Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-06 / 182. szám

1999. augusztus 6., péntek Késik a bizonyítvány? MSZP: látszatkormányzás folyik A kormány az elmúlt egy évben az illúziókeltésben és a szem­fényvesztésben volt a legaktí­vabb, a kormányzást annak lát­szatával helyettesítette - hangoz­tatta csütörtöki budapesti tájé­koztatóján a kormány és az MSZP egyéves tevékenységét ér­tékelve Kovács László. A szocialista pártelnök, frakció- vezető azt mondta: a miniszter- elnök úgy is, mint osztályfőnök késlekedik a bizonyítványosz­tással, azaz a minisztériumok és a tárcavezetők munkájának ér­tékelésével. Szerinte ez nem meglepő, mert nem egyszerű vállalkozás a semmit vagy a ku­darcot sikernek beállítani, illet­ve egyszerre megfelelni a való­ságnak és a koalíciós partnerek igényeinek. Rámutatott: elmaradt a nagy rendszerek reformja, és a kabi­net nem rendelkezik gazdasági koncepcióval. A jövedelem és a közteherviselési politika, a csa­ládtámogatási rendszer növelte a társadalmi különbségeket, ve­szélybe került a pénzügyi és a gazdasági egyensúly, konzultáci­ós fórummá silányították az ér­dekegyeztetést, politikai indítta­tású személycseréket hajtottak végre az államigazgatásban. Korlátozták az ellenzéki jogo­sítványok érvényesülését, és a kormány a demokratikus jogál­lamokban példátlan hegemóni­át hozott létre a közszolgálati rádióban és tévében - folytatta a politikus, hozzátéve: a kabinet többször is átlépte a törvényes kereteket, a jogállami normákat. Kovács László szerint a kül­politikában „nem történt alap­vető baj” - annak köszönhető­en, hogy a kormánypártok nem azt az irányvonalat képviselték, amit ellenzékként az előző cik­lusban. Németh Miklós az aduász Ma este sokadik alkalommal ta­lálkozik szocialista képviselőkkel és az MSZP néhány megyei, váro­si vezetőjével Németh Miklós egy­kori kormányfő. Az ismeretlen bu­dapesti helyszínen sorra kerülő kötetlen eszmecsere célja - tudtuk meg az egyik meghívottól - a köl­csönös Ismerkedés, puhatolózás. Németh Miklós, a még mindig népszerű exminiszterelnök visz- szatémi készül a hazai politikai életbe - ezt bizonyltja az a talál­kozósorozat, amelyet vezető MSZP-sek szerveznek számára. A minden hírverést nélkülöző be­szélgetéseken általában 10-12 szocialista képviselő, illetve a párt vidéki szervezeteinek né­hány tagja vesz részt vetésforgó- szerüen - mondta érdeklődé­sünkre Tóbiás József, aki frakció­tagként kapott meghívást a fehér asztal melletti konzultációra. A honatya szerint a puhatolózó te- referéknek nemcsak az a célja, hogy Németh Miklós eldöntse, valóban érdemes-e visszatérnie a hazai politikai ringbe, hanem az is, hogy a szocialisták mérlegel­jék: vállalható-e számukra, s ha igen, milyen poszton erősítheti legjobban a pártot az egykori mi­niszterelnök. Tóbiás alaptalan­nak nevezte az MSZP jelenlegi vezetőinek állítólagos félelmeiről szóló híreszteléseket. Szó sincs presztízsharcról - tette hozzá a képviselő -, hiszen a pártban mindenki jól tudja: csakis egy át­formált, megerősített csapatnak van esélye az újbóli kormányra kerülésre. Márpedig ha igaz, amit a közvélemény-kutatók Németh népszerűségéről állítanak, akkor komolyan át kell gondolni újbóli szerepvállalását. Takács M. Országos ikertalálkozó A „dupla” érdeklődők mellett „szimpla” kíváncsiskodókat is várnak az augusztus 20-ára ösz- szehívott országos ikertalálkozó helyszínén, a Pest megyei Ercsi községben. Az egész napos programot a Du­na partján rendezik, és belépő­díjat sem kémek a látogatóktól. A szervezők lapunknak elmond­ták, hogy a tavalyi, első találko­zón több ezren vettek részt, ezért a sikeren felbuzdulva hivatalosan is levédették augusztus 20-át, mint országos „Ikernapot”. Az ötlet egy Ercsin élő ven­déglőstől származik, akinek ma­gának is iker gyermekei vannak, s jól ismeri azokat a mindennapi gondokat és tréfás helyzeteket, amelyek különösen az egypetéjű ikrek családjában megesnek. Idén még szépségversenyt is hir­detnek a kettes, hármas, négyes és ötös ikreknek. A zsűri nem csupán a lányok szépségét mér­legeli; az ikrek együttes megjele­nése alapján választja ki a király­nőket. A Duna-parti találkozóra neves sztárok is érkeznek. Ott lesz többek között Koós János és felesége, Dékány Sarolta, vala­mint Varga Miklós és a Telemázli című televíziós vetélkedő ikerlá­nyai. Az ikrek ünnepét a Duna partján tűzijáték helyett lézer- show zárja. A találkozó szervezői elmond­ták, hogy ezzel a nappal szeretné­nek kedveskedni a „természet csodáinak”, viszonzásul azért az ajándékért, amit az ikrek puszta léte jelent. n. zs. HAZAI TÜKÖR A vasas szakszervezet elnöksége az etikai normák szigorításáról döntött Jogszerű, de etikátlan volt a telekügylet Paszternák Lászlónak nem kellett volna vásárolnia az általa veze­tett Vasas Szakszervezeti Szövetség balatonlellei ingatlanából - olvasható a szakszervezet elnökségének tegnapi, rendkívüli ülése után kiadott közleményben. Az elnökség a nagy port felvert ügy hatására egyebek mellett az összeférhetetlenségi normák szigorí­tásáról is döntött. Napokkal ezelőtt élénk vissz­hangot keltett egy sajtóértesülés, amely szerint Paszternák Lász­ló, a vasasszakszervezet elnöke 1996-ban családtagjai, illetve né­hány hozzá közelálló személy részére potom áron „elprivatizál­ta” a szakszervezeti szövetség tu­lajdonában lévő balatonlellei in­gatlan értékes telekrészét. A va­sasok elnöksége a tények tisztá­zása érdekében tegnap rendkívü­li ülést hívott össze, amelyen a vásárlás előzményeit és körül­ményeit vizsgálták meg. Mint kiderült, a szakszerve­zet 50 évvel ezelőtt vette meg a 6831 négyzetméteres lellei ingatlant, amely egy kevésbé értékes és egy Balaton-közeli, értékesebb telekrészből, illet­ve egy harmincéves villából állt. Később az épület hasz­nálhatatlanná vált, ezért a te­lekre néhány faházat húztak fel, de azokat 1997-ben az ön- kormányzat lebontatta. Az el­nökség érvelése szerint annak érdekében, hogy az előírások­nak megfelelő ingatlan felépí­tésére biztosítani tudják az anyagi fedezetet, el kellett ad­ni a telek üresen álló (vasút melletti) részét. A nyolc rész­re parcellázott telket saját al­kalmazottjaik számára hirdet­ték meg, így vásárolhatott két gyermeke számára egynyol- cadnyi telekrészt a vasasok el­nöke, Paszternák László. In­formációink szerint a 2-300 négyszögölnyi területért pz el­nök négyszögölenként 12 600 forintot fizetett. Az elnökség állásfoglalása leszögezi, hogy Paszternák jogszerűen, mégis etikátlanul járt el, mert első számú veze­tőként morális okokból távol kellett volna magát tartania az ügylettől - annak ellenére, hogy a nyolc telekrészből há­rom máig nem talált vevőre. A tegnapi ülés résztvevői felszó­lították a szövetség vezetőit és alkalmazottjait, hogy a jövő­ben tartózkodjanak hasonló lépésektől, egyben az össze­férhetetlenségi normák szigo­rításáról is döntés született. (A szocialista frakció etikai vizsgálatára még sor kerülhet - közölte a döntéssel kapcso­latban Kovács László, az MSZP elnöke.) Fogarasi László szóvivő ér­deklődésünkre elmondta: a novemberben esedékes tiszt­újításon a kongresszusi kül­dötteknek kell majd határoz­niuk arról, hogy megerősítik-e posztján a jelenlegi elnököt, vagy új vezetőt választanak helyette. Takács Mariann Sínre emelt polgári kezdeményezés Évente mintegy 200 millió forintos kárt okoznak a vasúti rongálok Két vasútvonalon már ma este megkezdik munkájukat a rendőrség emberei az elszaporodott rongálások megfékezése érdekében. Ha a módszer beválik és a szükséges pénzt is sikerül előteremteni, egy­két év múlva az ország valamennyi, vandalizmustól veszélyeztetett vonatjáratán rendszeressé válhat a rendfenntartók jelenléte. Garádi István, az Együtt a Vas­úti Rongálók Ellen alapítvány elnöke lapunknak elmondta: egyelőre kísérleti jelleggel két különösen veszélyes vasútvo­nalon, a lajosmizsei és az újszászi vonalon kezdik meg munkájukat a vonatrendőrök, majd ha a próbaüzem beválik, akár az ország minden olyan pályaszakaszán megindulhat a rendőri ellenőrzés, ahol erre szükség van. A második kör­ben szintén különösen fenye­getett útvonalakon, a Buda- pest-Vecsés-Üllő-Cegléd sza­kaszon, az Albertirsát érintő vonalon és a Velencei-tó kör­nyékén vezetnék be az egyen­ruhás szolgálatot. Az alapítvány kasszájában egyelőre mindössze három és fél millió forint gyűlt össze, ami egyelőre csak a lajosmizsei és az újszászi szakasz felügye­letére elegendő. Az országos hálózat kiépítéséhez kezdetben mintegy 50 millió forintra len­ne szükség. Ez az összeg azon­ban csak negyede annak a kán­nak, ami a MÁV-ot egy év alatt éri. A pénzt az alapítvány kü­lönböző támogatásokból és az esetleges pályázatok elnyerésé­ből szeretné előteremteni. A vagonok berendezésében keletkezett 200 millió forintos kárt többnyire a diszkóba indu­ló, illetve az onnan hazatérő fia­talok és bizonyos labdarúgó- csapatok szurkolói okozzák. Ők főleg a kora reggeli és a ké­ső éjszakai órákban „aktívak”, ezért a személyszállító kocsik épségére és az utasok biztonsá­gára ügyelő rendőrök is több­nyire csak ezekben a napsza­kokban teljesítenek szolgálatot a vonatokon. A munkaidőn kí­vüli felügyeleti munkáért túl­órapénzt számolnak el a rend- fenntartóknak. ,y, Garádi István elmondta azt is, hogy mikor két-három évvel ezelőtt egy lakossági összefo­gás keretében a Budapest- Gyömrő-Szolnok szakaszon civilek részvételével elkezdőd­tek a rendszeres járőrözések, egy év alatt nagyjából harma­dára csökkent a vonatkocsik­ban okozott kár. Az akkori si­kerek késztették az akcióban résztvevőket arra, hogy létre­hozzák az Együtt a Vasúti Ron­gálók Ellen alapítványt és meg­kezdjék az országos fellépés koncepciójának kidolgozását. Mivel azonban a társaságot csak idén áprilisban jegyezték be hivatalosan és a Pest megyei rendőrfőkapitánnyal, Komáro­mi Istvánnal is csak ez után ve­hették fel a kapcsolatot, a hatá­rozottabb fellépés idáig vára­tott magára. (h. gy.) Hírek röviden Egyeztet a VDSZSZ A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tegnap délelőtt eljuttatta a terve­zett sztrájk előtti egyeztetési kérelmét a MÁV Rt. vezérigazgatójához - közölte Lukácsi Bá­lint, a szakszervezet szóvivője. A kérelem sze­rint a VDSZSZ reméli, hogy az egyeztető tár­gyalások az elkövetkező, a törvény által meg­határozott hét nap alatt eredményt hoznak, ami elkerülhetővé teszi, hogy a szervezet álta­lános vasutassztrájkot indítson. A MÁV Rt. vezérigazgatója pénteken 10 órára hívta meg tárgyalásra a VDSZSZ delegációját. Napfogyatkozás előtt Nem közlekedhetnek a kamionok jövő szer­dán, a napfogyatkozás idején - döntötte el a közlekedési tárca. Egész életükre elveszíthe­tik látásuk élességét azok, akik nem megfele­lő védőszemüveget vásárolnak. A KERMI ezért ma közzéteszi a bevizsgált szemüvegek forgalmazóinak listáját - közölte tegnap Vígh László, a minőségvizsgáló cég szakértője. Változó képzés Az eddiginél tervezhetőbb lesz a jövőben -a szakorvosképzés annak révén, hogy az egész­ségügyi felsőfokú szakirányú képzés ismét az orvostudományi egyetemeken történik - közölte a DOTE rektorhelyettese. Gyűlnek a felajánlások Az Árvízkárosultakat Segítő Irodához érke­zett felajánlások értéke már meghaladja a 30 millió forintot, és több mint száz önkéntes is jelentkezett a helyreállítási munkákban való részvételre - jelentette be csütörtökön Ga­lambos Róbert, a július végén létrejött civil szerveződés vezetője. Megújuló Sulinet A szeptembertől megújuló Sulinet-írisz program keretében kétszáz új számítógépes labor kialakítását tervezik, és új tartalom­mal, új formában jelentkezik a Sulinet-írisz honlap is - mondta tegnap a tárca főosz­tályvezetője. Sikeres Sziget Az idei Pepsi-Sziget minden eddiginél több szórakozni vágyót vonzott a nyitó na­pon: mintegy 30 ezren látogattak ki a Ha­jógyári-szigetre - közölték a szervezők csütörtökön. Vakáció. Az idén is több százezer hátrányos helyzetben élő gyermek nyaralásához járul hozzá az a gyermekvédelmi támogatás, amelyet a települési önkormányzatoktól igényelhetnek a csalá­dok. Áz e célra is felhasználható kasszát vállalatok, magánemberek és civil szervezetek adomá­nya gyarapítja. fotó: feb/körmendi imre A család minden tagjának szól! A televízió - és rádióműsorok részletes, képes Ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti Időjárás­előrejelzést orvosi tanácsot, rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót - Is tartalmaz.

Next

/
Thumbnails
Contents