Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-28-29 / 200. szám
1999. augusztus 28-29., szombat-vasárnap Ugrásra készen a frakciók Tegnap a MIÉP és az MSZP nyitotta, szeptember 12-én a Fidesz zárja a szezonnyitó frakció- ülések sorát. Mint az a körkérdésünkre adott válaszokból kiderül, a nyári szabadságukról visz- szatérő képviselők a parlament őszi ülésszaka előtti stratégiai egyeztetésen leginkább a költségvetésről és az adótörvényekről alakítják ki álláspontjukat. Orbán Viktor miniszterelnök és a fideszes miniszterek is részt vesznek a vezető kormánypárt frakciójának szeptember 10-én kezdődő háromnapos siófoki tanácskozásán. Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes szerint a munka gerincét a szakmai kabinetek helyzetértékelése adja majd. Valószinűleg a jövő évi költségvetés fő számairól, illetve az adótörvényekről esik a legtöbb szó, miközben mód lesz a miniszterek, illetve a kormány tevékenységének értékelésére is. Répássy úgy véli: képviselőik többségének tetszik a kabinet eddigi határozottsága, ám kifogásolják, hogy bizonyos ügyekben a kormány defenzívába vonul. Átengedi a kezdeményező szerepet az ellenzéknek, holott nem a kisebbségnek kellene kitalálnia, miről szóljon a politika.- A kisgazda miniszterek, államtitkárok és megyei elnökök részvételével augusztus 30-án Gödön, 31-én pedig a Képviselői Irodaházban egyezteti az őszi ülésszakra vonatkozó elképzeléseit az FKGP frakciója - mondta Túri-Kovács Béla, a képviselő- csoport helyettes vezetője. A legfontosabb téma itt is a büdzsé és az adótörvények alakulása, ezen belül az FVM-nek jutó állami támogatás mértéke. Túri-Kovács leszögezte: a Torgyán József által kért 413 milliárd - amelyhez ragaszkodnak - inkább alul-, mint felülértékelt összeg, ennél sokkal többre volna szüksége a tárcának. Mint megtudtuk, a képviselőcsoport a T. Ház elé kerülő törvénytervezetek közül a legnagyobb figyelmet a szövetkezeti törvény módosítására, a Btk. szigorítására, illetve az önkormányzati képviselők összeférhetetlenségének szabályozására fordítja majd. A II. félév feszítettebb időbeosztása miatt a gyorsabb, mégis hatékonyabb törvénykezésre törekszik az MDF - számolt be a képviselőcsoport terveiről Balsai István frakcióvezető, aki elmondta, hogy szeptember 3-án tartják szezonnyitó ülésüket. A demokrata fórum egyetért azzal a kormányzati elképzeléssel, hogy a jövő évi költségvetésben kiemelt szerepet kapjon a család- és otthonteremtési támogatás, ellenzi azonban az áfa-vissza- térítés átfutási idejének 30-ról 45 napra történő emelését, mert az egymillió kisvállalkozót hozna lehetetlen helyzetbe. Balsai reméli, hogy az őszi ülésszak mentes lesz a korábban tapasztalt, durva hangvételű összecsapásoktól. Szerinte a frakciók e téren példát vehetnének a mindig mérsékelt és higgadt hangnemet megütő MDF-ről. Az elkövetkező hónapokban az embereket leginkább érintő témákra, például az egészségüggyel és a mezőgazdasággal kapcsolatos előterjesztésekre szeretnék összpontosítani figyelmüket a szocialisták - avatott be az e hét végén Balatonfüreden zajló frakcióülés várható döntéseibe Lamperth Mónika, a képviselőcsoport helyettes vezetője. Magyarázatképpen elmondta, hogy elsősorban olyan kérdésekkel foglalkoznak a frakció munkacsoportjai, amelyeket szerintük az Orbán-kormány eddig hanyagolt. A szocialista honatyák szerint a nyári szünet nem feledtetheti a kormánypártok által lebegtetett, őket érintő botrányokat, mint ahogy nem lehet belenyugodni a működésképtelen háromhetes ülésezési rendbe sem. Az MSZP arra törekszik, hogy végre meghonosodjon a T. Ház falai között a kulturált vitastílus, de - tette hozzá a képviselőnő - „amíg a kormány nem hajlandó a párbeszédre, addig a patkó másik oldaláról nehéz példát mutatni”. A költségvetés alultervezett kiadásairól és felültervezett bevételeiről is szó lesz az SZDSZ szeptember 2-án és 3-án a Mátrában tartandó frakcióülésén - fogalmazott Fodor Gábor, a képviselőcsoport helyettes vezetője, aki szerint ezekben a napokban döntenek majd arról is, hogy milyen stratégiát kövessenek a szabaddemokraták az őszi ülésszak során. Az már biztos, hogy harmadszor is benyújtják az általános hadkötelezettség eltörlését szorgalmazó javaslatukat, de feszegetik a nyugdíjpénztárak működésének alkotmányosságát is. A MIÉP tegnapi frakcióülésének helyzetértékeléséből kiderült, hogy a párt támogatja a kormány családpolitikai, valamint a kis- és középvállalkozásokat felkaroló intézkedéseit, elveti viszont a csak a bankszférának előnyös, a hazai realitásokat nélkülöző költségvetést - tudtuk meg Győri Béla szóvivőtől. Elmondta: a MIÉP-frakció csak akkor szavazza meg a Torgyán által kért 413 milliárdos FVM- támogatást, ha a miniszter bizonyítani tudja, hogy a pénz a rászorulókhoz jut, s azt nem a tsz- lobbik fölözik le. A képviselő- csoport hamarosan kezdeményezni fogja az ukránokkal, románokkal és szlovákokkal kötött alapszerződések felülvizsgálatát, s szót emel a háromhetes parlamenti munkarend megváltoztatása érdekében is. Takács Mariann HAZAI TÜKÖR Hal helyett hálót Az Országos Munkaügyi Tanács tegnapi ülésén a munkavállalói oldal egységesen elutasította a munkanélküli ellátás szigorításáról szóló szociális minisztériumi előterjesztést. Wittich Tamás, a legnagyobb szakszervezeti szövetség, az MSZOSZ alelnöke lapunk érdeklődésére hangsúlyozta: a benyújtott tervezet elméleti alapjaival valamennyien egyetértenek. Az OMT mindhárom - a munkavállalói, a munkaadói és a kormányzati - oldalának a véleménye abban azonos: a polgár és a gazdaság egyaránt a folyamatos értékteremtésben, nem pedig az átmeneti pénzbeni támogatásban érdekelt. Nem halat kell adni a nincsteleneknek, hanem hálót, és megtanítani őket halászni. Abban viszont megoszlanak a vélemények, hogy a kívánatos állapothoz miként vezet az út. Wittich elmondta: azért kellett elutasítaniuk az egyébként jó elméletre épített előterjesztést, mert nem tartalmazza a régóta várt, konkrét munkahelyteremtéseken alapuló, hosszú távú foglalkoztatáspolitikai programot. Vagyis még mindig nem tudható, hogy az úgynevezett passzív foglalkoztatáspolitika - így a segélyek, a jövedelempótló támogatások rendszere - mikor és hogyan alakítható át folyamatos fizetést nyújtó, értékteremtő munkahelyeket létrehozó programmá. A tervezet szerint 12 helyett 9 hónapig folyósítanák a mu n_ kanélküli-járadékot, s ezek az emberek a minimálbér 50 sza_ zalékáig vállalhatnának m jj te elfoglaltságot, a jőved' pótló támogatás pedig a ji ;|gnIe. gi 2 év helyett 9 hónapir , járna E változtatás, mag' yarazza Wittich, mintegy 350 t' zer mun_ kanélkülit hozna ros-^abb he, zetbe, s fordítani a feketegazdaság felé. Pv tagyarán most megszűnne val- dmij denem jönne helyébe sen lmj A munkaad bí 0[da] jóváhagyta, hogy a ko rmány elé menjen a minisztériui előterjesztés, ám abban egyetértett a szakszervezetek jcel, miszerint az aktív fog- telk .oztatáspolitikához új ele- me‘ k, konkrét javaslatok is kel- 'ene k. (cs. b. j.) A blöff napja. Két baloldali ifjúsági szervezet rendezett ezzel a címmel demonstrációt a Fidesz budapesti székháza előtt abból az alkalomból, hogy Orbán Viktor miniszterelnök éppen egy éve tett bejelentésével elindította a „megfigyelési ügy” néven elhíresült lavinát. fotó: feb/diósi imre Harc a kollégiumi helyekért Elégedetlen a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége a kollégiumi helyzettel. A diákok számának növekedésével nem tartott lépést a férőhelyek száma. A minisztérium fejlesztési programjait most dolgozzák ki a szakértőik. A szervezet tanácskozásán megállapították, hogy az összesen 39 ezer férőhely kevés, a házak zsúfoltak és korszerűtlenek. Koncz Gábortlnök lapunknak elmondta, hogy jelenleg kétszer annyian járnak főiskolára, egyetemre, mint korábban, de a kollégiumi férőhelyek száma ezzel nem tartott lépést, az igénylők fele kimarad. A diákotthoni elhelyezésre jogosult, de helyhiány miatt el- utasitott hallgatók lakhatási támogatásban részesülhetnek, aminek mértéke intézményenként változó, ám szinte sehol nem fedezi az albérlet költségeit. A szaktárca illetékese, Gál András Levente is elismeri, hogy a kollégiumok infrastrukturális fejlesztése nagyon fontos, de ehhez több milliárd forint kellene. Erre vonatkozóan egyelőre csak tervek léteznek a minisztériumban, konkrét programok még nincsenek. Sok vitát vált ki a rászorultság megállapításának módja is, mert vannak, akik ki tudják játszani a szabályokat és hamis jövedelem- igazolásokkal jogosulatlanul is bejutnak. Előfordul, hogy protekcióval, ismeretség vagy megvesztegetés útján kerülnek be hallgatók a kollégiumokba - mondta el lapunknak az egyik intézmény magát meg nevezni nem kívánó tisztségviselője. A havi kollégiumi díj a felső- oktatási törvény, illetve az egyik kormányrendelet szerint mindenhol legfeljebb háromezer- ötszáz forint lehetne, de ez a gyakorlatban kevés helyen van így. A szabályozások nem határozzák meg a kollégiumok által nyújtandó alapszolgáltatások körét, ezért az oktatási intézmények nagy része plusz juttatás címén sok mindent külön felszámol. A havonta fizetendő térítés így öt-hat ezer forintra is megnő. Ez azonban még mindig elfogadhatóbb összeg, mint a négyszer- ötször magasabb albérleti díj. (wilk) Az első régió. Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye megalakítja az Észak-Alföld Regionális Fejlesztési Tanácsot, az alakuló ülést augusztus 31-én Debrecenben tartják. Erről állapodtak meg a három megye és a megyei jogú városok vezetői pénteken, a hét elején kezdett tárgyalásaik befejezésekor. A tanácskozást követően bejelentették: a régió központja Debrecen lesz. Ugyanakkor a munka- szervezet - az Észak-Alföld Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. - központjául Újfehértót jelölték ki, kompromisszumos megoldásként. Költözik a hivatal. A szeptember végén kezdődő költözködés ideje alatt sem tart munkaszünetet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának apparátusa, amely a Szalay utcából a VII. kerületi, Wesselényi utca 20-22. szám alatti épületbe teszi át a székhelyét - mondta Prőhle Gergely, a tárca köz- igazgatási államtitkára. Az eredetileg az Országos Egészség- biztosítási Pénztár (OEP) megrendelésére épült irodaház belső tereit a minisztérium igényeinek megfelelően alakították-ala- kítják át. Almashow. Évente négy-ötezer hektárnyi intenzív gyümölcstelepítést tud támogatni a tárca. A cél: előmozdítani, hogy az EU-csatlakozásig 25 százalékra növekedjék a korszerű fajták aránya - közölte Torgyán József pénteken, a Zala megyei Nagy kutason rendezett IV. Magyar Almashow-n. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta: nemcsak az elavult almásokat, hanem a korszerűtlen gyümölcsvertikum egészét meg kell szüntetni. Aktahalom. A bíróságokon az i : első fél évben csökkent a beéx-i kezett, illetve a folyamatban lévő ügyek száma, ugyanakkor nőtt az eljárások időtartama - mondta újságírók előtt Erményi Lajos, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) főosztályvezetője pénteken. A legnehezebb helyzetben a Legfelsőbb Bíróság van, ott a közigazgatási ügyek 61 százaléka több mint egy éve vár elintézésre. Az első félévi, összesen mintegy félmillió ügyből 334 ezer indult a helyi bíróságokon. Országjárás. A Független Kisgazdapárt budapesti elnöksége elhamarkodottnak tartja és értetlenül fogadta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) sajtóközleményét, amelyben a tárca megvaló- síthatatlannak és méltatlannak tartja a Szent Korona országjárását, amire „a Szent Korona Éve” elnevezéssel alapítványt hoznak létre a kisgazdák. Ki lesz a legszebb? Ma este rendezik meg a budapesti Thália Színházban a Miss World Hungary döntőjét. Akkor eldől, a tucatnyi versengő széplány közül ki tetszik leginkább a zsűrinek s ki képviseli hazánkat a világversenyen, fotó: feb/stefler balázs A TV nézés a programválasztásnál kezdődik. Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció a Tvr-hét-ben.