Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-20 / 167. szám

1999. július 20., kedd VILÁGTÜKÖR Megtalálták ifjabb John F. Kennedy eltűnt sportrepülőgé­pét - jelentették amerikai tévé­állomások. A híradók szerint a szerencsétlenül járt légi jármű a tengerfenéken hever Martha’s Vineyard massachussetsi üdülő­sziget közelében. II. János Pál pápa gyászmisét mondott ifjabb Kennedyért, „egy nagy katoli­kus dinasztia sarjáért”. Megkezdték a Progressz M-42-es teherűrhajón a Mir űr­hajósai hétfőn az előző este ér­kezett 2,5 tonnányi szállítmány kirakodását. A két orosz és egy francia űrhajós tudományos munkájához és mindennapjai­hoz szükséges utánpótláson kí- vül tartalék üzemanyag érkezett a Progresszel. A rakomány leg­fontosabb részét azonban azok a berendezések képezik, ame­lyek lehetővé teszik, hogy au­gusztus végétől pilóta nélkül is irányítható legyen az űrállomás. Szabadlábra helyezték a kerü­leti bíró döntése alapján hétfőn Ivan Lexát, aki a Meciar-kor- mány volt titkosszolgálati igaz­gatója, parlamenti képviselő. Azzal vádolják, hogy szerepe volt Michal Kovác volt államfő fiának erőszakos elhurcolásá­ban és egyéb bűncselekmények­ben, ezért a szlovák hatóságok néhány hónap óta vizsgálati fog­ságban tartották. A Szíria és Izrael közötti te­rületi megegyezést több más fontos probléma megoldásának kell megelőznie - mondta Ehud Barak. Az Egyesült Álla­mokban tartózkodó izraeli mi­niszterelnök kifejtette: mielőtt szóba kerülne a Golánról való izraeli visszavonulás ügye, ren­dezni kell minden más vitás kérdést, így Libanon problémá­ját, a határok megnyitásának témáját, a nagykövetségek kér­dését, a biztonsági ügyeket, a gazdasági együttműködés ele­meit. Kémkedett az Egyesült Álla­mok számára Emil Constan- tinescu román államfő a nyolc­vanas években, amikor még geo­lógus volt, s feltehetőleg máig sem szakadtak meg kapcsolatai az amerikai hírszerzéssel - állí­totta a Cotidianul című napilap hétfői számában megjelent in­terjújában a román kommunista rendszer hírhedt állambiztonsá­gi szervezete, a Securitate egyik volt tisztje, Andrei Zeno. Ismét emelkedett a Kőolajex­portáló Országok Szervezete (OPEC) által termelt nyersolaj ára az elmúlt héten. Egy hordó OPEC-olaj 18,18 dollárba került a múlt héten, az egy héttel ko­rábbi 17,64 dollár helyett. Az OPEC-államok olajtermelése júniusban - májushoz képest - átlagosan napi 316 ezer hordó­val napi 25,757 millió hordóra csökkent. Az Európai Unió soros elnökénél Orbán Viktor Helsinkiben folytatott tárgyalásokat Megállapodtunk arról, hogy az év második felében a közösségi joganyag 8 áj fejezetét tudjuk megnyitni az EU-val zajló csatlako­zási tárgyalásokon, ami a magyar diplomácia nagy sikere - mond­ta hétfőn Helsinkiben Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar kormányfő az Euró­pai Unió soros elnöki tisztét betöltő Finnország miniszter- elnökével, Paavo Lipponennel tárgyalt Helsinkiben. Ä megbe­szélések során Orbán Viktor hangsúlyozta: a decemberi EU-csúcsértekezleten hasznos lenne, ha a közösség megne­vezne egy céldátumot a jelölt országok csatlakozására, ám nem ez a legfontosabb. Sokkal lényegesebb kérdés, hogy a tár­gyalások menete zökkenőmen­tes maradjon. így ugyanis to­vábbra is megvan az esély arra, hogy 2000 második felének vé­géig bezárulhatnak a csatlako­zási tárgyalások Magyarország és az Európai Unió között - szögezte le Orbán Viktor. A magyar politikus elmond­ta: az Európai Unió még nem döntött arról, hogy az egyes or­szágok hogyan kapcsolódhat­nak majd be a délkelet-európai újjáépítési folyamatba. „Remé­lem, hogy az unió döntése, amely a hó végi szarajevói sta­bilitási konferencián várható, kedvező lesz Magyarország számára” - közölte a magyar kormányfő. Orbán Viktor sze­rint jó esély van arra, hogy á délkelet-európai újjáépítés ne­hézségei, a pénzügyi problé­mák nem lesznek hatással a bővítési folyamatra. „Magyarországnak fontos szerepet kell játszania a balká­ni helyzet stabilizálásában, ezt gazdasági teljesítménye, a tér­ségben betöltött szerepe egy­aránt indokolja” - szögezte le Paavo Lipponen finn kor­mányfő. A Vajdaság kapcsán Orbán Viktor kiemelte: a ma­gyar diplomácia támogatja a tartományban élő magyarok autonómiakoncepcióját. Orbán Viktor délután a Turku melletti Naantaliba, a finn köztársasági elnök nyári rezidenciájára utazott, hogy ta­lálkozzon Marttí Ahtisaari köz- társasági elnökkel, aki az Euró­pai Unió megbízottjaként ko­moly szerepet játszott a koszo­vói háború befejezésében. Csak a bővítés teremtheti meg a térség stabilitását Gondok az új EU-székház körül A Balkán és Európa keleti felének stabilitása csak akkor valósulhat meg teljes egészében, ha a térség államai csatlakoznak az Európai Unióhoz - vélekedett hétfőn Brüsszelben Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítéssel foglalkozó ú) felelőse. Verheugen még német külügyi államminiszterként azon a ta­lálkozón szólalt fel, amelyen az Európai Unió külügyminiszte­rei megvitatták a három hete elkezdődött és decemberig tar­tó soros finn EU-elnökség programját. A tervezet a Ko­szovó utáni korszak uniós kül- kapcsolatainak rendező elvére épül, erről volt szó a hétfői mi­niszteri felszólalásokban is. Verheugen, aki Romano Prodi szeptembertől hivatalba lépő Európai Bizottságában a bővítési főbiztos posztját tölti majd be, egyebek között han­goztatta, hogy az uniónak foly­ton bizonyítania kell: komo­lyan gondolta, amikor a bőví­tés elindításakor azt ígérte minden tagjelöltnek, hogy az unió ajtaja mindenki előtt nyit­va marad. Tarja Hahnen finn külügy­miniszter, az ülés elnöke beje­lentette, hogy a rövid és hosz- szú távú balkáni teendők meg­vitatására több munkacsopor­tot állítanak fel. A miniszter asszony szerint a nemzetközi közösség - és benne az újjáépí­tésben vezető szerepet ígérő EU - akkor őrizheti meg hite­lét, ha összefog, és tettekkel is bizonyítja segítőkészségét. X Egy nappal a nemrég megvá­lasztott képviselők Európai Parlamentjének alakuló ülése előtt a Strasbourg-ban számuk­ra újonnan felépített palota még kopácsolástól volt han­gos, a befejező munkálatok jó része még hátra van. A 626 képviselőnek igen sok kisebb-nagyobb kényelmetlen­séggel kell majd megküzdenie, hisz a bútorok most érkeznek, a többezernyi telefonvonal be­kötését csak hétfőn kezdték el, a technikai és infrastrukturális berendezéseknek csupán egy része működik, és az épület­ben nem használhatók a mobiltelefonok. Jósé Maria Gll-Robles, az Európai Parla­ment leköszönő elnöke a na­pokban viszont elismerte, hogy „az épület tervezésekor nem vették figyelembe a későb­bi használók igényeit”. Az egyébként rendkívül ele­gáns, füstszlnü üveggel borí­tott beton- és acélpalota Strasbourg-ban az Európa Ta­nács és az ET Emberjogi Bíró­sága épületének szomszédságá­ban emelkedik. Négy év alatt készült el az összesen 185 ezer négyzetméternyi, több hatal­mas üléstermet és kétezernyi irodát tartalmazó épület, Impozáns épület - megnyitó előtt, félkészen fotö: feb/reuters Illegális szerb katonák Koszovóban A rendezés esélyei A jugoszláv hadseregnek vannak olyan katonái, akik még mindig Koszovóban tartózkodnak illega­litásban - mondta az AFP fran­cia hírügynökségnek egy, a had­sereghez közelálló forrás. A tájékoztatás szerint a szerb erők június közepén történt visszavonulása után a Kosovska Mitrovicában állomásozó 125. gépesített dandár több katonája Koszovóban maradt. Olyan tisz­tekről van szó, akik saját házzal rendelkeznek ebben a tarto­mányban, vagy akik kifejezetten a jugoszláv főparancsnokság en­gedélyével tartózkodnak ott. Mindegyikük illegalitásban van - tette hozzá a meg nem neve­zett forrás. Az illegálisan Ko­szovóban maradt katonákról szóló értesülés kevéssel azután látott napvilágot, hogy a KFOR katonái a hétvégén bejelentet­ték: a belgrádi rendszer kém­szolgálatának hat tagját leplez­ték le és utasították ki a tarto­mányból. Karl Blldt, Koß Annan ENSZ- főtitkár koszovói különmegbi- zottja és a nemzetközi közösség egykori boszniai főmegbízottja aláhúzta: az ENSZ kész huma­nitárius segélyt nyújtani a ko­szovói válság miatt Szerbiába vonult menekülteknek. Remé­nyét fejezte ki, hogy a nemzet­közi közösség a újjáépítéshez is számottevő segítséget nyújthat, ám ez nagymértékben függ a se­gély célba juttatásának lehetősé­geitől. Az egykori svéd kor­mányfő súlyosnak ítélte a jelen­legi koszovói helyzetet. Emlé­keztetett arra, hogy a koszovói átmeneti ENSZ-igazgatás ide­jén lényegében a teljes végrehaj­tó hatalom Bemard Kouchner ENSZ-különmegbízott és az ál­tala vezetett misszió kezében van. Amikor az átmeneti igazga­tás véget ér, a tartomány kész lesz önmaga irányítására, a nemzetközi közösség pedig a térségbeli tartós békét biztosító végső rendezés lehetőségeit fog­ja kutatni. Amennyiben demok­ratikus és működőképes szerb-montenegrói államszö­vetség alakul ki, van esély a ko­szovói válság rendezésére Jugo­szlávia keretein belül - hangoz­tatta a megbízott. Több száz ember tüntetett va­sárnap este Szlobodan Milo­sevics jugoszláv elnök lemondá­sát követelve a dél-szerbiai Leskovacban és a fővárostól nyolcvan kilométerre délnyugat­ra fekvő Valjevóban. Lesko­vacban immár tizennégy napja folyamatosan tartanak az ellen­zéki megmozdulások. „Szlobo­dan Milosevics rendszerének végnapjai Leskovacban kezdőd­tek” - jelentette ki a vasárnap késő esti tüntetésen Zarko Korac, a Szociáldemokrata Unió (SDU) elnöke. Valjevóban a vasárnapi megmozdulással együtt már hét egymást követő napja tart a tiltakozó megmoz­dulások sorozata. A világ és az űr Már csak bolygónkon vannak határok Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Thomas Klestil osztrák államfő nyitotta meg hétfőn Bécsben az ENSZ-nek a világűr békés fel- használásával foglalkozó harma­dik konferenciáiét. A UNISPACE III megnyitóján Kofi Annan elmondta: a világ- szervezet legfőbb feladatát ab­ban látja, hogy a műszaki hala­dás eredményeit az eddiginél jobban kiterjesszék az egész em­beriségre, s ez mindenekelőtt vonatkozik az űrkutatási tech­nológia hozamára. Ehhez Annan szerint meg kell találni a módját, hogy csökkentsék e technológiák költségigényét, s egyben partneri viszonyt kell ki­építeni a nemzetek, az ipari és más szervezetek között. Az ENSZ főtitkára hozzátet­te: a világűr kutatása során az univerzum távlataival szembe­kerülve minden eddiginél job­ban éreznünk kell, mennyire ab­szurd, hogy bolygónkon hatá­rok vannak. Thomas Klestil osztrák ál­lamfő azt hangsúlyozta, hogy az ürtechnológia újabb felelősséget is ró az emberiségre. Ez pedig abbán áll, hogy gondoskodni kell róla: a kutatások eredmé­nyeit az emberek javára fordít­sák, és úgy használják fel, hogy azok hozzájáruljanak az embe­rek társadalmi, gazdasági és kul­turális felemelkedéséhez. Az osztrák államfő felszólította az államokat arra, hogy ebben a tö­rekvésben támogassák az Egye­sült Nemzetek Szervezetét. A konferencia megnyitóján részt vett és felszólalt Man- ninger Jenő, a Magyar Űrkutatá­si Tanács elnöke. Beszédében arról szólt, hogy a tanácskozás a nemzetközi űregyüttműködés szempontjából évtizedekre meg­határozó, ezért hazánk már az előkészületekben aktívan részt vett. Manninger Jenő hangsú­lyozta, hogy Magyarország álta­lános együttműködési megálla­podást kötött az Európai Űr­ügynökséggel, és most folyik ha­sonló megállapodás előkészíté­se a NASA-val. Bár az ENSZ csak október 12-én fogja ünnepelni Már most hatmilliárdan vagyunk Az Egyesült Nemzetek Szervezete ez év október 12-ére tűzte ki a jeles napot: az egész világon akkor emlékezünk meg arról, hogy az emberiség túllépte a hatmilliárdos lélekszámot. Az Egyesült Államok Népszám­lálási Hivatala szerint már túl va­gyunk a hatmilliárdon: hétfő haj­nali 2 óra 34 perckor léptük át a bűvös számot! (Azt azonban, hogy ki a szerencsés hatmilliár­dodik, senki nem tudja, de képte­lenség is meghatározni.) Egy másik rekordot is felje­gyezhetünk: a történelemben először 40 év alatt kétszerező­dött meg az emberiség száma. „Az egész emberi történelem kellett ahhoz, hogy 1804-re elér­jük az egymilliárdot. Mindössze 150 év telt el, és 1960-ban túl­léptük a hárommilliárdot. És most, mindössze 40 évvel ké­sőbb, máris megduplázódtunk” - írja a Los Angeles Times. A szakemberek már régóta fi­gyelmeztetnek a növekedés ve­szélyeire. Talán ennek is kö­szönhető, hogy a világ 191 or­szágából 61-ben (így nálunk is) a születések száma már a népes­ség reprodukciójához szükséges 2,1-es értéket sem éri el, ami az egyes népek-országok szemszö­géből nézve természetesen nem kedvező. Globálisan viszont még nagyobb az ellenkező értel­mű veszély: a 130 (általában) koldusszegény országban a szü­letések száma dinamikusan nö­vekszik, a születésszabályozás, a családtervezés ismeretlen. Az emberiség jövőjének szempontjából két további el­gondolkodtató jelenség: példa nélküli, hogy hamarosan egy- milliárd tinédzser lép a szülőké­pes korba, és ez önmagában is előrevetíti egy eddig sohasem volt populációs robbanás rém­képét. Másfelől a növekvő átla­gos élettartam: 1950-ben a sze­gény országokban ez még csak 40 év volt, azóta 61 évre emelke­dett, a fejlett országokban pedig ma 66-75 év a várható életkor. Ferenczy Europress Most mutasd meg! Vagy ha most nem is, hát ősszel és télen. Az Ungaro divatház párizsi divatbemutatóján látott és az év második, hűvösebb felére megálmodott kosztümök melegíteni fognak - a férfiak körében bizonyosan. fotó: feb/reuters

Next

/
Thumbnails
Contents