Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-04 / 180. szám
1999. augusztus 4., szerda SPORT Hat súlyemelő ob-álma sportműsor Bár a nagy kánikula nem éppen ideális idő a súlyemelőknek, ám töretlen lendülettel készülnek Bökfí János tanítványai a szeptember végi hazai magyar bajnokságra, amelynek Nyíregyháza ad otthont. Annál is inkább kemény edzéseken gyakorolnak, mert a Békéscsabai Súlyemelő Club — mondhatni egyszemélyes vezetője, Bökfí János — elvárása a felnőtt ob-n szereplő csapattól, hogy valamennyien az első hat közé kerüljenek. — Három férfi és három hölgy versenyzővel készülök a felnőtt magyar bajnokságra — mondja az egykori súlyemelő fenomén, ma a csapat edzője. — Talán nem érdemtelen hír, hogy Püski István visszaigazolt A labdarúgás történetének eddigi legdrágább igazolása az olasz Christian Vierié volt, akit az Internazionale több mint 45 millió dollárért vásárolt meg a Laziótól — derült ki az apa osztrák hírügynökség keddi összeállításából. A francia Nicolas Anelka a második legdrágább játékos, akit 35 millióért vett meg a Real Madrid az Arsenaltól. Vieri tavalyi igazolásával is a legjobb tíz között van, a Lazio majdnem 26 milliót fizetett érte az Atletico Madridnak. A világ legdrágább igazolásai: 1. Christian Vieri (olasz), a Laziótól az Intemazionaléhoz, az 1999—2000-es szezonra — 45,04 millió dollár, 2. Nicolas Anelka (francia), az Arsenaltól a Real Madridhoz, 1999—2000 — 35,3 millió dollár, 3. DenilA Millenniumi Világbékefutás nemzetközi csapata tegnap Gyo- maendrődön pihent meg. A futók január 1-jén indultak Lisszabonból. Magyarország a 26. az európai országok közül, ahová elvitték a világbéke üzenetét. A futók augusztus 6-án Biharke- resztesnél lépik át a határt, toÚjabb vízparti csatározás Kecskemétről Békéscsabára, s bár munka mellett végzi a napi gyakorlatokat, azért bízom abban, hogy súlycsoportjában, a 94 kilósok között az első három közé kerül. A 75 kilogrammos Szujó Bélától és a 105 kilós vagy pluszos Mórocz Sándortól az első hat közé kerülést várom. A lányok közül a már többször is bizonyított, 69 kilós Nyisztor Tímeától érmet várok, de az 58 kilós, s még csak junior korosztályú Ondos Adéltól sem lenne meglepő a dobogós helyezés. A mindössze 43 kilogrammos, de 48-ban versenyző (ennél alacsonyabb súlycsoport nincs) Gál Hajnalkától a hatba kerülés szép fegyvertény lenne, annál is inkább, hiszen ő is csak junior korcsoportú. J. P. son (brazil), a Sao Paulótól a Betis Sevillához, 1997—1998 — 34,07 millió dollár, 4. Juan Sebastian Verón (argetin) a Pannából a Láziéhoz, 1999— 2000 — 28,9 millió dollár, 5. Amoroso (brazil) az Udineséből a Parmába, 1999—2000 — 27,85 millió dollár, 6. Ronaldo (brazil) az FC Barcelonától az Intemazionaléba, 1997—1998 — 27,53 millió dollár, 7. Rivaldo (brazil) a La Corunától az FC Barcelonába, 1997—1998 — 26,58 millió dollár, 8. Vieri (olasz) az Atletico Madridtól a Lazióba 1998—1999 —25,84 millió dollár, 9. Andrej Sev- csenko (ukrán) a Dinamo Ki- jevtől az AC Milánba, 1999— 2000 — 25,74 millió dollár, 10. Gianluigi Lentini (olasz) a Tori- nóból az AC Milánba, 1992— 1993 — 23,84 millió dollárért. vábbi 18 országot érintenek, amíg december 31-én elérnek a célállomást jelentő Londonba. A futókat tegnap Gyomaendrődön éljenző emberek fogadták a város főterén és a város színes műsorral tisztelgett a békét jelképező fáklya és a futó nagyszerű vállalkozása előtt. — r — Előkészületi. Telekgerendás—Kétsoprony 2—2 (1—2). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Telekgerendás, 50 néző. V.: Dajka. G.: Ránkli, Kiss, ill. Szuhanyik, Purzsa. Labdarúgás. Ma újabb Magyar Kupa csoportmérkőzésre kerül sor, amelynek során a Magyarbánhegyes gárdája a Kiskunfélegyháza csapatát fogadja. Igazi tétje már nincs ennek a találkozónak, ugyanis ebből a csoportból a PNB-ben szereplő Szeged már továbbjutott. A meccset 17 órakor kezdik. Röplabda. A hét végén újabb fordulóra kerül sor a Békés megyei strandröplabda-bajnokságban. Ezúttal a Gyulai Várfürdő ad otthont az eseménynek szombaton és vasárnap. Az első napon a férfi párosok, a másodikon a női duók és a vegyes párosok mérik össze tudásukat. Lovashírek Az elmúlt hét végén Romániában, a Nagyváradhoz közeli Szalárdon állt rajthoz két sarkadi kettesfogathajtó. A Sarkadi Lovasklub tagja, Szabó Sándor és Borsos Béla eredményesen szerepelt a 10 fogat részvételével megrendezett meghívásos versenyen. Szabó Sándor az akadályhajtásban harmadik, míg Borsos Béla a vadászhajtásban első helyen végzett. » » » Lovasberkekben harminc éve ismerősen cseng az orosházi nemzetközi verseny neve. Az idén tavasszal mégis kétségessé vált a megrendezés, a délszláv háború miatt a külföldi partnerek részvétele bizonytalan volt. Ma már minden akadály elhárult a verseny megrendezése elől, sőt a versenykiírás is elkészült — újságolta Nagy László, az Orosházi Lovasegylet vezetője. Augusztus 20-án harminc- egyedik alkalommal köszöntik a Bogárzói lovaspályán a versenyzőket. A program szorosan kapcsolódik a városi ünnepi rendezvénysorozathoz, a sport mellett különböző szórakoztató műsorokkal is várják az érdeklődőket. A hagyományos gazdafutamok, ügetőszámok, fogatok akadályhajtása mellett szamárversenyt is rendeznek. A díjugrató 120 cm-es nyitott szám tétje a Békés Megyei Hírlap Vándorkupa elnyerése. A román, a szlovák és a vajdasági lovasokkal sikerült felvenni a kapcsolatot, így idén is részt vesznek az orosházi versenyen. Tárgyalások folynak a budapesti galopplovasok részvételéről is. Szabó Zsuzsa Marquez hat millióért Rafael Marquez, a mexikói Atlas labdarúgócsapatának válogatott középpályása öt évre a francia Monacóhoz igazolt. A játékosért 6 millió dollárt fizetett új klubja. Az Atlas elnöke, Alberto de la Tőrre „történelmi szerződésnek" titulálta az üzletet, mivel korábban egyetlen külföldre igazolt mexikói futballistáért sem adtak ilyen magas összeget. TOTÓTIPPJEINK a 31. heti szelvényekhez 1. Ferencváros—Vasas 1 x 2. Újpest—MTK 2 3. Debrecen—Dunaferr 1 4. Arsenal—Leicester 1 5. Chelsea—Sunderland 1 6. Coventry—Southampton x 2 7. Leeds—Derby Country 1 x 8. Midlesbrough—Bradford 1 9. Newcastle—Aston Villa x 1 10. Scheffield Wed.—Liverpool x 2 11. Watford—Wimbledon x 2 12. West Ham—Tottenham 1 x 13. Everton—Manchester United 2 +1 mérkőzés 14. Nagykanizsa—Zalaegerszeg x „Takarodj haza” után cserbenhagyás? Lapunk tegnapi számában „Cserbenhagyás” feleimmel foglalkoztunk a Dunaújvárosban megrendezett serdülő úszók országos bajnokságának nem egészen mellékepizódjával, miszerint a záró napon Komolai Kornél, a Békéscsabai Belvárosi DSK versenyzője nem állt rajthoz. Edzői szerint cserbenhagyta a csapatot, a váltót. Erre reflektált a sportoló édesapja, Komolai Károly, aki a következő levelet hozta be szerkesztőségünkbe: „Mi késztet arra egy, az országos bajnokságán csúcsformában lévő úszót, hogy ne várja meg az utolsó napot, ahol további érmek szerzésére vannak esélyei? Például, ha Lipták Éva segédedző felszólítja a gyanútlan, az előző nap sikereitől kicsattanóan jókedvű versenyzőt, hogy ,.Takarodj haza!” S miért hangzik el oly sűrűn ez a felszólítás mostanában a Békéscsabai Belvárosi DSK úszócsapatánál, legyen szó edzésről vagy versenyről? Miért van az, hogy két év alatt harmadára csökkent a belvárosi úszóklub létszáma? Kornél fiam átigazolási kérelmét egy nappal az országos bajnokság kezdete előtt adtam postára. Nem volt könnyű a szakítás véghezvitele, érezve Budavári István edző marasztaló ragaszkodását. Am július 12-e után egyértelművé vált számomra, hogy fiam nem lehet tovább a Békéscsabai Belvárosi DSK versenyzője, ha tiszta akar maradni. Kornél nagyon készült a versenyre. „Ott kell befejeznem az évadot, ahol elkezdtem, úgy tisztességes” hajtogatta. Aztán nem tehette meg. Két csodálatos nap után edzői elzavarták. Mikor szomorúan eljött az uszodából, egyetlen társa sem nevezte cserbenhagyónak. Csak két nap múlva a Békés Megyei Hírlap. Rohant érte, hogy olvasson a jó eredményeiről. ,JDe ez az újság hazudik" kiáltotta. Az újság hazudott?" Komolai Károly szülő Az utolsó két mondathoz csupán annyit: az újság nem hazudik. Az újság azt írta le, amit a Békéscsabai Belvárosi DSK két edzője, Budavári István és Lipták Éva állított és írásban is megerősített. Szó szerint a következőket: ,,Komolai Kornél a verseny harmadik napján megsértődött és önkényesen, szülői segítséggel távozott a versenyről, sújtva ezzel az egész csapatot, amely a hátralévő váltószámban már nem tudott rajthoz állni.” (jávor) A világ legdrágább igazolásai A világbékéért futnak A kitűzött célt megvalósították a bodzásiak A Medgyesbodzás és a Körös- ladány együttese külön versenyt vívott a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban, végül is a bodzásiak két ponttal lemaradva ezüstérmesek lettek. 22 győzelmet arattak, 5 döntetlent értek el, 3 vereséget szenvedtek. Gólkülönbségük 86—21, s 71 ponttal lettek másodikok. Sebestyén János, a csapat edzője az idényről a következőket mondta. — Megismerve a versenykiírást, hogy az 1—3. helyezett csapat feljut a megyei I. osztályba, egyértelmű volt az elvárás, magasabb osztályba kell kerülni a gárdának. A játékosállomány jó volt, az edzéseken mindenki szorgalmasan, jól dolgozott. Fegyelmezetten, taktikai utasításokat betartva focizott mindenki, a leglátványosabb játékot mi nyújtottuk az osztályban. Az első fordulótól az utolsóig az 1—2. helyet foglaltuk el a tabellán. Az osztályban mi voltunk az egyedüli csapat, aki vidéken veretlen maradt. Sajnos, hazai pályán három mérkőzésen elkerülhető vereséget szenvedtünk, ez a végeredményt nagyban befolyásolta. Célunk megvalósult, feljutottunk, kicsit fájó, hogy nem bajnokként, de erről csak mi tehetünk. — Kikkel elégedett, s kik okoztak csalódást? — Mindenki megtette kötelességét, így minden játékos dicséretet érdemel. A védelmünk jó volt, középpályás sorunk remekül szűrte meg ellenfeleink akcióit és a támadásokat is segítették. így gyors embereink remek kontrajátékkal sokszor megoldhatatlan feladat elé állították ellenfeleink védelmeit. Gólátlagunk 2,86 volt. 86 gólunkat a következők érték el: Képíró 19, Szatmári 13, Szivák 11, Tolnai 10, Multyán Zs. 9, Dumitriu 7, Ecker, Tobai 4—4, Orvos, Kondacs, Podmaniczki 2—2, Kanyári, Urda. — Kik támogatták a csapatot? — Anyagi gondjaink nem voltak, a polgármesteri hivatal Varga Gáborral az élen, aki mint a csapat fő szponzora, minden feltételt biztosított a bajnokság során. — Hogyan alakul a csapat további programja? — Június 27-ig edzésben maradt a gárda, ezután két hét pihenő következett, a felkészülést július 13-án kezdtük meg heti négy foglalkozással. Természetesen több előkészületi mérkőzést is játszottunk. (hankó) Újra az I. osztályban a Sarkadi Kinizsi A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Sarkadi Kinizsi labdarúgóegyüttese a harmadik helyen zárta az idényt. 17 győzelmet arattak, 8 döntetlent értek el, 5 alkalommal hagyták el vesztesként a játékteret. Gólkülönbségük: 75—35. Pontjaik száma 59 lett. A labdarúgó-együttes szerepléséről, az idényről Simon Lajos, az egyesület elnöke a következőket mondta: — A labdarúgócsapat elé a szakosztályvezetés a feljutást tűzte ki célul. A tárgyi feltételek Sarkadon biztosítottak voltak. Balogh István edző irányításával jó munkát végzett a gárda. Az elvárásoknak megfelelt a csapat, 3. helyen zárta az idényt s egy év szünet után újra a megyei I. osztályú bajnokságban játszik a csapat. — Kik nyújtottak jó teljesítményt, s miben látja a csapat sikeres szereplését? — Nem emelnék ki külön senkit. A csapat áltagteljesítmé- nye jó volt, de ha állandósítani tudnánk a jó formát, még sikeresebben tudna szerepelni az együttes. Házi gólkirályunk, Balogh Cs. 27 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Ki kell emelnem még a tavaszi idényben remek teljesítményt nyújtó ifjúsági korú kapusunkat, Sándor Csabát. — Kik finanszírozták a csapat működését? — Fő támogatónk Sarkad önkormányzata. Támogatást kaptunk még az elmúlt évben a Kábái Cukorgyár Rt.-től, amelyet a sportlétesítmények felújítására fordítottunk. Itt jelentős volt a játékosok által végzett munka is, ez az ő felajánlásuk volt. A helyi vállalkozók támogatását is élvezte a csapat. — Milyen az utánpótláshelyzet Sarkadon? — A góliát- és serdülőcsapatunkkal Vádi István foglalkozik, góliátgárdánk 38 csapat közül a 6. helyezést érte el. Serdülőcsapatunk 3. helyen végzett. Ifjúsági labdarúgóinkkal Balogh István foglalkozik, ők remekeltek, első helyen végeztek a bajnokságban. (h. gy.) Százszázalékos teljesítménnyel A szarvasi serdülő labdarúgócsapat veretlenül — százszázalékos teljesítménnyel, pontveszteség nélkül — megnyerte a bajnokságot és a csoport- győztesek versenyéből is veretlenül nyerte Békés megye serdülő labdarúgó-bajnokságát. A nem mindennapi bravúrról beszélt Somogyi János edző — aki nem a labdarúgásból él — mégis játékos-edzőként bajnokságra vezette a Gyoma FC megyei I. osztályú labdarúgóit és a Szarvasi FC serdülő labdarúgócsapatát, ugyanazon bajnoki évben. — Vissza kell menni az időben — mondta Somogyi János — egészen 1994-ig. Szarvason a három iskola dicséretesen rivalizált egymással, de igazán számottevő, jelentős eredményt nem tudott elérni. Lipcsei Imre testnevelő tanár és Tőzsér Géza labdarúgó edző kezdeményezte, hogy a három iskola tehetséges gyerekeit egy közös csapatba kellene összehozni. A kezdeményezés meghallgatásra talált és a 9-10 évesek, negyedik osztályos labdarúgócsapatát rám bízták. Már az első évben — 1994-ben — a megyei selejtező megnyerése után, részt vettek Budapesten a McDonald’s Országos Góliát Kupán, ahol meglepetésre az ismeretlen szarvasi csapat a megtisztelő 2. helyezést szerezte meg. Az eltelt öt évben nem álltak le, télen számtalan teremkupán szerepeltek sikeresen, nyáron a hagyományos Debreceni Olasz Focisuli Nemzetközi Tornáján és a Gárdonyi Focisuli Tornáján öregbítették jó hírüket. A csapat mérkőzésein 21 játékos jutott szóhoz. Többen rendszeresen szerepeltek az ifjúsági csapatban, ahol megálltak a helyüket, és Kozák Nándor 15 évesen helyet kapott a felnőtt megyei I. osztályú csapatban is. A Békés megyei serdülő válogatott keretbe meghívást kapott nyolc szarvasi: Kozák Nándor, Litauszky Zoltán, Somogyi János, Medvegy György, Kiss Mátyás, Zsigmond Attila, Nemcsényi Imre és Roskó Tamás. Az eredményt természetesen nem egyedül érték el, kellett az áldozatkész szülők és a támogató szponzorok segítsége, közreműködése. A sok szülő közül ki kell emelni azokat, akik a legtöbb segítséget nyújtották: Kiss Mátyást, Litauszky Zoltánt, Roskó Gábort, valamint Lipcsei Imrét, akinek fia, Roland Békéscsabán folytatja és a Debrecenbe költözött Tőzsér Géza Dániel fiát, aki ott folytatja. Mindketten országos serdülő válogatottak! A támogató szponzorok közül meg kell emlékezni külön is Szarvas önkormányzatáról, a Stabákról, a Geomarkról, a Rucanorról, Bencsik Mihályról, Szabó Róbertról, Szeli Lajosról, Szakács Jánosról és Kovács Lajosról, akik nélkül ez az eredmény nem születhetett volna meg. Kellett persze ehhez Somogyi János lelkes, hozzáértő munkája is, mert a gyerekek „Soma bácsija” mindig a helyén volt! Molnár László Hí ' •> I Mi A Szarvasi FC Békés megyei serdülő bajnok csapata. Állnak (balról jobbra) Litauszky, Kiss, Paluska, Nemcsényi, Somogyi, Roskó, Zsigmond, Kozák és Somogyi János edző. Ülnek: Szécsi, Kasuba, Sinka, Pákozdi, Durucskó, Nagy, Medvegy, Takács, Kiszel és Darida