Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-24 / 223. szám

2 1999. szeptember 24., péntek „...a mezőgazdaság és az élelmiszeriparral együtt az össznemzeti termék 10 százalékát állítja elő...” — mondotta Stumpf István Éveken át a magyar mezőgazdaság zászlós­hajójának tartották Bábolnát, több mint két évtizede — kivéve tavaly — minden ősszel bemutatkozik a szakembereknek, az érdeklő­dőknek. Nem volt ez másként az idén sem, szeptember 16—18-a között rendezték meg az ágazat legrangosabb seregszemléjét, a ,,Bábolnai Gazdanapok”­at, felvonultatva, bemutatva a látogatóknak a legkorszerűbb termelési technológiákat, technikákat. Az év egyik legnagyobb szakvásárát a verti­kális integráció jegyében rendezték, terítékre került az ágazat gazdasági kihívása, mind a gyártók, mind a forgalmazók bemutatták technológiai újdonságaikat, tenyésztési és termelési eredményeiket, új, díjazott élelmi­szer-ipari termékeiket, a tudomány és a gya­korlat eredményeit, vetőmag-, gép- és alkat­részkínálatukat, s azok finanszírozását. Az IKR Részvénytársaság kiállításán is számta­lan újdonsággal találta magát szemben a láto­gató. A mindennapos munka mellett a három­napos rendezvény jó alkalmat adott a szak­emberek találkozójára, s arra, hogy a látoga­tók megítélhessék: mennyit is fejlődött az ag­rárágazat. Ebben az IKR Rt., nünt az egyik Szeptember 16., 17., 18. társrendező igyekezett szektorsemleges ma­radni, felvonultatta palettájának kínálatát mind a családi, mind a nagyüzemi gazdálko­dáshoz. Az IKR kiállítási területén folyamatos szán­tóföldi gépbemutatón tekinthették meg az ér­deklődők a legújabb gépcsodákat, így a New Holland TND/TNS traktorcsaládot, a Yetter csoroszlyás gabona direkt vetőgépet, vagy az Amazone gépek közül a Variant pneumatikus gabonavető gépet. Az IKR az elmúlt években a világ fejlett technológiáját és vele együtt a minőségi ter­Az ország minden szegletében ismerős a bá­bolnai vetőmag Szántás 1949-ben... ...és 1999-ben Porondon a betakarítógépek melést igyekezett a hazai körülmények kö­zött megvalósítani. Az IKR kiállítási területe mellett bemutatták az érdeklődőknek a százados kultúrát jelent, amely Magyaror­szág számára nemzetformáló tényező — mondotta egyebek között Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője a „Bábol­nai Gazdanapok" megnyitóján. A háromna­pos rendezvény ehhez a sorsfordulóhoz kí­vánt hathatós segítséget nyújtani. (p™ rendszer kukoricakísérleteit, a termelőknek „Bábolnamag” néven kínálják a szaporító­anyagot. Hazánkban sokan a nemzet sorskérdésé­nek tekintik a mezőgazdaság helyzetét. Ez talán túl magasztos kifejezésnek tűnik, de igaz. A dolog megítélése nemcsak azért fon­tos, mert a mezőgazdaság az élelmiszeripar­ral együtt az össznemzeti termék 10 százalé­kát állítja elő, hanem azért is, mert több év­Erődemonstráció — IKR-módra Három napon át Bábolnára figyelt a hazai mezőgazdaság Békési napraforgó-adapterek az USA-ba Az OPTIGÉP egyik slágere a 12-soros adapter Fiatal cég a békési OPTIGÉP Kft., termékei viszont jól ismertek határainkon, mi több a tengeren túl is. A cég az egykori Mezőgép­gyár helyén, különböző mezőgazdasági gép­gyártó cégek utódjaként ’93-ban alakult, át­vette elődei termékeit, gyártóeszközeit és dolgozóinak egy részét. Az új cég termékei­nek fejlesztésében és gyártásában a kft. szak­embereinek több mint negyedszázados ta­pasztalata van. A békési gépipar profilját elsősorban a be­takarítógépek gyártása jellemezte mindig. Az OPTIGÉP Kft. termékcsaládja is erre épül, a folyamatos fejlesztés és termékeinek megbíz­ható minősége jelenti a biztonságot. Koráb­ban adták-vették a cég elődjeit, a tulajdono­sok változtak, a termékcsalád viszont maradt. A Saját fejlesztések szabadalommal védettek. Az OPTIGÉP termelésének gerincét az adaptergyártás adja, árbevételük egyik jelen­tős hányada az exportból származik, a NAS tí­pusú napraforgó-betakarító adapterek jelen­tős része exportra kerül, minden ötödik adap­ter az USA mezőgazdaságának a szolgálatá­ban áll. Az OPTIGÉP huszonötféle — 4, 6, 8 és 12 soros — adaptert gyárt, a kft. ezen ter­mékei valamennyi kombáj-típusra felszerel­hetőek, alkalmazhatóak. Ezen adapterek elő­nye többek között, hogy minimális szemvesz­teséggel takarítja be a termést, könnyen kezelhető, a géphez egyszerűen csatlakoztatható, minimális karbantartást igényel, s a speciálisan kialakított burko­latok a lehajtó szárakról is bizto­sítják a napraforgó betakarítá­sát, használható kukorica és magcirok betakarítására is. Le­het, hogy kevesen tudják de igaz: a honi napraforgó-adapter gyártás kilencven százalékát a békési gyárban szerelik össze, mellyel a világon a legkisebb szemveszteséggel takarítható be a napraforgó termése. Egyre ke­resettebb a 12 soros adapter, se­gítségével naponta 50 hektár napraforgó aratható le. A szak­emberek kiszámították, hogy 200 hektáros vetésterületnél ennek az adap­tertípusnak az ára — a kedvező szemveszte­ség miatt — megtérül. Az OPTIGÉP Kft. az Agromasexpón folya­matos fejlesztésért, valamint a nemzetközi pi­acon való tartós részvételéért kiérdemelte a vásár nagydjját. rpm A 2-soros bakháthúzó főként a szántóföldi kertészet gépe Vállaljuk esküvök, bankettek, családi rendezvények lebonyolítását! Rendelésüket személyesen a Lencsési út 17. sz. alatt, illetve a 457-519-es telefonszámon várjuk.-----------0-----------------ek! M inden hónapban mindig más-más termékek akciós áron! Nyitva tartás: naponta 6 órától 20 óráig. PRIMO PIETRO PÉKSÉG A pékség árui megvásárolhatók a Primo Pietro ABC-ben. Viszonteladók megrendeléseit várjuk, megfelelő mennyiség esetén kérésükre az árut kiszállítjuk. Primo Pietro Békéscsaba, Lencsési út !7. Telefon/fax: 457-519. PRIMO PIETRO PRIMO PIETRO ABC-ben ÉTTEREM ÉS SÖRÖZŐ

Next

/
Thumbnails
Contents