Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-02 / 178. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1999. augusztus 2., hétfő A föld mégsem nyelhette el Visszaemlékezések versben és prózában Orosháza és Tótkomlós között parányi településnek tűnik Kardoskút a térképen. Mégis itt sikerült nagyon szép irodalmi hagyományt megteremteniük az ötletgazdáknak. Több, mint egy évtizeddel ezelőtt indították útjára az azóta évente megren­dezendő megyei nyugdíjas vers- és prózaíró pályázatot. A kardoskúti Móra Ferenc Művelődési Ház szervezésében az idén 12. alkalommal hívták meg a nevezőket a díjkiosztóra. Zsuzsanna megtartotta Nikolett arcképét, ígérte, tovább fog­lalkozik keresésével, hiszen egy gyermek nem lehet áldozat VÉLEMÉNYEK Nagyváradi séta Egykoron, az első világháború befejeztével Deb­recen és Nagyvárad között húzták meg a határt. Sokak fájdalmára. Nagyapám ehhez még azt is hozzátette: ráadásul Magyarország legszebb vá­rosát, kultúrközpontját vesztettük el ezzel a terü­leti átrendeződéssel. Való igaz. A városnak ma is „sármja” van. A Köröstől induló sétálóutcának különösen. Annak ellenére, hogy évtizedek óta nincsen arra pénze a városnak, hogy a patinás bérpalotákat, a színházat és megannyi polgári épületet felújítson. Ám a szegényes, kopottas, olykor szürke fa­lak mögül is átsejlik, arca van a belváros minden egyes épüle­tének. Ezt még Ceausescu sem tudta tönkretenni. A városháza, a templomok mind a helyükön állnak. Érdekes, az előbbire mostanában csak-csak akadt pénz, mert új köntösben díszeleg. írtam: nincs pénze a városnak. De nemcsak a helyi önkor­mányzatnak nincs jelenleg ilyesmire anyagi ereje, hanem az em­bereknek sem. Varga Jani bácsi igencsak túl van a hetvenen, amit kihulló fogai is alátámasztanak. Nemhogy pótlásukra nem futja, de ahogy elmondja, mostanában másra sem nagyon. Az ő és pár­ja nyugdíja nagyon kevés, az egyiket elviszi a lakás bérleti díja. „Nyolcvanszorosára nőtt a lakás bérleti díja” — magyarázza, s hozzáteszi: „Jól beszélem továbbra is a nyelvet, nem értheti fél­re, nem nyolcszorosára, hanem nyolcvanszorosára. Tavasz óta...” Hát ezért vállal munkát: az egyik parkolóban őr. Szedi a pénzt és... vagy kirak parkolócédulát vagy sem. Amikor jelzem neki, nem váltottam még lejt, mondja, jó lesz a forint is. Meg­egyeztünk egy százasban, ezért egész nap megkülönböztetett fi­gyelemmel kísérte kocsimat. Egészen fél négyig. Ekkor — mint előre jelezte — elmegy pecázni, hátha halat ehetnek estére. Mert nem mindig jut húsra. Ezek a kevésbé szép oldalai Nagyváradnak. Ami viszont job­ban tetszett: szinte mindenki beszél magyarul. „Még a román is megtanulta nyelvünket” — állítja Jani bácsi. Még ha a boltok feliratai között egyet sem találunk. De amint belépünk egy bár­milyen egységbe, románul köszönnek, majd a magyar válaszra ők is váltanak. Legyen az jó ötvenes vagy akár tizenéves srác a McDonald's-ban. Jávor Péter Kicsi rakás nagyot kíván? Hunyát az utóbbi években sújtotta belvíz, vil­lámcsapás, most meg mintha önbecsapásra fi­zettek volna be. A képviselők, akiket egyesével szinte annyian választottak meg, amennyi a falu­beli rokonságuk létszáma lehet, lemondásra szó­lították fej a falu bizalmát élvező polgármesterü­ket. Hiába, kicsi rakás nagyot kíván. Azt (még) nem róják fel neki, hogy az évek során szakajtónyi pénzt szedett össze a belvízgondok megoldá­sára. Ráadásul ért emberül. Kitalálták hát, hogy ő a felelős egy közmunkás munkavédelmi oktatásának elmulasztásáért, s azért, mert tébéjét nem rendezte a hivatal. (Vajon minek tartják Hunyán a jegyzőt?) A hunyai bölcsek (vagy valakik, akik a fa­lu határán kívülről biztatják őket?) hősiesen hagyják, hogy egy naiva, a jegyzőnő „vezesse elő” a vádaskodásukat. O, aki a pol­gármester asszonynak köszönheti, ha egyáltalán betalál a hiva­tal kapuján. (Megkérdezhette volna főnökétől, milyen törvényes feltételei vannak elmozdításának.) Valakik jókorát lobbyztak néhány éve, amikor egy kezdőt — még csak nem is tanuló ve­zetőt — szavaztak be a jegyzői székbe. Egy nagyon kis hivatal jegyzőjének (rendesen persze) komoly szakmai tapasztalatokkal kellene rendelkeznie. Ám a falu első embere elfogadta a csalá­diasán megértő, akkori testületi akaratot. Hogy aztán az első adandó alkalommal az ifjú titánia kinézze magának a székét. Most ugyan azt nyilatkozta, választási kudarca után immár nem akar polgármester lenni. De ha győzködni kezdenék... Mit gon­dolnak? Rögvest elmúlhatnának plusz terhei is. Példátlannak látszik, hogy egy harmatos jegyző büntetlenül nekiláthat polgár- mestere nyilvános — s gyanítom, komoly bizonyítékok nélküli — „kivégzéséhez”. A közigazgatásnak is van (kellene, hogy le­gyen) etikája, de még milyen! íme, a falu jegyzőjéből így lehet valaki a falu egysége felbomlasztásának jegyzője. Egy kis igaza azért neki is lehet: Hunyán valakinek tényleg illene lemondania. Kiss A. János Kirándulna!«. (gh) Ka­locsára, az ősi egyházi köz­pontba szervez kirándulást a mezőhegyesi katolikus egy­házközség augusztus 3-ára. A kirándulók 8 és 9 óra között a hajósi kegytemplomban szent­misén vesznek részt, s ezt kö­vetően 11 óra körül érkeznek Kalocsára, ahol ellátogatnak a főszékesegyházba, az érseki palota múzeumába és könyv­tárába. Délután a várossal is­merkednek a mezőhegyesiek, majd a Szelidi-tónál pihennek a kora esti hazaindulásig. FandamentaHshow. (b) A Fundamenta kifundálta: Seregélyes, Tata, Zalaeger­szeg, Jászberény és Szeged után augusztus 4-én 15—19 óra között Hevesi Tamás, Vincze Lilla, a My Cream és a Rio közreműködésével Fundamenta Road Show lesz Békéscsabán, a Korzó téren. A vörös ravaszdi képmásával díszített kamion, tetején tán­coló majorette-lányokkal gördül be a térre, a helyszí­nen rendkívüli tanácsadói nap, vidám játékok, érdekes vetélkedők és nyeremények várják az érdeklődőket. Tévéznek, (es) Az Orosházi Városi Televízió nézői (a kábel- rendszeren Békéscsabán, Béké­sen, Dobozon és természetesen Orosházán is) ma este 20 órai kez­dettel megismerkedhetnek azok­kal a témákkal, melyek az elmúlt napokban foglalkoztatták a köz­véleményt A tévések ott jártak a legutóbbi testületi ülésen, arról faggatták az ÁNTSZ munkatár­sát, hogy a kánikulai melegben a vizsgálódásaik során találtak-e szabálytalanságokat. Bébipónik virgonckodnak a képernyőn, a pi­acon pedig kofákat vásárlókat szólaltatnak meg a riporterek a befőzésről. A tűzoltók féléves be­számolója mellett a megbízott orosházi rendőrkapitány is meg­osztja a nézőkkel az első néhány hónapban szerzett tapasztalatait Kisebb tüzek, (u) A hétvé­gén kisebb füzekhez riasztották a tűzoltóság embereit. Szomba­ton Gyulán körbálás szalma és egy sertésól, vasárnap egy kom­bájn motortere gyulladt ki. Orosházán is szalmakazaltűz miatt hívták ki a szakembereket Fulladás, (u) Vasárnap egy 80 éves békéscsabai lakos tanyájától nem messze az Élővíz-csatornába csúszott, s a vízbe fulladt. Betörés, (u) Szombaton hajnal­ban betörtek a békéscsabai Foci sörözőbe. A négy tettest a rendőr­ség vasárnap őrizetbe vette. Balesetek, (u) Szombaton két kerékpáros ütközött egy­mással Békésen, egyikük súlyo­san megsérült. Vasárnap Mező- berényben személygépkocsi ke­rékpárossal „találkozott”, a bal­esetnek egy könnyű sérültje volt. (Folytatás az 1. oldalról) Az ország legnagyobb jurtasátrát is megtekinthették a várhoz látogatók. A Gyulai­ak VII. nagy versengésén több száz szurkoló biztatta ked­venc csapatát. A vetélkedő egyik-másik ötletes feladata feladta a leckét a mindenre el­szánt csapattagoknak, akik a játék kedvéért szánkóztak a várkert kavicspályáján, békát fogtak a csónakázó-tóból, gaztalanították a vár udvarát, fociztak tíz kilós dinnyével, sört ittak szívószállal és na­gyokat estek a gólyalábas ver­senyszámnál. (Folytatás az 1. oldalról) S hogy pontosan miben is rejlik Zsuzsanna tudománya? Elmondta, egy filmforgatás al­kalmával jött rá, nem csak az emberi sorssal kapcsolatos dolgokat látja meg. Az ősök ösvénye című film okán Ma­gyarország történetét nézte meg. Beigazolódott a déli há­ború, ami akkor, 1992-ben tel­jes képtelenségnek tűnt. Mint látó, tanácsokat ad, előfordult már, hogy eltűnt személyeket is nézett. Volt, aki előkerült, de olyan eset is volt, mint ez­úttal, hogy hiányzott egy lánc­szem, a kapcsolódási pont. Foglalkozik az emberiség ere­detével, a magyarság őshagyo­mányaival, ezek is képszerűen jelennek meg előtte. A tudó­sok jelezték már, igaz, amit lá­tott. A képek először 1980-ban jelentkeztek, tíz évbe került, mire önmaga előtt is elfogadta, ilyen létezik. A kártya először a csaliszerepet töltötte be, azaz nem mondhatta a barátainak, képeket lát fölöttük, egysze­rűbb volt a lapokra fogni, on­nan tudja, amit tud. Később rá­jött, a kártya olyan neki, mint a jegyzet, ugyanis a „mozi” nagyon gyorsan pereg, mely­hez még ki tudja, honnan jött gondolati információk is tár­sulnak. Amikor valaki leül ve­le szemben, kéri, hogy gondol­jon valamire, aztán évekre bontja a múltat... Megkérdez­tük, hisz-e a reinkarnációban. Nem, hangzott a felelet, neki arról van tudomása, hogy a matéria hordozza az informá­ciót. A napfogyatkozáskor nem az, hanem a bolygók állá­sa okozhat majd problémát, ám az emberek hordoznak olyan pozitív energiamennyi­séget magukban, ami kiegyen­lítő hatással bír. Ugyanakkor a mai világra a negatív, pénzcentrikus gondolkodás a jellemző, az erkölcsi, az égi A minden izmot — különös­képpen a nevetőt — megmoz­gató küzdelem „pálmáját”, az egy hordó sört a Belvárosi Non­stop csapata nyerte meg. Őket holtversenyben a Tűzoltók és a Kontra-pontra csapata követte. A nagy versengésből senki nem került ki vesztesen, a Gyulai Húskombinát Rt. egy 15 méte­res kolbásszal jutalmazta a csa­patok munkáját. A felhőtlen szórakozás illúziórombolója csupán az volt, hogy a helyi rendelet szabadtéri rendezvé­nyeket csak 10 óráig engedé­lyez. B. G. normák nem érvényesülnek. Olyan információkat kapott, hogy 1994-től megindulnak a természeti figyelmeztető je­lenségek, először a vulkáni mozgások, majd a vízhatás. Tavaly megtudhatta, Magyar- ország az idén vizes ország lesz, s a veszély a jövő év már­ciusáig tart az egész világon. Júniustól erősítő „program” A fejlődés motorja A Békés megyei és a megyén kívüli vonzásközpontok elérhetőségének javítását, s a települések közötti közlekedési feltételek fejlesztését önálló programként kéri szerepel­tetni a gyomaendrődi képviselő-tes­tület megyénk területfejlesztési programjában. A munkaanyag vé­leményezésekor többek között ezt kérték a város elöljárói. Önálló programként kérték be­jegyezni még a város kiemelt ökotérség-fejlesztési projektjét, to­vábbá a Kisréti gyógyszálló és reha­bilitációs központ tervét. A képvise­lők úgy vélik, kiemelt figyelmet ér­demel a városban létesülő ipari park, amelynek küldetése, hogy mo­torja legyen a település és a kistér­ség ipari fejlődésének. A város és a kistérség azt várja tőle, hogy új munkahelyeket teremt, segíti az in­novációs folyamat kiteljesedését, fejlesztésre ösztönzi az iparosokat, és befektetőket csábít a térségbe. A képviselők abban is egyetértet­tek, az általuk felsorolt témakörök alapja a gazdaság fejlődése, amely rendkívül tőkeigényes. Márpedig helyben ehhez minimális pénz áll rendelkezésre, az önkormányzat pe­dig nem tud miből adni. Cs. R. indult az emberek felé, s akik­ben felerősödik a pozitív gon­dolkodás, azok megmaradnak. Valaha a Hold is élő bolygó volt, amit tönkre tett az ember, aki egy másik dimenzióban is létezik, csak nem ebben a kon­centrációban. A mi bolygónk valójában kísérlet, a teremtő isteni energiáé. Zsuzsanna először a saját életét álmodta meg. Néhány év múlva vette komolyan a képes­ségét, amikor a barátai feje fö­lött meglátta a fényből formáló­dó képeket, melyek üzenete ké­sőbb valóra is vált. Legújabb természeti információja, hogy egy ősi sziget hamarosan el­süllyed. Mint mondta, ahol az ég megmutatja magát, ott meg­mozdul a föld... Hazafelé Edit magasra patta­nó gumilabdát vásárolt Nikolett gyűjteményébe. A balatoni strandbejáratnál felragasztotta kislánya bélyegnagyságú arc­képét. — Ugye, nem lesz senki­nek útjában? — nézett ránk. Lassan felkelt aranytányér ké­pében a Hold, és mi a régi mon­dáson tűnődtünk: eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Elhesse­gettük a gondolatot. Szőke Margit Egy kistelepülés életében nagy dolog, hogy ennyi embert (hely­belit, megyeit, sőt, az ország más, messzi településein élőt is) képes egy felhívással megmozgatni, majd hosszú éveken át értékes ajándékokkal jutalmazni. A szponzorok, önzetlen támogatók nélkül ezt nem tehetnénk meg — fogalmazott a szervezők nevében Lengyel Györgyné, a művelődési ház vezetője a szombati díjkiosz­tón, ahol valamennyi pályázó, szám szerint 59 meg is jelent kí­sérőjével, hozzátartozójával. A zsűri elnökének, Hévvizi Sándornak az értékeléséből ki­derült, az idén sokkal nagyobb volt a részvételi arány: míg ta­valy 20 prózaíró 32 pályázatot küldött be, most 20 író 50 pályá­zattal nevezett. A verselők ta­valy 39-en voltak és 130 verset „fabrikáltak”, az idén 49 rímfa­ragó 203 versét olvasta el a bírá­ló testület. A kialakított sorrend így azután akár jelképes is lehet — fogalmazott a zsűrielnök. Az ihletet adó témák felvillantása­kor a soha el nem múló szere­lem, a magány, a természet, az állatok iránti szeretet és a korta­lan humor jellemezte az alkotá­sokat. A prózai írások helytörté­neti vonatkozású témákat, sok élettapasztalatot sejtető gondo­latokat, néprajzi értékű olvasni­valókat is kínáltak. A pályázati munkákat az idén is egy antoló­giába gyűjtötték össze a szerve­zők, így őrizve meg az utókor­nak minden irodalmi alkotást. Vers kategóriájában három első díjat adományozott a zsűri: Szépfalusi József (Szeged), Witt Márta (Orosháza), Vad Zsig- mond (Dévaványa). A prózai alkotások közül is három szerző kapott első helyezettnek járó el­ismerést: Borbíró Lajos (Füzes­gyarmat), Szabó Sándorné (Okány) és Csongrádi Pál (Kardoskút). Pali bácsi egyéb­ként a Békés Megyei Hírlap kü- löndíját is átvehette a díjkiosztó ünnepségen, ahol a helybeliek híres pörköltfőzője, Ramasz Im­re és főzőbrigádja gondosko­dott a finom falatokról, majd a szervezők zenés vigasságot is biztosítottak a nyugdíjasok dél­utáni programján. Csete Ilona „SZÉP DOLOG AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG, DE SAJNOS ENNEK AZ IS EGYIK LEHETSÉGES FORMÁJA, AMIKOR SENKINEK SINCS ESÉLYE SEMMIRE SEM.” (Bródy András) Tízet ütött már az óra... Az ABC-től néhány méterre ismerős férfivel találkozott Niko­lett, egy nő figyelte őket. Emlékezzen már valaki! — kérte a látó KOVÁCS ERZSÉBET

Next

/
Thumbnails
Contents