Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-12 / 238. szám
o 1999. október 12., kedd KULTÚRA üp. HEKES MEGYEI HIRI, AP Két tudós egy családban Németh László Bolyai-drámájának emlékezetes bemutatója Az öreg Bolyai már halni készült, de akkor jött a pályázat és a fiú... (Gáspár Tibor és Marton Róbert a színpadi változat végén) fotó: kovács Erzsébet A családi drámák színvonalas békéscsabai előadásainak sorozatába illő, elgondolkodtató és emlékezetes, ünnepélyes évadnyitányhoz méltó bemutatót láttunk pénteken este a Jókai Színházban. Németh László A két Bolyai drámáját Konter László rendezte, az apa szerepét Gáspár Tibor, fiát Marton Róbert játszotta hitelesen, meggy őzően. A szépen kimunkált, valódi otthont mutató díszletet Székely László tervezte, az egyszerű, korhű jelmezeket Pilinyi Márta. Bolyai Farkas göttingeni egyetemi tanulmányai után kolozsvári házitanító volt, majd 47 éven át a legendás hírű Marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanított matematikát, fizikát, kémiát és csillagászatot, tankönyveket és történelmi drámákat írt, Milton és Schiller műveit fordította. A múlt század egyik legsokoldalúbb és legkiemelkedőbb tudósa, eredeti gondolataival, felfedezéseivel megelőzte korát. Az első magyar erdészeti szakkönyv szerzője, az Űrtan elemeivel jóval későbbi kutatások alapjait rakta le, foglalkozott néprajzzal, nyelvészettel, de még gyógyászattal is. Kilenc nyelven beszélt, rajzolt és festett, szépen hegedült. Megszállott nevelő, oktató volt élete végéig, pedagógiai elvei akár ma is hasznosíthatóak. Két boldogtalan házasságából két fia született, az elsőt, Jánost maga indította a matematikusi pályára. A tehetséges ifjú a bécsi katonai akadémián tanult, a kapitányi rangig jutott, betegsége miatt azonban (saját kérésére) fiatalon nyugdíjazták. Tiszti karrierje mellett a matematika addig ismeretlen mélységeibe merült, korszakalkotó geometriai műveivel világhírnevet szerzett. A tér tudományában kidolgozta az abszolút geometriát, a komplex számok elméletének atyjaként és Einstein előfutáraként tartja számon a tudománytörténet. Utolsó éveiben az Üdvtan kimunkálásán fáradozott, úgy vélte, ez a tudomány az életben rendet teremthetne, a vallás helyett boldogulást hozhatna a földre. A fiú végül nemcsak túlszárnyalta apját, tanító mesterét, hanem tükröt is tartott az öregnek, fejére olvasta szakmai korlátáit, pedagógiai túlkapásait és a gyermekként elszenvedett igazságtalanságokat. A valódi polihisztor pályája nem véletlenül ihlette meg a szintén erdélyi születésű és az orvosi hivatást az irodalommal felcserélő Németh Lászlót. A kalandos életút számos állomása már önmagában regénybe illő, ezenkívül sors és munkásság közötti hasonlóságok mutatják, hogy Bolyai és Németh menynyire rokonlelkek. Komnk irodalmának jelentős, sokat vitatott és mára meglehetősen háttérbe szorult képviselője, regény-, dráma- és esszéírója többször hangsúlyozta ars poeticáját. „Én nem vagyok tiszta művész, s nem akarok csak művész lenni. Adósuk vagyok mindazoknak, akik úgy hányódnak, kallódnak, mint én, a magyarság veszendő erőinek. Mi szeretnék lenni? író, tudós? Talán nevetségesen hat, ha leírom: a magyar szellemi élet organizátora.” „A magyarság veszendő erői” alatt alighanem a kelet-európai sorsból adódó bélyeget, ha nem keresztet érti Németh László; azt, hogy más tájain a világnak könnyebb, gyorsabb az érvényesülés tudósnak, művésznek egyaránt. Mégis, vállalva ezt a küldetést, tenni, alkotni kell a nemzet boldogulásáért, a társadalmi rend jobbításáért. A két Bolyai, apa és fiú, mester és tanítvány, ugyanakkor a tudás birtoklásából következő felelősség, a fejlődés iránti elkötelezettség, igazságkeresés és erkölcs bonyolult drámája. „A színházban előadott felvonásvég” az egyértelműen derűlátóbb változat, hiszen ebben a kitagadott, vadházasságban élő fiú, az apját és mesterét legyőző tudóstárs hazajön. A látogatás rövid, de a koporsó mellett „haldokló” öreg „feltámad”, és közös munkát készítenek a lipcsei újság pályázatára. A tudós (apa) hitvallása a felelősségről mégis mélyen pesszimista. Lőrinc, a7 inas mondja: „Hogy az a nagy ész, az is csak ennyit ér! Fölverik, mint a patkót, hogy jobban rúghassanak véle.” „Nem mint a patkót — feleli Bolyai Farkas. — Mint a béklyót a lovakra. Kettőre egyet, hogy holtig rúgják s harapják egymást. S el ne szabaduljanak.” Németh László drámája és a színpadi történet akkor kezdődik, amikor János katonai karrierje kettétörik, és betegen hazajön apja marosvásárhelyi házába. Megjelenésével rácáfol a róla festett eszményi képre, lerombol minden illúziót. A két nagyszerű tudós szakmai vitája kíméletlen lelki viadalba torkollik. Az ifjú Bolyai ráadásul beleszeret Rózába, megfosztva ezzel apját utolsó támaszától, mentsvárától, hiszen az öreg számára legalább olyan fontos ez a pártfogás, mint a fiatal teremtésnek az apai, tanári gondoskodás. A drámai kör tehát tovább bővül a két nemzedéken túl a két férfi konfliktusára, akik — ha másképp is — ugyanazt a nőt szeretik. A szerző Bolyai Farkas — „a leggazdagabb magyar agyvelők egyike” — tragikus életét állítja műve középpontjába. Az igen választékos, költői és humoros nyelven megírt, fajsúlyos párbeszédekből „felépül” egész élete, jelleme, és kiderülnek a tragikum okai. Zseniális matematikus lehetett volna — máshol, de nem „az erdélyi közsírba temetkezve”! Amikor belefáradt kisszerű hétköznapi teendőibe, felfedezte fia rendkívüli tehetségét, és János táplálta számára a reményt. A becsvágy azonban megvakította, és éppen a legfontosabbról, a gyermekéről feledkezett meg; bábut akart faragni saját ízlése szerint, ám az életre kelt és nem tűrte a mesterkedést. Az apai szándék és a szeretet hiánya előhozta a fiú betegségét. Gyűlölték, pedig valójában szerették egymást. Az apa megtagadta és kitaszította fiát és tudós társát, pedig semmi másban, csak a közös munkálkodásban, illetve a tudatban, hogy a tanítvány folytatja a nagy művet, lelhette meg élete értelmét. Konter László igazgató-főrendező érdeme, hogy az elmúlt tíz évben az egész országban mindössze háromszor, négyszer játszott, könnyű szórakoztatást nem, de emelkedettséget, szellemiséget annál inkább ígérő Bo- lyai-dráma bemutatását vállalta. Az immár hagyománnyá nőtt békéscsabai családi vonulatot a rendező ezzel a produkcióval tovább gazdagította, az eredeti darabhoz mondandójában hű, élvezetes előadást teremtett. Fájdalmasan szép szerep mindegyik Németh László darabjában. Bolyai Farkas összetett figura, Gáspár Tibor játssza hatásosan: méltóságteljes tanár és tudós elme, kedves öregúr és szánalomra méltó édesapa. Különösen jól sikerültek a huncut jelenetei (Róza kisasszonnyal, illetve a végén a koporsóval és az új pályázattal). Ez az előadás mégis az ifjúság diadalát hozta. A főiskolás Marton Róbert Bolyai Jánosként kimagasló alakítást nyújtott, átéléssel, de mértéktartással formálta szerepét. Hasonló elismerés jár az eddig főleg apróbb szerepekben látott Kara Tündének (Róza). Karczag Ferencnek hálás feladat jutott; Bolyai Antal a tudományos vita mélyen emberi ellenpontja, a legtöbb humort hozta be a színpadra, miközben megható, szívszorító bölcsességeket mondott ki. Utolsójelenetének végét azonban újra kellett olvasnom, mert a kiabálástól sajnos nem lehetett érteni a szövegét. Végül a műsorfüzetről. Ebben a költségtakarékos világban tiszteletet érdemel a színház, ha nem mond le a szép hagyományról, nem elégszik meg plakáttal, szórólappal. A műsorfüzet, ha jó, ismereteket nyújt, elmélyíti, maradandóbbá teszi az élményt. Mondom, ha jó, a tartalma és a külleme. Most mindkettő elmarad a produkció minőségétől, de ami a formát illeti (fakó borító, rendezetlenül fűzött, nehezen kezelhető és olvasható lapok), az egyszerűen szégyen. Nagyon rossz reklámja az előadásnak! Niedzielsky Katalin A Matáv Szimfonikusok Szegeden A korabeli Postás Zenekar alapítását Kossuth Ferenc miniszter engedélyezte 1907. július 5-én. Nem sokkal ezután a Magyar Posta Altisztek és Szolgák Országos Egyesületének támogatásával 40 taggal kezdte meg működését. Neves karmesterek, számos hangverseny, rádiószereplések, mára már mindezt maga mögött tudhatja a zenekar. 1990-től alapítványi formában folytatta tevékenységét, Magyar Szimfonikus Zenekar néven. 1992-től a Matáv vállalta fel a zenekar működtetését és páratlan bőkezűséggel egyedüli fenntartóként biztosítja azt. A Matávnak ez a döntése gyakorlatilag a zenekar létét jelentette és jelenti ma is. 1995 májusában, a Matáv finanszírozása révén elkészült a zenekar önálló otthona — a Zeneház a IX. kerület Páva utca 10—12 szám alatt. Az épület kiváló funkcionális adottságai lehetővé teszik, hogy a zenekar a nagy próbatermen kívül különtermekben tarthasson szólampróbákat, ezenkívül a ház alkalmas többek között ifjúsági hangversenyek, nagyzenekari felvételek és még számtalan más, kulturális tevékenység befogadására. Az együttes mellett működő Művészeti Pártoló Egyesület — amelyet Ligeti András zeneigazgató hívott életre — olyan nemzetközileg elismert, híres művészekből áll, mint Jandó Jenő zongoraművész (elnök), Gulyás Dénes operaénekes, Onczay Csabai gordonkaművész és Vajda József fagottművész. A zenekar az elmúlt évtizedekben jelentős számú külföldi meghívásnak tett eleget, járt többek között Olaszországban, Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Franciaországban, Spanyolországban. A zenekar nagy figyelmet fordít az ifjúság nevelésére és a velük történő együttműködésre. Ennek szellemében hirdette meg az 1996-os szezonban az ifjúsági bérletsorozatot, amelynek előadásai a Zeneházban zajlottak. Többek között ezt a törekvést támasztja alá a Zene- akadémia karmesterképző tanszakával évek óta létrejött és működő kapcsolat, amelynek keretében a zenekar gyakorlási lehetőséget biztosít a növendékeknek és aktívan részt vesz diploma- hangversenyeiken. Olyan fiatal karmesterek emlékeznek vissza szívesen a zenekarral folytatott próbákra és diplomakoncertekre, mint például Kollár Imre, Hamar Zsolt, Kesselyák Gergely, Kocsár Balázs és még sokan mások. 1999. november 9-én a Matáv Területi Képviseleti Központ meghívására Szegedre érkezik a Matáv Szimfonikus Zenekar. Este 7 órai kezdettel a Szegedi Nemzeti Színházban adnak koncertet. A műsor: Muszorgszkij: Egy éj a kopár hegyen, Szkrjabin: Az extázis költeménye, Csajkovszkij: VI. „Patetikus” szimfónia, vezényel: Ligeti András. Mezőkovácsháza története Könyvbe kötött település múlt és jelen Mezőkovácsháza története címmel egy 260 oldalas könyv előkészítésének munkálatait kezdte meg az önkormányzat az idén. A képviselő- testület a tervekkel pályázaton vett részt a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatalnál, amelyre 500 ezer forint támogatást nyertek. A tervezett teljes bekerülési költség 1,3 millió forint, ezért az elöljárók a jövő évi költségvetésben 825 ezer forintot elkülönítettek erre a célra. A munkálatok, az adatok összegyűjtése, a dokumentumok áttanulmányozása, rendszerezése nem kis feladat, ezért a helyi oktatási bizottság feladatul kapta a szerkesztőbizottság létrehozását, akiknek díjazásáról egyedi megbízással döntenek. A könyv várhatóan felöleli a település első telepeseitől a napjainkig zajló társadalmi, politikai, kulturális, sport- és civil szervezetek fejlődését, az évtizedek során tapasztalható kedvező vagy kedvezőtlen változásokat. A korábbi években néhány részterületet bemutató írásos anyag már megjelent a városról, ám ilyen összefoglaló, a település minden fontosabb területét bemutató mű még nem készült. A kiadvány várható megjelenése 2000 októbere. H. M. A füzesgyarmati múzeum védnökének sikere Mifune Shiro, a várúr Jelentős sikert ért el a Füzesgyarmati Japán Múzeum védnöke, a 48 éves Mifune Shiro színész, aki a nemrég elkészült Eláll az eső című japán filmben alakított kiváló és emlékezetes produkciót. Az Eláll az eső című filmet a tavaly elhunyt Kurosawa Akira (akiről a közelmúltban lapunk egyik hétvégi számában részletesen emlékeztünk meg) világhírű filmrendező utasításai alapján — mintegy művészi végrendeletként — annak családtagjai és közeli munkatársai készítettek el. A filmet egy hónappal ezelőtt, szeptember 6-án a Velencei Filmfesztiválon mutatták be először, s a siker minden várakozást felülmúlt. Az utolsó filmkockák bűvöletéből felocsúdott nézők felugráltak, hatalmas ovációval és öt percig tartó tapsorkánnal köszöntötték a színpadon megjelent japán delegációt. A közönség az egy évvel korábban elhunyt neves rendezőt éltette. A „Kurosawa! Kurosawa!...” kiáltások könnyeket fakasztottak a géniusz jelen lévő munkatársainak szeméből. A film XVIII. századi szamurájtörténetet dolgoz fel. A Füzesgyarmati Japán Múzeum védnöke, Mifune Shiro a kedélyes és kissé komikus várurat alakította nagy-nagy átéléssel. Az elismert színész művészi sikeréről és a gyarmati múzeum védnökségéről a következőket mondta el: „Egy nagyszerű rendező utasításai alapján, a legjobb munkatársakkal forgattunk. Mi, színészek is mindany- nyian, minden erőnkkel valami rendkívülit akartunk alkotni. Nagyon örülök a sikernek. Remélem, hogy a film rövidesen eljut Magyarországra, és így a magyar mozinézők is megismerhetik a japán történelem egy érdekes, Kurosawa-jellegzetes metszetét. Én személy szerint nagyon pártolom a japán— magyar kultúrcserét, és szívből hiszem, hogy az információk gyors áramlásával a két nép rövidesen még többet tudhat meg egymásról. Régóta együttműködök a Füzesgyarmati Japán Múzeummal. Remélem, hogy a Mifune Production és családunk ott kiállított tárgyai, fotói segítenek megismertetni a japán filmművészetet.” M. B. Mifune Shiro egy kedélyes várurat alakított az Eláll az eső című japán filmben
