolhatnak helyette”. — Nagyon sok telefont és kö­szönőlevelet kapunk folyamato­san az emberektől — mesélte az ügyvezető. — Ugyanakkor ta­pasztaljuk, hogy sok vevőnknek még az is gond, hogy a szőnye­get és PVC-t a nagy méretek mi­att nehezen tudja hazaszállítani. Akiknek csak tudtuk, hazavittük a vásárolt dolgokat. Az igényt és az érdeklődést Kárpáti József számadatokkal bizonyította. Mint mondta, az elmúlt egy hónap alatt mintegy 750-800 vevő vásárolt PVC-t, szőnyeget és egyéb lakástextíli­át a békéscsabai áruházukban, ezenkívül nagy volt a vevőfor­galom az orosházi és a kondorosi kisáruházukban is. Az ügyvezető szeretné, ha min­den nagyobb településen nyit­hatnának egy mini lakástextil­üzletet. Legalább néhány hó­napra. Ez persze egyelőre még csak álom. De minden valóság egyszer álom volt valaha... M. M. Játékkölcsönzés az oviban le magukat a gyerekek, így kí­vánja az óvoda elősegíteni, hogy a szülők minél többet játszhassanak együtt gyermeke­ikkel — mondta el az óvodave­zető. Eddig a szülők 30-40 szá­zaléka kölcsönzött gyermeke Pályázati úton nyert pénzekből immár 1 millió forint értékűre bővítette a békéscsabai Kőműves Kelemen Óvoda kölcsönözhe­tő könyv- és játékparkját. A tegnapi ünnepélyes átadás után — melyen megjelent Ta­kács Péter képviselő is — a Kő­műves Kelemen Óvoda 150 gyermeke élvezheti a nemrégi­ben beszerzett, szüleik pénztár­cájának valószínűleg túl drága játékokat. Mint Dancsóné Kasznár Mária óvodavezető el­mondta, már körülbelül öt éve működik a családi szobában szerdánként játékkölcsönzés, melyet társadalmi munkában Tárca Mária hivatásos anya vé­gez. A nyáron tudták meg, hogy a játékpark fejlesztése érdeké­ben benyújtott pályázataikra két helyről is érkezett pénz: a Köz­oktatási Modernizációs Közala­pítványtól és Békéscsaba Me­gyei Jogú Város Szociális Bi­zottságától összesen 220 ezer forint támogatást kaptak. Az összegből nagy értékű építőjá­tékokat és olyan „társasokat” vásároltak, melyekkel szülői közreműködéssel foglalhatják számára játékokat az óvodából egy-két hétre. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mennyibe kerül egy-egy játék kölcsönzése, Dancsóné Kasznár Mária elmondta: a szolgáltatás ingyenes, aki gon­dolja, a családi szoba becsület­kasszájába dobhat be kisebb összeget. F. M. Nem minden szülőnek telik drága társasjátékokra FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre forintban) Angol font 398,86 EURÓ 258,12 Francia frank 39,35 Német márka T 29,30 Olasz líra (1.000) 133,31 Osztrák schilling 18,76 Svájci frank 162,26 USA-dollár 239,31 A Posta Bank és Takarékpénztár Rt. Megújuló betét Haszon megállás nélkül! A Postabank Meg­újuló betét már új futamidővel is köthető. Az eddigi 1 hónapos, 3 hónapos és 1 éves fiitamirlnk mpllptt kipmpIkpHően maaas ► Megújuló futamidő o kamattal már 6 hónapra is lekötheti pénzét! ► Kamatos kamat ► Kamatprémium havon ita hasznosabb! Igénye szerint választHAT!

Next

/
Thumbnails
Contents