Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-10 / 211. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1999. szeptember 10., péntek Körös-vidéki Zsaru Elfogták a gyulai garázsbetörőket A Gyulai Rendőrkapitányságon a napokban hallgatták ki azt a két helybeli fiatalembert, akik betöréses lopásokat követtek el a Budapest körúti garázsokban. Ajtókifeszítéssel. (i) Szeptember 7-én Füzesgyar­maton, egy Ady úton lévő la­kás mellékhelyiségébe hatolt be ismeretlen tettes ajtókife- szítés révén. A betörő külön­böző tárgyakat vitt magával, s tettével 40 ezer forint kárt okozott a tulajdonosnak. Távozó ablakok, (i) Egy körösladányi lakos szep­tember 3-án jelentette a rend­őrségen, hogy házának udva­ráról valaki ellopta az ott tá­rolt négy üvegezett ablakot. Az okozott kár 15 ezer forint. Kétszázezres kár. (i) Szeptember 3-án az okányi szövetkezet munkatársa je­lentette a rendőrségen, hogy ismeretlen tettes pontosan be nem határolható időben az úgynevezett Foksziki terület­ről mgós kapákat és táblafo­gasokat lopott el. Az okozott kár 200 efcer forint. Tyúktolvaj. (cs) Oroshá­zi lakos tett feljelentést isme­retlen tettes ellen, aki augusz­tus 24-ére virradóra az udva­rán lévő ólból öt darab tyúkot lopott el ötezer forint érték­ben. Néhány nap múlva, au­gusztus 28-ára virradóra vi­szont vagy az előző tolvaj, vagy más ismét látogatást tett az ólban. Ezúttal hét darab pézsmakacsát vitt magával, tizennégyezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. Bántalmazták. (cs) Törvénybe ütköző súlyos testi sértés bűntettének ala­pos gyanúja miatt indult eljá­rás Z. I. és Sz. L. orosházi la­kosok ellen, akik augusztus 29-én a hajnali órákban laká­sa előtt bántalmazták G. I. nagyszénási lakost. A sértett az elsődleges orvosi véle­mény alapján nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenve­dett. Augusztus 25-én, a reggeli órákban Budapest körúti garázs­feltörésről érkezett bejelentés a kapitányságra. A garázsból Styhl motorfűrészt, két gépkocsi gumiköpenyt, egy asztali, kétol­dalas köszörűt, egy Makita pisz­tolyfúrót vittek el 150 ezer fo­rint értékben. A helyszínelés so­rán kiderült, még egy garázst feltörtek a Budapest körúton. Onnan, mivel elsősorban irato­kat tároltak, a pénzeskazettából vittek el négyezer forint váltó­pénzt. A következő garázsból pb-gázpalackot, négy, Volkswa­gen Transporterre való gumit felnivel, 80 ezer forint értékben. Az újabb garázsban benzint akartak szerezni, a tankot fesze­gették — egyébként 2-3 liter benzint találtak volna. Elvittek viszont egy 8 ezer forintos ak­kumulátortöltőt. Az utolsó ga­rázsból négy alufelnit tulajdoní­tottak el, kettőn gumiabroncs is volt. Az okozott kár 250 ezer fo­rint. A rendőrök néhány nap alatt felderítették az elkövető­ket, az alaposan gyanúsítható 28 éves L. J.-t és a 19 éves D. G.-t. Kiderült, D. G. a fentieken kívül gyanúsítható azzal, hogy au­gusztus közepén egy gyulai la­kos Trabant személygépkocsijá­nak 9 ezer forint értékű akku­mulátorát elvitte, a következő paradicsomi Trabantból is az akkumulátort próbálta... D. G. elismerte, akkumulátorszerző útján azért választott Trabanto­kat, mert azoknak könnyebb fel­nyitni a motorháztetejét. Két­szer sikerült, kétszer nem, pél­dául azért nem, mert a tulajdo­nos megzavarta. Az akkumulá­torokat segédmotor-kerékpárral szállította, az egyiket eldobta, mert nehéz volt, a másikat ott­hon beszerelte, amit a rendőrség le is foglalt. A fiatalemberek az augusztus 24-éről 25-ére virra­dó éjszakán, szórakozás, gépko­csikázás után D. G. javaslatára benzinszerzésen gondolkoztak, így jutottak el a Budapest körúti garázssorhoz. Ami megtetszett, elvitték, amit nem sikerült egy­szerre, azért visszatértek. A lo­pott holmit az otthon nem tar­tózkodó rokonhoz vitték. A por­tán a kútban rejtettek el hat fel­nit gumival, a kamrában a gáz­palackot... A Styhl fűrészt 35 ezer forintért értékesítették. A lopott holmi 80 százalékát le­foglalták a rendőrök. Sz. M. A kulcsot is használta Huszonnégy órán belül... Az emberi gondatlanság is minden bizonnyal se­gített a bűnözőknek annál az esetnél, amely a mi­nap Vésztőn történt. A sajnálatos manőver során egy lakásból jelentős mennyiségű ékszer tűnt el. — Augusztus 23-án B. M. vésztői lakos észlel­te, hogy míg távol volt, addig valakik járhattak a lakásában. Miután mindent alaposabban szem­ügyre vett, döbbenten állapította meg, hogy ottho­nából 50 ezer forint értékű ékszer tűnt el — kezd­te a tájékoztatást dr. Berke Imre rendőr alezredes, a Szeghalmi Rendőrkapitányság vezetője. Feltételezhető, hogy az ismeretlen személyek úgy jutottak be a házba, hogy a zárt utcaajtó mel­lett felakasztott kulcsot leemelték. Azzal az utca­ajtót kinyitották, majd a leengedett redőnyt fel­nyomták, s már bent is voltak a lakásban. Az ügyben lopás miatt indított eljárást a Szeg­halmi Rendőrkapitányság. Ugyanakkor a rendőr­ség kéri, hogy a további hasonló esetek megelőzé­se végett ügyeljen mindenki jobban értékeire. Ha elmegyünk otthonról, ne hagyjuk látható helyen a kulcsot, s az ablakot is csukjuk be. Hisz ha nem így cselekszünk, akkor — mint mostani történe­tünk is bizonyítja — az efféle gondatlansággal megkönnyítjük a bűnözők „munkáját”. M. B. Vésztőn két bolt sérelmére követtek el lopást a minap. Ám az elkövetők kilétét nem sokáig fedte homály: a Szeghalmi Rendőrkapitányság munka­társai huszonnégy órán belül elfogták a tetteseket. — Szeptember 6-án K. S. vésztői lakos tett be­jelentést, hogy az éjszaka folyamán valaki beha­tolt Vésztőn, a Bocskai és Batthyány utcák sarkán lévő tápboltba. Az elkövető falbontás révén jutott be az épületbe, ahonnan némi készpénzt és egy zsebszámológépet lopott el — kezdte a tájékozta­tást Kucsera Lajos rendőr őrnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Az őrnagy elmondta azt is: ugyanazon a napon egy másik bejelentés is érkezett Vésztőről. Szin­tén szeptember 6-ára virradóan ismeretlen tettes a Kossuth és Bocskai utcák sarkán található vita­minbolt udvaráról lopott el különböző tejterméke­ket, összesen 2 ezer forint értékben. Szeptember 6-án az esti órákban a rendőrök — lakossági bejelentés alapján — T. G. helyi lakos­sal és a fiatalkorú L. B. békési lakossal szemben intézkedtek. A két személy az említett bűncselek­mények elkövetését elismerte. A náluk tartott ház­kutatás során az ellopott tárgyak nagy részét le­foglalta a rendőrség. — i — Ingyenes önkiszolgálás Három fiatalemberre figyeltek fel a járőröző rendőrök szep­tember 5-én hajnalban Békés­csabán, a Posta-közben. A fia­talok a kólaautomatából pakol­ták fel magukat üdítőitalokkal, majd a rendőrök kérdésére el­mondták: ők bizony már nyit­va találták az üdítős szekrényt. Két nappal később, szeptem­ber 7-ére virradóim szintén a megyeszékhelyen, a Szarvasi úton lévő kólaautomatánál ta­láltak az egyenruhások másik három fiatalt, akik ugyancsak innivalóival vértezték fel ma­gukat. Ok is az előző esethez hasonlóan azzal védekeztek: a szekrény már tárva-nyitva állt. A rendőrség adatai szerint is valószínűsíthető, hogy valakik kulccsal rendelkezve nyitogat- ják a kólaautomatákat a város­ban, majd miután ingyenesen önkiszolgálják magukat, má­soknak is meghagyják ezt a le­hetőséget. (c) Tettenérés Apácán Rendőri jelentés alapján kez­deményeztek nyomozást az Orosházi Rendőrkapitányság munkatársai L. J. és L. I.. gá- bortelepi, L. L. medgyesbod- zási, Sz. M. csabaszabadi la­kosok ellen, akik augusztus 30-án éjjel Csanádapácán a VI-os dűlőben S. J. apácai la­kos dinnyeföldjéről 14 darab 5/4-es horganyzott öntözőcsö­vet, 3 darab kétcolos horgany­zott öptö/őcsövet tulajdonítot­tak el. Az elkövetőket a rend­őrjárőr érte tetten. Lopásukkal 50 ezer forint kárt okoztak a sértettnek. (cs) Megyénk első tanpostája, (ö) A Magyar Posta Rt. szegedi postaigazgatóságának beru­házásában, az elmúlt év végén kezdődött meg Gyulaváriban, az önkormányzattól vásárolt telken a postaépítés. A mintegy bruttó 48 millió forintos beruházással elkészült épület augusztus 30-a óta fogadja az ügyfeleket teljes szolgáltatást nyújtva. Emellett biztosítják itt a postástanulók szakmai gyakorlati képzését is megyénk első tanpostájaként. Funkciójának megfelelően neve is megváltozott Gyula 4 — tanpostára. A postaavatás szeptember 15-én lesz fotó: such tamás Előzzük meg a tűzkárokat! A fűtési idény kezdetével — a statisztikák alapján — jelen­tősen megnövekszik az épüle­tekben keletkezett tűzesetek száma. A fő keletkezési okok elsősorban a tüzelő- és fűtő- berendezések műszaki álla­potában, illetve a szabályta­lan használatban keresen­dők. A tűzkárok megelőzése ér­dekében csak engedélyezett tí­pusú, kifogástalan állapotú tü­zelő- és fűtőberendezést sza­bad használni. Házilag készí­tett kazánt üzemeltetni tilos! Az égési termék elvezetéséről úgy kell gondoskodni, hogy az gyújtási veszélyt ne okozzon. Olyan kéményt nem szabad használni, melynek falába ég­hető anyag van beépítve, mű­szaki állapota nem megfelelő, illetve nem volt felülvizsgáltat­va, kitisztítva. Füstelvezetésre éghető anyagú füstcsövet használni tilos! A füstcsövet 1,5 méte­renként bilinccsel a falhoz kell rögzíteni. Gázzal működő fű­tőberendezést legalább 5 évente szakemberrel vizsgál­tassunk felül. Gázszivárgás esetén a gáz­vezetéket zárjuk el és haladék­talanul értesítsük a Dégázt: A gázkészüléket otthon ne bar­kácsoljuk. Tűzveszélyes folya­dékkal üzemeltetett tüzelő- és fűtőberendezést felügyelet nél­kül ne hagyjunk. Az olajégős kazánházakban csak a napi fű­téshez szükséges tüzelőolajat tároljuk. Az olaj elfolyását a napi tartály alá helyezett tál­cával akadályozzuk meg. Szilárd tüzelőanyaggal üze­meltetett tüzelőberendezést csak szilárd vagy engedélyezett begyújtóanyaggal szabad be­gyújtani és üzemeltetni. Ben­zint, gázolajat használni tilos! Éghető padozatú helyiség­ben használt szilárd tüzelő­anyagú berendezés elé nem éghető anyagú parázsfelfogó tálcát kell elhelyezni. A 300 kW-os (250 Mcallh) összteljesítményű gáz- és olaj­tüzelőberendezések kezelőinek érvényes tűzvédelmi szakvizsgá­val kell rendelkezniük. A szak­vizsga érvényességi ideje 5 év. Ne feledjük, a tűzesetek gyakorta vezethetők vissza emberi mulasztásra, felelőt­lenségre. Előzzük meg a bajt! Gyula Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága Ingatlanvásárlásról tárgyalnak az olaszok Az idegenforgalom az a terület, ahol fejlődés érhető el A Gyulai Idegenforgalmi Egyesület legutóbbi ülé­sén megkezdődött az idegenforgalmi koncepció vi­tája. A koncepciónak kezdett rossz visszhangja lenni, ami elsősorban félreértésekből adódott — mondta sajtótájékoztatóján Danes László polgár- mester. Az ülésen tisztázódott a cél, a stratégia. Szeretnék, ha megér­tésre, elfogadásra találna a koncepció, amely áttekinti a város fejlesztését, s mivel az ipar rövid távon fejlődésével nem lehet számolni, a mező- gazdaság jövedelmezősége pe­dig rossz, az idegenforgalom az a terület, ahol fejlődés érhe­tő el és az itt élők jövedelmi vi­szonyainak a javulása. A város sajátos kialakításának minél jobb körülményeket kívánnak biztosítani, hogy minél jobb pozíciót érjen el az idegenfor­galmi piacon. A koncepció a szakma gondolataiban megfo­galmazódott, 4-5 millió forin­tot kár lenne költeni tervkészí­tésre — szögezte le a polgár- mester. Elhangzott a hétfői ülé­sen, 9 év alatt nem tudta rögzí­teni a város, milyen koncepció, stratégia mentén kívánnak ha­ladni. — Természetes, hogy van türelmetlenség, de csak ak­kor van esély a megvalósításra, ha a város támogatja az elkép­zeléseket — mondta. Ezért, mint a Várfürdő átszervezését, széles körben szeretnék a ter­vezetet megvitatni. A parázs hangulatban indult egyesületi ülés a megegyezés, az együtt­működés irányába mozdult. Még az idén a képviselő-testü­let elé viszik a várospolitikai koncepciót is, amely szintén hiányzott az elmúlt 8 évben. A testület döntéseit megelőzően lakossági fórumokat szervez­nek. Bak Sándor, a Gyulai Női Kézilabda Klub elnöke megke­reste a polgármestert: nem na­gyobb összeget kért az NB I B- s klubnak, hanem olyan segít­séget, hogy közösen hívják össze a helybeli nagyobb vál­lalkozások képviselőit a lehe­tőségek áttekintésére. A 42 meghívottból a hétfői beszél­getésre ketten jöttek el, egy bank és egy biztosító képvise­lői. A polgármester sajnálatos­nak tartja, hogy a meghívottak még telefonon sem mentették ki magukat. A távolmaradás egyben jelzi a sport iránti ér­deklődést is a városban. Ezért átgondolásra vár, kell-e támo­gatni az egyesületeket és kell-e változtatni az elosztás módján. Ha a gazdasági élet szereplőit ennyire nem érdekli az ügy, feladata-e az önkormányzatnak az egyesületek fenntartása? — fogalmazta meg felháborodva a polgármester, hozzátéve, az elmaradás azt is jelzi, hogy a párbeszéd-kezdeményezés ne­héz, hiszen sokan nem is nyi­tottak. Ismét jelentkezett a bresciai olasz befektetőcso­port, amely a Paradicsomban lakásokat szeretne építeni. Szeptember 12-én újra Gyulá­ra látogatnak, az ingatlanvá­sárlást és a műszaki előkészí­tést szeretnék megtárgyalni. Békéscsabát is felkeresik, ugyancsak hasonló szándék­kal. Jelezték, viszontlátoga- tásra politikusokat és szakmai befektetőket várnak. Nagy ér­deklődéssel kísérik figyelem­mel a folyamatot, hiszen az olasz lakások, ha elérhető árú­ak lesznek, lakáspiaci hiányt pótolnak. Baranyó Géza alpolgármes­terrel Pepó Pál környezetvé­delmi miniszternél jártak. Saj­nálattal vették tudomásul, a gyulai hulladéktelep fejleszté­sére, reorganizációjára nem biztosíthatnak pályázati forrás­ból pénzt, a regionális létesít­ményeket támogatják. Szó volt az Élővíz-csatorna partrende­zésének, a termálvíz-bevezetés kiváltásának, a szennyvízcsa­torna-építés folytatásának tá­mogatásáról. Szerettek volna környezetvédelmi támogatást kapni azok megsegítésére, akik engedélyezett területre telepí­tik állattartásukat. A válasz szerint ez nem környezetvédel­mi, hanem földművelésügyi feladat... Sz. M.

Next

/
Thumbnails
Contents