Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-30 / 228. szám
1999. szeptember 30., csütörtök HAZAI TÜKÖR Okmányirodák - január 1 -jétől Országszerte javában szerveződnek azok az irodák, amelyek január elsejétől kiadják az áj, korszerű okmányokat. Eiselt György, a Belügyminisztérium informatikai és távközlési miniszteri biztosa elmondta: a különböző okmányok - például útlevél, forgalmi engedély, gépjármű-vezetői igazolvány - cseréje a személyazonosító igazolványéval indul. Az eddig a rendőrségen végzett feladatok átkerülnek a polgármesteri hivatalokhoz tartozó új okmányirodákhoz. Január elsejével az országban 152 iroda kezdi meg működését, azaz minden olyan településen, ahol rendőrkapitányság van; később az ország valamennyi - jelenleg 246 - városában létrehozzák azokat. Az állampolgároknak - hangsúlyozta a miniszteri biztos - mindaddig nincs különösebb teendőjük, amíg mostani személyi igazolványuk érvényes, kívánságukra azonban előbb is sor kerülhet a cserére. A személyes adatok védelmének és a nyugat-európai követelményeknek egyaránt megfelelő, piros-fe- hér-zöld színezetű, kártya formátumú személyazonosító igazolvány - az illetéktörvény tervezett módosítása szerint - az állampolgároknak előreláthatóan 1500 forintjába fog kerülni. A bankkártya nagyságú új személyazonosítót egyébként nyolc országban fogadják el útlevél gyanánt, uniós felvételünk után pedig az EU országaiba utazhatunk vele. Esély a kistelepüléseknek Európai uniós csatlakozásunk szempontjából is fontos kérdés, hogy az önkormányzatok a települések üzemeltetési feladatait milyen színvonalon és milyen áron látják el - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára szerdán, egy szakmai konferencián. A politikus szerint a polgároknak az önkormányzatokról alkotott véleményében is döntő súllyal esik latba a kommunális szolgáltatások megfizethetősé- ge és gazdaságossága. Gumik Agnes, a BM főosztályvezetője elmondta: az ön- kormányzatok kiadásai 8 százalékkal nőhetnek majd 6-7 százalékos infláció mellett. A közszférában 8,25 százalékkal emelkedhetnek a bérek. Az emelés 5 százalékához központilag biztosítják a pénzt, a többi pedig 3 százalékos létszámleépítéssel teremthető elő. A dologi kiadások 2-3 százalékos növekedéséhez saját bevételből kell forrásokat biztosítani. Dinamikusan, 9 százalékkal emelkedik a fejlesztésekre fordítható keret is. Változatlan marad a szabályozó rendszernek az az eleme, hogy a személyi jövedelemadó 40 százalékát kapják az önkormányzatok. Ez hátrányosan érinti a nagyvárosokat, de kedvező a kistelepülések számára. apróhirdetési rovati A hétfőtől csütörtökig délután 1/2 4 óráig, pénteken délután 3 óráig feladott apróhirdetéseiket a másnapi Békés Megyei Hírlapban megjelentetjük új rovatunkban, a SXUPEREXPRESSZBEN. Hirdetés felvételi iroda: , Békéscsaba, Munkácsy M. u. 4. Tel.: (66) 446-552. Ne feledje, hirdetését telefonon it feladhatjal BERZSENYI utcán befejezés előtt álló ház eladó. (30) 2188949, ____________________ Z ASTAVA friss műszakival, első kézből eladó. (66) 321-372, este.____________________ 3 db VILLANYKÁLYHA eladó vagy radiátorra cserélem. 483-209.________________ C SALÁDI ház fizetési köny- nyltéssel eladó. (68) 440-293. ELADÓ egy ezüst színű Babetta. (66) 430-49, 18 óra után.___________________ 3 és FÉL HEKTÁR föld (136 ak.) Békéscsabán, a Hosszú soron eladó. 436-720.______ M ÉRLEG: 200 és 500 kg-os, tolósúlyos, 2 és 5 kg Berkei eladó. (66) 438-583._________ 1 db 2 és FÉL ÉVES kanca csikó és 120 q tavaszi árpa eladó. Békéscsaba V, Illyés Gyula u. 54._____________ K IADÓ garázs érdekel a Tulipán utca környékén. 06 (30) 9630-646 és (66) 454-387. SZÖKŐKÚTRA néző, 2,5 szobás, 60 m!-es, II. em.-i, gázos, felújított lakás eladó. Irányár: 4,95 M Ft. 451-021. Martonyi: 2002-re készen állunk a csatlakozásra EU-vitanap az Országgyűlésben Magyarország alapvető érdeke és célkitűzése, hogy a lehető legrövidebb időn belül és a lehető legkedvezőbb feltételekkel az Európai Unió tagjává vájjon - hangoztatta Martonyi János külügyminiszter szerdán, az EU-csatlakozásról rendezett politikai vitanapon. A csatlakozásra való felkészülés meghatározó tényezője, hogy a stratégiai célokban nemzeti konszenzus áll fenn, a parlamenti pártok túlnyomó többsége egyetért azokkal, mondta a miniszter. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jogharmonizációs program részeként elfogadandó törvények egy része kétharmados többséget igényel, és csatlakozási esélyeinket hátrányosan befolyásolná, ha ezek a törvények - összekötve politikailag érzékeny kérdésekkel - nem születnének meg időben. A külügyi tárca vezetője megerősítette, hogy Magyarország a csatlakozás lehetséges időpontjának továbbra is 2002. január elsejét tekinti. Ez az az időpont, ameddig Magyarországnak a felkészülési folyamatot be kell fejeznie és készen kell állnia a közösségi vívmányok átvételére. Zárszavában a magyar diplomácia irányítója beszámolt arról, hogy becsült adatok szerint 2000-től Magyarország mintegy 250 millió euró, tagként pedig várhatóan 1,1 milliárd euró támogatást kap majd, utóbbit csaknem 400 millió eurós befizetési kötelezettség mellett. (s. á.) Az integráció a nemzet érdeke Az országgyűlésben a képviselők vitanap keretében tekintették át, hogy hol tart az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk folyamata. Amikor Magyarország 1991 decemberében aláírta a társulási egyezményt az Európai Közösséggel és tagállamaival, még csak távoli álomnak tűnt a tényleges tagságunk, most pedig már csak 825 nap van hátra 2002. január 1-jéig, ami a csatlakozásunk célként kitűzött dátuma - hangzott el a képviselőktől. Vastagh Pál (MSZP) szerint a nemzet elsőrangú érdeke az integráció. Felhívta a kormány figyelmét az EU-taggá válásunk folyamatában tapasztalt gyenge pontokra, problémákra. Nem megfelelő a felkészülés az előcsatlakozási támogatások fogadására, amelyek pedig 2000-től már érkezhetnek. Vastagh Pál rámutatott, hogy míg az Európai Unió vezérelve a regionaliz- mus, vagyis a térségek középpontba állítása, addig a kormánypárti többség éppen egy kedd esti szavazás alkalmával zárta ki a megalakuló regionális fejlesztési tanácsok és megyei terület-fejlesztési tanácsok tagjai közül az önkormányzati, helyi érdekképviseleti vezetőket és a gazdasági kamarákat. Tóth Károly (MSZP) ezúttal is a parlament nemzetbiztonsági bizottságának munkájával kapcsolatban szólalt fel. Azt vetette Kövér Lászlónak, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszternek a szemére, hogy titkolni akarja az igazságot Lakatos Miklósnak, a nemzetbiztonsági szakszolgálat volt munkatársának önmaga ellen elkövetett fegyveres merénylete ügyében, amire állítólag Kövér László közvetlen környezetéből kérték fel őt „a megfigyelési Fidesz-önbotrány” igazolásául. Képviselőnk arra alapozta a vádját, hogy a bizottság nem kapta meg Lakatos Miklós kihallgatásának jegyzőkönyveit, egészségügyi és személyzeti anyagait. Demeter Ervin politikai államtitkár azt válaszolta, hogy az ügyben az ügyészség folytat vizsgálatot, az igazság kiderítése tehát jó úton halad! Törvényben rögzített szabályok szerint a bizottság csak ténymegállapító vizsgálat esetén kaphatja meg a jelzett iratokat, de itt nem erről, hanem egyszerű tájékoztatáskérésről volt szó, aminek a szakszolgálat főigazgatója egy ötoldalas levél formájában eleget is tett. Végül az államtitkár arra kérte Tóth Károlyt, hogy ne vegyen részt a nemzetbiztonsági szolgálatok lejáratását célzó hecckampányban, mert az méltatlan egy országgyűlési képviselőhöz. (Simonffy) Aradi a vádlottak (?) padján Immáron 28. napja folyik a vizsgálat a Hortobágyi Nemzeti Parknál, de mind ez ideig nem értesítették az Igazgatót arról, hogy mit is keres a Környezetvédelmi Minisztérium - mondja Orosz János, Aradi Csaba jogi képviselője. Eddig csupán arról kaptak egy rövid levelet, hogy a vizsgálatok szerint a nemzetközi hírű tudós megszegte kötelezettségeit. Mint ismeretes, szeptember 2- án egy névtelen bejelentés nyomán a környezetvédelmi tárca vizsgálóbizottságot küldött a Hortobágyi Nemzeti Park gazdasági ügyeinek tisztázására. Akkor felfüggesztették, ám azóta visszahelyezték állásába az igazgatót. A Környezetvédelmi Bizottság október 13-ai ülésén hallgatja meg Pepó Pál minisztert és Aradi Csabát, addig is létrehoz egy ellenőrző albizottságot. Hétfőn Pepónál tárgyalt Aradi Csaba, ma pedig Kiss Edit vizsgálóbiztos hallgatja meg őt. Orosz Jánost, az igazgató jogi képviselőjét arról kérdeztük, hol tart most az ügy.- A vizsgálat egy meglehetősen kétes iromány nyomán indult meg - kezdi Orosz János. Az általam látott névtelen bejelentés ugyanis olyan konkrétumokat tartalmazott, amelyek a vizsgálatnak csak egy bizonyos fázisában derülhettek ki. Túl ezen az apróságon, sérelmezzük, hogy lassan egy hónapja vizsgálják a park ügyeit, de sem én, sem pedig ügyfelem nem tudja, miért. A hatályos jogszabályok szerint ugyanis a fegyelmi okát meg kell jelölni. A tárca rovancsával párhuzamosan egyébként két másik szerv vizsgálata is folyik, s ismereteim szerint nem kizárt, hogy az eredmények eltérőek lesznek. Pepó és Aradi hétfői megbeszéléséről Horváth József, a tárca sajtófőnöke lapunknak a következőt mondta: „A miniszter úr és Aradi Csaba megbeszélésének középpontjában a Nemzeti Park körül kialakult probléma humánus megoldása szerepelt. A felek több pontban is egyetértettek, hiszen mindkettejük érdeke az, hogy a hazai természetvédelmet a leghatékonyabban szolgálják. Aradi Csaba felajánlotta segítségét a hiányosságok felszámolásában.” (szaióky) Jön a húszezres. Megkezdődött a Pénzjegynyomdában a húszezer forintos bankjegy sorozatgyártása, a jegybank az új papírpénzt tartalék címletnek szánja - mondta Radó Ákos, a Magyar Nemzeti Bank emissziós főosztályvezetője. A jegybanknak az a célja, hogy optimális cimlet- összetétel alakuljon ki, minthogy az új, nagyobb címlet általában kiszorítja a kisebbeket. Stratégia békére. Több területen többféle elképzelést vázolt fel stratégiai felülvizsgálatában a Honvédelmi Minisztérium (HM); az anyag a jövő héten a nemzetbiztonsági kabinet, illetve a kormány elé megy - nyilatkozta Wachsler Tamás. A köz- igazgatási államtitkár elmondta: a honvédség feladatköréhez nem tartozó funkciók - például az oktatás vagy az egészségügy egyes területei - más tárcák fennhatósága alá kerülnek, vagy gazdasági társaságokká alakulnak, illetve meg is szűnhetnek. öngyilkos rabok. Az öngyilkosságok aránya a magyar börtönökben még mindig az országos átlag körül van vagy alacsonyabb annál, bár az esetek száma tavaly az 1997. évihez képest duplájára nőtt - derült ki az Öngyilkosság a börtönben című konferencián szerdán, Budapesten. Emily Divatház békéscsabai üzlete az Andrássy út 53. sz. alatt, Sgeitetetteí tdtjufe kedves vásánGólnkatl Füzesgyarmat területén eladó: Iker tornyos Bábolna szárító 5x100 vagont» sllótoronnyal, 200 vagonos hűtő ház, géptelephely fedett színekkel, 60— 70 ezer férőhelyes baromfitelep, 40 ezer férőhelyes baromfitelep, kertészetben léve szórvány épületek. ÉRDEKLŐDNI MUNKAIDŐBEN AZ (52) 366-115-ÖS TELEFONSZÁMON, ,451051 ÍRISZ silyimvirAo és viráokötísziti killékNAOYKIRSSKSDÉS ^tlytmolrágek, xöliik, foák. sxáLas it etektől ktlxantimek, mítanyeg it Umgmicttttk, bítakeitumk, kurMctenyl iita- gytríytlk, itketüelit anyaguk SZÉLES VÁLASZTÉKA. Cfmi Békéscsaba, Kétagyhésl út 3. g Tal.l (66) 442-742/128.£ Nyitva! 7-t6l 16 éréig. Beszélgetőpartnerünk: dr. Lampé Zsolt, az OEP főigazgatója Vidéken az orvosokat is jobban tisztelik Harminchat évesen az állami költségvetés legnagyobb tételének gazdija. Dr. Lampé Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nemrég kinevezett főigazgatója 700 milliárd forint sorsáért felel. Lampé Zsolt előzőleg a főigazgató-helyettesi posztot töltötte be. Mikó Tivadar menesztését követően nevezték ki az intézmény élére. Először a pályakezdésről kérdeztük.- Szemészként kezdtem Debrecenben. Amikor a kilencvenes években beindult az egészségügyben a teljesítményarányos finanszírozás, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen minden klinika önálló gazdasági egységgé alakult. Ekkor egy-egy orvost bíztak meg mindenütt azzal, hogy kövesse az elszámolást. Feltehetően jól végeztem a dolgom, ezért felfigyeltek fel rám.- Netán közgazdászvér is csörgedezik az ereiben?- Nem. A józan ész többet segített.- Otthon a családban is önnél van a kasszakulcs?- A költségvetésre bizony oda kell figyelni magánemberként is. Feleségem szintén orvos, három gyerekünk van. Hiába van az OEP-nél a 700 milliárd forint, én akkor is a közalkalmazotti bértábla szerint kapom a béremet.- Fárasztó lehet a Debrecen és Budapest közötti ingázás.- Egyelőre nem tervezzük, hogy Budapestre költözünk. S bár én szeretném, ha stabil lenne a székem, az elmúlt évek tapasztalatai óvatosságra intenek. A feleségem most készül második szakvizsgájára és az egész család gyökerei Debrecenhez kötődnek. Szeretem a vidéki életet, mert nyugodtabb és barátságosabb, mint a fővárosi lét. Talán ott még az orvosokat is jobban tisztelik.- Az OEP főigazgatójának jár-e valamilyen különleges egészségügyi ellátás?- Dehogy. Ha beteg vagyok, magamat gyógyítom. A többi orvoshoz hasonlóan a legolcsóbb betege vagyok a társadalombiztosításnak.- Egyedi kérelmekre, saját hatáskörben mekkora összeg felett rendelkezik?- Régen valóban volt ilyen főigazgatói keret. Ma már csak szigorúan szabályozottan költhető el minden fillér. Időnként egyes kórházak is próbálkoznak külön támogatást kérni, és nehezen értik meg, hogy az ellátásra havonta, teljesítményarányosan kell felosztanunk a kasz- sza tizenketted részét. A betegek számára ugyan létezik egy 100 milliós nagyságrendű, egyedi méltányossági keret, de ennek felhasználásáról sem egyedül döntök. Kizárólag szakmailag indokolt esetben - jogszabályi keretek között - adhatunk pénzt a szociálisan rászorulókul legolcsóbb beteg fotó: feb/diósi nak külföldi gyógykezeléshez, gyógyszerek egyedi importjára, fejlődési rendellenességgel született gyermekek plasztikai műtétjére.- Az utóbbi években a betegek nagy része azt sem tudja követni, hogy biztosítottként mi jár neki. Például miért kell fizetni, vagy éppen jogosan várakoztatják-e hónapokig bizonyos vizsgálatokra?- Jogos a felvetés. Ahhoz, hogy tisztába tehessük a helyzetet, jelenleg arra várunk, hogy minden orvosi szakterület meghatározza, milyen ellátásokat kell tb-alapon nyújtani, illetve mi az, ami egyénileg megfizetendő.- Várható-e, hogy a biztosító a jövőben a betegellátás színvonala szerint is különbséget tesz majd az intézmények finanszírozásában?- Egyelőre nincs lehetőségünk megkülönböztetni a magasabb színvonalon gyógyító intézményeket. Különösen a betegápolás területén vannak kirívó különbségek, ami nem is feltétlenül pénzkérdés. Ha sikerül elérnünk, hogy valódi biztosítóként működjünk, akkor ez a helyzet is megváltozik. Szakembereink már most végeznek betegelégedettségi vizsgálatokat, de az intézményeknél az egészségügyi dolgozók munkafeltételeit is igyekszünk feltérképezni. Németh Zsuzsa