Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-09-10 / 236. szám
1999. október 10. ★ KÖZELRŐL ★ 3 TANYAZO AMERIKAS Még a vendégei is azt suttogják, ez már megalomá- nia. Minek egy embernek ekkora ház, amikor fél évet egyébként is külföldön él? Magamutogatásból, valamiféle bizonyítási vágyból vagy csak kivagyiságból? Azok, akik a 44-esen Gyulára vagy Romániából Békéscsaba irányába tartanak, a 132-es kilométerkő közelében megcsodálhatnak egy épülő házat. Házat? Inkább palotát. Több éve kezdte el építeni a kunágotai születésű, Amerikában élő Czene Ferenc, aki immár kilenc éve ketté szeli a tizenkét hónapot. A felét Magyar- országon, a másikat Kaliforniában tölti. 1956-ban mennie kellett. Akkor megfogadta, csak akkor lépi át ismét hazája határát, ha az oroszok hazamentek. — Mielőtt rátérnék jövetelem céljára, pár mondatban beszélne arról, hogyan tartotta be a fogadalmát, amely szerint nem tér haza annak ellenére, hogy testvérei és édesanyja Magyarországon éltek? N — Gondolhatja, nem volt könnyű. De amikor már kissé enyhült a terror, édesanyámat vendégül láthattam új hazámban, s testvéremet is kihozattam Los Angelesbe. — Rémlik, mintha az oroszok kivonulása után is fura módját választotta a visszajö- vetelének. Annak idején ettől a hírtől volt tele az írott és elektronikus sajtó. — Több, mint harminc év után valóban nem hétköznapi módon léptem ismét hazám földjére. Úgy jöttem haza, mint ahogyan elmentem. Azaz a zöldhatáron. Volt is belőle egy kis kellemetlenségem, de kimagyaráztam magam. — Térjünk rá az épülő házra. Hallotta, hogy sokan azt állítják, ez az építkezés egy nagyzási hóbort? — Nem, de aki ezt állítja, nem ismeri a körülményeket. Eszem ágában sem volt egy ekkora házat építeni, hiszen láthatják, évek óta épül, s ahhoz, hogy tovább folytathassam az építkezést, keményen kell dolgoznom fél évet Amerikában. Gyulán szerettem volna egy úgynevezett polgári házat megvenni. Ki is néztem, tárgyaltam is a megvételéről. A hirdetésből az derült ki, hogy — mint később megtudtam, Koszta Rozália lakásába szerettem bele - a Béke sugárúton eladó egy szép, tágas, utcai lakás. Amikor megtudtam, hogy nem a festőnő lakása eladó, hanem egy szedett- vedett udvari házrész; másban kezdtem el gondolkodni. Telket kerestem, de nem volt olyan, ami tetszett volna. Akkor ajánlotta fel a húgom, hogy építsek tanyát a család kárpótlási földjén. így kezdődött. Aztán közbelépett a bürokrácia. Amikor a tervvel bementem az önkormányzathoz, egy ötvenhetes paragrafusra hivatkoztak, amely szerint nem építhetek tanyát, csak üzleti célra, mondjuk panziót. — Igen, de ahogyan tudom, esze ágában sincs ezt a házat — noha megfelelő lenne rá — panzióként hasznosítani. — Nincs bizony. De van hat gyerekem, így lett ebben a házban hat vendégszoba. — Úgy tudom, a gyerekei nem Magyarországon élnek. — Ők amerikai állampolgárok, de reménykedem abban, ha a ház lakható lesz, mind a hatan eljönnek a házszentelésre. — Tulajdonképpen hány négyzetméteres ez az óriásira sikeredett tanya? — Négyszázhúsz négyzetméter alapterületen ezerkettőszáz négyzetméteres. — Ha jól értem, belesodorták Önt ebbe az óriási építkezésbe. — Pontosan így történt. Régen elkészült volna egy kis tanya, amire vágytam. így már hat éve kínlódom az építkezéssel, s bizony, még egy pár évbe beletelik, mire avathatjuk. — Ha megérjük... Ugye, nem sértődik meg, ha így fogalmazok, hiszen Ön elmúlt hatvan éves. — Bizony, a pakliban az is benne van, hogy nem érem meg a házam felépülését. A fiammal, aki az idén először látogatott el az épülő tanyámra, éppen azt beszéltük, hogyan tovább? Kell még úgy öt évet várnom a házavatásra, mert nincs elég pénzem, hiszen csak a nyugdíjamból élek. Ezért a fiam felajánlotta, ad pénzt a befejezéséhez. Csakhogy ezt nem fogadhatom el. Én sem adtam a gyerekeimnek, saját lábukon álltak és állnak meg, nem várhatom, hogy ők segítsenek. — Gondol-e arra, mi lesz a házzal, ha már nem tudja élvezni, ilyen-olyan okból? — Természetesen. Szeretném, ha osztatlan tulajdon maradna. Akár igényt tartanak rá a gyerekeim, akár nem. Ha az utóbbi, akkor azt szeretném, ha jótékonysági célra használnák fel. Könyvtárnak vagy árvagyerekek otthonának. — Még egy provokatív megjegyzés. Sok példa akad rá, hogy az ilyen jótékony céllal odaajándékozott ingatlan valami okból ebek harmincadjá- ra kerül... — Ez is megtörténhet. De a nagyanyám arra tanított: „Úgy imádkozz, mintha mindjárt meghalnál, s úgy dolgozz, mintha örökké élnél...” Hát én így dolgozom. Szégyen, hogy jótékony célra adott ingatlanok, pénzek ebek harmincadjára jutnak. Sajnos, nem tehetek ellene semmit. Én csak a magyarság egyik láncszeme vagyok, s csak magamért tudok felelősséget vállalni. — Ha most kellene elkezdenie az építkezést, ismét úgy döntene, hogy hazajön? — A mostani politikára gondol? Ha igen, akkor azt válaszolom, hogy ittlétem most már nem politikai elhatározás kérdése. Nem velük kötöttem barátságot. Akik pedig ide járnak, legyenek bármelyik pártnak a tagjai, legyen bármilyen világnézetük, nem ezt tartom lényegesnek. Azt inkább, hogy mennyire becsületesek, mennyit akarnak tenni a hazáért? Szerencsém, hogy a kilenc év alatt a napszámostól a miniszterig, mindig nagyszerű emberek látogattak meg, fogadtak barátjuknak. — A „tanya" bejáratánál a napokban avattak egy emlékkeresztet, ami, ha jól tudom, az Ön munkája. — Lakatos a szakmám, s a millennium tiszteletére készült ez a kereszt, s ha jól tudom, ez az első olyan, amit a megyében ökumenikus keretek között avattunk. Kénytelen voltam előrehozni ezt az ünnepélyes eseményt, hiszen én szeptember végén Amerikába repülök. Szeretném, ha ez a ház, ami szinte az életemet jelenti, majd találkozóhely lenne azok számára, akik szeretik a szépet, a kultúrát, ahol beszélgetni lehetne irodalomról, történelemről, hazáról, életről és életcélról. Egyszóval mindarról, ami a sajátunk, ami embernek való! Béla Vali SZELLEMAUTÓ Hónapok óta ott áll — gazdátla- zi állatvásártéren hagyott jár- raktak téglákat. (Eddig.) Csak nul, árván. Várja sorsa jobbra műre még nem vetettek szemet az ott élőknek tűnt fel, hogy a fordulását. Rendszámmal, an- az országutak hiénái. Le sem személykocsit senki el nem tennával, tükrökkel, kerekek- kopasztották, a szélvédőt ki se mozdítja, senki nem keresi, aukel. Milyen furcsa?! Az oroshá- verték, a kerekek helyére nem tózásra senki nem használja. A szürke járgány csak úgy van — otthagyva. A terület gazdái is szépen körbenyírják körülötte a füvet, és odébb állnak. Lehet, hogy bűncselekmény tárgya, lehet, hogy lopott, lehet, hogy... — érveltek olvasóink. Ugyan, nézzük már meg, mi van ezzel az elhagyatott négykerekűvel! Mint megtudtuk, egy szegedi, de' orosházi lakhellyel rendelkező férfi nevén szerepel az autó, amit állítólag egy orosházi vállalkozó vett meg, de az átírás elmaradt. A járgány rossz, a javíttatásért járó forintokat senki meg nem fizette a mesternek. Rendszám van rajta, ezért tartózkodhat közterületen. Igen ám, de ez az árokparti rész már nem a közé, hanem a vásártér része. Kíváncsian várjuk, hogy a szürke „csodára” ki un rá elsőként. (-TE) (MARADUNK (Fekvo)támasz Nagy Romániának? A fura küllemű úr Aradon meghirdetett programja szerint: igen Ezek a fiatalok mind egyet akarnak? Legalábbis mind ezt mutatják Mi lesz itt? (Dávid Ibolya és Markó Béla az október hatodikai Aradon) FOTÓ: SUCH TAMÁS
