Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-15 / 215. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1999. szeptember 15., szerda Ma lejár a jelentkezési határidő „Életfa”-otthon: kétmillió forint a kétszemélyes szoba A békéscsabai városi önkormányzat két évvel ezelőtt döntött nyugdíjas garzonház építéséről. A Politerm-Plusz Kft. kitűnő minőségben már el is készült az első ütemmel, ennek eredményeként október 15-én lesz a műszaki átadás. Az Életfa nyugdíjasházba sokan szeretnének beköltözni. A határidő ma 16 órakor jár le. VÉLEMÉNYEK Csillagos osztályzatok Modem pedagógiai felfogás szerint a gyermekek teljesítményét nem osztályzatokban kellene mérni. A jegyekben kifejezett tudás ugyanis nem feltétlenül tükrözi a valóságot. Némelyik diák nehezen fejezi ki magát szavakban, számára előnyösebb az írásbeli felelet. Ennek az ellenkezője is igaz, a beszéddel könnyebben boldogul, mint a papírra vetett betűkkel. A számon kérő tanáron is sok múlik, előfordulhat, hogy az egyik diákkal elnézőbb, mint a másikkal. Olyat azonban még a legmodernebb pedagógiai irányzatok sem javasolnak, hogy a gyerek osztályozza saját magát és a tanárok majd utólag, szúrópróbaszerűen győződnek meg a tudásáról. Mi is lenne ennek a gyakorlatnak a következménye? A lelkiismeretes diákok, vagyis a stréberek valószínűleg ugyanúgy hajtanának, mint a mostani körülmények között. Ok csak azért is megtanulnák a könyvek lábjegyzeteit is, hátha éppen erre lesznek kíváncsiak a vizsgáztatók. Az összes többi meg bemagolna minden tizedik leckét, hátha a többi kilencre nem lesznek kíváncsiak a vizsgáztatók. Mindez arról a rendeletről jutott az eszembe, amely előírja, hogy a kereskedelmi szálláshelyek üzemeltetői sorolják kategóriába szállodájukat, panziójukat. Az önosztályozáshoz segítséget is kaptak, a rendelet huszonöt oldalon sorolja, hogy kategóriánként milyen feltételeknek kell megfelelnie a szálláshelynek. A tulajdonos feladata csak annyi, hogy e néhány lapocskát átpörgetve rábökjön valamelyikre és az eredményt csillagokban kifejezve rárajzolja egy űrlapra. A kategorizálás kidolgozói az objektivitásra törekedve pontokban fejezték ki az osztályzatokat. A rendszer mégsem tökéletes. Ugyanazon kategóriákon belül is lehetnek lényeges eltérések. Ha például egy szállodában fedett uszoda található, az mindjárt maximális pontszámmal indíthat. Ez az előny esetleg feledtetheti a kifeküdt sezlont, a hiányzó zuhanyrózsát, a vízköves, szagló vécékagylót, a tűzfalra néző „panorámát” és egyebeket. Vagyis a tizedik lecke, az uszoda teljesítve van, a többit meg hátha nem kérdezik. Most jöttem rá, hogy én szeretem a strébereket. Baracsi Magdolna Zsazsa élt, Zsazsa él... Reklámberkekben keményen tartja magát a hollywoodinak tartott mondás: mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólunk! Az elv gyakorlatba ültetésének nemzetközileg (el)ismert képviselője egy hazánkfia — vagy inkább leánya — volt. Gábor Zsazsának hívták. Az idézett tétel logikájának maradéktalan elfogadásával könnyen beláthatjuk: a minap miniszterelnökünk a reklámszakmában is nagyot mondott, alaldtott, amikor bejelentette: a Nemzeti Bank egyik alelnöki posztjának (ismételt) betöltését mindaddig elodázza, amíg egy (majd esetleg ezután felálló) parlamenti vizsgálóbi- zottság nem tisztázza a bankkal kapcsolatos értesüléseit. (Ugye mindegy mit, csak beszéljenek egyes politikai vezetők, hozzátartozóik megfigyeléséről, a Nemzeti Bankról...) A bevezetésként idézett jópofaságot akár ismerhetik is a miniszterelnök környezetében, hiszen az egykori mahires csapatból egyen-ketten „átigazoltak” a legnagyobb kormányzó párthoz közel állónak. Időnként — nem minden alap nélkül — elverik a port egy- egy újságírón, szerkesztőn, amikor kikotyogják a nagyvilágnak, hogy éppen milyen állatbetegség dúl valamely vidékünkön. Természetesen nem a kór az igazán nagy baj ilyenkor, hanem az, hogy a külhoni konkurensek ürügyül használják fel a dolgot a magyar termékek kiszorítására. (Ellentétel: mindig az igazat, csakis az igazat szabad mondani, továbbá a sajtónak nem az értesülések visszatartása, hanem a nyilvánosság elé tárása a dolga.) Ehhez képest a miniszterelnöknek sikerült egyetlen nap alatt többet tennie minden sajtóorgánumnál: szavai nyomán három forinttal csökkent a forint dollárhoz, márkához, euróhoz s másokhoz viszonyított értéke. Ennyi veszteségből a teljes magyar média évtizedekig kotyoghatná ki nemzeti stikáinkat. Arra már nem is utalnék, hogy vajon mi a közös Horn Gyulában és Orbán Viktorban. Beszéltek, beszélnek is róluk éppen eleget. A pénzügyminiszter például most kénytelen volt választani a feltétlen lojalitás és a szakmai tisztesség között. Nem tudta maradéktalanul alátámasztani a miniszterelnök koncepcióját. Még néhány zsazsás ügy, s kiderül, kik szakértők s kik nem azok a kormányban. Kiss A. János Gyalogló afgánok Tanévnyitó buli. (w) A sarkadi Bartók Béla Művelődési Központban szeptember 16-án tanévnyitó bulit rendeznek általános és középiskolások részére. Délután három órától az újságírás iránt érdeklődő diákokat várják, négytől játszóház és görkorcsolya-verseny indul, öt órától gyermekműsor, hattól musicalbemutató kezdődik. Este fél héttől pedig tinidiszkóban szórakozhatnak a diákok. Véradás, (d) Békéscsabán, a Szabó Pál Téri Általános Iskolában rendszeresen vért adnak a környékbeli lakók. Az iskola vezetése, a diákönkormányzat és a megyei vértranszfúziós állomás ezúttal szeptember 17-én, pénteken 8-tól 17 óráig várja a 18 éven felüli áldozatkész embereket. Mesterdíj ások. (fm) Az „Építőipari mesterdíjasok” című kiállítás a Békés Megyei Könyvtár után, szeptember 18—30-ig még megtekinthető Békéscsabán a Paliasz Galériában. Az arborétumban, (r) A Szarvasi Arborétum gyakran és szívesen ad otthont képzőművészeti kiállításoknak. Ezúttal Kiss Eszter és Potyók Tamás grafikáit, olajfestményeit, pasztell és tűzzománc műveit tekinthetik meg a látogatók. A tárlat október 17-ig tart nyitva a kert vendégházának tanácstermében. Betörtek, (y) Békéscsabán egy dohány nagykereskedelmi raktárba törtek be hétfő éjszaka ismeretlen tettesek. A telephelyről cigarettát, édességet, szeszesitalt és rágógumit tulajdonítottak el mintegy másfél millió forint értékben. Bohém-bánat, (c) Békéscsabán, az Ady Endre utcában lévő Bohém elnevezésű vendéglátóegységbe törtek be ismeretlen elkövetők tegnapra virradóan. Cigarettát és készpénzt zsákmányoltak, az anyagi kár 44 ezer forint. Kenyérlesö. (c) Sz. Sándor 55 éves hajléktalant érte tetten kenyérlopáson tegnap hajnalban Békéscsabán, a Spar Áruház előtt a biztonsági őr. A férfi az odaszállított friss áruból próbált „lecsípni”. Baleset, (y) Körösladány belterületén személygépkocsi kerékpárossal ütközött. A kerékpáros könnyebben megsérült. „A MÉLTÓ HALÁL MINDEN VÉTEKRE VÁLTSÁG.” (Vittorio Alfieri) Mint Takács Péter, a képviselő- testület lakásügyi bizottságának vezetője elmondta, háromféle ellátást lehet elnyerni, illetve megvásárolni. A 26, egyszemélyes, 19 négyzetméteres szobának 1,5 millió, a 7 kétszemélyes és 22 négyzetméteres szoba belépési ára 2 millió forint. A 7, A pénzügyi problémához sokan és sokféleképpen szóltak hozzá. Dr. Farkas József képviselő például javasolta: az önkormányzat egy bizonyos összegből vegyen lottót, s ha megnyeri az egymilliárd forintos fődíjat, akkor abból a tervezett sportcsarnok is felépülhet. Máskülönben a sportcsarnok megépítésére nincs esély. Számításai szerint már 9-10 millió forintnak kellene lennie a sportcsarnok alapítvány számláján, ám ehelyett csak néhány százezer a tényleges összeg. Kosaras Béla polgármester reagálásában elmondta: ahhoz, hogy a sportcsarnok 2002-re elegyenként 30 négyzetméteres kétszemélyes garzonba ugyanez 2,5 millió forint. Összesen negyvenen lakhatnak itt az első ütem teljes átadása után. Díjmentes a világítás, takarítás, fürdőszoba-használat, meleg víz, ágyneműmosás és a mosógépszárító használata. Ingyenes a rük — nyilatkozta lapunknak egy hölgy. Egy másik vélemény szerint félelmetes a tendencia: bárkire, bármikor rátörhetnek fényes nappal és úgy tűnik el a zsivány, mintha a föld nyelte volna el. Ilyesmi történt a Thököly utcában is, ahol a rabló késsel fenyegette meg az alkalmazottat, majd bántalmazta, magához vette a pénzt és gyalogosan távozott. A tettes a bűncselekmény elkövetése előtt feltehetően hosz- szabb ideig a helyszín környékén tartózkodott, többen is láthatták. A rendőrség kéri azok tavaly és júliustól „szállták” meg a várost. Mivel nálunk nincs igazán színvonalas csoportos szálláshely, döntően egyéni turisták érkeztek, elsősorban Németországból, de Franciaországból, Angliából és Belgiumból, Hollandiából is. Bár többségüknek elég egy térkép, azért nem engedtük, hogy a véletlenre bízzák itteni programjukat. Mihály Mariann vezetésével alakult egy külön vállalkozás és sokat segített a szerkészülhessen, az önkormányzatnak minden évben 40 millió forintot kellene fordítania e célra, ám ezt az összeget nem tudja biztosítani. Az ülésen kiderült: a városnak idén szigorú szabályok között kell gazdálkodnia, hogy a még nagyobb pénzügyi gondokat elkerülje. Az intézmények például csak abból a keretből gazdálkodhatnak, amelyet korábban meghatároztak számukra. Tehát ha valamelyik az első félévben többet költött, akkor a második félévre kevesebb marad. A fejlesztési beruházások is szerények lesznek. Az Újtelep VII. utca és a volt piactér fekete burkolatára, a 24 órás szakápolói felügyelet és a rendszeres orvosi ellátás is. A háromszori étkezésért havonta 22 ezer forintot kell fizetni. A volt KISZ-tábor melletti létesítményt közhasznú társaság működteti 100 százalékos önkormányzati tulajdonnal, amely garancia a biztonságos működtetésre. A beruházók szerint a békéscsabai az egyik legszebb lesz az országban. A további 20 férőhely megépítésének, vagyis a második ütem „rajtjáról” a hónap végi közgyűlés dönt. (fábián) Nagy Miklós utca járdaépítésére és zöldövezetesítésére, valamint a világháborús emlékmű körüli kátyúk kijavítására futja. Dr. Farkas József azt is javasolta, hogy mivel a város ilyen nehéz anyagi helyzetben van, október 1. és december 31. között a képviselők ne vegyenek fel tiszteletdíjat, a polgármester pedig költségtérítést. Ezt az indítványt csak hárman (az előterjesztő, Sándor Imre és Hidi Sándor) támogatták. Mikolik Judit képviselő úgy fogalmazott: azt, hogy a képviselő mire fordítja tiszteletdíját, döntse el továbbra is mindenki saját maga. Ő eddig is elsősorban a közre fordította, s eztán is így cselekszik. A testület a féléves gazdálkodásról szóló beszámolót elfogadta, s úgy döntött: Szeghalom „önhikis” pályázatot ad be. Magyari Barna Lakossági jelzésre három afgán állampolgárt fogtak el az eleki téglagyár melletti műúton a lökösházi határőrizeti kirendeltség járőrei szeptember 14-én a hajnali órákban. Á 20-28 év közötti férfiak két héttel ezelőtt indultak el hazájukból ottani embercsempészek segítségével. Hárman összesen 7 ezer dollárt fizettek azért, hogy eljussanak Dániába. Mint elfogásukkor kiderült, Románián keresztül vezetett volna az útjuk az észak-európai országba. Elmondásuk szerint Romániában egy kis repülőtéren szálltak le a gépről, majd több napig gyalogoltak, amikor kísérőik magukra hagyták őket, mondván, értük mennek autóval. Mivel a megbeszélt időben senki sem jelentkezett, hogy továbbszállítsa őket, elindultak. Az eleki téglagyárig jutottak... Az Orosházi Határőr Igazgatóság mindhármukat visszaadta a román határőrizeti szerveknek. (gh) A rabló késsel fenyegetőzött, gyalog távozott Orosházán Százezer a nyomravezető jutalma A délutáni órákban egyáltalán nem jellemzó' a csendes utcakép Orosházán. Hétfőn ezt az időt találta alkalmasnak az ismeretlen tettes, hogy kirabolja a Tótkomlósi Takarék- szövetkezet helyi fiókját. A zsákmánya hatszázezer forint volt. Azóta is keresi az elkövetőt a rendőrség. A támadás bejelentése után negyedórával vonultak ki a rendőrök, hogy a város áteresztő pontjain, főútjain ellenőrizzék az Orosházáról gépkocsival távozókat. — Semmi különlegeset nem akartak a rendőrök, engem mégállítottak, majd benéztek az autómba, elképzelhető, hogy látták: nem én vagyok az embeIdegenforgalmi gyorsmérleg (Folytatás az 1. oldalról) Zsilák Dóra elmondta: további védelemre lenne szükségük a szakma tisztességtelenjeivel szemben, mert törzsutasaik ugyan úgyis visszatérnek, ám az új érdeklődőket sajnos befolyásolják a felelőtlen ígérgetők. Csasztvan András, a szarvasi Vajda Péter Művelődési Központ turisztikai előadója: — Csak megerősíteni tudom a kollegákat. Egyértelműen több külföldit fogadtunk, mint Szeghalom komoly forráshiánnyal küzd Még mindig komoly forráshiánnyal küzd Szeghalom városa. Korábban 70 millió forintos hiány mutatkozott, jelenleg pedig bő 58 millió forintnak nincs fedezete a költségvetésben. így nem csoda, hogy a hétfő esti testületi ülésen is ez a téma foglalkoztatta leginkább a képviselőket. jelentkezését, akik a cselekménnyel vagy az elkövető személyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek — mondta lapunknak Fü- löp István ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának vezetője tegnap orosházi találkozásunkkor. Megerősítette azt a hírt is, hogy 100 ezer forint üti a markát a nyomravezetőnek. — Jelenleg is folynak a tanú- kihallgatások, végezzük az adatgyűjtést. Az elkövetés idején sokan voltak az utcán, biztosan láttak ezt, azt. Véletlenül is megtapasztalhatták, merre indult a rablás után a tettes, milyen útvonalon mozgott — fogalmazott az ezredes. (Csete) vezésben a MATUR Szarvasi Tagozata is, utóbbi főleg lovasprogramokkal. Nagyon népszerű volt a Katalin II. kirándulóhajó, amely szinte minden helyi nevezetességnél kikötött, a múzeumtól kezdve a szárazmalomig. Hozzáteszem, igazából még a mostani hétvégi szilvanapokat is a szezonhoz számítjuk, amelyen az előrejelzések alapján sok vendégünk lesz messzebbről is. Fábián István (SCSI) Olajgép Ipari Karbantartó és Szolgáltató Kft., 5945 Kardoskút, Pf. 5. Fai: (68) 429-030. g-~Til.: (68) 429-220/64269-es mellék. E-mail: OLAJGEP@mail.datanet.hu Személy- és teherszállítás, autódaruzás 40 tonnáig, túlméretes és veszélyes (ADR) áruk szállítása, földmunkák: árokásás, betonfeltörés, út alatti átfúrás, személy- és vegyes használatú gépjárművek tartós bérletbe adása. Az OLAJGÉP Kft. a teljes működési területén ISO 9002 szerinti minőségbiztosítási rendszert működtet.