Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-23 / 144. szám
© SZOLGÁLTATÁS 1999. június 23., szerda Kalendárium Napkelte 4.47 — Napnyugta 20.45 órakor Holdkelte 15.24 — Holdnyugta 2.01 órakor Névnap: Zoltán. Török eredetű ősmagyar név. Jelentése: fejedelem. Védőszentje: Szent Silvanus észak-afrikai ókeresztény vértanú. Egyházi ünnepek Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Agrippina vértanúnő napja. Évfordulók E napon született 1936-ban Sárosi Katalin táncdalénekesnő, 1956- ban Vass Gábor színész. E napon hunyt el 1942-ben Oláh Gábor író, költő, 1957- ben Louis Fürnberg német költő, elbeszélő, 1970-ben Fekete István író (képünkön), 1970-ben Nyíregyházán Gerlei Ferenc orvos. Közúti információ A Békés Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság tájékoztatása szerint a 44-es számú, kecskémét—békéscsaba—gyulai elsőrendű főút rehabilitációjának keretében felújításra kerülő békéscsabai Élővíz-csatoma- hídon június 22-én megkezdték a gyalogosjárdák bevonatának készítését. Ä munkák előreláthatólag két hétig tartanak, és az egyik oldali gyalogjárda lezárását igénylik. Kérik az erre haladókat, a kihelyezett jelzőtábláknak megfelelően, fokozott figyelemmel közlekedjenek. Anyakönyvi hírek SZARVAS Haláleset: Demlyén János (1940, Békésszent- andrás). MEZŐKOVÁC8HÁZA Házasságkötések: Varga Anita (Mezőkovácsháza) és Kupeczik Attila (Battonya), Patyi Noémi (Battonya) és Zsurzs Lajos (Battonya). Halálesetek: Lukács János (1950), Matyuska Mátyás (1938), Mezei Mihályné Kunszabó Katalin (1923, Kunágota), Birgés János (1914, Battonya), Kiss István (1920, Battonya), Medve Istvánná Papp Mária (1915, Battonya). MEDGYESEGYHÁZA Anyakönyvi hír nem érkezett. Horoszkóp „ RAK (VI. 22—VII. | 22.), 06-90-230-354. t Folyton a szabadsága jár az eszében. Azon gondolkozik, hova menne a legszívesebben. Első lépésként talán átböngészhetne néhány útikönyvet, majd a vágyait egyeztetné a pénztárcája tartalmával. OROSZLÁN (VII. I 23—VIII. 23.), 06- 'i. 90-230-355. Egy régi barátja komplikált helyzetbe került. Most Öntől vár segítséget. Legyen határozott, képviselje határozottabban az érdekeit. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.), 06-90-230-356. pl Önnel megpróbál va- laki kikezdeni a munkahelyén. Természetesen semmi kedve viszonyt kezdeni valamelyik felettesével, hiába ígér az illető előléptetést és mindenféle előnyt. Ez zaklatás, ezért kell szilárdnak maradnia és nemet mondani. MÉRLEG (IX. 24— X. 23.), 06-90-230357. Ez a nap kiváló arra, hogy élvezze a környék kínálta programokat. Az Ikrek idejében keményen küzdött előrejutásáért. Most úgy érzi, végre elkezdődött a nyár, és szeretne az összes kínálkozó izgalmas lehetőséggel élni. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.), 06-90-230358. Ismerkedős hangulatban van. Bármilyen szituációban — akár még a szupermarketben nézelődve is — képes szóba elegyedni a legkülönfélébb emberekkel. Jó a mai nap a nyári tanfolyamok és az utazás szempontjából is. NYILAS (XI. 23— XII. 21.), 06-90-230359. Talán valódi béke lesz a nemrég hám Kovács Mihályné Békéscsabán a napokban ünnepelte születésnapját. Szeretettel köszöntjük! borúzó szomszédos országban. Most még nem mer elindulni, pedig nincsenek messze a hívogató szép tájak. A Nyilas számára a biztonság most is fontosabb a kíváncsiságnál. BAK (XII. 22—1. B 20.), 06-90-230-360. A Merkúr hatására kreatív tevékenysége megélénkül. Érzékelheti az Ön felé áradó szeretetet. Szerencsés időszak van most a családi béke helyreállításához. Csillaga óriási életerővel tölti fel. VÍZÖNTŐ (I. 21— gt II. 20.), 06-90-230- 361. Szükségét érzi, hogy minden lehetőséget megkapjon ahhoz, hogy harmonikus életet éljen. Önre nagy hatással van a Szaturnusz pozitív kisugárzása, amit fel is használ. Szerelemhez kedvezőek az aspektusok. HALAK (II. 21—III. 20.), 06-90-230-362. A Halaknak kedvenc évszakuk a nyár. Ön is megélénkül, szinte habzsolja az életet. Rengeteg munkáját megszakítja egy kis időre, egy tengerparti nyaralás igencsak pótolná ledolgozott energiáit. KOS (III. 21—IV. | 20.), 06-90-230-351. Up? Ön nem könnyen be- ^ ' lenyugvó típus, az átgondolt megoldásokat kedveli. Az alkalmazkodás nehezen megy, de ha látja eredményességét, akkor megteszi. Izgalmas kapcsolatok új lehetősége áll fenn. BIKA (IV. 21—V. 20.), 06-90-230-352. Rendkívül talpraesett és széles látókörű. Szabadságvágya óriási, de arra vigyázzon, hogy mások érzelmeit ne bántsa meg. Korlátok nélkül, felszabadultan szeret élIKREK (V. 21—VI. 21.), 06-90-230-353. Legfőbb célja az, hogy dolgozhasson, és elérje a szakmai csúcsot. Erre akkor képes, ha meleg családi hátteret biztosít élete párja. Szép, divatos ruhák biztosítják önbizalmát. A Városházi Esték szervezői sajnálattal értesítik az érdeklődőket, hogy Cserháti Zsuzsa tervezett nyári koncertjei — így a július 3-ai, békéscsabai — a művésznő betegségére és kórházi kezelésére való tekintettel ELMARADNAK. A Városházi Esték ’99 programjában július 3-án 20.30 órától a Somló Tauás-koucertshow kerül megrendezésre. A? esten — az eredeti terveknek megfelelően — közreműködik a Roy & Adóm duó, illetve a Tea együttes. A korábban megvásárolt jegyek — a jegyárak változatlansága mellett — a Somló Tamás-koncertre érvényesek vagy a vásárlás helyén visszaválthatók. A változással kapcsolatos részletesebb információk kérhetők Fodor Józseftől a 06 (20) 9653-435-ös telefonszámon. (354W Időjárás Szeles idő várható, még többfelé esővel, záporral, zivatarral. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 16 és 18 fok között, északkeleten kevéssel 15 fok alatt várható. % Moziműsor GYULA, PETŐFI NAGYTEREM: 18.45-kor: Amerikai história X (sz., am.), 21.00-kor: A csaj nem jár egyedül (m. b., sz.; am.). OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY: 18.45-kor: A velencei kurtizán (sz., am.), 21.00-kor: Jackie Brown (sz., m). PÓSTELEK, AUTÓS MOZI: 21.30-kor: Ha eljön Joe Black (sz., am.). SZÍNHÁZ VÁROSHÁZI ESTÉK 1999. június 23-án, ma 20.30 órakor HAUMANN PÉTER MŰSOROS ESTJE NYUGDÍJASOKNAK A Békés Megyei Hírlap mai műsorajánlata MTV 1 5.57 Hajnali gondolatok 6.00 Szabadság tér 9.00 Bor és hatalom 9.35 Az aranyrózsa barlangja 11.05 A Mester tanítványai 11.30 A homok titkai 12.00 Híradó. Időjárás 12.30 Szerelmek Salnt-Tropez-ban 13.25 Nemzetiségi magazinok 14.25 A pampák királya 48. 15.20 Kincsestár 16.55 Szívtipró glml 141. 17.45 Körzeti híradók 18.00 Hazanéző 18.40 Teljes napfogyatkozás Magyarországon 18.50 A bestia 211. 19.15 Misi Mókus kalandjai 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 La Mancha lovagja Zenés dráma két részben 118' 22.10 Hírek 22.15 Aktuális 22.35 Kenő 22.40 Gyermekjátékok (dokumentumfilm) 22.55 Eltűnt Tlbetben (amerikai dokumentumfilm) 23.25 Jazzterday MTV1, 16.55 Szívtipró glml. Sarah segít Anitának tájékozódni az Interneten. A lány így ismerkedik meg Byronnal. A férfit Anita izgatja igazán. TV 3 5.50 Nap-kelte. 9.05 Dinasztia. 9.50 Közvetlen ajánlat. 12.25 Video Hits No. 1. 16.35 Jövőnéző. 17.05 Cinema. 17.35 Beverly Hills 90210. 18.30 Hir3. 19.00 Murphy Brown. 19.30 Egy rém rendes család. 20.00 Rablóból pandúr (amerikai akciósorozat). 20.50 Segítség, felnőttem! (amerikai vígjáték, 1988). 22.45 Anya csak egy van (am. vígjátéksorozat). 23.15 Hír3 (ismétlés). 23.45 Cinema. TV2 5.50 Faluvilág 6.00 Reggeli kiadás 7.00 Jó reggelt, Magyarországi 9.00 TV2 Matiné 10.00 Kedves nővérkék 10.25 Kakuk (talkshow) 10.55 Közvetlen ajánlat 11.20 Mindent tudni akarok! 11.25 Plusz (aktuális magazin) 11.50 Caroline (amerikai film) Fsz.: Stephanie Zimbalist 13.40 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat) 14.45 Gazdagok és szépek 15.10 Baywatch 16.00 Sunset Beach 16.45 Luz Maria (sorozat) 17.00 Kassandra 17.50 Kaméleon 18.30 Tények 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marlmar (sorozat) 19.55 Frlderlkusz szupershow 21.45 Jó estét, Magyarországi 22.30 Brazil (angol sci-fl) 1.20 A Duna krónikája 1.45 Vers éjfél után tv2,22.30 Brazil. A nem is olyan távoli jövőben játszódik ez a hátborzongatóan szatirikus történet. Hőse egy kis- hivatalnok, Sam Lowry. SZÍV TV 6.15Agrármagazln (ism.). 6.50Tipp- top (ismétlés). 7.00 Információs magazin. 7.15 Music Box. 76.75 Információs magazin. 16.30 Partridge. 7 7.30 Egészségügyi magazin (ismétlés). 18.00 Hangoló. 18.30 Vendéglátás. 19.00 Business Club. 19.30 Horgászkalandok 5/2. 20.00 Celeste. 27.00 Végzetes gyémántok (amerikai akciófilm). 22.30 Kerge város. 23.30Music Box. 0.70Tlpp-top. RTL KLUB 6.30 Reggeli 9.10 Recept Klub 9.20 Rajzfilm Klub 10.30 Második csók (Ismétlés) 7 7.00 Televásár 71.30 Pont hu (Ismétlés) 12.05 Paula és Paulina 12.55 Mire gondolok? 73.70 Élettér 13.20 Recept Klub 73.30 Televásár 14.00 Klip Klub 14.30 Rajzfilm Klub 15.40 Második csók 76.70 Knight Rider 7 7.00 Mire gondolok? 7 7.05 Renegade - A fejvadász 17.50 Mire gondolok? 17.55 Paula és Paulina 76.45 Híradó 19.15 Fókusz 19.50 Esmeralda (sorozat 135.) 20.40 Láthatatlan préda (amerikai akciófilm) 94' 22.25 Híradó. Időjárás 22.40 Ellen (komédiasorozat) 23.05 Dóra mozija 23.35 Mesék a kriptából 0.05 Fókusz (Ismétlés) RTL KLUB, 20.40 Láthatatlan préda. John, a nyomozó beveti magát a vadonba. Egy arizonai rezervátumból kell egy rabot Los Angelesbe kísérnie. MSAT 7.00- 72.00 Nlckelodeon-sorozatok. 72.00 Rajzfilmek. 76.00 Jaj, a szörnyek! 16.30 Rocko. 17.00 Hé, Arnold! 77.30 Clarissa. 76.00 Pete és kis Pete. 18.30 Ren és Stlmpy- show. 19.00 News-da (zenei hírek). 19.30 Hír-M (közéleti híradó). 20.00 Süt a nap (magyar vígjáték, 1943). 21.30 A hölgy egy kissé bogaras (m. vígj., 1938). 23.00 Hír-M (ismétlés). 23.30 News-da (ismétlés). DUNA TV 5.30 Virradóra 9.15 Gazdakör (ismétlés) 9.45 Albert mondja, a természet jobban tudja (sor.) 70.70 Balfácánok 10.25 Ahol a galambok meghalnak (am. film, 1990) 72.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.30 Pop-sa-rock (ism.) 13.05 Cslllagfény hotel 14.35 A nagy mongol birodalom öröksége 5/2. 75.35 Mítoszok és legendák 16.05 Teleenclklopédla 76.20 Tudni akarom 16.30 Felelet az életnek 17.00 A rettenthetetlen riporterek 17.30 Mesefllmek 18.20 Zongora a levegőben (magyar film, 1976) 19.45 Chaplin, a kellékes 20.05 Hej, hej, helyesírási 20.70 Régiók 20.40 Esti kérdés 27.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Űrhajónk, a Föld 21.50 A változó világ 22.45 A Szent Grál nyomában 23.35 Zenerotika (magazin) DUNA TV, 18.20 Zongora a levegőben. Kicsi Dániel, a fiatal zongorista lakást kap egy lakótelepen. Életmódja felháborítja nyárspolgár szomszédait. EUROSPORT 8.30 Kartverseny. 70.00 Női foci világkupa. 7 7.00 Motoros vb, nagydíj. 12.30 Motocross-vb. 73.00Triál-so- rozat. 73.30Tenisz ATP-k. 74.00 Vitorlázás. 14.30 Lovaglás. 15.30 Kerékpárverseny. 77.00 Kerékpárverseny. 17.30 Női foci világkupa. 18.30 atlétikai verseny. 20.00 Autósmagazin. 27.00 Darts, európai nyílt verseny. 22.00 Aerobic vb, Hannover. 23.00 Fitnessz. MTV 2 5.57 Hajnali gondolatok 6.00 Szabadság tér 9.05 Aktuális 9.30 Kincsestár (ismétlés) 11.00 Gyermekbarát 72.00 Szomszédok (Ism.) 12.35 Híradó. Időjárás 73.00 Tévémagiszter/repríz 74.00 Jelige: Táncos láb 15.15 Zenélő gyermekkezek 15.30 Bor és hatalom (Ismétlés) 77.00 Nemzetiségi magazinok 7 7.55 T.I.R. (ol.-magyar sor.) 19.00 Családorvos 19.20 Martin György gyűjtéséből 19.30 Mesetár Trombl és a tűzmanó Játékbirodalom A legkisebb Ugrlfüles 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 A hóbortos nagybácsi (olasz film, 1982) 100' 22.70 Musical World 23.00 Mélyvíz 60’ A műsor és a kezdési Időpont változtatásának Jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. HBO 6.30 Mennyi? 30I 7.05 Mozi! Mozll Mozll 7.30 Sztárközeiben: Denzel Washington 6.00 Irány Colorado! 2. (norvég kalandfilm) 111’ 9.55 Az ellenség bőrében (ausztrál vígjáték) 101' 77.40 Sabrina (amerikai vígjáték) 122’ 13.45 Bogaras Joe (amerikai vígjáték) 77’ 75.05 Francia csók (amerikai vígjáték) 107’ 76.55 Az utolsó viking (svéd kalandfilm) 85’ 18.25 Hatalmas aranyos (amerikai vígjáték) 90’ 20.00 Kőbe zárt halál (am. fantasztikus film) 88' 27.35 Az őserdő hőse (amerikai vígjáték) 88' 23.70 Tango és Cash (amerikai vígjáték) 100' 0.55 Vérfagyasztó (amerikai komédia) 94’ 2.25 Pengeélen (amerikai lélektani film) 136' 4.45 D'Arcangelo (akciófilm) 84' ALFÖLD RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104,0 MHz; 4.00—12.00) CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz; 00.00—24.00) INFÓ RÁDIÓ, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz; 00.00—24.00) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz; 11.00—17.00) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz; 0.00—24.00) START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz; 0.00—24.00) TOP FM RÁDIÓ, GYULA (FM 96,0 MHz; 00.00—24.00) TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 00.00—24.00) CSABA TV 14.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.05 Egészségmagazin 18.35 Kifőztük, hogy mit főzzünk 19.00 Híradó 19.15 Megyei tükör 19.40 Mese 20.00 Híradó 20.15 Hogyan növekednek? 20.30 A dunai hajós (magyar film) 22.00 Híradó 22.10 Megyei tükör (ism.) 22.35 Biztonsági zóna 23.05 Erotikus műsor DÉLKÁBEL TV 18.00 Képújság. Műsorismertetés 18.05 Zene 18.10 Biztonsági zóna 18.40 Zene 18.45 Hírtükör 19.30 Zene 19.45 Kábelhíradó 20.00 Szlovák hírek 20.10 Celeste 20.55 Zene 21.10 Hírtükör (ism.) 21.55 Zene 22.00 Kábelhíradó (ism.) 22.15 Képújság VIHARSARKI KALEIDOSZKÓP TV a Gyula TV-n 17 órától Jelen időben a szolgáltatásról: Jó minőség és garancia a „feketemunka" ellenszere... (riport Pálfy Mihály tetőszigetelő vállalkozóval) — Rejtélyek és talányok — Egészségünk védelmében a B ionét termékekről