Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-09-10 / 236. szám
1999. október 9-10., szombat-vasárnap Hétvégi magazin 13 Délután a negyvennégyes úton, Budapest felé Kéjfrontos harc - a prostitúció megregulázása Nem villant ki a „nagy magyar valóság”. Aznap volt a lányokon alsónemű. A legtöbben hosszú nadrágban álltak az út mentén. Valamit azonban mutatni kell az „áruból”: kebleiket rövid, testhez álló pólókba próbálták rejteni. A 44 -es fó'út mentén kettesével várják a villámgyors testi örömökre éhes férfiakat. A megyehatáron túli „hivatalukban” szólítottuk meg őket. A legfiatalabb 19, a legidősebb 33 éves. Két fiatal ül az út korlátján. Mellettük két üveges üdítő, egy-egy övtáska, benne — mint mondják — 5—5 óvszer. Az egyik 19, a másik 20 éves. Se barát, se család. Az előbbi kíváncsiságból, az utóbbi kényszerből űzi az ősi mesterséget. — Megszoktuk a pénzt meg ezt az egészet. Van, aki így született, mások úgy mennek bele. Mi az utóbbiakhoz tartozunk — mondják. — Nagyon helyes, hogy bevezetik a kötelező egészségügyi szűrést. Mi már most is rendszeresen megyünk vizsgálatokra. Az sem baj, ha mindezért majd fizetnünk kell. —A kliensek is elkérik a papírokat? — Nem nagyon, bár sokszor megkérdik, hogy nincs-e valami bajunk. Általában azonban hisznek nekünk. —Nem félnek a nemi betegségektől? — Mi csak gumival dolgozunk! Anélkül soha! — Hány kuncsaftjuk van egy átlagos napon? — Változó. Van, amikor kettőből megvan a 20 ezer, máskor 5 kuncsaft kell hozzá. Néhányan eleve többet fizetnek... — Hol intézik el a dolgot? — Itt, a közelben, egy-egy mellék- útón. Lakásra soha nem megyünk! Előre fizetnek, s átlagosan 10-15 percet vesz igénybe egy-egy akció. — Válogatnak néha? — Ha sokan ülnek a kocsiban, nem megyünk el. Ha valami nem tetszik, akkor sem. — Nem félnek? — Nem, mindenki tudja, hogy mi az ábra! — És mi az ábra? — Nem, nem vigyáznak ránk! Csak egyszerűen tudják, hogy mi sem bántunk senkit! Továbbhajtunk. Néhány méterrel odébb ismét két pillangó áll az út szélén. Az egyik 28, a másik 23 éves. Előbbinek három, utóbbinak két gyereke van. Egyedül élnek, és a porontyokat etetni, ruházni kell. Bébiszitter vigyáz a gyerekekre, amíg ők dolgoznak. Munkájuk nincsen. Egyiküknek havi nettó 37 ezerért volt egy munkahelye, de ebből nem tudta fizetni az albérletet. A felszerelés ugyanaz. A szőke rendkívül feltűnő, rövid selyemzuha- tagban várja a kuncsaftokat. Amikor elkezdünk beszélgetni, a közelben leáll egy autó. Egy férfi a visszapillantó tükörből figyel bennünket. Mint utóbb kiderül: a sorára várt. — Ilyen hülyeséget — kezdi a szőke A társa bólogat. — Mennyit tudnak ,, összezongorázni” egy nap? — Általában 25-26 ezret, de volt olyan, hogy 37 is összejött. Elájul, ha megmondom, hogy tegnap hányán voltak. — Hányán? — Nálam húsz pasi kapta meg, amit akart. Ebből 17 szaxizni akart, a többi szexeim. — Általában miért jönnek ide a férfiak? — Mi az, hogy miért? Mi nem kérdezünk, tesszük a dolgunkat. Az asz- szony biztos más... A széplányok út menti fellépését a törvény megjelenése óta sokan zavarják. Egyelőre nem tudni, ki bírja tovább, a rendőrök vagy a futtatók? —, még hogy türelmi zóna! Én akkor is itt fogok strichelnd Majd gyalogolok kilométereket, mi?! Az üzlet így is nagyon rosszul megy, mert néhányan gumi nélkül is elmennek a férfiakkal! Pedig az nagyon veszélyes is lehet! — Orvoshoz, ellenőrzésre milyen gyakran járnak? — Szültem három gyereket, nálam minden rendben van. Én nem megyek orvoshoz, ha kötelező lesz, akkor sem! Inkább abbahagyom vagy elmegyek innét. Majd rólam vezetnek egy listát?! Nem! Férfiak és vélemények * Azt nem tudni, hogy a lányok vállalják-e a kötelező egészségügyi vizsgálatot, ám ennek bevezetését jónak tartom, mint ahogy a türelmi zónáét is. Sajnos, ma már egyre több tizenéves lányt lehet látni az utak mellett, a piros lámpás házakról nem is beszélve! * Hiába tiltották be a szexhirdetéseket, a sorok között olvasva, egyértelmű, mit is kínál az eladó. Mondják, ha valaki hölgytársaságra vágyik, hív egy taxist és szállítják a kért „árut”, sőt, néhány vendéglátónál is ráfanyalodnak az ősi mesterségre a pincérlányok. Csakis a pénzért. * Ezt csak törvénnyel lehet szabályozni. Békéscsabán? Elő kell venni az egykori, kéjnőkre vonatkozó rendeletet. Abból kiderül, miként felügyelték őket... Igény az lesz az ilyen szexuális örömszerzésre. Én nem ítélem el, inkább sajnálom az örömnyújtókat. — Élvezték valaha, amit csinálnak? — Ki van zárva! Ha nem szaxit rendelnek — a körmömet rágom, a táskámban matatok, az órámat nézem. Néhány perc, és vége! Ennyi! Aztán hullafáradtan haza, és be a zuhany alá. Csak ismeretlenekkel megyünk el, persze azért vannak állandó kliensek is. A legtöbb negyven feletti, szimpatikus pali. A szőke már ideges. Nem akarjuk rontani az üzletet: odébb- állunk. O azonnal startol. Odamegy a várakozó autóshoz. Megállapodnak... A Tiszánál visszafordulunk. Alig tíz perc telhetett el, amikor visszaérünk legutóbbi beszélgetőpartnereinkhez. Éppen akkor száll ki az autóból a „dolgozó nő”. A rúzs teljesen szétke- nődött az arcán. Nem is kérdezzük, milyen szolgáltatást kért a kliens. — Na, megvolt? — Meg. — Mennyit fizetett? — Hármat. Kérdezte, hogy kik faggattak bennünket. Azt mondtam neki, maguk csak segíteni akartak, azért jöttek. Irányárak „Szaxi”: 2000—3000 forint Szex: 3000—6000 forint Gumi nélkül: 4000—8000 forint Komplett: 4000—8000 forint Fél óra: 5000 forint Egy óra: 10 000 forint Aztán váiják a következőt... Visszafelé új lányokkal találkozunk. Hárman vannak: két 20 és egy 33 éves. Kettőnek gyereke is van, s egyikük csemetéi tudják, anya mivel keresi a betevőt. Szerintük is jó, hogy bevezetik a kötelező egészségügyi szűrést. Már most is járnak orvoshoz. A türelmi zóna azonban — mint mondják — hülyeség! Extra szolgáltatásként ők kettesben is elkísérik a férfiakat, ha kell. Ilyenkor a tarifa triplá- zódik. Közben csörög egyikük mobilja. Talán ellenőrzik őket, mert beszámol arról, hogy éppen most hol vannak. Egyre türelmetlenebbek: melózni kellene. Elköszönünk. Ok már indulnak is a közelben álló autóhoz. * A szervezett bűnözés visszaszorítását célzó törvény életbe lépése új helyzetet teremtett a prostitúció elleni küzdelemben. Megváltoztak a játékszabályok. A testüket kínáló lányok egyre többször tesznek kényszerű látogatást a rendőrségen. Már a „ráutaló” magatartás is sérti a törvényeket, így a nemzetközi szabvány szerinti gesztusok is komoly pénzbüntetést vonhatnak maguk után. Égy-egy intésért akár 50 ezer forintos szabálysértési bírságot is kiszabhatnak a törvény őrei a hivatásos autóstopposokra. Ennek ellenére a prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekmények nagyon nehezen érhetők tetten. A rendőrség eddig legfeljebb igazoltatta és szabálysértésért vonta felelősségre az út mentén álló széplányokat. A jövőben akár 100 ezer forint szabálysértési bírságra vagy ennek megfelelő elzárásra bírságolhatják a prostituáltat, ha nem tudja felmutatni az egészségügyi szűrést igazoló papírját. Állóképességi verseny folyik a törvény őrei és a törvényszegők között. A rendőrök folyamatos ellenőrzéssel próbálnak csapást mérni a kéjpiacra. A prostik számára két lehetőség kínálkozik. Vagy odébbállnak, vagy dacolnak. Amióta folyik a kiszorítósdi, a prostituáltak visszafogottabban jeleznek a feléjük közeledő autósoknak. Szerényen ücsörögnek, hátat fordítanak a forgalomnak: mit lehet tudni, kiben lakozik rendőr. Petra Ajánló CD-sikerlista 1. Jethro Tull: J-tull Dot Com 2. Viva Hits 6. 3. Tunnel Trance Force vol.10. 4. Tupac: The Here After 5. Technodrome vol.2. 6. Goa Trance vol.6. 7. Christina Aguilera 8. Tom Jones: Reload 9. Sting: Brand New Day 10. Tori Amos: To Venus and Back (Rock Island) Filmajánló Drog osztag Három bűnöző: egy fekete, egy fehér és egy szőke még egy esélyt kap, mielőtt lesittelnék őket. Be kell épülniük a droggal telített Los An- geles-i alvilágba és elkapni a köly- kökön élősködő dílereket. A szabályok egyszerűek: nincs fegyver, nincs jelvény, nincs besúgás, a megoldást a maguk módján kell keresniük. Könyv Tanúk és vértanúk TANÚK ÉS VÉRTANÚK ' '- kortárs scróníka aradig ~ A könyv — amelyet Nővé Béla szerkesztett — alcíme szerint Kortárs krónika Pákozdtól Aradig. S valóban, a kötetet maguk a kortársak, a magyar szabadságharc résztvevői jegyzik. Ismertek és névtelenek, naplók, levelek, kiáltványok, napiparancsok és féltve őrzött emlékiratok szerzői, valamennyien olyanok, akik tetteikkel egykor történelmet írtak. A névsort ismertetni nincs elég hely, a legismertebbeket mégis hadd említsük meg: Arany János, Barabás Miklós, Batthyány Lajos, Bem József, Bohusné Szőgyény Antónia, Brunszvik Teréz, Csány László, Damjanich János, Görgey Artúr, id. Madách Imréné, Jókai Mór, Kazinczy Lajos, Klapka György, Kossuth Lajos, Kossuth Zsuzsa, Laborfalvy Róza, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Móga János, Nagysándor József, Petőfi Sándor, Perczel Mór, Schweidel József, Szemere Bertalan, Táncsics Mihály, Vajda János és Vasvári Pál. A szemelvényekből összeállított és korabeli dokumentumokkal, valamint Somogyi Győző színes rajzaival illusztrált izgalmas olvasmány a Csíkszeredái PRO-PRINT kiadó munkáját dicséri. Nekünk Mohács kell , fia van Isten, földtől a fényes égig Rángasson minket végig. Ne legyen egy félpercnyi békességünk, Mert akkor végünk, végünk.” (Ady) Találkoztam egy idősebb barátommal. A posta bejáratánál, a kiugrón, amely akár a kis falu agorája lehetne, ha nem lenne mindössze négy-öt négyzetméter. Régen nem láttuk egymást. Miközben kezet rázunk, egy pillantással felmérjük, hogy mennyire megöregedett a másik. — Szervusz. Régen nem láttalak. — Hát igen. Lassan csak temetéskor találkozunk. Megütött a rezignált mondat háttérbölcsessége. Szétszóródó családokra, széthulló közösségekre gondoltam. Az én gyermekkori nagycsaládomat tulajdonképpen a háború forgószele fújta szerteszét. A nagy világégés után olyan időket éltünk, hogy nagyanyám temetésére haza sem hívtak a debreceni kollégiumból. Nővérem, majd szüleim temetésén már összeverődtünk: ijedt árvák, didergő megmaradónak. Születések, keresztelők nem számítottak, mindenki loholt a saját ügye-baja után. Élte mindenki a maga oktalanul rohanó életét, a vérségi kötelékek pedig meglazultak. Ahogy öreg barátom mondta: valóban csak a temetéseken találkoztunk. Feketében, kopottan, fásultan, egy kicsit riadtan és rossz lelkiismerettel. Éreztük titokban, hogy adósok maradtunk mindahányan az éppen soros halottal szemben. Végül már csak én éreztem és érzem ma is, mivel hogy egyedül maradtam. Ennek a kis megnyomorított országnak is jócskán kijutott a vérzivataros századokból. Többször sodródtunk a szakadék legszélére, föl-fölrémlett a nemzethalál víziója. Rogerius már temette, Herder már leírta a magyarságot Európa közepéről. Tatár, török, német, orosz, s a többi múltbéli ellenség mellett a legtöbb pusztítást maga a magyar végezte az örökös belső viszályokkal. Ha egy kicsit jobban ment a sorsunk (volt ilyen egyáltalán?), már nem fértünk a bőrünkbe. Ezért mondja Ady: „Nekünk Mohács kell”. 1100 éves itt-tartózkodásunk leg- szömyűbb évszázada volt ez a jövőre búcsúzó. Magyarország a XX. században veszített a legtöbbet. Országot, lakosságot, nemzeti öntudatot, alapvető kultúrát és erkölcsöt. Csak néhány esztendeje kerültünk abba a „kegyelmi” helyzetbe, hogy töb- bé-kevésbé magunk dönthetünk a magunk sorsáról. Az elmúlt évben jöttek a csapások csőstül. De a baj nem jár egyedül: szeptember elején megnyílt a parlament őszi ülésszaka. Nekünk Mohács kell. A hét csapás országának házában újra a pártviszály veri fel a nyári csend békességét. Ady és Mikszáth szerint zord időben össze kéne fognunk, de mostanában ez nem dívik. Az egész „kutyakomédia” olyan nevetséges, ám valahol mégis szomorú. Még szerencse, hogy elvétve akad olyan képviselő is a kupolás épületben, aki azért ment oda, amiért küldték. (Ismerünk jlyen fehér hollót a mi térségünkből is.) Ok csendesek, csak akkor szólnak, ha van mit mondaniuk. Nem személyeskednek, ügyeket intéznek, a másokét. Hű képviselői a hátrányos helyzetű régióknak. Kimaradnak a sárdobálásból: nem érnek rá, mert onnan jöttek, ahol egy krajcár mindig hiányzik. ,,Baloldala ez a Hazának! — a szív is e tájra esik; boltásai is jobban fájnak, vergődése is közelibb.” Nagy kár, hogy ők vannak kevesebben: a komolyak és észrevétlenek, akik nemcsak szívükre, hanem vállukra is veszik a választópolgárok súlyos gondjait. A lármázó többség háttérbe szorítja őket. Látva a megátalkodott szekértáborokat, az ülésterem patkójában ásító lövészárkokat — elszomorodik az állampolgár, s csak sóhajtozásra futja lelkesedéséből. Hol vannak a régi idők tisztes honatyái, a nagy idők nagy emberei? A reformkor legendás alakjai, a kiegyezés bölcsei? A mai politikai közéletben egy Eötvös József újra emigrálna, egy Deák Ferenc megint passzív rezisztenciába vonulna, és Kehidára menekülne csibukozni, egy Széchenyi ismét Döblingbe kéme beutalót és egy Jézus Krisztus másodszor is keresztre feszülne értünk, bűnösökért. ...közben Gesztre is beszökött az ősz, akárcsak Párizsba. A rue de Saint Michel helyett az „egysoron” suhant nesztelen, s meghőkölt a kastélypark fái között. A nedvkeringés tétován lelassult a levelek szűkülő erezeteiben, egy részük már bíborvörösre gyulladt a reménytelen erőfeszítéstől. Meglegyint a lopakodó enyészet elégiája. Lelépek a kiugró lépcsőjéről. Elbúcsúzom öreg barátomtól, kezet szorítunk. — Hát akkor... szervusz. Legközelebb szólj, ha a postára készülsz. — Majd csak találkozunk. Isten áldjon! Utána nézek. Száz év magány telepszik roskadt vállára, ahogy távolodik. Sóhajtok egyet, aztán elindulok magam is az ősz sárguló nyomában. Szász András
