Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-04 / 128. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1999. június 4„ péntek Körös-vidéki Zsaru A magánházak kifosztására szövetkeztek A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság már hosszú ideje figyelte azt a „triumvirátust”, akik természetesen nem a római hatalom gyakorlására, mint inkább a magánházak kifosztásá­ra szövetkeztek az elmúlt hónapokban. Szerencsére a napok­ban sikerült lefülelni a kis csapatot, akik legutóbb V. Iné idős, kevermesi lakoshoz törtek be egyik éjjel. „Kék” összegző. (1) A Mezőkovácsházi Rendőrkapi­tányság májusi összegzése sze­rint a vizsgált időszakban a ka­pitányság illetékességi terüle­tén 98 bűncselekmény történt, melyből 15 mezőkovácsházi. A közlekedés vonatkozásában 5 alkalommal rendeltek el nyo­mozást ittas járművezetés mi­att. Közlekedési baleset 6 volt, de szerencsére halálos vagy sú­lyos sérülés nem történt. Könnyű sérülést 3, anyagi kárt szintén 3 esetben regisztráltak. A baleseti okok: nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő vezetés és a balrakanyarodási szabályok megsértése. Török a gáton, (gh) A Fehér-Körös gátjának tövében haladva, illegálisan jött Ma­gyarországra az a török állam­polgárságú férfi, akit Gyula kül­területén fogtak el május 29-én a határőrizeti kirendeltség jár­őrei. A határsértő elmondta, hogy két nappal korábban repü­lővel érkezett Bukarestbe, on­nan vonattal folytatja útját az ál­lamhatárig. Meghallgatása után visszaadták a román határőrize­ti szerveknek. Ványán történt, (r) Ga­rázdaság miatt indult eljárás egy dévaványai férfi ellen, aki molesztált, szidalmazott egy hölgyet, majd be is törte a gépkocsija ablaküvegét. Ugyancsak Dévaványán tört­zúzott, immár egy telefonfül­kében ismeretlen tettes. A vandál 3100 forintot szerzett, a rongálással viszont 80 ezer forint kárt okozott. A község­ben betörések is történtek. Egy garázsból 18 liter üzem­anyagot, nagyobb mennyisé­gű szalámit, szalonnát és húst loptak összesen 34 ezer forint értékben. Egy ványai női be-, surrant az egyik házba, s on­nan bemutatóra szóló betét­könyvet zsákmányolt, s 12 ezer forintot fel is vett róla. A trió az idős asszonynál ép­pen negyedszer tett az idén vá­ratlan látogatást, ahonnan kö­zépszőnyeget, ruhaneműt és ágyneműt tulajdonítottak el. A helyszíni szemlét követő adat­Rémálmában sem gondolta vol­na B.J. orosházi lakos, hogy vele is megeshet az, ami a kri­mikben. Május 15-én, nem sok­kal éjfél után két férfi hatolt be a megrémült ember házába és egy 20 centiméter pengehosszúságú késsel arra kényszerítették, hogy a lakásában lévő összes Nagyon meg lehetett szorulva az a tolvaj, aki még május 20-án éjjel egy személygépkocsit fel­tört Orosházán. Zárfeszítés módszerével jutott az autóba, amiből egy kockás zakót és egy jelvényt lopott el. Nagyobb „zsákmány” ütötte a markát an­nak, aki egy parkoló mikrobuszt gyűjtéskor 3 helybéli lakos ke­rült gyanúba, akiknél házkuta­tást tartottak. Ezúttal nemcsak a nénitől ellopott tárgyakra lel­tek, hanem az egyik elkövető­nél egy korábbi bűncselek­készpénzt adja át. A 40 ezer fo­rinttal a két férfi kereket oldott ugyan, de nem sokáig élvezhet­ték „munkájuk gyümölcsét”. A bevezetett rendőri intézkedések hatására előállították S. M és S. J orosházi lakosokat, akik ala­posan gyanúsíthatok a cselek­mény elkövetésével. (ke) szemelt ki Orosházán, a Szente­si úton. Abban a járműben ugyanis autóstáskát, személyi iratokat, bankkártyát, Sharp tí­pusú menedzserkalkulátort, toll- készletet, majd 10 ezer forint készpénzt és a gépkocsi okmá­nyait lelte meg az elkövető. A lopási kár 35 ezer forint. Cs. I. ményből származó kerti kisgé­pet is sikerült lefoglalni. Mind­ezek okán a rendőrség B. Cs., L. Z. és a fiatalkorú J. P. helyi lakosok ellen lopás vétség ala­pos gyanúja miatt jelenleg büntető eljárást folytat, vala­mint megvizsgálják, hogy a Kevermes és térségében elkö­vetett betörések közül számlá­jukra írható-e más cselekmény is. H. M. Még április közepén történt az eset, hogy egyik hajnalra virradóra a dombiratosi állat­orvos Trabant típusú sze­mélygépkocsiját ismeretlen tettesek eltulajdonították, de néhány utcával arrébb hátra­hagyták, így nem sokkal a rendőrségi bejelentés után megkerült. Az adatgyűjtés eredményeként megállapítást nyert, hogy a járművet H. K. és B. J. helyi lakosok vitték el, akik ellen jármű önkényes elvétele miatt folytattak eljá­rást. A nyomozás befejezése­ként a rendőrség az ügyet vádemelési javaslattal továb­bította a napokban az ügyész­ségre. 0) „Elillant” 160 liter gázolaj Orosházán a Diófa csárdába ablakbefeszítés módszerével ju­tottak be ismeretlen elkövetők május 13-án. Márkás italokat és cigarettákat és csokoládékat vittek magukkal. A Békés Megyei Állami Köz­útkezelő KHT. Orosházi Üzemmérnökségének Csorvási úti telephelyét is meglátogatták hívatlan vendégek május vé­gén. Miután kibontották a kerí­tést, két munkagép tanksapká­ját lefeszítették és elloptak 160 liter gázolajat. A tótkomlósi Agro-Pils Mezőgazdasági Szövetkezet Aradi úti telephelyéről — ahol az üzemanyagot tárolták — motorolajokat loptak el több, mint százezer forint ér­tékben. Orosházán történt az alábbi betörés: a Huba utcai gombák egyikébe ablakbetöréssel jutott be az ismeretlen tettes. A butik­ból ellopott táplálkozás-kiegé­szítő termékeket, márkás fehér­neműket, fürdőruhákat és sport- ruházatot. A keletkezett kár kö­zel félmillió forint. Cs. I. Megkerültek Késsel kényszerítették... Jelvényért törték fel Megkérdeztük olvasóinkat A haszonállatok tartásáról Baracsi Fe­renc, 60 éves, szeghalmi nyugdíjas: — Sertést és baromfit biztosan nem érdemes. A marhatartás talán kifizetődőbb, ott jobbak a feltételek. A hosszabb te- nyészidő miatt a takarmány ára is többször változhat. Aki­nek van hol tárolni, az akkor veszi meg, amikor olcsóbb. Nekem most csak baromfim van, saját célra. Tíz éve még tisztességes haszon volt a ser­téstartásban is. Ma viszont szinte semmi plusz nem jönne be. Evek óta már saját célra sem tartok sertéseket. Kerekes Lajos, 67 éves, szeghalmi nyugdíjas: — Egyálta­lán nem éri meg ma állatot tartani. Még ezelőtt tíz év­vel sertéstartással tisztességes jövedelemre lehetett szert tenni. Már vagy négy éve viszont semmi haszon nincs rajta. A ta­karmányárak magasak, ugyan­akkor a hízókat olcsón veszik át. De nemcsak disznót, hanem más állatot sem érdemes átadás­ra tartani. Sajnos, nem is hi­szem, hogy ez a helyzet a közel­jövőben kedvezően változna. Pedig ha üzlet lenne benne, töb­ben csinálnák. Kata Sán­dor, 38 éves, szeghalmi munkanélküli: — Manap­ság már nem érdemes álla­tokkal komo­lyabban fog­lalkozni. Olyan kevés rajta a haszon, hogy a befektetett mun­ka meg a takarmány magas ára nem térül meg. Régebben szin­te mindenki tartott sertést, ma pedig már sok disznóól üresen áll. Ismerőseim közül többen tehenet tartanak. Hogy nekik bejön-e a számításuk, nem tu­dom. Lehetséges, hogy van tisz­tességes hasznuk, de az is elő­fordulhat, hogy csak megszo­kásból tartják a szarvasmarhát. Máté Jó­zsef, 39 éves, szeghalmi la­kos: — Saját ta­pasztalatból tudom, hogy ma már nem érdemes álla­tokat tartani. Régebben én is rendszeresen tartottam hízókat, de ma már nem lenne rajtuk semmi hasznom. A felvásárlók mesterségesen manipulálják az árakat. Amikor kicsi a disznó, magas a felvásárlási ár. Mikor pedig már megnőtt a hízó, levi­szik az átvételi árakat. Most emeletes házban lakom, de ha kertesben laknék, akkor sem tartanék sertést. M. B. FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Kisokosok Körösladányban Alsós diákok számára rendez­tek , .nagyszabású tahUÉnányi versenyt a napokban a körös- ladányi Tüköry Lajos Általános Iskolában. Az évfolyamonkénti első helyezettek a következő ta­nulók lettek: Kajó Anna (2. b), Lovas Réka (3. b), Károly Tímea (4! a) mindannyian mate­matikából, Varró Agnes (2. a), Lovas Réka (3. b), Bak Mihály (4. a) olvasásból, Szeivol József (2. c), Lovas Réka (3. b.), Kiss Noémi (4. a) helyesírásból, (i) Összefogással az idősebb korosztályért A nemzetiségi nyelv ápolásáért Miért a nyugdíjasok méltányossági alapjából fizették az árvízi segélyeket? A megyei nyugdíjas szövetség fő feladatának a nyugdíjasok érdekvédelmi szolgálatát farija. (Képünkön Kerekes Nándor fotópályázaton részt vett alkotása) A Békés Megyei Nemzeti és Et­nikai Kisebbségi Bizottság a közelmúltban kihelyezett ülést tartott Pusztaottlakán a község­házán. Napirendként dr. Amb­rus Zoltán, a megyei könyvtár igazgatójának tájékoztatója hangzott el a könyvtár nemzeti­ségeket érintő tevékenységéről, majd Szabó Miklós polgármes­ter szólt a község életéről és a helyi román kisebbségi önkor­mányzat tevékenységéről. Az elhangzottakat Hevesi Jó­zsef nemzetiségi főtanácsos az Négy békési országos döntőben Édes anyanyelvűnk címmel rendezte a Békés Megyei Peda­gógiai Intézet nyelvhasználati verseny megyei döntőjét a Kós Károly Szakképző Iskolában. A korábbi éveknél jóval nagyobb érdeklődés és színvonal jelle­mezte a versenyt, amelynek szóbeli és írásbeli fordulója volt. A szakmunkástanulók és szakközépiskolások kategóriá­Füzesgyarmati Kék virág-győztesek Országos versenyt nyertek a füzesgyarmati Kossuth Lajos Ál­talános Iskola diákjai. A részletekről Várkonyi Imre, az intéz­mény igazgatója tájékoztatta lapunkat. szervezeteknek is igényelni, erősíteni kell. Igen eredményes­nek mondható a nemzetiségi is­kolákkal való kapcsolat, me­lyen keresztül már gyermekkor­tól felébreszthető a kulturális gyökerek ápolására való törek­vés. Mint mondták, több helyen szerencsés az internet lehetősé­ge, amit jobban hasznosítani kellene az anyaországokkal tör­ténő napi, élő kapcsolattartás­ban. A jelenlevők a fórum vé­gén az iskolában és a könyvtár­ban tettek látogatást. H. M. A gimnazisták első helye­zettje Gáspár Ágnes, a békés­csabai Rózsa Ferenc Gimnázi­umból (tanára: Medovarszki Jánosné). A második helyre ki­tűnő írásbeli munkájával Nagy Júlia, a szarvasi Vajda Péter Gimnázium tanulója került (ta­nára: dr. Kutas Ferenc). Ok né­gyen képviselik Békés megyét az októberi, sátoraljaújhelyi or­szágos döntőn. A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége el­nökségi ülést tartott Békés­csabán. A megyei nyugdíjas szervezetektől 53 elnökségi tag jelent meg a mintegy 40 ezer tag képviseletében. Dr. Pankotai István megyei el­nök megnyitójában kifejtette, hogy a kormánynak a nyugdíja­sok nem megfelelő partnerek, magasabb szinten szóba sem állnak velük. Az anyagiakról nem is szólva, mert azok egy­szerűen nincsenek. Csak össze­fogással tudunk valamit elérni, a civil szervezetekkel, az ön- kormányzatokkal, pártokkal és az egyházakkal meg kell talál­nunk az összhangot — a nyug­díjasaink érdekében. Fári Pál megyei titkár vezeté­sével folytatódott az ülés. Sorra került a szövetség alapszabályá­nak módosítása, a megyei veze­tőség kibővítése, a regionális ve­zetők és az ügyvezető elnök megválasztása. A javaslatok elő­adója Krizsán György, a gerendási nyugdíjas egyesület elnöke volt. A mintegy féltucat hozzászólás után megszavazták a 12 tagú megyei vezetőség 15- re való bővítését. Új vezetőségi tagok: Kaposi Lászlóné, Kiss Andrásné és Nagy Józsefhé. A megválasztott regionális vezetők egyben tagjai az ügyvezető el­nökségnek is — ezek: Sújtó Já­nos az északkeleti térség, Lázár Lajos a Szarvas és vonzáskörze­te, Krizsán György a megye déli részének képviselője. Ügyveze­tő elnöknek Fári Pált (Békéscsa­ba) választották meg, s ezzel megszűnt a titkári funkciója. A továbbiakban Fári Pál is­mertette az országos nyugdíjas szövetség tanácsának tájékozta­tóját, ahol elhangzott Kökény Mihály, a parlament szociális bizottsága elnökének előadása az egészségügyi biztosítás ma­gánkézbe adásáról. Ez egy egész sor problémát vetett fel, amit nagyon keményen szóvá is tettek a jelenlévők: Hogyan lesz biztosítva a nyugdíjasok egész­ségügyi ellátása? Megszűnik az ingyenesség? Az emelkedő gyógyszerárak térítése mennyi lesz? Miért szűnt meg a temet­kezési segély? Az árvízi segé­lyeket miért a nyugdíjasok mél­tányossági alapjából fizették? A válasz röviden az volt, hogy a kormány (majd) külön alapot képez a nyugdíjasok egészség- ügyi ellátásának támogatására. A zárszóban elhangzott, hogy az átszervezéssel hatéko­nyabbá válhat a megyei szövet­ség munkája, amely fő feladat­ként a nyugdíjasok érdekvédel­mét szolgálja. Megfelelő tájé­koztatással muníciót kell adni a megyei kluboknak és szerveze­teknek, hogy érvényesíteni tud­ják érdekeiket — helyileg és or­szágosan egyaránt. Égy határo­zott programra van szükség — ehhez várják a tagszervezetek javaslatait —, amit végre is kell hajtani a nyugdíjasok érdeké­ben. Sárközi Gyula — Szolnokon, a Kölcsey Fe­renc Általános Iskolában ren­dezték meg az általuk meghir­detett Kék virág természetisme­reti és környezetvédelmi orszá­gos verseny döntőjét. A bene­vezett harminckét csapat közül iskolánk csapata is bejutott — a három fordulós levelezős fel­alábbiakban foglalta össze: A megyei könyvtár minden esz­közzel igyekszik a nemzetisé­gek olvasási kultúráját segíteni, mellyel motiválhatók az anya­nyelvi viszonyulások. A kiste­lepülések önkormányzatai, bár anyagiakban nehéz helyzetben vannak, de folyamatosan figye­lik, támogatják a nemzetiségi szervezetek, az iskolák és a mű­ködő könyvtárak kapcsolatát. Az olvasási kultúra és a nyelvi képzés azonban kétoldalú fel­adat, amit maguknak a helyi jában (Morava Lia, a békéscsa­bai Kós Károly Szakképző Is­kola tanulója végzett az első he­lyen (tanára: Petri Miklós). Morava Lia áprilisban a Szép magyar beszéd versenynek is országos döntőse volt. Á máso­dik helyen Furus Calix, a bé­késcsabai Gépészeti és Számí­tástechnikai Szakközépiskola diákja végzett (tanára: Galo- vitzné Homok Anikó). adatmegoldó megmérettetés eredményeként — a legjobb tíz közé. A mostani döntő első fel­adataként a csapatoknak egy feladatlapot kellett kitölteniük. A második megmérettetés elő­adásból állt. A füzesgyarmati csapat a község címerében sze­replő fehér gólya védelméről, életmódjáról és gyarmati elter­jedéséről fejtette ki gondolatát — mondta az iskolaigazgató. A zsűri értékelését követően az eredményhirdetés kedvező hírt jelentett a gyarmatiak szá­mára. Az Erdős Gabriella, Nagy Éva, Hőgye Imre (mind­annyian 8. b osztály) alkotta füzesgyarmati trió megnyerte a versenyt. A kiváló szereplésre a tanulókat Nyári Jánosné tanár­nő készítette fel. M. B.

Next

/
Thumbnails
Contents