Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-28-29 / 200. szám

FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET 1 999. augusztus 29. ★ SPORT ★ 9 Sok nagy csatát hozott az első két nap a Békés megyei strand röplabda-bajnokság döntőjének Eles harcok az előcsatározások során Az elmúlt öt hétben öt helyszí­nen rendezték meg a Békés megyei strandröplabda-bajnok­ság egyes fordulóit, amelyen pontokat gyűjthettek a páro­sok. Az öt hét alatt legtöbb pontot gyűjtők közül az első nyolc férfi, női, illetve vegyes páros kapott meghívót az e hét végi fináléra, amelynek a bé­késcsabai Árpád fürdő ad ott­hont. Pénteken és szombaton az előcsatározások zajlottak, és néhány meglepő eredmény is született. Mindenesetre kiala­kultak a vasárnapi elődöntők párosai, sőt a férfiaknál már a harmadik helyért is lejátszották a finálét, amelynek során a Bé­kési, Weirich békéscsabai duó 21:14 arányban legyőzte a sarkadi Pásztor, Takó párost. A mai döntőben az aranyéremért a Szauter, Csíkos (Tatabánya, Szeged)—Oroszi, Ajtony (Bé­késcsaba) finálét láthatják az érdeklődők. A női elődöntők párosítása: Somogyvári, Lengyel—Bakos, Tóth É.; Kolarovszki, Fábián— Kopasz, Benkő (valamennyi Békéscsaba). A vegyes párosok elődöntői­nek párosítása: Kolarovszki, Mihály (Békéscsaba)—Benkő, Weirich (Békéscsaba); Lengyel, Oroszi (Békéscsaba)-Balczó, Csíkos (Paks, Szeged). J. P. Békéscsabai ügyfelünk számára 6 hónap időtarfamra ÜGYVITELI ferölefre munkafársaf keresünk az alábbi feltételekkel: ♦ szakirányú végzelhég ♦ szakmai gyakorlói ♦ számítógépes ismeret. Jelentkezni lehet: ttUNORG Kft., a (66) 321-455-ös telefonszámon lankulár Anikónál. ÚJABB HELYEZÉSEK A SZENIOR EB-N Az ausztriai Innsbruckban rende­zik e napokban a szenior úszók Európa-bajnokságát, amelyre harminc ország 795 klubjának több, mint 3200 versenyzője de- legáltatta magát, zömében néme­tek, de nem egy magyar klub ver­senyzői is rajtkőre álltak, így a Békéscsabai Szenior Úszó Egye­sület, illetve a gyulai Dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub leg­jobbjai. Az utolsó előtti verseny­napon a 200 méteres gyorsűszás- ban, áz V. korcsoportban Juhászné Tóth Margit (Békéscsa­ba) 2:39,72 perces eredménnyel negyedik lett. Az ugyancsak bé­késcsabai Pappné Marik Sarolta a IV. korcsoportos 100 méteres pil­langóúszásban a kilencedik he­lyen kötött ki l:35,76-tal. A gyula­iak közül dr. Legeza László ugyancsak a IV. korcsoportban és hasonlóképpen a 100 méteres pil­langóúszásban, a férfiak mező­nyében hetedik lett, ideje 1:09,76. Az I. korcsoportos dr. Török Eni­kő (Gyula) szintén a 100 méteres pillangóúszásban jeleskedett, 1:16,34 perccel 14. lett. J. P. Sok sárga, két kiállítás... Gyomaendrődi Barátság—Jászberény 2—1 (1—0) A negyedik fordulóban megsze­rezte első győzelmét a labdarú­gó NB II Keleti csoportjának újonca, a Gyomaendrődi Barát­ság. Nevezetesen egy másik újoncot, a Jászberényt győzte le egy igencsak harcias mérkő­zésen 2—1-re. Már a 26. perc­ben Mester révén megszerezték a vezetést a hazaiak, amit a má­sodik félidő elején Márics még 11-esből kiegyenlített, ám a 65. percben Lipták az ötös sarkáról a jobb alsó sarokba talált, ami a gyomaendrődiek győzelmét je­lentette. Mint említettük, igencsak harcos, viharos találkozót ho­zott a Gyomaendrődön leját­szott összecsapás, amit alátá­maszt, hogy az egyébként oly­kor gyengén muzsikáló Móritz játékvezető hét sárga lapot osz­tott ki, és két játékost (a jászbe­rényi Kónyát és gyomaendrődi Hajdút) idő előtt elküldött zu­hanyozni. Turcsek Zoltán, a ha­zaiak mestere a 90 perc után el­ismerte, hogy az ideges, túlfű­tött hangulatú mérkőzésen na­gyon nehéz körülmények kö­zött szerezték meg a három pontot. A vendégek edzője, Sza­bó Imre viszont meglehetősen bosszúsan adott hangot csapata szerepelésének, annál is in­kább, mert ő úgy vélte, hogy már az első félidőben több gól­lal illett volna vezetniük. Egy vi­szont tény, a Barátság ha nem is túl barátságos mérkőzésen, de begyűjtötte a három pontot. A vártnál hátrébb Pénteken este rajtolt Sevillában az atlétikai világbajnokságon a gyalogló hölgyek 20 kilométeres versenyszáma, amely megle­hetősen későn ért véget. Az 52 fős mezőnyben három magyar, köztük Urbanikné Rosza Mária, a Békéscsabai AC Európa-baj- noki negyedik helyezettje indult. A hőmérő higanyszála még ekkor is árnyékban 32 fokot mutatott, ami bizony alaposan megritkította a mezőnyt, hiszen mindössze harminckilencen értek célba. A magyarok hármas számú versenyzője, Pesti Mó­nika is a távot feladók között volt található. Urbanikné Rosza Mária lassan kezdett, és a későbbiek során sem tudta fokozni az iramot, elmondása szerint hiába próbált ritmust váltani, a nagy melegben ez nem jött össze. így végül is a 22. helyen kötött ki, elmaradva a várakozástól, ugyanis edző­jével, Tóth Sándorral úgy képzelték el, jó lenne az első 12 kö­zött végezni, ami egyben egyenes utat jelenthetett volna szá­mára a jövő évi olimpiára. Am legjobbjától is elmaradt több, mint négy perccel. A versenyszámban egyébként óriási kínai siker született, hiszen az arany és ezüstérmet is az ázsiai or­szág versenyzői, Liu Hung-jü, illetve Vang Jan szerezte meg az ausztrál Kerry Saxby-Junna előtt. Battonyai TK—Gyoma FC 1—2 (1—1). NB Ill-as labdarúgó-mérkőzés, Battonya, 400 néző. V.: Nagy S. G.: Putnoki, ill. Tóth, Hunya. Jamina SE—Kerekegyháza 2—0 (1—0). Békéscsaba, 150 néző. V.: Boros S. G.: Horváth, Balogh. *** Orosházi MTK—Kamut 3—0 (2—0). Megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, Orosháza, 200 néző. V.: Gulyás. G.: Lovas T., Lövei, Horváth. Vésztő—Gyulavári 2—0 (2—0). Vésztő, 350 néző. V.: Pintér G.: Becea, Turbucz. Füzesgyarmat—Tótkomlósi TC 3—3 (2—1). Füzesgyarmat, 300 néző. V.: Alberti. G.: Kovács Zs., Boros T„ Vad (11-esből), ill. Zádori 2, Nagy (öngól). feleste vizsgáztak a békésiek Nagy küzdelmet vívtak a gyalog­lók a szombati békési viadalon Hagyomány már, hogy az or­szágos 35 kilométeres junior gyaloglóbajnokságot és a me­gye nyílt bajnokságát Békésen rendezik augusztus végén. Szombaton a Teleki utcán már reggel 8 órától megkezdődött a viadal, amelyre kilenc egyesü­let több, mint nyolcvan ver­senyzője nevezett. A 35 kilométeres junior baj­nokságot nagy fölénnyel, kitű­nő eredménnyel Tóth János, a nyíregyháziak atlétája nyerte, aki 2:56:46-os idővel érkezett a célba, s ezzel teljesítette a juni­or első osztályú szintet. A nap folyamán még egy hasonló ju­nior első osztályú eredmény született, a nők 20 kilométeres számában a szegedi Zádori Or­solya bizonyult a legjobbnak l:53:29-es idővel. A nők 10 kilo­méteres gyaloglószámában a Békési DAC versenyzője, Ilyés Hedvig másodikként érkezett a célba. — Most a jövő heti Nike félmaratonira készülünk, mivel ez a békési verseny volt a gya­logló idény záróeseménye, ezért nem is nagyon koncentráltam a mai viadalra — mondta az ezüst­érmes békési atlétahölgy. — Még lesz az esztendő folyamán egy merész vállalkozásunk, októ­berben elindulunk a Kaiser's maratonin is, kíváncsian várom, mire leszek képes a több, mint 42 kilométeres távon. A gyaloglószámok többségé­ben a Szegedi VSE versenyzői nyertek aranyérmet, de a házi­gazdák és a Békéscsabai AC fia­taljai is több számban értek el dobogós helyezést. A gyaloglók után a futók vet­ték birtokukba a terepet, a höl­gyek 6 kilométeres számát a nyíregyházi Fogarasi Hajnalka nyerte, míg a férfiaknál a Bé­késcsabai AC középtávfutója, Varga István bizonyult a leg­jobbnak. V. L. \ Aitta j könyvekre az új tanév kezdésekor mindenkinek szüksége van. Aki a Bibliofil Országos Könyvesbolthálózat vásárolja meg a szótárakat, nyelvkönyveket, kötelező irodalmat és kiegészítő tankönyveket, ha elég gyors, ajándékot kap. Sőt, egy sorsoláson is részt vehet! AKADÉMIAI Kiadó, a TALENTUM Kiadó és a MOZAIK Kiadó az iskolakezdéshez szükséges teljes könywálasztéka megtalálható boltjainkban. Az első 1 .OOO vásárló, aki a felsorolt kiadók mindegyikétől 1 -1 könyvet vásárol, és kitölti a szórólapon lévő játékszelvényt, AJÁNDÉKCSOMAGOT KAP bedobja a Bibliofil boltokban található ládákba, SORSOLÁSON VESZ RÉSZT! Ja»* 1 d«'j: fi*** 50.000 Ft értékű ajándékcsomag (könyvek, CD-ROM-ok a 3 kiadó választékából) 2. díj: 10 db Walkman 3. díj: 20 db 2.500 Ft értékű Bibliofil könyvutalvány A játékszelvényt keresse a Bibliofil Országos Könyvesbolthálózat boltjaiban. GYULA, Városház u. 4. BÉKÉSCSABA, Andrássy út 32. Első győzelem Battonyán

Next

/
Thumbnails
Contents