Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-16 / 164. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1999. július 16., péntek Belvízre, (b) A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács tegnapi ülésén dön­tött a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú tá­mogatás második beadási határidejére benyújtott pá­lyázatokra megítélt támoga­tásokról is. Ennek értelmé­ben Füzesgyarmat a csapa­dékvíz-elvezető rendszer felújítására 17 milliót, Körösnagyharsány 4 millió 491 ezer forintot kap. Másodfokúra. (ge) Másodfokúra mérsékelték Gyulán a belvízvédelmi ké­szültséget, a harmadfok már csak Dénesmajorban és Gyu­laváriban van érvényben. Bontás. (1) Mint arról hírt adtunk, a mezőkovács­házi Dél-Békési Vízművek Kft. tulajdonjogilag is meg­kapta az önkormányzattól a helyi fürdő üzemeltetési jo­gát. A társaság vezetése a fürdő környezetét is szeret­né rendezettebbé tenni, ezért a legutóbbi ülésen kezdemé­nyezte a strand mögötti terü­leten levő régi, leromlott ál­lagú kertészeti üvegház le­bontását, illetve az üvegeket tartó vasszerkezetének in­gyen átadását. A képviselői döntés szerint a tereprende­zés fejében a kft. megkap­hatja a vasanyagot, míg a helyszínről kitermelt kisvas­úti síneket az önkormányzat később kerítéselemként hasznosítja. Szépítészet. (1) A Zöl­dellő Magyarországért elne­vezésű közterület-szépítési országos versenybe Mező- kovácsháza önkormányzata is benevezett. A program szerint augusztusban teszik rendbe a tavaly létrehozott kegyeleti parkot és emlékli­getet, az utakat, valamint a kopjafa környékét. Szep­temberben — a világtakaré­kossági naphoz kapcsolódva — a közterületeken, a váro­si erdőkben és a csatorna- partokon szerveznek lomta­lanítást a lakosság részvéte­lével. Önlcezével. (b) Tegnap tót- komlósi lakásán önkezével ve­tett véget életének a 76 eszten­dős 1.1. Sörösüveggel. L. Ferenc (50) Körösladányban a Spaten sörözőben elégedetlen volt a felszolgáló gyorsaságával, ezért tettleg bántalmazta. Az asztal szélén eltört sörösüveg­gel hadonászott, majd a pin­cér bal oldalát kétszer meg­szúrta, egyszer megvágta. Nyomatékül a sörösüveg-da­rabbal a kezében arcon ütötte a felszolgálót, aki állkapocstö­rést szenvedett. Sérült, (b) A megyeszékhe­lyi Pásztor utca gyalogjárdá­ján egymás mellett kerekezett két 14 éves lány, amikor össze­akadt drótszamaruk kormá­nya, és mindketten elbuktak. Egyikük nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Borait, (b) Csabacsüd kül­területén egy IFA tehergépko­csi sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, és a kerékpár­úira borult. Búza égett, (b) Nagyszé­nás külterületén tegnap a le­szakadt magasfeszültségű ve­zeték okozott tüzet egy búza­táblában. „HA NEM BÍROD A FORRÓSÁGOT, MA­RADJ TÁVOL A KONY­HÁTÓL!” (Harry S. Truman) Közmunkaprogramra háromszáztízmillió Békésben a pályakezdők egyharmada vélhetően munkanélkülivé válik Június végén országosan 394 ezerre rúgott a regisztrált munka- nélküliek száma. Megyénkben — az országos tendenciához iga­zodóan — csökkent a nyilvántartottak létszáma, 19 ezer 746 volt. Békésben vélhetően a pályakezdők egyharmada — 1700- 2100 fiatal — válik munkanélkülivé — prognosztizált a pálya­kezdők „beáramlásáról” is beszámoló dr. Nagy Ágnes, a Békés Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. Kormányintézkedés eredménye­ként korábban megszűnt az Or­szágos Közmunka Tanács, ezért néhány megyei munkaügyi köz­pontot neveztek ki régiószékhe­lyül. A megszüntetett testület előkészítő munkáját a regionális közmunkafórumok látják el. A szociális és családügyi miniszter múlt héten döntött a közmunka- program támogatásáról. Az or­szágosan rendelkezésre álló 1,8 milliárd forintból a Bács-Kis- kun, Csongrád és Békés megyét tömörítő dél-alföldi térség ösz- szesen 309 milliót kapott. A ré­giószékhely tisztét a Dél- Alföldön a Békés Megyei Mun­kaügyi Központ látja el. — A beérkezett 20 pályázat támogatási igénye a rendelke­zésre álló összeg közel kétsze­rese volt. A közmunkaprogram elsődleges célja lehetőséget te­remteni a szociálisan halmozot­tan hátrányos helyzetű, tartós munkanélküliek számára — hangsúlyozta dr. Nagy Ágnes. A legtöbb — 51 — település a Békés Megyei Területfejleszté­si Tanács pályázatában érintett, a foglalkoztatott munkanélküli­ek számát vizsgálva — 313 sze­méllyel — a Körös-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság által magvaló­sítandó pályázati cél vezet. Összesen tizenhat ár-, belvízvé­delmi és négy környezetvédel­mi tematikájú pályázat érkezett, 14 Békésből, 4 Csongrádból, il­letve 2 Bács-Kiskunból. A házi­gazda központ döntéselő­készítését követően, a három megye szakembereiből álló 15 tagú regionális közmunkafórum véleményezte, s terjesztette el­fogadásra dr. Harrach Péternek a pályázatokat — tette hozzá a munkaügyi központ vezetője. Both Imre Támogatást nyert közmunkapályázatok a dél-alföldi régióban: Pályázó neve Megye Támogatási Érintett Tréning Foglalkoztatott Foglalkoztatási Támogatás célcsoport települések munkanélküli időtartam összege db fő fo' hó időtartam eFt Füzesgyarmat Nagyk. Önk. Békés Ár-, belvízv. művek feji.,... 1 0 101 6 júliusi.—december 17. 24997000 Kalocsa és kistérsége Bács-Kiskun Ár-, belvízv. művek feji.,... 15 0 209 5 július 1 .—november 30. 39 386 000 Battonya Város Ónk. Békés Kömyezetv. feladatok:... 1 110 110 6 július 1.—december 15. 21 040 000 Zsadány Községi Önk. Békés Ár-, belvízv. művek feji.,... 6 0 124 4 július 1.—október 31. 19 966 000 Körös Vidéki VÍZIG Békés Ár-, belvízv. művek feji ... 3 0 0 313 4 augusztus 1.—nov. 15. 54 168 000 Alsó-Tisza VÍZIG Csongrád Ár-, belvízv. művek feji., ... 21 0 122 5 július 1 —november 30. 29 445 000 Szeghalom Város Önk. Békés Ár-, belvízv. művek feji... 1 0 1 00 5 július 15.—november 30. 22 878 000 Békés M. Teriiletfejl. Tanács Békés Ár-, belvízv. művek feji.,... 51 0 267 5 július 1 .—november 15. 53 423 000 Mórahalom Város Ónk. Csongrád Környezetvédelmi feladatok: ... 11 0 113 4 augusztus 1 —nov. 30. 20 768 000 Almáskamarás Község Önk. Békés Kömyezetv. feladatok:... 3 0 145 3 július 1.—szeptember 30. 12 731 000 Sarkad Város Önk. Békés Ár-, belvízv. művek feji... 1 1 00 100 3 július 15.—október 14. 10 289 000 Összesen 141 1704 309091000 Újabb felhőszakadás zúdult Kondorosra Dankó Béla, Kondoros polgármestere szerint egyre katasztro- fálisabb a helyzet a faluban. A településre szerdán este újabb felhőszakadás zúdult. Tegnap hajnalban egy családot költöztettek ki a József Attila ut­cai házukból, később még egyet a Tulipán utcából. Külterületen végképp kezelhetetlen a helyzet, itt három család kényszerült el­hagyni az életveszélyessé vált ta­nyáját. A korábban a település északi határán ásott övárokból kilépett a víz, elöntve a környező házakat. Az önkormányzat most megépíti az árok Újszőrhalmi- csatomába való csatlakozását, s hozzáláttak a mentesítő szivaty- tyúzáshoz is. Ezen a kritikus te­rületen — a Klapka és a Hunya­di utca sarkán — a tervezéskor állandó szivattyúállást jelöltek ki. Ezt július végi határidővel kell kialakítania a kivitelezőnek. Időközben elkészült a Dobó ut­cai mentesítő árok. Ebből a vizet igyekeznek a lakott területtől mi­nél távolabb elvezetni. A községnek fel kell készül­nie rá, hogy a kiköltöztetések so­ra még nem ért véget. A régi ter­melőszövetkezeti irodaházban több család elhelyezhető, de szükség esetén további szabad épületek is rendelkezésre állnak. A polgármester elmondta, te­kintve, hogy a műszaki feltéte­lek végesek, a mentesítésben a lakóházak elsőbbséget élveznek. Az érintetteknek bármilyen szo­morú, de a melléképületekre és a gazdasági épületekre csak ezek után kerülhet sor. Ahhoz, hogy még több portát mentesíteni tud­janak, rengeteg kis teljesítményű szivattyúra lenne szükség. Szer­dán huszonhárom órától másnap hajnali két óráig Kondoroson tartózkodott Domokos László, a térség országgyűlési képviselő­je, a megyei közgyűlés elnöke, s megtekintette a belvíz sújtotta helyeket. Dankó Béla polgár- mester bízik benne, hogy a terü­letfejlesztési tanács az eddigiek­hez hasonlóan a jövőben is segí­ti Kondorost. (Országos helyzetkép a 4. oldalon) (r) Még több támogatás a megyei kórháznak A gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház korábban jóváhagyott kétmilliárd forintos címzett tá­mogatását több mint 53 millió fo­rinttal egészítette ki a megyei te­rületfejlesztési tanács. A testület döntéséről Tóth Imre országgyű­lési képviselő, Sarkad polgármes­tere tájékoztatta lapunkat. A gyu­lai intézmény a fertőző betegek ellátására építendő pavilonra jö­vőre további 81 milliót, 2001-ben 27 millió forintot kap a címzett támogatás összegén felül. A közelmúltban született dön­tés az önhibájukon kívül hátrá­nyos helyzetbe került települé­sek támogatásáról is. Ország­szerte a települési önkormány­zatok egyharmada, 1187 telepü­lés jelezte igényét a központi forrásokra. Békés megye 75 ön- kormányzata közül 38 nyújtott be ilyen pályázatot. Ezek közül 34 település összesen 10 millió 873 ezer forintot használhat fel erre a célra. B. M. VÉLEMÉNYEK Ahol a víz az úr... A térdig mocskos vízben ácsorgó kismama sze­mében könnyek, az összedőlt házát szemlélő gazda arckifejezésében tehetetlen düh. Istenem, miért?! És hogyan tovább? Van-e még ezek után tovább, és ugyan miből? Mert múltat és jövőt so­dort el egyszerre kíméletlenül a feltartóztathatat­lan áradat, egy élet munkáját, kemény erőfeszí­tések árán felépített házat, otthont, vagyont, sze­relemből szőtt álmokat, terveket. Víz, víz, víz, amerre csak el­lát az ember; víz, víz, víz napok óta, és még mindig nincs vége. A trópusi esőzések eddig nem voltak jellemzőek hazánk ég­hajlatára, a folyók, patakok vízszintjének időnkénti emelkedé­sét, áradását, a belvíz támadását többé-kevésbé sikerült kordá­ban tartani, bár veszélyeztetett, természeti katasztrófák által gyakran sújtott térségek azért akadtak. Most meg egyik csapás a másik után, egyszerre több megye szenved, küzd egyre elke­seredettebben a legyőzhetetlen ellenséggel szemben. Emberek, családok ezreit fenyegeti és teszi földönfutóvá az ár­víz, minden korábbi rekordot megdöntött a rendkívül magas víz­szint, az eddig bejelentett károk alapján már most milliárdos nagyságrendről beszélnek. Hevest nem kímélik a folyókká duz­zadt patakok, Békés megyét a belvíz gyötri. A családok életében kevés annál nagyobb bajt tudok elképzelni, mint hogy a rettenetes víztömeg elől éjszaka házuk tetejére kell menekülniük az embe­reknek, magukkal cipelve kisgyermeküket, idős nagyszüleiket, s ha még marad idő, kutyát, macskát, egy-két értéket a reklámsza­tyorban. S akkor még nem vettük számba a megbénult közleke­dést, a mezőgazdaságban, az ipari termelésben okozott károkat. „Természetanya” időnként megmutatja erejét, lesújt, felké­szülni, védekezni nem lehet eléggé, okolni meg a mulasztásokért bárkit értelmetlen. Most egyáltalán nem a bűnbakkeresés idejét él­jük. Ahol a víz az úr, és nem fékezi meg sem a tározók kinyitása, sem a homokzsákokból épített barikád, összedőltek vagy életve­szélyessé váltak a házak, ott már nincs otthon, nincs menedék a rászorulónak. Ott összefogásra, együttérzésre és feltétlenül külső segítségre van égető nagy szükség. Niedzielsky Katalin Mongol, angol, izgága n Toigyán József tegnap a tévében „kumiszországi” útja elemzését azzal kezdte: Mongóliában 33 millió állat van. Jó volt hallani, hogy a miniszter erről pontos ada­tokkal rendelkezik. Főként azok után, hogy távolléte idején honi berkekben a túlsúlyos sertéseknél egymás­nak teljesen ellentmondó számok röpködtek. Torgyán doktornak azért sem jöhetett rosszul a mongóliai láto­gatás, mert így bebizonyosodott: máshol rosszabb a helyzet, mégsem esnek pánikba. Az ázsiai országban ugyanis hiányoz­nak olyan oltóanyagok, feldolgozóüzemek is, melyek fogyasztásra al­kalmassá tennék a húst És ebben számunkra üzlet rejlik. A miniszter angliai útjáról is beszámolt. Jogos büszkeséggel említette: angol kollégája azt kérte tőle, hogy soron kívül Ma­gyarországra látogathasson. Amiatt, hogy helyben szerezzen tapasztalatokat arról a szerkezetváltásról, melynek révén a me­zőgazdaság és a vidékfejlesztés remekül kapcsolódik össze. Szóval, a minisztert csak itthon nem értik meg. Például az általa izgágának nevezett Békés megyei termelők. Nekik a miniszter hiá­ba üzeni, hogy tisztában van a túltermeléssel, az időjárással, és a nap 24 órájában a megoldásokat keresi, találja meg. Az izgágák mégis mozgolódnak és lázítanak. Pedig a minap egy külföldi üzletember súgta oda a miniszternek: ilyen tehetséggel, felkészültséggel, mező- gazdasági adottságokkal rendelkező népnek nincs mitől tartania. Csakhát ezek az izgága békésiek. Bánk Attila, az FKGP frakcióvezetője gazdajelmezbe öltöztetett politikai támadásnak minősítette követeléseiket. Az izgágák hiába bizonygatták, nem akarnak ők anarchiát, de elvárják: a miniszteri „bomba­hatástalanítások” érvényesüljenek a valóságban is, hogy meg­előzhető legyen a tömeges tönkremenetel. Torgyán doktor az ár- és belvízre, a mezőgazdaság égető gond­jaira hivatkozva a köztársasági elnökké jelölésének esélyeiről nem beszélt. Azt mondta: energiáit az említettek teljesen lekötik. Hozzá­tette: majd amikor az elnökválasztás lesz a legfontosabb, az ország jövőjét, stabilitását legjobban szolgáló megoldást találják meg. Akkor már a Fradi egyébként is menetel a bajnoki cím felé... Nyemcsok László Kézmúvestábor a Téglában, (b) A megyei képviselő-testület kézműves szakiskolájának is otthont adó megyeszékhelyi Tégla Művelődési Házban 54 apróság részvételével — néphagyományokat is ápoló szándékkal — kézművestábort rendeztek. Szőttek, batikoltak, tojást festettek, gyertyát öntöttek a gyermekek. A jó hangulatnak sem volt híja, népdaltól csengett, néptánctól dübörgött a Tégla — tájékoztatott Kölcseyné Balázs Mária táborvezető, a szakiskola igazgatója fotó: lehoczky Péter A délszláv újjáépítésért A délszláv újjáépítésben való részvétel érdekében a határon túlnyúló területfejlesztési és beszállítói, logisztikai progra­mok mihamarabbi kidolgozá­sát kezdeményezte II dél-ma- gyarországi — Baja, Barcs, Békéscsaba, Boly, Kaposvár, Lenti, Mohács, Nagykanizsa, Pécs, Rédics, Szeged — város, valamint az Ipari Parkok Egyesülete. A résztvevők szerdán Pécsett egy elvi nyi­latkozatot fogadtak el a „Dél­magyarországi városok a dél­szláv újjáépítésért” címmel. — Magyarország partnerkap­csolataival és az európai uniós normáknak megfelelően kiala­kított hosszú távú területfejlesz­tési programokkal járulhat hoz­zá a délszláv újjáépítéshez — mondta a pécsi megbeszélést értékelve tegnap Pap János, Békéscsaba polgármestere. A közös programok kidolgozását sürgető városok a területfejlesz­tés mellett az újjáépítésben konkrét beszállítói, logisztikai programok megvalósítására is lehetőséget látnak. Ebben segít­séget nyújthatnak azok a külföl­di tulajdonú, Magyarországon működő vállalkozások, melyek központja európai uniós orszá­gokban található. Az együttműködésben részt vevő városok egyetértenek a kormány törekvésével, hogy a délszláv újjáépítés európai érte­lemben vett régióközpontja Ma­gyarország, centruma Budapest legyen. Ugyanakkor a délkelet­európai térség stabilizálása, a gazdasági, demokratikus fejlő­dés elősegítése uniós feladat. Ebbe kíván beilleszkedni — a kormánnyal összehangolt mó­don — a dél-magyarországi határmenti városok kezdemé­nyezése is. K. A.

Next

/
Thumbnails
Contents