Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-05-06 / 129. szám

Kalmár Zsuzsa, a női tor- nász válogatott szövetségi kapitánya a békéscsabai tornaiskolában nőtt fel egy­koron, ezért nem véletlen, hogy ismét a Viharsarokba látogatott, ahol a hét végén rendezték meg a Hungarotel Kupa nemzetközi tornászvi­adalt. A Körös Főiskola tor­nacsarnokában megtartott eseményen öt nemzet képvi­seltette magát, ám mint a kapitány elmondta, most egy-két versenyző kivételé­vel nem jött össze nagyon erős mezőny. — De nem is ez volt a lényeg — mondja a szövetségi kapi­tány. — Tulajdonképpen a válo­gatott kerettagokra voltam kí­váncsi, s ugyan a felemáskorlá­ton egyben pontozó bíró is vol­tam, azért árgus szemekkel fi­gyeltem Nyestééket. No meg a kicsiket, ugyanis Unyatyinsz- kiné Karakas Júliáék — az olim­piai bajnok Ónodi Henrietta mesterei — keze alatt remek kis társaság formálódik. Visszatér­ve a nagyobbakra: Nyeste moz­gása kimondottan tetszett. — Milyen sűrűn jut el Békés­csabára? — Mostanában sajnos ritkán, úgy kéthavonta egyszer. De hétfőtől itt az alkalom, ugyanis két hétig a csabai tornaiskolá­Csak a győzelem fogadható el Csabán Bajnoki: vasárnap 17 órakor Az Idei NB l-es labdarúgó bajnoki sorozat utolsó előtti fordulójára kerül sor ma, mely során az Előre FC az osztályból már kiesett Kecs­kemét csapatát fogadja ha­zai környezetben. — Nem szabad, hogy megté­vesszen bennünket az a tény, hogy Bács megyei ellenfelünk már elbúcsúzott az NB I-től — mondta esélylatolgatásának elején Pásztor József, a lila-fe­hérek mestere. — Annál is in­kább, mert a tavaszi szezon fi­nisében nem egy meglepetést okoztak, ráadásul idegenben szereztek győzelmi skalpokat. — Mitől táltosodon meg a Kecskemét? — Részben attól, hogy nem nyomja őket már a tét. Más­részt pedig a januárban érke­zett MTK játékosok bizonyítani akarnak, hogy visszakerüljenek a fővárosba, vagy legalábbis jó csapathoz igazolhassanak a nyáron. De az is az igazsághoz tartozik, nem is volt soha rossz csapat, csak az őszi megszűné­si cirkuszok miatt torpantak meg a szezon első felében. Rá­adásul sokat segített rajtuk, hogy nemrégiben edzőváltás is történt a hírős városban. — Ennyi kecskeméti dicséret után mire számít? — Ettől függetelenül csak a győzelem elfogadható szá­munkra a szezon utolsó hazai bajnokiján, hiszen szeretnénk közönségünket mihamarabb visszacsábítani a lelátóra. A találkozót ma 17 órakor rendezik, a játékvezetők: Veres L. (Vida, dr. Hegyi). A Békés­csabában nincs sárga vagy pi­ros lapos eltiltott. Sérült: Faze­kas, Varga, Szabó Csaba (az utóbbi a méhkeréki Magyar Ku­pa-mérkőzésen bokasérülést szenvedett). Az Előre FC tervezett kezdő­csapata: Fülöp — Czipó Z. vagy Sándor, Futaki — Balog, Csipkar, Valentényi, Simon, Kasik — Negrau, Borbola vagy Pozsár. J. P. 1999. június 6. ------—M. s port * KilencMik oldal * MACZ1K ARANYOS Előbb a politikusi, most meg a gyulai fut- ballpályán találkoztunk vele.- Amióta polgármester vagyok szinte minden hétvégét a pályán töltök, pontosab­ban a lelátón — mondta Danes László, Gyu­la városa polgármestere. Kedvenc sport­ágam a salakmotorozás. Diákkoromban dé­delgetett vágyam volt, hogy ne csak néző­ként hódolhassak ennek a szenvedélyem­nek, de veszélyessége miatt szüleim nem engedték. így a debreceni kézilabdás életbe csöppentem bele, éveken keresztül ver­senyszerűen játszottam. Ezenkívül vitorláz­tam és súlyt emeltem. Tulajdonképpen a futószámok kivételével, amit meglehetősen unalmasnak találok, minden sportágat sze­retek. Képernyő elé ritkán ülök, de azért a labdajátékokat, különösen a Bundesliga mérkőzéseit — ha csak tehetem — nem sza­lasztóm el. Külön öröm, hogy gyerekeim - a kilencéves Ágnes és a tizenhárom éves Balázs — szintén nagy sportrajongók. A fi­am a Formai szerelmese, a lányomat a gör­korcsolyázás és a foci érdekli. Hétvégeken együtt szurkolunk a gyulaiaknak, rágcsál­juk a napraforgómagot, és élvezzük a mér­kőzések hangulatát. B. G. .« ban edzőtáborozik a váloga­tott. Nyeste Adriennre visszatér­ve: valóban könnyedén torná­zott a második napi szerenkén- ti döntők során. Klubtársa, a sé­rüléssel bajlódó Európa-bajnok Varga Adrienn nem hiába szur­kolt neki a szőnyeg szélén. Oly­annyira, hogy Nyeste a talaj­gyakorlat kellős közepén, egy ugráskombináció végén ki is mosolygott Vadrira. Nem e mi­att, de e szeren nem talált le­győzőre Nyeste. Míg a pénteki első napon nem termett aranyérem a házi­gazdáknak az összetett, illetve csapatversenyek során, addig a folytatásban remekül szerepel­tek Nyestéék. Összesen hat-hat arany- és ezüstérmet, hét bron­zot nyertek a csabai tornászlá­nyok. Mégpedig a felnőtteknél Nyeste Adirenn két aranyat, egy bronzot; Szikora Zsanett minden veretű éremből egyet- egyet. Az ifjúságiaknál Strifler Angéla egy-egy aranyat és bronzot; Váljon Ágnes egy-egy ezüstöt és bronzot. A serdülők voltak a legtermékenyebbek: Péntek Tünde egy-egy aranyat és bronzot; Andó Csilla két ezüstöt és egy bronzot; Kiss Re­náta egy-egy aranyat és bron­zot; Sarkadi Ella és Kokavecz Erika egy-egy ezüstöt, (jávor) Budapesten a Nemzeti Sportcsarnokban szombaton a döntőket rendezték az idei fel­nőtt ökölvívó országos bajnok­ságon. A rangos viadal fináléjá­ba a Békési TE két versenyzője is bejutott. Az 51 kg-ban Mucsi Ot­tó az ózdi Vakherdával csa­pott össze. A két tehetséges ob ezüstérmes fiatal összecsapásán az ózdi fiú 6:3-as pontozással győ­zött, ezzel Mucsi megismételte ta­valyi teljesítmé­nyét, ismét ezüstérmes lett. A 60 kg-ban megismétlődött az előző évek megszokott dön­tője, Maczik Róbert válogatott­beli társával, a tatabányai Var­gával találkozott, aki az elődön­tőben a fiatal békési Antonit csak 4:3-as pontozással tudta legyőzni. Maczik ezen a napon kitűnően bokszolt, rákénysze- rítette akaratát ellenfelére, és teljesen megérde­melten fölényes, 5:l-es pontozásos győzelmet aratott régi riválisa, Varga ellen, aki a korábbi években az ob dön­tőjében mindig le­győzte a békési bu­nyóst. A döntők után érthetően boldog volt a békési tábor, hiszen Maczik Pál edző tanítványai egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza a fő­városból. V. L. Kellemes környezet, mellé rekordmezőny Szombaton rendezték meg Gyopárosfürdőn az OTP Bank triatlon diákolimpia Békés megyei döntőjét, és a Gyopáros triatlon pénzdíjas sprint- és rövidtávú viadalt. A kellemes időben a diákolim­pián öt korcsoportban rekord­számú induló, 181 fiatal vágott neki a különböző távoknak. A délutáni felnőtt versenyen több mint negyvenen rajtoltak, töb­bek között jöttek Bajáról, Kecs­kemétről, Budapestről, Makó­ról, Hódmezővásárhelyről és Debrecenből is versenyzők, akik nagyon örültek annak, hogy kellemes környezetben, a tó körül földúton teljesíthették a futás távját és elégedettek vol­tak a rendezéssel. Az Orosháza város önkor­mányzata által támogatott Gyo­páros triatlon sprintávú viadalt a nőknél öt perces előnnyel a csongrádi Nagymihály Adrienn nyerte, míg a férfiaknál nagy csatában a kecskeméti Bálint Zoltán érkezett elsőként a célba a bajai Bajai Péter előtt. A höl­gyek rövidtávú (1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km fu- tá$} .versenyét fölényesen a vá­logatott, makói Panyor Kriszti­na nyerte. A férfiaknál a Debre­ceni Oxigén versenyzője, Rutkovszky Ede érkezett első­ként a célba, 2 óra 27 másod­perces idővel. (v. I.) Lehetetlen? Nem! Legalábbis a Békés Megyei Hírlap elfizetőinek nem lehetetlen, hogy a Lehetetlen? című műsorra féláron vegyenek belépőjegyet. A Városházi Esték programjában június 17-én 20 óra 30 perckor Békéscsabán a polgármesteri hiva­tal udvarán Vámos Miklós Lehetetlen? című műso­rának vendége Esztergályos Cecília. Belépő: 990 forint. A Békés Megyei Hírlap előfizetői kedvezményes áron, 500 forintért vásárolhatják meg belépőjüket az előadásra. A műsorra jegyeket csak a Békés Megyei Hírlap hirdetésfelvételi irodájában (Békéscsaba, Munkácsy u. 4.) lehet vásárolni! Telefon: (66) 446-552. Szász ismét Aranyossal Folytatódott szombaton a nemzetközi mén- és kancaverseny Mezőhegyesen. Eredmények. Középdöntők. Mén I. kategória: 1. Stróbl Dorottya (BLK) Quatro n. 1., 2. Janik (BLK) Bábolna Colorado n. 1., 3. Feraru (román) Falnic n. 1. Kanca I. kategória: 1. Szász Attila (Mezőkovácsházai LK) Aranyos n. 1., 2. Czurkó (Hódmezővásárhely) Gitta n. 1., 3. Rezgő (Bp. Honvéd) Capricia n. 1. Kanca II. kategória: 1. Túri József (Epona SE Hortobágy) Santa Lucia n. 1., 2. Sáli (BHSE) Atlanta n. 1., 3. Szász, Fool Moon n. 1. Mén II. kategória: 1. Krucsó Balázs (B&H LK, Szeged) Carrado n. 1., 2. Sáli (Bp. Honvéd) Verdikt n. 1., 3. Túri Joop C. n. 1. (fábián) Nyeste kétszer, Szikora egyszer az élen FOTÓ: SUCH TAMÁS

Next

/
Thumbnails
Contents