Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-05-06 / 129. szám

1999. június 5-6., szombat-vasárnap KÖRKÉP Egészségügyi napok. Az egészségügyben a tényleges re­form eredményes elindítása még nem történt meg - hangoz­tatta Gógl Árpád egészségügyi miniszter pénteken Siófokon a Magyar egészségügyi napok rendezvényén. A tárca vezetője leszögezte: a reform során elő­térbe kerül az egészség megőr­zése, össznemzeti kincsként történő értékelése. Alakuló ülés. A kulturális miniszter tanácsadó testületé­ként működő Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága pénteken Budapesten tartotta alakuló ülését és elfogadta a működésére vonatkozó sza­bályzatot - közölte Visy Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyettes állam­titkára. Eszközök. A magyarországi cigányság helyzetén részben oktatási, részben pedig foglal­koztatási eszközökkel lehet se­gíteni - mondta Harrach Péter szociális és családügyi minisz­ter, miután találkozott az Or­szágos Cigány Önkormányzat elnökségével pénteken a fővá­rosban. Zöld termékek. Magyaror­szágon is fontos lenne, hogy a lakosság napi bevásárlásainak helyszínén környezetbarát ter­mékek között válogathasson - hangsúlyozta pénteken az Öko- társ Alapítvány, ismertetve a környezetvédelmi világnap al­kalmából készített felmérést, amelynek során a megkérdezett 200 személy 83 százaléka ma­gasabb árat is hajlandó lenne fizetni az ilyen termékekért. Nőképviselet. A kormány a múlt héten határozott a Nőkép­viseleti Tanács létrehozásáról és a Szociális Tanács átalakítá­sáról - közölte pénteken a Szo­ciális és Családügyi Miniszté­rium politikai államtitkára, őry Csaba. A minisztériumok és társadalmi szervezetek képvise­lőiből álló Nőképviseleti Ta­nácsnak június 30-áig kell megalakulnia. Kitüntetések. Torgyán József földművelésügyi és vidékfej­lesztési miniszter nevében Mu- csi Imre, a tárca helyettes ál­lamtitkára adott át kitüntetése­ket a legkiválóbb, mezőgazda- sági szakmákat oktató tanárok­nak pénteken Budapesten, a tárcánál tartott pedagógusnapi ünnepségen. Vita a médiáról. A rádiózás­ról és televíziózásról szóló tör­vény - a jogbizonytalanság mi­att - nem tudta megoldani a po­litika ideális mértékű távolság- tartását a médiától - jelentette ki Révész Tamás Mihály, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke pénte­ken, egy fővárosi vitafórumon. Három megye Perinita-fesztiválja A gyulai román gimnázium a kezdetek óta otthont ad a román nyelvet oktató iskolák folk­lórfesztiváljának. Felvételünkön a bedői gyermekcsoport fotó: lehoczky Péter A hazai románság folklórjá­nak széles skálája mutatko­zott meg tegnap a gyulai Nicolae Balcescu gimnázi­umban, ahol hetedik alka­lommal rendezték meg a Perinita-körök országos fesztiválját. A három me­gyéből érkezett csoportok találkozóját Juhász Tibor újságíró nyitotta meg. Békés, Hajdú-Bihar és Csongrád megyékből 11, ro­mán nyelvet oktató általános iskolából 14 csoport érkezett a fesztiválra, 320 gyermek több, mint 50 kísérővel, zömmel pedagógusokkal, s koreográfusokkal. Az idei bemutatót a Magyarországi Román Önkormányzatok Szövetsége rendezte, ezúttal is támogatta a Magyarorszá­gi Nemzeti, Etnikai Kisebb­ségekért Közalapítvány. A Perinita-körök Hocopán Sán­dor néprajzkutató kezdemé­nyezésére jöttek létre a ro­mán néptánc, népdal megis­meréséért, továbbviteléért. Az évente megrendezett fesztiválok alkalmat nyújta­nak arra, hogy a résztvevők képet kapjanak a románság lakta tájegységek folklórkin­cséről, egyúttal arról, ki mi­lyen szinten gyakorolja. A battonyai román általános is­kola néptáncosai szerint ez utóbbi is ösztönzi őket a mind magasabb szint elsajá­tításra. A csoportot pécskai koreográfusok tanítják. Vá­rosukban évente több alka­lommal van módjuk a bemu­tatkozásra. A gyulai találko­zóra készülés után a hónap végén a dél-alföldi nemzeti­ségi néptánctáborra várnak, melynek egy hete alatt a nemzeti kisebbségek egymás folklórját is eltanulhatják. Szőke Margit A béranya-közvetítő apja a vádlottak padján (Folytatás az 1. oldalról) A vádlottak gyermekük jog­ellenes külföldi örökbeadásá­ért 90 ezer forint körüli összeget kaptak. R. B. bűnse­gédként, családi állás meg­változtatásának kiskorú ne­velésére köteles személy ál­tal elkövetett, és kétrendebeli bűnsegédként elkövetett csa­ládi állás megváltoztatásának bűntettért felel a Békéscsabai Városi Bíróság büntetőtaná­csa előtt. A viszonylag rövid idő alatt — ‘96 tavaszától az év végéig — elkövetett bűncselekmé­nyek során 225 millió forint értékű áru érkezett Magyaror­szágra a vámterhek megfizeté­se nélkül. Döntő többségében szegedi székhelyű kft.-k hoz­tak több kamionnyi csokolá­dét, sportszereket. A belépte­tésnél tranzitáruként tüntették fel a szállítmányt — ismertet­te a részleteket dr. Kovács László. — Megvesztegetve gyulai és nagylaki vámtiszte­ket — a fuvarlevélen feltünte­tett érték tíz százalékát tették zsebre az okmánykezelők —, beszerezték a kiléptetést iga­zoló iratokat, az árut Magyar- országon értékesítették. A „csúcstartó” egy osztrák— magyar állampolgár, aki 36 esetben, 98 millió forint össz­értékben csempészett hazánk területére sportszereket, autó­gumit. Az ügyben érintett öt vámtisztet hivatalos személy által, kötelességszegéssel el­követett vesztegetés és hivata­los személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntetté­ért vonta felelősségre a bíró­ság. Az ügy másik tizenegy vádlottja jelentős értékű vám­árura elkövetett csempészet bűntettéért ült a vádlottak pad­ján. S. T.-t három év börtön- büntetésre, 4 év közügyektől való eltiltásra és 3 millió fo­rint elkobzást pótló egyenér- ték megfizetésére kötelezte a bíróság. A II., illetve III. ren­dű vádlottak, P. S. és B. S. — ugyancsak vámtisztek voltak — esetében két év börtönbün­tetést, 3 év közügyektől való eltiltást és 12 millió egyenér- ték-megfizetési kötelezettsé­get rótt ki a bíróság. A IV— VIII. és XI—XIV. rendű vád­lottak megúszták próbaidőre felfüggesztett szabadságvesz­téssel. A X. rendű vádlottként szereplő osztrák—magyar ál­lampolgár 3 évi börtönt, 4 év közügyektől való eltiltást ka­pott, és 25 millió forint egyen- érték megfizetésére kötelezte a bíróság. A XV., XVI., rendű vádlottak, H. Sz. és B. S. — mindketten volt vámtisztek — végrehajtandó szabadságvesz­tést, közügyektől való eltiltást és pénzbüntetést kaptak. Ä vádlottak fellebbeztek az ítélet ellen. Both Imre Negyvenen kezdenek a főkapitányságon Gyorsabb vámügyintézés A Békés Megyei Rendőr-főka­pitányság pályakezdő tiszthe­lyetteseinek rendezett fóru­mot tegnap a Gyulai Rendőr- kapitányságon. A rendezvényen részt vettek Bács-Kiskun, Csongrád, Hajdú- Bihar megyék rendőr-főkapitá­nyai, dr. Gergényi Péter, dr. Lukács János és dr. Sutka Sán­dor is. A fórum témája volt a közterületi szolgálat a rendőri munkában, a szolgálati törvény és a megyék helyzetképei. Dr. Kurucz Ferenc megyei főkapi­tány zárszavában a folyamatos képzés, önképzés fontosságát hangsúlyozta a nehéz pályán, melyen a rendőrnek kulturáltan, felkészülten kell intézkednie. A fórumot követő sajtótájé­koztatón dr. Ábrahám Béla me­gyei közbiztonsági igazgató el­mondta, évente 40—50, a sze­gedi rendőr-szakközépiskolá­ban végzett fiatal kezd szolgála­tot a Békés Megyei Rendőr-fő­kapitányság állományában. A velük való szakmai foglalko­zást, megtartásukat fontos fel­adatuknak tekintik. A fórum is kollegiális szellemben zajlott. Az idén 52-en fejezik be tanul­mányaikat a szegedi szakközép- iskolában, a főkapitányság állo­mányában közel 40-en kezdik meg szolgálatukat. Sz. M. Az Aranykapca álma — Negyedszázaddal ezelőtt élt itt egy nép, amelynek a talpa alól kihúzták a földet, de ők ellenáll­tak az általános elmasz- szásításnak. Nem a dolmány, nem a kapca volt a lényeg, ha­nem a kocsmák félhomályában lelkűkben rejlő értékek — fogal­mazott a József Attila-díjas író, Sarusi Mihály Az Aranykapca álma című könyvének dediká­lással egybekötött bemutatóján Kőváry E. Péter író, újságíró. — A világ a számítógépes hálóban vergődik. Nem alaptalan, hogy megkongatták a vészharangot — hangsúlyozta. — S mi volt Az Aranykapca álma? Az, hogy egyszer eljön majd az idő, amikor nagybetűk következnek. Mint a szöveg köz­pontozásában, és fellélegezhet, létezhet a gondolkodó ember. Huszonöt év után attól érvényes ez az írás, hogy érvényes volt megszületése pillanatában is — hangzott a Felsőmagyarország Kiadó gondozásában megjelent mű méltatása. (Both) Köszöntés Jobbágy Károly Búcsúzó című versével köszöntötték a pedagó­gus nap alkalmából rendezett ün­nepségen Orosházán, a városháza kistermében a nyugdíjba vonuló nevelőket. Bicsánszky József, a hivatal kulturális osztályvezetője, majd Verba Attiláné, a pedagó­gus szakszervezet városi titkára méltatta a pedagógusok áldoza­tos, sok évtizedes munkáját. Az ünnepségen Kovács La­jos alpolgármester 15 nyugállo­mányba vonuló orosházi peda­gógusnak adta át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. (cs) — Alapelv, hogy a vámügy- intézés egyszerűbb és gyor­sabb legyen. Ez Békés me­gyében is fontos, és ezért biz­tatjuk az itteni vámügy-«' félkört a jogszabályokban engedett egyszerűsítések. be­vezetésére — mondta dr. Daróczi Ferenc, a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) főosz­tályvezetője, pénzügyőr dan­dártábornok tegnap Békés­csabán, a Békés Nemzetközi Szállítmányozási és Kereske­delmi Kft. szervezte szakmai fórumon. — Az egy kamion, egy árunyi­latkozat, egy vámvizsgálat he­lyett gyorsítani, egyszerűsíteni kívánjuk a rendszert, a jogsza­bályok adta keretek között — válaszolta kérdésünkre Da­róczi dandártábornok. — Ma, amikor a gazdálkodók nem tar­tanak nagy raktárkészleteket, a vámáru minél gyorsabb fel- használása indokolt. Ez nem­csak a vám- és pénzügyőrség, hanem a vámügyintézésben érintett valamennyi cég érdeke. A vámtörvény lehetőséget biz­tosít az érintetteknek, hogy egy gyorsabb, kevésbé bürokrati­kus ügyintézési rendszert ala­kítsanak ki. Ebben a vám- és pénzügyőrség minden szakmai segítséget megad, és elsősor­ban a szolgáltató szerepet sze­retné hangsúlyozni, és nem a hatóságit. A VPOP érdeke, hogy egy megfelelő és átlátha­tó vámügyintézési rendszer működjön, melyben a költség- vetést érintő bevételek teljesül­nek. — Az uniós szabályozáshoz és ügyintézéshez képest hol tart a magyar vámrendszer? — Számos vám- és pénzügy­őr kolléga járt már nálunk az unióból, és sok elismerést is kaptunk. Magyarországon mű­ködik az úgynevezett „VÁMREG” vámregisztrációs rendszer, mely egyedülálló Eu­rópában. A rendszer segítségé­vel nyomon követhető vala­mennyi importáru vámügyi sor­sa. Ez a rendszer és benne fel­dolgozható adatbázis az uniós átlag fölötti ügykezelést bizto­sít. (y) A SEAT ünnepe. Hármas ünnepet ült a napokban a SEAT Frankó Békéscsabán. Öt évvel ez­előtt nyűt meg az autószalon, amelynek akkor a Cordoba volt a sztárja. Tegnap újabb bemuta­tótermet adtak át, a harmadik esemény pedig az új Toledóhoz kapcsolódik. Az érdeklődők teg­nap láthatták a szalont, s benne a csillogó négykerekűt fotó: lehoczky Péter Előfizetői forródrót Telefon: 488-5651 Fax: 488-5689 Már kapható a Csók és Könny című női magazin! Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: ** szerelemről, V bánatról, boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban.

Next

/
Thumbnails
Contents