Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-13 / 188. szám
o 1999. augusztus 13., péntek 1 FVFORDTU Ó 1 CpÜTU / / *“* I Egy hősies nemzet temetkezési vonatának nyomában Kopjafát állítottunk a Malom-csatornánál a világosi fegyverletétel százötvenedik évfordulóján Félig lerombolt kártyavár vékony lapjai árválkodnak rendezetlenül a világosi hegy csúcsán. Hajdanán komor erődítményként figyelmeztethette az idegent, bár a százötven évvel ezelőtti fegyverletételről készült korabeli rajz sem ábrázolja különbül, mint megsebzett falakkal meredező várat Emlékezetünkbe véssük, mint ahogy visszahozzuk feledésbe merült történelmi alakjainkat Kossuthot, Görgeit, az orosz tábornokokat, Rüdigert, Frolovot, Paskievicset, a szabadságharc csillagait, Damjanichot és vértanútársait, Bem tábornokot, s azt a nagyszerű csapatot, melyben magyarok, románok, szlovákok, németek áldozták vérüket a magyar szabadság- harcért Autónk csomagtartójában szépen faragott kopjafa, nemzeti színű szalaggal ékesített koszorú. Emléket állítani jöttünk lapunk, a Békés Megyei Hírlap nevében azon a pusztaságon, amely a végzet jelképévé vált az 1849. augusztus 13-ai fegyverletétel után. Először a híres Bohus-kastélyt keressük Világoson. Társaságunkban Hankó József szabad- kígyósi helytörténész, megemlékező utunk szellemi atyja és Szelekovszky László, kopjafánk megalkotója (hivatása szerint a Békés megyei önkormányzat természetvédelmi felügyelője). Egy másik autóval előttünk halad az aradi magyar nyelvű napilap, a Nyugati Jelen szerkesztője, Puskel Péter, tőle kapunk segítséget a tájékozódásban, s a történelmi események pontosításában. Kollégánk szintén tollal és fényképezőgéppel jött, újságcikket készül írni lapjában a százötvenedik évfordulóra. Libahadat hessegetünk lábaink elől, miközben felfelé kaptatunk. Valamikor domb tetejére emelték a kastélyt — a mi fogalmaink szerint vidéki kúriát —, ezzel is jelezvén, itt magasodik a környék szellemi központja. Egy név, s egy tárgyi emlék fűződik a helyhez. Bohusné Szőgyényi Antónia egykoron meghatározó események mozgatója volt, méltán emelt róla nagyszerű emléket az utókor. Keressük a híres kerek asztalt, mely mellett Frolov orosz vezérőrnagy és Görgei szóban megállapodtak a fegyverletétel helyszínéről. (Nevét Görgei egy 1849-es bizonyítvány aláírásakor i-vel jegyezte, ezért szerepel cikkünkben ez a változat.) Puskel Péter a helyi gondnokot a zárt ajtók kinyitására kéri. A kastélyt kívül-belül festik, az áramot kikapcsolták. A félhomályban botorkálunk előre, mígnem az utolsó terembe érkezünk. A sarokban ott áll az asztal, közepén alpakkából készült lapocska, rajta felirattal: „Világos, 1849. augusztus 13.” Odakint megkeressük Szőgyényi Antónia szobrát. Puskel Péter és Hankó József az erős akaratú asszonyról beszél. Itt az idő tehát, hogy felidézzük a világosi eseményeket, a fegyverletétel helyszínéig úgyis gurulunk még néhány kilométert. Utazzunk hát visszafelé a történelemben! (Az alábbi, hitelt érdemlő válogatást Hankó József bocsátotta lapunk rendelkezésére gyűjteményéből.) Kossuth menekült Görgei Artúr 1849. augusztus 9- én érkezett Aradra, s éjfélig Kossuth szobájában tárgyaltak. Éjfél után Görgei visszatért az óaradi szállásra. A temesvári vesztésről gróf Guyon tábornok írt jelentést Kossuthnak, amit néhány órával később Kossuth elküldött Gör- geinek. Elolvasva a jelentést, Görgei elhatározta, hogy a parancsnoksága alatt álló seregekkel leteszi a fegyvert. Segédtisztjével Kossuth-hoz sietett az aradi várba, s ott négyszemközt tárgyaltak a lakószobában. Görgei azzal a szándékkal ment Kosshuth-hoz, hogy utasítást kéijen. Közölte, a fegyvert leteszi, nincs értelme a további vérontásnak. Kossuth erre azt válaszolta: Főbelövöm magam, ha ön leteszi a fegyvert”. Meg sem kísérelte Görgeit rábeszélni arra, hogy elálljon a szándékától. Délelőtt Görgei felszólította Kossuthot, hogy mondjon le, majd felkereste Csány közlekedési minisztert azzal, hogy beszéljen Kossuth-tal, s mondjon le valamennyi miniszter. Csány minden bizonnyal megtette ezt, mert augusztus 11-én délután már Görgei kezében volt a leköszönő nyilatkozat Kossuth és a miniszterek többségének sajátkezű aláírásával. A legfőbb hatalom átruházása egyértelmű volt az okiratban, de az ideiglenes kormány helyét Görgei e nap esti óráiban foglalhatta el. Görgei arra kérte Kossuthot, hogy ne végezzen magával, de időben meneküljön. Kossuth valószínűleg megfogadta a tanácsot, mert délben üvegezett hintójába ült, és eltávozott. Kossuth tehát Görgei tábornokra bízta a legfelsőbb polgári és katonai kormányzati hatalmat, és felhatalmazta, hogy tárgyaljon az oroszokkal, Kossuth kormányzó ezen a napon utolsó kiáltványát küldte a nemzethez, amit így fejezett be: ,Az igazság és kegyelem Istene legyen a nemzettel”. Kossuth a Radna-Lugos- Orsova útvonalon a török határ felé tartott (kíséretével augusztus 17-én hagyta el Magyarországot). Arad tele volt menekültekkel, a Hankó József újkígyósi helytörténész (balról) és Szelekovszky László fafaragó helyezte el a koszorút lapunk kopjafáján Sokan eltörték fegyvereiket, mások csókkal búcsúztak tőlük és a zászlóktól. (A világosi fegyverletétel, egykori rajz után) miniszterek, a képviselők, a polgárok tovább akartak indulni, de senki sem tudta, merre menjen. Isten velünk! Görgei is kiáltványt intézett a nemzethez. A súlyos helyzetben a várható következményekkel számolva: polgárok! Isten velünk!"-kel fejezte be a kiáltványt. Görgei levelet út a ül. orosz hadtest parancsnokának, gróf Rüdiger lovassági tábornoknak a főhadiszállásra. Közölte, hogy kész feltétel nélkül letenni a fegyvert az orosz csapatok előtt, de volt egy kérése: a fegyverletétel szomorú actusát akként tenni lehetővé, hogy ez egyedül az orosz czár ő fölsége hadai előtt mehessen végbe.” Abban az esetben, ha ezt a kérését visszautasítják, az osztrákok hadserege ellen fordul, szétveri azokat, és mégis az oroszoknak adja meg magát. Megadta hadseregének haladási menetrendjét augusztus 12— 13—14-ére (Világos-Borosjenő- Bél). Levelét a 82 fős legnagyobb rangú haditanács — vagy inkább rendkívüli tiszti összejövetel — helyeselte (ketten szavaztak ellene). Belátták a tisztek is, hogy reménytelen helyzetbe jutott a honvédsereg. Fogytán volt a lőszer. Nyugatról Haynau 72 ezer fős, Keletről Paskievics 60 ezer fős hadserege zárta össze őket. Aradról megkezdődött a hadseregek elvonulása Világos felé. A letábo- rozás során Világost az országút mindkét oldalán félkörben vették körül a csapatok, s itt maradtak augusztus 13-án délelőttig. A várromok alatti település, Világos központjában kis dombon állt Bohus János földszintes kastélya. Ez a hely lett a magyar főhadiszállás. Könnybe lábadt szemek Augusztus 12-én délelőtt az osztrák császári csapatok megszállták Aradot. A vár parancsnoka a magyar szabadságharc legnagyobb hőse, az égő hazaszeretető Damjanich tábornok volt. Damjanich az aradi vár haditanácsával úgy döntött, hogy a várat az osztrákoknak nem adja át, de az oroszoknak igen. „Egy kozáknak átadom a várat — szólt —, de az osztrákok ellen halálomig védem.” Arad vára augusztus 17- én délután feltétel nélkül megadta magát Buturlin orosz vezérőrnagynak. Közben Világoson Görgei utasítására kifizették a hátralékos zsold egy részét. Frolov tábornok a világosi főhadiszálláson közölte Görgeivel, hogy Rüdiger a fegyverletételt elfogadja, de feltétel nélkül. Megígérte, hogy osztrák katona nem lesz jelen az eseménynél. Frolov és Görgei tárgyalásáról nem készítettek megállapodást, így ennek nincs okmánya. A fokozódó orosz-magyar jövés-menés teljes bizonytalanságot okozott a magyar táborban. Emiatt délután a magyar sereg táborában lázongás kezdődött, mert látták, hogy semmi nem történik az oroszok előrenyomulásának megakadályozására. Az árulási gyanú eloszlatására Görgei 40 tagú táborkarával megjelent az alacsony földiekén, hol annyi férfikönny csillant meg annyi férfiszemben, mint Világoson. S mindazon sok fájdalmas élményeim és tapasztalataim daczára, miket megértem, soha mélyebb fájdalmat nem éreztem annál, mikor köny- nyes szemekkel és forró áldást rebegő szavakkal ezt a hosszú temetési vonatot kísértük, amedA Bohus-kastélyban egy szélső teremben találtuk meg az asztalt, mely mellett Frolov orosz vezérőrnagy és Görgei szóban megállapodtak a fegyverletétel helyszínéről 1849 augusztusában. (Felvételünkön Puskel Péter, az aradi Nyugati Jelen szerkesztője) fotó: lehoczky Péter rangú katonák körében, és közölte, hogy másnap feltétel nélkül leteszik a fegyvert. Szavai hallatán sok tisztnek, katonának könnybe lábadt a szeme. Lehajtott fejjel ki hangosan, ki halkan sírt. Riadtan ébredt Augusztus 13-ának nyugtalan éjszakáján a világosi főhadiszálláson Rüdiger segédtisztje kereste fel Görgeit, hogy a fegyverletétel helyszínében kölcsönösen megállapodjanak. A megbeszélés a következőkkel zárult: a magyar hadsereg fegyvereinek önkéntes lerakása Szőlős helység közelében lesz, ott, ahol a Kisjenőről Zarándon át, illetve a Világosról Pankotán, a Borosjenőre vivő két út egyesül, mégpedig a Szőlős déli széle és a világosi utat átmetsző Malom-csatorna között elterülő síkon. Ezt a területet augusztus 13-án kora reggel Rüdiger hadteste Kisjenő felől közeledve kelet, észak és nyugat felől elkeríti. Csapatai egy részével a Csigér-patak vonalát Moroda és Szőlős közt megszállja, derékhadával pedig Zaránd és Szőlős között vonul fel, arccal keletre. Az orosz hadtest lovashadoszlopa — mely Arad és világos közt áll — kíséri a magyar hadtestet. Ez a lovashadoszlop szállja meg a Malom-csatornát is, amikor az utolsó magyar csapat átvonul rajta. A csapatok délelőtt 10 óra tájban hagyták el utolsó táborhelyüket. Szőgyényi Antónia így írt naplójában: "El lehet mondani, hogy kevés hely van e ■dig szemmel elérhettük... Egy hősies nemzet temetkezési vonatát..." Görgei megnémult Pankota mezőváros után Barjatyinszki orosz főhadnagy várta Görgeit. Rüdiger nevében felszólította, jelentse ki még egyszer és utoljára, hogy csakugyan komoly szándéka letenni a fegyvert a megállapított helyen. Az igenlő válasz után a főhadnagy a magyar sereg élén haladó Görgeivel és kíséretével tartott a Malom-csatorna hídjáig. Itt elvált Görgeitől, előrevágtatott, és megvitte a választ Rüdigerhez. A főhadnagy háromnegyed óra múlva tért vissza a Malom-csatornához, és közölte: Rüdiger és kísérete váija Görgeit. Délután egy óra volt. Eljött a döntő pillanat. Görgei előrelovagolt kíséretétől, tisztelgett Rüdiger előtt, kihúzta kardját és jelenteni akart, de nem jött ki hang a torkán. Rüdiger kezet nyújtott a magyar hadvezér felé. Görgei csak ekkor tudott megszólalni. Átnyújtotta hat pontból álló kívánságukat és a polgári személyek névjegyzékét. A haditisztesség jeléül Rüdiger megengedte, hogy a tisztek megtarthassák kardjukat. A két parancsnok találkozása rövid, néhány perces volt. Rüdiger visz- szatért csapataihoz. Közben a magyar sereg folyamatosan vonult a József nádor Malom-csatorna és a Csigér- patak közti, körülbelül 5x5 kilométeres területre, a fegyverletétel színhelyére. (A fegyverletétel óta megszámlálhatatlan leírásban szerepel a „világosi fegyverletétel” meghatározás. A szomorú esemény azonban nem ott történt — Világoson csak szóban állapodtak meg —, hanem Csigér- szőlősön. Ez a hely akkor is önálló község volt.) A területet végül az orosz tüzérség, lovasság és gyalogság végtelen tömör oszloppal fogta közre. Délután négy órakor Görgei hírnököt küldött az orosz vezérhez: kész a felvonulásuk. Rüdiger nagy kísérettel, törzstisztjeivel jelent meg a magyar csapatok előtt. Általános tisztelgés után Görgei a magyar sereg felé fordult, és parancsot adott a fegyverletételre. Ezután felhangzott a vezényszó: .fegyvert gúlába!” Sokan eltörték fegyvereiket, mások csókkal búcsúztak tőlük és a zászlóktól, mint az édes testvértől. A huszárok is zokogva búcsúztak hű társuktól, a lovaktól. Voltak, akiket egészen megtört a szörnyű csapás, és golyót eresztettek fájó szívükbe. A később Aradon kivégzettek közül itt tette le a fegyvert Aulich Lajos, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leitungen Károly, Nagy-Sándor József, Pöltemberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác tábornok. Itt tette le a fegyvert Lenkey János tábornok, aki szintén Aradon halt meg, és ideszámoljuk Görgei Artúr tábornok kapitulálását is. A magyar csapat tisztikarából 1426 fő- és törzstiszt tette le a fegyvert, a legénységből 23 ezer 163 gyalogos, 4830 lovas és 2551 tüzér. Megtörtént a feltétel nélküli fegyverletétel. (Augusztus 19— 25, között Karánsebesen, Boros- jenőn, Hátszegen és Zsibón még körülbelül 20 ezren tették le a fegyvert.) így már csak a várak, Arad, Déva, Munkács, Péter- várad, Komárom meghódítása maradt hátra. Végül Paskievics eképp értesítette a császárt: „Magyarország felséged lába előtt fekszik". * 1999. július 23-a. Alig találjuk meg a Malom-csatorna hídját. Benőtte a zöld, hatalmas gaz takarja el a szemünk elől. Oldalról a négylyukú hídból csak háromlyukút látunk, a többit eltakarják a lombok. Mellette modernebb építményt emeltek, azon haladunk át, s megpillantjuk a végtelen síkságot, melyen százötven éve térdre borult nemzetünk. Elhelyezzük kopjafánkat, ráerősítjük a koszorút, a szalagot levesszük róla. Puskel Péter magával viszi, a Jelen szerkesztőségében őrzik meg. Rápillantunk a kopjafára, s a belevésett szöveget hangosan olvasva búcsúzunk a helytől: „Az 1849. augusztus 13-ai világosi fegyverletétel emlékére — Tisztelgés a magyar, román, szlovák és német honvédek előtt — Magyar- országról, Békés megyéből, a Békés Megyei Hírlaptól. * Néhány nappal ezelőtt szomorú híreket kaptunk Romániából. Hivatalos körökben nagy felháborodást keltett kopjafánk elhelyezése, s az Arad megyei prefektúrán is ellenségesen fogadták kezdeményezésünket. Felelősségre vonták a Nyugati Jelent is azért, mert nem akadályozták meg a kopjafa letételét. Az ok: az emlék elhelyezésére nem kértünk engedélyt. A kopjafa kedden már nem volt meg a Malomcsatorna melletti pusztában. Úgy gondoljuk, hogy ezen a kegyeletteljes évfordulón az ellenséges hangulat helyett jobb lett volna, ha ki-ki kopjafánk mellé helyezi a maga emlékoszlopát a ’48-as honvédek tiszteletére. László Erzsébet
