Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-27 / 173. szám
o 1999. július 27., kedd KULTÚRA ágúi — Mindig a törzsgárda tagja Csuta György (balról a második) és Várkonyi János (középen) Békés után művésztelep Spanyol- és Olaszországban is Csuta hagyományt teremtett Csuta György festőművésznek meglehetősen mozgalmas az idei nyara. Mezőhegyes után, ahol Szereday Ilonával és Várkonyi Jánossal közös kiállítását láthattuk, Nagykanizsán, majd a spanyolországi Rianóban alkotótáborban vett részt. Hamarosan nyílik a VII. Nemzetközi Művésztelep Békésen, utána pedig Olaszországba, a következő képzőművészeti táborba utazik. A kanizsai rendezvénnyel egy időben a balatonboglári Kék és Vörös Kápolnában is szerepeltek képei 18 békési művésztelepi alkotó társaságában. Nagykanizsától körülbelül hat kilométerre fekszik a Kendli- major, melynek egyik tanyáján született Páli László, aki ma bútorgyáros, vállalkozó és művészetpártoló. A birtokot visszavásárolta és a kéthektáros területen ideális körülményeket teremtett ahhoz, hogy ott 25 művész jól érezze magát és az alkotáshoz ihletet meríthessen. A művésztáborok törzsgárdája immár hat éve járt együtt az ausztriai kis faluba, Trofaiachba, ahol azonban leégett az otthont adó kis alpesi faház. Ludvig Zoltán kanizsai festőművész gondoskodott arról, hogy a hagyomány ne szakadjon meg, és Páli Lászlóban emberére talált. — Zolival együtt kezdtük, és jó érzéssel tölt el, hogy amit én szervezek Kelet-Magyarorszá- gon, azt a barátom, kollégám folytatja a nyugati részen. Korábban Ausztriában 12—13-an tudtunk összejönni, most viszont 25-en voltunk kényelmes, gyönyörű helyen — mondja Csuta György. — Úgy igyekszünk meghívni a művészeket, hogy a magyar törzsgárda mindig ugyanaz, a külföldiek mások. A nagykanizsai együttlét során született festményeket, szobrokat, kerámiákat a zalakarosi Men Dan Hotelban rendezett táborzáró kiállításon láthatta a közönség. Amikor Csuta György dr. Balázs István ügyvéddel kitalálta és megalapította a Békés Művészetéért Alapítványt és a Békési Kíűpártoló Kört, az volt a céljuk, hogy a tagdíjakból és az alapítványi támogatásból eltartsák a művésztelepeket. Ez nyolc évvel ezelőtt történt, és akkor ilyen kezdeményezés mifelénk még nem létezett. Ma viszont méltán büszke Csuta arra, hogy azóta Ludvig Zoltán itthon, Paco Arisa pedig Spanyol- országban követi példáját: mindketten Békésen tanultak, kértek és kémek ma is tanácsot, az itt kipróbált, bevált módszert követik. A nyolcnapos rianói táborba francia, osztrák, olasz és természetesen spanyol alkotók mellé a vendéglátó Békésről várta a meghívandó 10-12 magyar művész nevét. — Az Atlanti-óceántól körülbelül 40 kilométerre, 1500 méter magasan fekvő középkori kis falu, Riano nem tartozik a turisták által látogatott paradicsomok közé. Ott fönn, a hegyek között este és reggel alig van 10, napközben legfeljebb 20—24 fok — idézte fel friss tapasztalatait Csuta György. — Este csak fél 11 után kezd sötétedni, és reggel 10 előtt semmi élet; a békesség, a nyugalom és a forró spanyol vendégszeretet viszont ideális légkört teremt az alkotáshoz. A sorozat hamarosan — a VII. Nemzetközi Művésztelep, az „úttörő” és ötletadó békési műhely után — Olaszországban folytatódik. Egyhetes művészeti karnevált rendeznek Occhieppe Inferiore-ben, „Ugorj, tanulj, énekelj és fuss!” tematikával, és természetesen ott is a Csuta-módszer alapján. Niedzielsky Katalin Középkori hangulat a spanyolországi Rianóban Az Omega visszatér Öt év elteltével ismét a közönség elé lép az idén 37 éves Omega együttes szeptember 4-ei, népstadionbeli koncertjén. A koncerten a színpad mögött és fölött nagy méretű, a színpad két oldalán pedig egy-egy kisebb kivetítő segít a különböző hangszórók és reflektorok mellett abban, hogy az első sortól az utolsóig egyforma színvonalon hallhassák és láthassák a nézők az előadást. A nagyméretű képernyőkön a koncertkép kiegészítéseként különféle filmes asszociációkat játszanak majd be, s így a zene, kiegészülve a képpel, még jobban érzékelteti az együttes „korszakait”. A koncerten az Omega együt-. tes játékát a Héja Domonkos karnagy vezette Danubius szimfonikus zenekar közreműködése színesíti. A több, mint négyórás rockkoncerten előzenekarként három, fiatalokból álló együttes is szerepel, melyeket a tavalyi Omega tehetségkutató versenyen válogattak ki. A koncerten eredeti felállásban, Vikidál Gyulával fellép a P. Mobil zenekar is. Az 1962-ben alakult Omega újabb előadásának repertoárja még nem állt össze, amit Benkő László azzal indokolt, hogy nagyon nehéz 37 év terméséből kiválogatni a legkedvesebbeket, az azonban már most valószínű, hogy a koncerten elhangzanak az Időrabló, a Csillagok útján, a Gamma Polisz, a Trombitás Frédi, és a IV., V. album legendás felvételei. (fm) Esőűző Csárdáskirálynő A Békés megyei Jókai Színház áprilisi bemutatója után a szombat esti gyulai premieren a tószínpadon láthattuk Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét. A Művész Ház Kft. társulata ez alkalommal is a csabai színház művészeivel közösen lépett a nagyérdemű elé. A kezdési időpontban a barométer igencsak esőre állt, úgy tűnt, Álom, álom édes álom marad a darab megtartása. A nézők fejük fölé tartott esernyőkkel, rosszat sejtve nézegettek az ég felé. Meg is lepődtek, amikor a színészek a szakadó esőben elkezdték a darabot. A publikum aggódó tekintete követte a vizes színpadon lépkedő tánckar tagjainak mozdulatait. De jól tudjuk, A lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok, ezért ők a csúszós parketten is mosolyogva pörög- tek-forogtak, mit sem törődve az időjárással. Amikor felcsendültek a híres dallamok, a közönség hirtelen Túl az Óperencián érezhette magát, a gyulai színpadról az operettek csillogóan édes világába repülhetett, mígnem egyszer csak észrevette: még az eső is elállt. A Hídvégi Miklós által rendezett darab slágerlistára hasonlított leginkább: a mindenki számára ismert dalok egymás utáni felfűzése háttérbe szorította a történet cselekményét, a színészi játékot. Az tény, hogy az operett legfőbb értéke a zene, de azért időnként a szövegkörnyezet sem lenne mellékes, hogy a néző árnyaltabb képet kaphasson. Szóka Júlia (Szilvia) és DáOszvald Marika (Stázi) és Csere László (Báni) kapta a közönségtől a legnagyobb tapsot „VJ, niel Gábor (Edvin) kettőséből elsősorban az iskolázott, szép hang emelhető ki. A publikumtól a legnagyobb tapsot mégis Oszvald Marika (Stázi) — aki a tőle megszokott tomászi képességeit is felvillantotta — és Csere László (Bóni) kapta hálául, mert alakításaikkal nekik sikerült leginkább a nézőkkel elfeledtetni a komisz világ, a rongyos élet gondjait-bajait. Ezt tette Vajda Károly is Miska Szerepében. A kicsiny tószínpadi környezet korlátozta Langmár András díszlettervező munkáját, aki visszafogott, de elegáns hátteret teremtett az előadáshoz. Összességében egy történetében és külsőségeiben is leegyszerűsített Csárdáskirálynőt láthatott a közönség a Gyulai Várszínház idei programjában. Váradi Krisztina • • „Örök utasok vagyunk...” „...utazás a múltba / vonaton a jövőbe / (örök utasok vagyunk)...” - írja Surman László békési költő „S az ember megfordult” című versében, mely a fiatal alkotó második, Átutazás címmel megjelent kötetében található. A költő első kötete tavaly „Sóhajok” címmel jelent meg a mostanihoz hasonlóan, ugyancsak a Tevan Kiadó gondozásában. Surman László jelenleg személy-, és vagyonőrként dolgozik. Üj kötetéről, terveiről beszélgettünk vele. — Példaképek? — Lakatos Menyhért író, költő. Személyesen is jól ismerem, az első kötetem ő nézte át. Bari Károly, akit nagyon szeretek. Tizenhét évesen jelent meg az első kötete. Radnóti Miklós.-—Az első versek? — Dalszövegekkel kezdődött. 1995-ben Békésen Labanczné Milák Brigitta naiv festőművésszel „Elfelejtett tüzek” néven létrehoztunk egy művészeti csoportot. Itt írtam először roma folklór zenéhez szövegeket. A dalszövegekből azután majdhogynem maguktól jöttek a versek. Megtetszett. Most már az írás fizikai kényszer. Az elsőket persze nem nagyon mutogattam senkinek. Az egyik versem, melyet édesapám elhunyt barátjának emlékére írSurman László, a költő tam, megjelent a Lungo Drom (Hosszú út) című folyóiratban. Ott olvasta Hevesi József, a megyei önkormányzat nemzeti és etnikai kisebbségi bizottságának titkára, aki biztatott és segített abban, hogy megjelenjen az első kötetem. Á kiadásra egyébként két évig gyűjtöttem, és ezalatt az idő alatt sokszor megfordult a fejemben, hogy befejezem az egészet. A kötet 1998. július 8-án, a születésnapomon került volna kiadásra. Aznap hunyt el egy tragikus balesetben az édesapám. A készülő kötet nyomtatását leállítattam. Édesapám emlékére egy verset írtam, ami a kötet első darabja lett. — Miről szól a második kötet, az Átutazás? — Míg az első kötetem a fájdalom, a halál kérdéseit feszegeti, s azt, hogy ennyi ember között mégis egyedül vagyunk, és magányszigeteket építünk, addig az Átutazás hangulata már vidámabb. Ebben a kötetben inkább a túlélés lehetőségeit kutatom. — Tervek? — Az Átutazás hivatalos bemutatója szeptemberben lesz Békésen. Nagyon sok helyre meghívnak író-olvasó találkozókra. Az írásban egyébként anyagi haszon nincs. Inkább az motivál, hogy kiírhatom azt, ami bennem van. Tervezem egy békési antológia összeállítását, más fiatal költőkkel együtt. Alakult egy művészeti csoport „Múltunk a jövő” néven, melyen belül az irodalmi kört gondozom. S közben persze készítem a harmadik kötetemet. — Felolvasnál néhány sort az Átváltozások egyik verséből... — Talán „S az ember megfordult” címűt választom, „...mikroszkóp alatt / a szívdobogás / kettétört ritmusú / halk kacagás / s az ember megfordult / lehajtott fejjel / csak akkor élt! / anyatejjel”. K. A.
