Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-16-17 / 242. szám

14 ★ HÁTSHOW ★ 1999. október 17. sodszor is R 4—est választott. Immár ’82-es évjáratút, mely fehér és 264 ezer kilométer van benne. Engedelmes jószág, az egész család szívesen vezeti. Tízévesen 75 ezer forintért vet­te, de állítja, most félmillióért sem adná el. A négykerekű a Rönci névre hallgat, olajból és alkatrészekből a legjobbat kap­ja. Egyetlen szerelő sem nyúl­hat hozzá, még műszaki vizs­gára is a gazdája készíti fel. R 4- tulajdonosok nem egyszer az ország távoli részéből hívják fel, és kérik ki a tanácsát. Ezek a telefonos autójavítások szinte kivétel nélkül sikeresek. Alkal­mi autószerelésének legemlé­kezetesebb története mégis Szarvason esett meg. Sok éve történt, akkor még a gépjavító­ban dolgozott. A főúton éppen az üzem kapuja előtt robbant le egy R 4-es. Sinka József a fél szemét rajta tartotta, látta, hogy javítják, s azt is, hogy se­hogyan sem boldogulnak. Dél is elmúlt, amikor szívességből elvállalta, hogy a kolléganőjét kocsin kiviszi a buszpályaud­varra. Nem állta meg, hogy le Rönci tizenhét éves és szeretnivaló. Mind­össze egyszer hűtlenkedett, a 44-es főút 13 as kilométerkövénél, decemberben, sötét­ben, mínusz 15 fokban. Gazdája, Sinka Jó­zsef békésszentandrási polgármester kész volt elfelejteni e botlást. A legjobb olajjal és alkatrészekkel kényezteti, s nincs az az autószerelő, akire rábízná kedven­cét. A Renault 4-est annak idején csúcstechnológiának kiáltotta ki a szakma. Kevés hibakocká­zattal járó, egyszerű műszaki felépítése, biztonságos, kényel­mes volta hamar népautóvá avatta hazájában. Több milliót adtak el belőle, s a hetvenes évek elején közülük nem egy a Párizs—Dakar rali útvonalát is leküzdötte. Sinka József még gépészüzemmérnök-hallgató- ként olvasott szakcikket az R 4- esről, és egyből beleszeretett. A fiatal gépésznek azonban soká­ig csak a vágya volt meg az au­tóra, a pénze nem. 250-es Sim­sonját 1978-ban cserélte fel ál­mai autójára. A tízesztendős Renault nála tizenhárom évig szolgálta meg az árát. Sinka edző a versenyekre az egész kajakcsapatot (kajakostól) ez­zel fuvarozta. A kocsit a szin­tén kajakos tatabányai polgár­mesternek adta el. Jó néhány év után tőle a Renault Son cég vette meg, s állította ki a tatabá­nyai kereskedésében, mint ve­terán autót. Sinka József má­ne fékezzen a veszteglő Renault mellett. — Csak tíz perc van a busz indu­lásig! — figyel­meztette a munkatársnő­je. t — Ne félj, elérjük! — szólt vissza. Amint föléhajolt a motornak, egyből meg­látta a hibát. — Van egy darab ma­dzagjuk? - kér­dezte az ácsorgóktól. Volt. Gyorsan kikö­tötte a meghibáso­dott alkatrészt, két percbe sem telt, a ko­csi beindult. A buszt pe­dig elérték. Még mondja valaki, hogy az élet bo­nyolult! Cs.R. Sinka József a polgárok és az autók mestere, s ezt nem ő állítja, hanem akiknek mód­juk volt meggyőződni erről Csipkerózsika az életben is hercegére talált Steinkohl Erikát többnyire zenés, táncos darabokban, láthatjuk a békéscsabai Jó­kai Színházban — a nyár­előn pedig a Békés Megyei Hírlap Gyulai Várszínház cí­mű mellékletének címlapján is feltűnt a 25 éves, csinos szubrett. Mert Erika ked­venc műfaja az operett — bár vágyik drámaibb szere­pekre is —, legközelebb a Gazdag szegényekben lát­hatja őt a csabai közönség. — Hogyan került címlapra? — A lap fotósa mondta, hogy a gyulai várszínházról készülő színes melléklet címlapjára kel­lene egy mutatós felvétel. Mivel tudta, hogy az egyik bemutatott darabban, az Alice-ban főszere­pet játszom, megkért, hadd fo­tózzon engem. — Szívesen modellkednél máskor is? — Persze, ha maradna időm rá a színház mellett. Bár kissé túl­koros vagyok már ehhez, lassan a 25-dik életévemet taposom. — Hogyan lett belőled szí­nésznő? — Világ életemben az akar­tam lenni. A békési gimnázi­umban érettségiztem. Elvégez­tem az Operett Színház stúdió­ját, majd amikor Békéscsabán a My Fair Lady színpadra állításá­hoz kerestek embereket, jelent­keztem. Miután a darabot levet­ték a műsorról, szerződést ajánlottak, és azóta is a Jókai Színháznál dolgozom. — Milyen darabokban szeret játszani? — A színpadi ének és tánc az erősségem, többnyire ilyen da­rabokban kapok szerepet. — Nem szeretne néha drámai figurákat eljátszani? — Szeretnék, de ez még várat magára. Lehet, hogy a közönség számára úgy tűnik, a drámai sze­repek eljátszása jóval nagyobb feladat, mint mondjuk egy ope­rettben szubrettnek lenni, még­sem így van. Több órát végig tán­colni, énekelni nagyon fárasztó tud lenni, közben pedig prózai részeknél legyek fitt, és nem lát- szódhat, mennyire kivagyok... — A Csárdáskirálynőben Oszvald Marika helyettesítője volt. Milyen vele dolgozni a próbák alatt? Nem viselkedett lekezelően? — Dehogy. Marika nagyon se­gítőkész, főleg a fiatal színész­nőket biztatja, rengeteg hasz­nos tanáccsal látott el minket. Jó látni, hogy még mindig szív- vel-lélekkel, teljes erőbedobás­sal dolgozik, annak ellenére, hogy tulajdonképpen már min­dent elért ezen a pályán: ő egy élő legenda. — Nem gondolkozott azon, hogy más színházakba is elszer­ződjön egy-egy produkcióra? — Szeretnék kicsit kikacsinta­ni a nagyvilágba, de januártól jú­niusig minden időmet a színház kötötte le, így nem tudtam meg­hallgatásokra járni. Egészséges dolog lenne kipróbálni magamat más környezetben, új szerepek­ben is. Csak időm jutna rá! — Ennyi elfoglaltság mellett jut még ideje magánéletre is? Talált már magadnak társat? — A barátom is színész, Marton Józsefnek hívják. A Csipkerózsi­ka című mesedarab próbái alatt ismertük meg egymást igazán. — Netán ő volt a herceg, ön pedig Csipkerózsika? — Pontosan — neveti el magát Erika. — Azóta együtt élünk. De ahhoz, hogy azt mondhassam, megtaláltam a társamat, még jó néhány évet el kellene tölte- nünk együtt, jóban-rosszban... Mindkettőnknek csak most in­dul a pályája, ki tudja, hová sodródunk. — Frankó — FOTÓ: SUCH TAMÁS

Next

/
Thumbnails
Contents