Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-04-05 / 206. szám
1999. szeptember 5. ★ KEDVTELÉS ★ 5 HIDEGEN HAGYJÁK A FAGYLALTOK Molnár Piroska fakanállal ceptje szerint ehhez egy hámozott és kockára vágott kígyóuborka kell, hat, ugyancsak kockára vágott kemény paradicsom, apróra szelt zöldhagyma, egy zúzott fokhagymagerezd, egy evőkanál száraz vörösbor, egy evőkanál olívaolaj, két evőkanál finomra vágott petrezselyem, fél liter paradicsomlé, hat szem szegfűszeg, egy babérlevél, negyed kávéskanál szójaszósz. A megtisztított, feldarabolt zöldségeket, a fűszeré^ két mély tálba tegyük, ráöntjük a paradicsomlevet, összekeverjük, és két órán át állni hagyjuk. Tálalás előtt kivesz- szük a szegfűszegeket és a babérlevelet. A gazpachó rendkívül üdítő. A hurka, kolbász — amit a művésznő szintén szeret — már kevésbé az, pedig ezekből is gyakran kóstolgatott nemrégen. Ugyanis Remenyik Zsigmond Pokoli disznótor című egyfelvonáso- sát rendezte Egerváron, a várkastélyban. A színészeknek az előadásra a kaposvári piacról hordta a színházi kellékeket, a hurkát, a kolbászt, mert nem akart kockáztatni ebben a szalmonellás időszakban. (P. A.) Molnár Piroska, a kaposvári Csiky Gergely Színház Kossuth-díjas művésznője — aki Kun- ágotán gyerekeskedett! — szeret főzni, de csak ritkán marad erre ideje. Pedig — mint mondja — nemcsak egy jól sikerült színpadi alakítással lehet elégedett az ember, hanem azzal is, ha nem égett oda a rántás, s nem kell kétszer párolni a hagymát. — Kedvenc ételem nincs. Szeretem a salátákat, a húsokat és a nehéz parasztételeket — bizonygatja. — A súlyomat látva pedig sokan azt gondolnák: az édességeket sem vetem meg. Amikor a Hippolyt, a lakájban énekeltem a habos süteményről, mindenki azt hitte, hogy megőrülök érte, pedig a krémek, fagylaltok engem teljesen hidegen hagynak. Viszont éjféltájban is meg tudom enni a fagyos pörköltet tarhonyával. Molnár Piroska kedveli a paradicsomlevest, a gazpachót. Re&- ■■ / ' m -- j W%W | f, k ijf.fi NI ■C II : ■ .. ■■ v ........."?»■ ---------RENDEZZE ÉRTELMES SZAVAKKÁ AZ ÖSSZEKEVERT BETŰKET! ÉTEEV COAA STR BÚS r-=*~ BOÁD NHGFAA pAohp n LU8KTMÉ TT LHA ► ? f a»bA Misen ► ¥ U ¥ ¥ DHO 8PZU VAL ► RAAV ► AAPP ► ▼ ST éjumi l ¥ PN A9JVRA ► NI C*CD OÁS8 tnm ► ¥ 1 ▼ C2ÉAB UtPO ► cniA DANI OKU ► ▼ Cl HUM ► ¥ ¥ áGp ATN L Ahxtjl LE Alán Aelnot ► ▼ rm ► l IDA ► A rejtvény megfejtői között a Thermál Autósiskola által felajánlott 5 darab 3000 forint értékű, a tanfolyamokhoz bárki által felhasználható utalványt sorsolunk ki, melyet elküldünk. Beküldendő: a satírozott sor megfejtése. Beküldési határidő: 1999. szeptember 9. (Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy utca 4.). A levelezőlapra írják rá: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: csitt-csatt. Nyertesek: Gáli László, Gyomaendröd, Gyurik János, Kondoros, Onjszcsák Julianna, Telekgerendás, Mengyán Pál, Sándor János, Békéscsaba. a llfiR ___============== B endegúz iskoláus Bendegúz vasárnap kora reggel már a másnapi órarendjét nézegeti. Szerintetek milyen órái lesznek hétfőn egerünknek? Megfejtésként a hétfői órarendet küldjétek be! A helyes megfejtést beküldők között 5 darab hírlapos tollat sorsolunk ki, melyet postán elküldünk. Beküldési határidő: 1999. szeptember 9. Címünk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy utca 4. A levelezőlapra írjátok rá, hány évesek vagytok és mottóként: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: e, g, i. Nyertesek: Boros Árpád és Eszter, Békés, Farkas Zsolt, Füzesgyarmat, Gál Angéla, Végegyháza, Hégely András, Kamut, Tóth Bernadett, Békéscsaba. MTV 1: 16.35 Helló, Világ! 1, 5 Célkereszt 18.00 Egy erdő élete 19.00 A Hét. Híradó 20.00 Játék határok nélkül 21.30 Cody 23.10 Hangszál(l) RTLK: 17.00 Őrangyalok 18.45 Híradó 19.05 Akták 19.30 Vasárnapi kiadás 20.00 Delta Force 3 - Gyilkos játszma (amerikai film) 21.45 Tűzvihar (amerikai film) 23.20 Híradó, időjárás 23.35 Országház 0.05 Komp - Egy afrikai őserdő élete (ism.) 1.05 Akták (ism.). Időjárás-jelentés 1.25 Divatklip tv2: 17.05 A Szuper csapat 18.05 Az akciócsoport 19.00 Napló. Közben: Tények 20.00 A hajsza (angol film) 21.40 Az én mozim 22.35 Gól! Gól! Gól! 23.35 Régi nyár (zenés játék) 1.50 Premier 2.15 Vers éjfél után DUNA TV: 17.00 Dunatáj 17.30 Mese 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó 19.05 Sportpercek 19.15 Ének a búzamezőkről (magyar film) 20.35 Stúdióbeszélgetés a korszakról 21.40 Segély-koncert. Művészek a leukémiás gyerekekért 22.30 Pesti lóverseny 22.50 A három asszony (francia film) 0.30 Vers MTV2: 17.20 Popzenei válogatás 17.30 Ha felnövök... (3.) 18.00 Az Isten is János (tévéjáték) 18.55 Szívtipró gimi 19.40 Döntöttem - Nem akarok húst enni! 20.00 A Hét. Híradó 21.00 Lyukasóra 21.45 TS 23.05 Századfordító magyarok 23.55 MM 24.00 Úton MS AT: 17.30 A Thomberry család 18.00 Hé, Arnold! 18.30 Allen Strange utazása 19.00 Magasfeszültség 19.30 Hír-M 20.05 A vágy erejével (ismétlés) 22.05 Tökéletes menyasszony (amerikai film) 23.40 Hír-M (ismétlés) 0.20 Magasfe- szüitség (ismétlés) 1.30 Music Box TV3: 16.50 Melrose Place 18.30 Hír3 19.00 Roseanne 19.30 MASH 20.00 Wolf 20.50 New York rendőrei 21.40 Végtelen határok 22.35 Alkonyzóna 23.05 Jövőnéző (ism.) 23.35 Eleven (ism.) 0.15 Video Hits No. 1 I0SZI0P SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.), 06-90-230-356. Ma főként a segítő erő lesz meghatározó. Érdemes most vállalni a megmérettetést, mert komoly az esély a győzelemre. Szívóssága, munkabírása most bámulatos. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.), 06-90-230-357. Ha most harc helyett megfutamodik, s nem vállalja fel véleményének képviseletét, megalkuvó, gyáva embernek fogják tekinteni. Ezt ugye, nem akarja! Vegye fel hát a küzdelmet, még ha reménytelennek látszik, akkor is. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06-90-230-358. A nyár elmúlt, de a nappali felmelegedések még szép lehetőséget ígérhetnek a természetkedvelö Skorpiónak. Ha közelebb kerül a természethez, újra erőt gyűjthet a következő időszakra. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90-230-359. Házastársának makacssága és türelmetlensége sok problémát okoz Önnek. Legyen vele szemben türelmes és megértő. Szüksége lesz most az Ön segítségére. BAK (XII. 22-1. 20.), 06-90-230-360. Mindent megtesz azért, hogy érzelmi biztonságot, anyagi jólétet teremtsen családjának. Óriási belső energiával rendelkezik, így céljait el is éri. Vasárnapi programjába iktasson mozgást, sportot, játékot. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.), 06-90-230-361. Ma alaposan kipihenheti magát, aludhat, ameddig bír. Otthona csinosítása mellett jut ideje hobbijára és a barátaival való együttlétre. Örül, hogy együtt lehet azokkal, akiket szeret. HALAK (II. 21-III. 20.), 06-90-230-362. Elegánsan kihúzza magát a bonyodalmakból, nem tudnak gátat szabni jókedvének. Sok humorral rendelkezik, imád szerepelni. Este menjen el kedvesével vagy baráti társasággal szórakozni. KOS (III. 21—IV. 20.), 06-90-230-351. Anyagi helyzetét vizsgálva azon töpreng, hogyan gyarapíthatná legjobban kis megtakarított pénzecskéjét. Szerelmi álmait most valóra válthatja, ha van partnere — őt kápráztassa el, ha nincs társa, akkor most talál, ha keres. H BIKA (IV. 21—V. 20.), 06-90-230-352. A sok munka elvégzése után végre mérséklődik az Önre nehezedő nyomás, fellélegezhet egy kicsit. Szeretne minél több időt barátaival tölteni, és élvezni az életet. IKREK (V. 21—VI. 21.), 06-90-230-353. Távoli céljairól gondolkodik. Elképzeli azt az utat, amin végig akar menni, és megtervezi ennek az állomásait. Valaki Önt rendkívül vonzónak találja, függetlenül attól, hogy Ön szabad-e vagy sem. RÁK (VI. 22—VII. 22.), 06-90-230-354. Egy nehéz kérdésben kell ma véleményt nyilvánítani. Az érdekelt felek mindkét oldalon a számukra kedvező állásfoglalásra várnak. Döntése legyen objektív, ne hagyja, hogy bárki is megkömyékezze! OROSZLÁN (VII. 23- VIII. 23.), 06-90-230- 355. Gondjaitól még ma sem tud megszabadulni. Az a baj, hogy sem kedvet, sem erőt nem érez magában a megoldásukra. A jót könnyű elfogadni, a rosszat meg kell tanulni elviselni. # BÉKÉSCSABA, Franklin u. 53. sz. alatt emeletes ház eladó. (66) 323142._____________________________ GYÖNGYÖSI utcában családi ház, Dobozi őton 1500 m2-es építési telek eladó. (66) 324-008. _______________ ELA DÓ vagy elcserélhető újkígyósi összkomfortos ház békéscsabai 3 szo- bás lakásra. Telefon: (66) 254-768. GIMNÁZIUM mellett, egyedi gázos, 42 rrP-es, felújított lakás eladó. Irány- ár: 2,4 M Ft. 325-854, 322-458. GYULA, Budrió-ltp.-en lakás eladó. Tfelefon: 06 (60) 351-924.__________ S ZOBA-KONYHÁS házrész eladó. Tfelefon: 06 (30) 206-9095. GYULAI, új, kertes ház eladó. 362438.______________ G YULÁN, belterületen 100 m2-es CSALÁDI HÁZ 400 négyszögöl telekkel ELADÓ. Tfelefon: 06 (30) 20021-00.________________________________________ H AÁN LAJOS téren háromszobás, étkezős lakás + garázs felújítva eladó. Érdeklődni: (66) 268-725, este. JÁRMŰ PLATÓS ARO D eladó. Gyula, Zsinór u. 36.________________________ RE NAULT Express 1.9D, ’92-es tgk. és K—25-ös kis traktor, egytengelyes kocsival sürgősen eladó. (30) 9153191.____________________________ T OYOTA Carina II eladó. (30) 9816186._____________________________ TÁTRA—603-as személygépkocsi eladó. Tfelefon: (66) 436-130._________ U TÁNFUTÓ eladó. (66) 460-790. 3,3 m-es KOMBINÁTOR eladó. Tfelefon: 06 (68) 420-298.______________ 5 00 DB körbálás lucemaszéna és 300 bála gyepszéna eladó. (60) 384-509. ELADÓ 1 db E516 jelű kombájn. Ér- deklődni: (68) 472-692, (60) 474-801. FŐÚTVONAL mellett, Békéscsabától 5 km-re, földterület és rajta telephely eladó. 06 (30) 9653-493.___________ I FA L 60-as, 6011 PÓTKOCSI, mindkettő gabonára magasítóval, friss műszakival, IFA önrakodós, fixes eladó. Érdeklődni: Sarkad, Ág u. 8. (66) 270- 522. EGYÉB BÚVÁRSZIVATTYÚT, 8 cm átmérőjű, szovjet gyártmányút, veszek! (66) 324-722._________________________ CIROK eladó magvasan is. (68) 417727.____________________________ ELAD Ó 2 db terrárium kisméretű, fi- atal hüllők tartására. (66) 449-925. FRANCIAÁGY (nagy méretű) újsze- rfi állapotban eladó. (30) 9357-274. FÓLI/WÁZ, fűtőcsövek, villanyhegesztő és egy 7000 1-es olajtartály eladó. Gyula, Temesvári út 160.______ GYE RMEK- és hálószobabútor eladó. Érdeklődni: (66) 457-301, 457-336. JÓ ÁLLAPOTÚ, modem szekrénysor és gyermekheverő eladó. Érdeklődni: 18 óra után 444-164.______________ KIHAN GOSÍTÓK (NOKIA 2110) — típusváltás miatt — olcsón eladók. (4 db.) (66) 463-258, (20) 9422-148. KIVÁLÓ minőségű, II. fokú, fémzárolt vetőmag búza eladó. 3800 Ft/q + áfa áron (Öthalom-Góbé). (66) 312-779. jEffi m ílRLŰ Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Kiss A. János. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszám: (66) 450-450. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomdájában, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Nyomdaigazgató: Fábián Endre. ISSN 1419-0184. Terjeszti: a Népújság Kft., valamint a „DÉLHÍR” Rt.