Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-11-12 / 212. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1999. szeptember 11-12., szombat-vasárnap Két keréken — Gibraltárra A gyulai Virág Margit is vállalkozott a 3500 kilométer teljesítésére A gyulai Makadám Kerékpárklub újfent hallat magáról. A csapat tagjai közül többen az atlantai olimpiára kerekeztek, de voltak már az észak-amerikai kontinenst átszelő' túrán is. Szeptember 6-án 11 órakor a budafoki városháza elől 6 tagú „legénység” vágott neki két keréken felfedezni Gibraltárt. Nos, a csapat három hölgytagja között Békés megyei is akad. Virág Margit, a gyulai postahivatal vezetőhelyettese is vállalkozott a megmérettetésre — újságolta el a szerkesztőségünket megkereső csapattárs Pribelszki házaspár, a Makadám Klub lelkes tagjai. — A gyerekjátéknak cseppet sem nevezhető terv a hatéves tapasztalattal rendelkező, és közel száz személyt tömörítő, 1998-ban alakított, nyilvántartásba vett Balázs és Barátai Biciklis Sport Egyesület tagjainak fejéből pattant ki. A Magyarországot szinte teljes egészében bejárt, Európát, Hollandiát, Németországot, Ausztriát, Liechtensteint bebarangolt egyesület alapítója a Balázs család legidősebb tagja. A civilben postásként tevékenykedő Balázs László barátaival együtt hat esztendővel ezelőtt döntött úgy, hogy szakítanak a tunya, mozgásszegény életmóddal. Látva gyermekeik bicikliszeretetét, a szülők is drótszamarat vettek, s nyeregbe pattantak. Balázs úr azóta napi 30 kilométereket teker, s az eltelt évek alatt közel 120 túrát szerveztek. A családtagok közül a 3500 kilométeres túrára a papát lánya, Gabriella és barátja is elkíséri, s a tervezett forgatókönyv szerint épp október 23-án érik el úti céljukat, egyben ott lesz a fiatal hölgy születésnapi pezsgőbontása is — avatott be a részletekbe Pribelszki Pálné. A családi idill útközben is töretlen, hisz a csapatot kísérő, poggyászt hurcoló mikrobuszvezető a Balázs anyuka. A vállalkozó szellemű kerekesek — 80 kilométeres átlaggal, 47 nap után — Magyarországot elhagyva, Ausztria, Olaszország, Franciaország érintésével érkeznek meg a dél-európai országba. Estepona, San Rogue, valamint az Európa és Afrika között tengeri csomópontot képező Algecirast megtekintve, az öreg kontinens legdélibb csücskén találják magukat. Itt a szorosban 13 kilométer választja el Európát a fekete kontinenstől. Tizenegy napos pihenő után már négy keréken indul hazafelé a túrázó hatos. — Both — Elismeréseket adott át a főkapitány Kinevezési, előléptetési okmányokat, valamint dicséreteket és jutalmakat adott át tegnap Békéscsabán, a rendőrségen dr. Kurucz Ferenc ezredes, Békés megyei rendőrfőkapitány. A Magyar Köztársaság belügyminisztere a rendőrség állományában töltött szolgálati idő elismeréseként szolgálati jelet adományozott, egyben a megyei főkapitány a BM-szervnél alkalmazási jogviszonyban eltöltött évek után dicséretben és jutalomban részesítette húszéves szolgálat után Deákné Jeges Erzsébet alezredest, az igazgatásrendészeti osztály kiemelt főelőadóját, Dékány István alezredest, a hivatal kiemelt főelőadóját, Nagy Sándor őrnagyot, az ellenőrzési osztály kiemelt főelőadóját, Gábor Ferenc őrnagyot, a nyomozóosztály kiemelt főelőadóját és Fenesi Ferenc zászlóst, a Gyulai Rendőrkapitányság nyomozóját. Tízéves szolgálat után Dobos Sándor főtörzsőrmestert, az Orosházi Rendőrkapitányság járőrét és Szabó József főtörzsőrmestert, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság járőrék A belügyminiszter a rendőrség állományában töltött szolgálati idő elismeréseként szolgálati jelet adományozott tízéves szolgálat után Balázs József őrnagynak, a közrendvédelmi osztály kiemelt főelőadójának. Kurucz Ferenc kinevezte a bűnügyi szervek elemző-értékelő osztálya főelőadójává, egyben az országos főkapitány magasabb beosztásba helyezése alkalmából előléptette főhadnaggyá Sikur Tamás hadnagyot, az osztály előadóját. A megyei rendőrfőkapitány a BM-szervnél alkalmazási jogviszonyban eltöltött évek után dicséretben és jutalomban részesítette harmincéves szolgálat után Deim Jánosné főmunkatársat, a Szeghalmi Rendőrkapitányság segédhivatal-vezetőjét, huszonöt éves szolgálat után Moravszki János őrnagyot, az igazgatásrendészeti osztály csoportvezetőjét és Balogh Gábor főtörzsőrmestert, a Békési Rendőrkapitányság járőrét. Tizenöt éves szolgálat után Hegyi Béla zászlóst, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság járőrét és Bánhegyi Ferenc zászlóst, az Orosházi Rendőrkapitányság helyszínelő és balesetvizsgálóját. Ny. L. A madzag, ami összeköt(het) Régen, ha „madzagoltak” a békésiekkel, kinyílt a bicska a zsebükben. S most itt ez a fesztivál... FOTÓ: SUCH TAMÁS A békésiek madzagosságáról az évszázadok során legendák keltek szárnyra, legendák szövődtek. Tavaly a település ismételt várossá nyilvánításának 25. évfordulójára ,,Madzagos napok”-at szervezett, ami igen kedvező fogadtatást és nem várt sikert hozott. A szervezőket arra bátorította, hogy az idén ,Madzagfalvi napok '99” elnevezéssel már háromnaposra bővítsék a fesztivál jellegű vigadalmat, melynek megnyitója tegnap délután volt. Pataki István polgármester elmondta: volt időszak, amikor sértésnek számított a békésiek madzagosságát emlegetni, mindazt, ami leleményességükre utal, ugyanis a madzag mindig hasznos segítőtárs volt a bajban. A városnak most is elkelne a segítség! Ebben az értelemben a madzag összeköt, nem elválaszt és nem kirekeszt, mint a monda tartja. Dr. Kovács István, a Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági bizottságának Békésről elszármazott társadalmi elnöke a ,,Békés bemutatkozik a békésieknek” címet viselő kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: a jövőt csak a múltra alapozva lehet elképzelni. Mint mondotta, István király kapcsolta be a térséget a királyi vármegyehálózatba, a város egykoron volt megyeszékhely, s Békés adta a megye első ispánját. A sorscsapások után a település lakóinak szívós munkájával újra és újra talpra állt, megküzdött a belvízzel, az árvízzel és a szárazsággal egyaránt. Kiemelte az itt élők közösségteremtő szerepét, szólt a térség kézműveskultúrájának gazdag hagyományáról, arról, hogy átformálódott a város gazdasága, s új vállalkozói réteg alakult ki. Gyergyószentmiklósnak, Békés egyetlen testvérvárosának üdvözletét Benedek Csaba, az erdélyi város jegyzője tolmácsolta. Pallag László országgyűlési képviselő pohárköszöntőjében a város érdekében a közös ösz- szefogásra, képletesen szólva a madzag összekötő erejére emelte poharát. A délután és az este színes programokkal, a Ladánybene 27 és a Bibuczi együttes koncertjével, végül nosztalgiadiszkóval folytatódott. A mai programok már nyolc órakor kezdődnek, majd este a Drops együttes koncertjével és diszkóval zárul a nap. — sz — A választási ígéretek nem váltak valóra SZDSZ: a változtatás szándéka Alapszabály-módosítás és szervezeti átalakulás után új felállásban működik a Szabad Demokraták Szövetsége. Változások történtek a megyei szervezetek felépítésében is, Békés megyében pedig Velkey Gáborral nemcsak a tisztség, de az SZDSZ megyei vezetőjének személye is megváltozott. A megyei egyeztető' tanács elnökének pozíciója, melyet Nagy Béla — Medgyesegyháza polgármestere — töltött be, megyei elnöki posztra változott. Az új tisztségbe Velkey Gábort választották meg. — Az SZDSZ szervezete a rendszerváltás előtti években alakult ki, egy működő demokratikus rendszer azonban már más felépítést követel — nyilatkozta lapunknak Velkey Gábor, aki politikusként a békéscsabai közgyűlés képviselőjeként tevékenykedik, civilben pedig a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Alföldi Kutatócsoportjának munkatársa. — Nem késtek el a szabad demokraták a váltással? — Véleményem szerint nem. Lehet, hogy lehetett volna hamarabb, de jó irányba lépni sohasem késő. — Az alapszabály-módosításban közrejátszott a választási szereplés? — Minden választási szereplés közrejátszik egy párt döntéseiben. A választási eredmény alkalom és motiváció, hogy a tagság átgondolja, mit kell másként tenni az eredményesebb választások érdekében. — Mi az, amire jobban odafigyel most az SZDSZ? — Egy politikai párt a parlamenti, önkormányzati választásokon mérődik meg, mégsem a választások sikere kell, hogy éltesse, hanem a változtatás, a jobbítás szándéka. Az SZDSZ elsősorban ezért ad hangot véleményének. Szeretnénk, ha jobban menne az országnak. Ennek tudható be például az országos mezőgazdasági bizottság felállítása. Tapasztalat, és ezen változtatni kell, hogy az információhiány jellemző, főleg a kisebb településekre. A magunk eszközeivel, ötleteivel segíteni szeretnénk az önkormányzatokban munkálkodóknak. Szeretnénk azt is, ha bekapcsolódnának a politikai életbe, akár az SZDSZ-en belül, akár függetlenként azok, akiknek tehetségük van a közügyekhez, és nem elsősorban karriert látnak a helyi ügyek intézésében, hanem feladatot. — ,,Hangosabban” kell ma politizálni? — Az SZDSZ igazi erejét az erős elvi politizálás adja. Nem veszekedni, nem pofozkodni A választási eredmény alkalom és motiváció, hogy a tagság átgondolja, mit kell másként tenni az eredményesebb választások érdekében kell, hanem konstruktív javaslatokat tenni, jó döntéseket hozni. A választó polgárok egyre inkább átlátnak a manipulációkon. Rájönnek: a választási ígéretek nem váltak valóra. A szabad demokratáknak nem ígérgetni kell, hanem következetesen képviselni azokat az elveket, melyeket helyesnek tartunk. Úgy, hogy mindenki számára érthető és eredményes is legyen. K. A. Szeptember 15-ig lehet jelentkezni Átadás előtt az otthon Gyermekjóléti szolgálat A gerendási képviselő-testület legutóbbi ülésén arról határozott, hogy a településen létrehozza a gyermekjóléti szolgálatot. A szolgálat — összehangolva a védőnői munkával — szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat végez majd. A jegyző által előterjesztett napirendben elhangzott, hogy október elsejétől megbízásos jogviszonyban alkalmazott, képesítéssel rendelkező, részfoglalkozású dolgozó végezze ezt a feladatot. A határozatban a testület megbízta Gajdács János polgár- mestert, hogy a megfelelő képesítéssel rendelkezők részére juttassa el a döntésről szóló határozatot és a feladatra jelentkezőket a következő ülésre terjessze elő. Cs. I. A békéscsabai városi önkormányzat két évvel ezelőtt döntött nyugdíjas garzonház építéséről. A Politerm-Plusz Kft. kitűnő minőségben már el is készült az első ütemmel, ennek eredményeként október 15-én lesz a műszaki átadás. Az Életfa nyugdíjasházba sokan szeretnének beköltözni. Még e hónap közepéig lehet jelentkezni. Mint Takács Péter, a képviselő- testület lakásügyi bizottságának vezetője elmondta, háromféle ellátást lehet elnyerni, illetve megvásárolni. A 26 egyszemélyes, 19 négyzetméteres szobának 1,5 millió, a 14 kétszemélyes és 22 négyzetméteres szoba belépési ára 2 millió forint. A 40, egyenként 30 négyzetméteres kétszemélyes garzonba ugyanez 2,5 millió forint. Díjmentes a világítás, a takarítás, a fürdőszobahasználat, a meleg víz, ágyneműmosás és a mosógép-szárító használata. Ingyenes a 24 órás szakápolói felügyelet és a rendszeres orvosi ellátás is. A háromszori étkezésért havonta 22 ezer forintot kell fizetni. A létesítményt közhasznú társaság működteti 100 százalékos önkormányzati tulajdonnal, amely garancia a biztonságos működtetésre. A Lencsési út és a Mester utca sarkán lévő nyugdíjasház igazgatói tisztére hárman pályáznak, személyükről a szeptember 30-ai közgyűlés dönt. Takács Péter hangsúlyozta, hogy az építés előtt és közben számos hasonló intézményben gyűjtöttek tapasztalatot a megyében és Budapest környékén is. Ennek alapján biztos benne, hogy a békéscsabai az egyik legszebb lesz az országban. (fábián) A Politerm-Plusz Kft. által elkészített otthon kiváló minőségben várja a műszaki átadást FOTÓ: SUCH TAMÁS