Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-14-15 / 189. szám
© 1999. augusztus 14-15., szombat-vasárnap SPORT-ffiHÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Bemutatkozás hazai környezetben A nyáron megerősödött a Kecskemét Az új bajnokság második fordulójában viszont első hazai mérkőzésén lép pályára a hét végén, szombaton (17 óra) az Előre FC Békéscsaba labdarúgócsapata az NB I-ben. Az ellenfél ezúttal a tavaly csaknem az osztálytól búcsúzó Kecskemét gárdája lesz. A találkozó játékvezetői: Bede (dr. Hegyi, Koszó). Az elmúlt évi kiesők közül a Kecskemétet a sok visszalépés, átrendeződés „hozta vissza” az NB I-be. Ám rengeteget erősödtek a nyári átigazolás során, s rendeződni látszik a klub anyagi háttere is. — Nem is lesz könnyű mérkőzés — kezdi Pásztor József az esélylatolgatást a mérkőzés előtt. — Egy alaposan megerősödött és anyagilag is egyre jobban motivált csapat érkezik hozzánk. A nyáron négy-öt rutinos játékost igazoltak, s új edzővel vágtak neki a bajnokságnak. Ennek ellenére remélem, hogy itthon tartjuk a három pontot, amiért sokat kell tennie a csapatnak. Sérültünk is akad bőven sajnos. Pozsár részleges szalagszakadása nem változott. Kovács Krisztián húzódással bajlódik, de már edz. Berki bokaficammal bajlódik, Szabó Csabának pedig kifordult a bokája. Semjéni a műtét után lábadozik, Fazekas pedig továbbra is maródi a térdével. A Békéscsaba tervezett csapata: Fiilöp — Ulrich — Futa- ki, Czipó Z. — Balog, Csip- kar, Valentényi, Sándor vagy Raducu, Kasik — Szabados, Negrau. Készenlétben: Ku- rucz, Czipó P., Majchrovics, Simon. (jávor) Győzelemmel nyitni otthon Az NB II -es labdarúgó-bajnokság újonca, a Gyomaend- rődi Barátság otthoni környezetben is debütál a hazai labdarúgás harmadik vonalában. Ellenfele a Monor gárdája lesz (szombat, 17 óra, játékvezető: Filus). — Szeretnénk megszerezni az első győzelmet — állítja Turcsek Zoltán vezető edző. — Egerben rajtunk kívül álló okok miatt vesztettünk. Mint emlékezetes, nem érkezett meg a kijelölt játékvezető, a szükségbíró pedig egri volt, aki egy kicsit „hazafelé” fújt. A Monorról annyit, nem lesz könnyű ellenfél, hiszen a tavalyi bajnokságban mindössze egy mérkőzést vesztett. Úgy vélem, ha nem is lesz gólokban gazdag összecsapás a szombati, egy góllal azért mindenképpen illene nyernünk. Sajnos, két sérültünk is akad: Pusztai és Lipták a térdét fájlalja, az előbbi talán a jövő héten már megkezdheti a munkát, az utóbbi pedig éppen Egerben sérült meg. A Gyomaendrődi Barátság tervezett csapata: Kollár — Diczkó — Lábos, Nagy — Varga, Molnár, Bócsik, Ku- rilla, Unyatinszki — Hídvégi, Mester. (j. p.) Ha egyszer elkapják a ritmust Miként az Előre FC és a Gyomaendrődi Barátság, a Termál FC Gyula labdarúgó- csapata is az első hazai bajnokiját játssza a hét végén az NB II-ben. Vendégük az az Eger lesz, amelyik a múlt héten egy góllal legyőzte a gyomaendrődieket. A gyulaiak vasárnap 17 órakor fogadják a Heves megyeieket, a játékvezető: Nagypál. — Az első hazai mérkőzésünkön győzni szeretnénk — mondja Silviu Iorgulescu vezető edző. — Persze nekünk is nehéz lesz, mert még a csapat nem kapta el a ritmust, s a játéktudásban is van még fejleszteni- való. Az Eger egy stabil csapat, amire az is utal, hogy a tavalyi harminc mérkőzésből tizennégyszer döntetlent ért el. Ez a fegyelmezettségre enged következtetni. Nekünk is akadnak sérültjeink, mint a kapus Steigerwald, aki izomszakadás után van vagy Botyánszki, aki lovaglóizom-húzódást szenvedett. Kovács Péter játéka is kérdéses, aki sípcsontgyulladással bajlódik. Boruzsnak csütörtökön kifordult a bokája, de bízom abban, hogy vasárnapra harcra kész lesz. A gyulaiak várható kezdőcsapata: Such — Kocsis — Re- setár, Kovács P. vagy Kulcsár — Papp, Kiss L., Kulcsár vagy Gajdács, Tamási, Lévai — Boruzs vagy Ekker, Vadas. J. P. Rajt a Szent István király Kupán Összesen 137-en ültek asztalhoz Szarvason, az Árpád Szálló dísztermében a 6. Szent István király Kupa nemzetközi sakkversenyen. Az A csoportban 74-en indultak, köztük két német, egy orosz, egy román hölgy versenyző. A tavalyi győztes Párkány Attila az első parti előtt elmondta, hogy szoros versenyt vár, kiegyensúlyozott a mezőny, négy-öt olyan versenyző van, aki nyerhet. O mindenesetre szeretné megismételni tavalyi eredményét. Ebben a csoportban versenyez Berebora Ferenc nemzetközi mester, Párkányi Attila és Emő- di Barnabás FIDE-mesterek. A B csoportban 34-en neveztek, míg a C csoportban a gyerekek 29-en vannak. Az első forduló érdekesebb eredményei. A csoport: Radies (Szarvas)—Emődi (Sárospatak) 0:1, Berebora (Szolnok)—Lejer (Lövő) 1:0, Párkányi (Zala Volán)—Ferenczi (Pécs) 1:0, Nagy F. (Naszály)— Vladimir Volosin (Makó) 0:1, Zalai (OMTK)—Sütő (Sárospatak) 0:1, Kakuk (OMTK)— Herczberger (Békéscsaba) 1:0. Döntetlen: dr. Mótya (Szarvas)—dr. Gyulai (Keszthely), Kovács (Szentes>—Bár- son (Lövő). B csoport: Kontra (Szeged)—Makláry (Nyíregyháza) 0:1, Csibor (Makó)—Márama- rosi (Kardos) 1:0, Lakatos (Martfű)—Kurucz (Karcag) 0:1, Dankó (Szarvas)—Kisjenő (Lövő) 1:0. Döntetlen: Győri (OMTK)—Leidl (Tököl). C csoport: Gombár (Szarvas)—Makra (Békéscsaba) 1:0, Kneting (Baja)— Mázán A. (Szarvas) 0:1. Döntetlen: Mázán T. (Szarvas)— Kobzák (Tatabánya). rimi RÖVIDEN Kitüntetések. Augusztus 19-én rendezik meg Szarvason azt az ünnepséget, amelyen jutalmazzák a város „Az év csapata”, „Az év sportolója” és „Az esztendő jó tanulója, jó sportolója” kitüntetettjeit. Az eseményen a sportolók és edzőik között 655 ezer forintot osztanak ki. Labdarúgás. A mai Előre FC Békéscsaba—Kecskemét NB I-es mérkőzés előtt is vásárolhatnak a szurkolók éves bérletet a lila-fehérek hazai bajnoki találkozóira a klub székházában, a Kórház utca 6. szám alatt. Atlétika. A gyulai sporttelepen ma, szombaton, 14 órától rendezik meg a már szokásos veterán atléták sporttalálkozóját. Teke. Kétegyházán a négy választható sportág — labdarúgás, aerobic, karate, teke — közül az utóbbit a helyi szakmunkásképző működteti. Az NB III-as tekézők idei csapatbajnoki célja a mezőny első felében végezni. Ennek érdekében jelentős fiatalítás történt a szakosztályban. Triatlon. Fadd-Domboriban rendezik meg az idei sprinttávú országos bajnokságot a 15. Cor- nexi-SporTolna triadonfesztivál keretében, amelyen csaknem tucatnyi Békés megyei is rajthoz áll. Ökölvívás. A Nyíregyházán rendezett Sóstó-kupa serdülő- és kadetversenyen a Békési SE 49 kilogrammos versenyzője, Varga Pál aranyérmes lett a serdülők között. Vízilabda. A Békéscsabai Vízilabda SC toborzót tart leányoknak, hölgyeknek a békéscsabai Árpád fürdőben augusztus 16-, 17- és 18-án, hétfőn, kedden, szerdán 19 órától, ahová nyolcéves kortól várja az érdeklődőket az egykori válogatott vízilabdás, Forgóné Pengő Erzsébet edző. Augusztus 18-22. között rendezik meg Kecskeméten a Vili. Kettes- fogathajtó Világbajnokságot. A jelenlegi címvédő, Lázár Zoltán ott lesz a magyar csapat tagjaként, de rajthoz áll a csapat-aranyéremmel büszkélkedő Szegedi Gábor, a vb ezüstérmes Lázár Vilmos is. Mellettük a világ legjobb hajtól is indulnak. A honi lovastársadalom nagy reménye, hogy hazai pályán magyar siker születik. Augusztus 22-én a díjkiosztáson erre is fény derül. A rendezvény kapcsán játékra hívjuk olvasóinkat. A feladat egyszerű: tippeljék meg, lesz-e magyar aranyérem a kecskeméti vb-n, akár egyéniben, akár csapatban! A választ, Igent vagy nemet írják fel egy levelezőlapra és küldjék be címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.1 A levelezőlapra írják rá: Fogathajtási A sorsoláson az augusztus 19-élg beérkezett tippek vesznek részt. A játékban kisorsolunk egy hírlapos utazótáskát és további díjakként hírlapos esernyőt, asztali órát, pólót. Milyen a jó MLSZ-elnöly elölt? Nem kellett különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: tudott volt, hogy Kovács Attilának, a Magyar Labdarúgó Szövetség eddigi elnökének mennie kell. Magyarán, bejött a papírforma, a hétfői MLSZ- közgyűlés negyedik órájában az elnök feltette a plátói kérdést a száz-egyvalahány küldöttnek: menjen-e vagy maradjon? A korábbi voksolásokkal ellentétben ezúttal a többség (ha nem is a nagy többség) amellett szavazott, lépjen le a színről. Sokfelől megközelíthetjük: kinek a győzelme volt ez? A kormányé? Az Ifjúsági és Sportminisztériumé? Deutsch Tamásé? A szövetség régi nómenklatúrájáé? Az újat akaróké? Egy biztos, a mélyebbnél is mélyebb pontra zuhant hazai labdarúgás alighanem nyer azzal, hogy Kovács urat menesztették. Persze ezzel nem azt állítom, hogy innen kezdve eljő a Kánaán. Még csak azt sem, hogy azonnal, rohamléptekben megjavul a magyar labdarúgás. Sőt, még az is benne van a pakliban, hogy nem is értünk a gödör aljára. Persze ne legyünk ennyire pesszimisták. Higgyük el, hogy innen kezdve elindulunk fölfelé — ahogy a közgyűlést is végigülő Vincent Monnier, a FIFA képviselője is fogalmazott: „Demokratikus, tiszta szavazás volt. Remélem, hogy az új elnökséggel a magyar labdarúgás elindul felfelé azon a lejtőn, amin évek óta egyre lejjebb csúszott.” Persze ahhoz, hogy jóslatai beváljanak, előbb kellene egy új MLSZ-elnök. Tudom, vélhetően a szeptember 25-ei újabb közgyűlésre kiderül az is, ki veheti át a stafétabotot Kovács Attilától. De addig is... Addig is bizony nagy háttérharcok zajlanak majd a színfalak mögött. Minden bizonnyal mindenkinek megvan a maga jelöltje. A kormányé, az ISM-é, az amatőröké, a profi kluboké, a ligáé, sőt, a szurkolóké is. Akik aztán hamarosan színre is lépnek jelöltjükkel. Ám egy ideje már hallani, ki és kit látna szívesen az MLSZ bársonyszékében. Ám tegye kezére szívét az olvasó: az eddig felröppent nevek hallatán azonnal arra gondolt, megvan, ez az ember kell nekünk! Mert vannak jelöltek, önjelöltek, akikben ráadásul sok jóindulat is van. Olyan is akad, aki ért a futball- szakmához. Meg olyan is, aki közgazdász vagy jogász vénájú. Esetleg ismeri a világ sportját. A másik meg menedzser típusú. Aztán akad, aki határozott, tekintélyt parancsoló. Elfogadja őt a FIFA, az UEFA, a nemzetközi focivilág. Mert ennyi minden kell(ene) ahhoz, hogy megfelelő elnöke legyen a legnépszerűbb sportágnak. Vannak is, akik ezen tulajdonságok egy részével rendelkeznek. De vajon akad-e olyan, aki együttesen minden kritériumnak megfelel? Jelenleg jómagam nem látok olyan karaktert. Persze ez nem zárja ki, hogy egy hónap múlva ne legyen a jelöltek között olyan fölkért (jelölt) személyiség, aki erre maximálisan alkalmas. Mert az is tény, csak olyasvalakit szabad megválasztani, aki e felsorolás nagy részének megfelel. Különben nem lesz felfelé vezető út. Jávor Péter Nem sikerült visszavágni A helyi tv-k programja Csaba TV. Csaba Sport. Augusztus 15., vasárnap, 19.15 óra (ism.: 22.35, valamint augusztus 16., hétfő', 18.15 óra): Sporthírek, benne képes tudósítások a békéscsabai női kézilabdacsapat edzőtáborozásáról, bemutatkozik Halcsik Ildikó, az új szerzemény; az Előre FC Békéscsaba—Kecskemét és a Gyula—Eger labdarúgó-mérkőzésről; a megyei strandröplabda-bajnokság 5. fordulójáról; látogatóban a gyulai kézilabdás lányoknál; kajakos sztárok Békésben: Storcz Botond és Horváth Gábor. A Mester Klubban: vendégek a tengerentúlról, Ónodi Henrietta és Szabados Béla. Játék. Marcali VSZSE-Lénia— Békéscsabai NKC 25—24 (13—12). Előkészületi női kézilabda-mérkőzés, Marcali, 300 néző. V.: Bohár, Jüngling. Békéscsaba: Barkasziné — Kovács 10, Nanica 1, László 2, Krista, Bacsa, Halcsik 2. Cs.: Kurucz (kapus), Vass 8, Valaczkai 1. Á Marcali legjobb dobói: Utasi 10, Németh 7. Az edzőtáborozás végére a korábbi sérültek, Kulcsár és a román Roxana mellé feliratkozott Valyuch és Szabó is, így a kevés cserével kiálló Békéscsaba nem tudott visszavágni a keddi vereségért. Ezért aztán a hazaiak egygólos győzelme megérdemelt. A csabaiak a mérkőzés után elindultak haza és hétfőtől napi két edzéssel folytatják a felkészülést Békéscsabán. Elérhető szeretne lenni? Most megéri vonalat venni! És ráér részletekben fizetni! A Hungarotel 1999-ben igazi n\ári meglepetéssel kedveskedik Önnek! Ha most csatlakozik előfizetőinkhez, elég csak kamatmentes részletekben fizetnie! Akciónk ideje alatt, 1999. június 1.-1999. augusztus 31-e között magan-elotizetonk bruttó 1 2.500 Ft belepesi díjelőleg, es bekapcsoláskor 5.000 Ft, valamint további 10 hónapon keresztül havi 2.000 Ft befizetése mellett juthat saját telefonvonalhoz. Igenvét postai liton, személyesen ügyfélszolgálati irodaink egyikében, vagv telefonon a 184-es számon is bejelentheti. Üzleti távbeszélő-állomás igénylésénél más feltételek érvényesek, kérjük, érdeklődjenek az ingyenesen hívható 184-es telefonszámon. Az igényeket csak a meglévő kapacitás erejéig tudjuk elfogadni, ezért minden kedves igénylőnk esetében külön megvizsgáljuk a bekapcsolás lehetőségét, külterületi igénynél a külterületi vonalszakasz építési költségének 50%-a az ügyfelet terheli Ügyfélszolgálati irodaink: BÉKÉSCSABA. Szent István tér 1 OROSHÁZA. Thököly u. 4 t. Postacím: 5601 Békéscsaba, Pf. 80.