Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-21 / 142. szám

o SZOLGÁLTATÁS 1999. június 21., hétfő Bika védelem. A spanyol állatvédők sajátos módon ünnepelték a bikaviadalszezon végét: egy nagyszabású tüntetéssel. A transzparensen ez áll: segítség — nincs nagyobb bűn, mint kioltani egy ártatlan életet fotó: feb-reuters NATO-kommandók Bár a belgrádi kínai nagykövetség esetében melléfogott a NA­TO vezérkara, több ezer harci bevetésen pontosan célba talál­tak a pilóták. Ebben nagy segítségükre vannak a NATO külön­leges katonai egységeinek Jugoszláviában tevékenykedő kato­nái, akik felderítik és ellenőrzik a célpontokat. A legismertebb közülük a SEAL nevű speciális amerikai alakulat. A betűszó a „sea, air, land”, azaz föld, tenger, levegő szavak rövidítéséből állt össze, jelezve, hogy ezek a katonák gyakorlatilag bárhol bevethetők. Ennek megfelelően szigorú a ki­választás, amelynél már minden második jelentkező kihullik. Nem csoda, hiszen 12 km-es .\ .IJ VII mellúszás, 2,5 km futás fegyver­rel, csizmában, teljes menetfel­szereléssel éppúgy követel­mény, mint például 42 fekvőtá­masz. S ezek után kezdődik csak a neheze, a hat hónapos ki­képzés, amely során az újoncok megtanulnak harcolni a sivatag­ban, a hegyekben, a tengerben, kiképzik őket ejtőernyősnek és a közelharcra. A kiképzés nehéz­ségi fokára jellemző, hogy azt csak ajelöltek 5 százaléka képes végigcsinálni. A britek hasonló különleges egysége, a SAS 1941-ben, a németek elleni afri­kai harcra jött létre. 550 katoná­ja van, akiket ugyancsak arra képeznek ki, hogy az ellenség hátában mozogva teljesítik fel­adataikat. A COS francia egy­ség létszáma háromszor akkora, mint a briteké, de a feladat azo­nos. Hírek szerint mind a három ország ezeket a speciális egysé­geket használja arra is, hogy ki­mentsék a lelőtt NATO-pilótá- kat az ellenséges területről. KELL EGY CSAPAT Tudjuk, Ön akkor elégedett velünk, ha elektromos berendezései zavartalanul és gazdaságosan működnek. Azért; hogy Ön a legjobbat választhassa, kialakítottuk a DEAAASZ Partneri Hálózatot. Partneri Hálózatunk tagjai kizárólag azok a villanyszerelők, kereskedők, mérnökirodák, szervizhálózatok lehetnek, akik teljesítik az általunk előírt szigorú szakmai követelményeket. Nevünkkel garanciát vállalunk Partnereinkért, hogy Ön elégedett legyen az igénybevett szolgáltatással vagy a vásárolt elektromos berendezéssel. # Keresse a démász Partnereket! J Nevünk a védjegyük. | IIHII 1 s Démász 1 1 ^ PARTNER Démász RT. l Medicina­kaleidoszkóp A „rákágyú” szétlövi a daganatokat Az agydaganatok kezelése után most először a medencében elő­forduló rákos daganatok elpusz­títására is bevetik a német mag­fizikusok által kifejlesztett új­fajta sugárterápiát. Rövidesen a Nehézionkutatási Társaság darmstadti kutatólaboratóriu­mában (GSI) megkezdik az első páciensek „rákágyúval” való lövését. A töltött szénrészecs­kéket egy 80 méteres átmérőjű körpályán a fénysebesség felére gyorsítják, hogy aztán erősen kötegelve és precízen irányítva segítségükkel kezeljék a tumo­rokat. Magzatvíz-teszt A magzatvíz-vizsgálat (amnio­centesis) a terhes nőknél segít súlyos örökletes betegségek, mint például a Down-kór (mon­golizmus) korai felismerésében. A vizsgálatot azonban nem sza­bad a terhesség 14. hete előtt el­végezni, figyelmeztet Ulrich Gembruch, a lübecki női klini­ka professzora. Ha korábban végzik, 2—4-szer nagyobb a koraszülés bekövetkeztének a kockázata, mint különben. A terhesség 14. hete előtt ugyanis a burokban még kevés a mag­zatvíz és a beszúrt tű könnyen megsértheti a magzatot. A véradás véd a szívinfarktustól A rendszeresen (minden három hónapban) vért adó férfiak szív­infarktus-kockázata 88 száza­lékkal alacsonyabb, mint azoké, akik nem adnak vért. Ezt mutat­ta ki egy körülbelül háromezer, 30—60 éves férfival végzett vizsgálat. A kutatók úgy vélik, hogy ha a véradással a szervezet úgynevezett vasdepóit kiürítik, akkor ritkábban keletkeznek szabad gyökök (agresszív oxi­génrészecskék), amelyek az ér­falakat károsítják és előmozdít­ják az erekben a lerakódásokat. Ultrahanggal lehet mérni a szívinfarktus kockázatát Szívinfarktus vagy agyvérzés kockázatát egy speciális ultra­hang-vizsgálattal meg lehet be­csülni. Erre jöttek rá az ameri­kai Nemzeti Szív-, Tüdő- és Vérintézet orvosai Bethes- dában. 4476 idős, 65 évnél ko­rosabb személynek nagy nyaki ütőerét (Artéria carotis) vizsgál­ták meg ultrahanggal. Ennek során meghatározták az ér fal- vastagságát. Hat évvel később kiszámították, hogy az artériák falának vastagsága és ezen idő alatt fellépett szívinfarktusok és agyvérzések száma milyen ösz- szefüggésben álltak egymással. Az eredmény megmutatta, hogy a legvastagabb érfalú kísérleti személyeknek négyszer na­gyobb volt a szívinfarktust és agyvérzést illető kockázata, mint a legvékonyabb érfalúak- nak. Galagonya, a természetes bétablokkoló Sok szívbeteg kap bétablokko­lót a túl gyors szívverés lassítá­sára. A vegyi anyagok azonban gyakran fáradttá és kedvetlenné tesznek, a férfiakat pedig impo­tenssé is. Van azonban egy nö­vényi bétablokkoló, a galago­nya-kivonat, amelynek nincse­nek ilyen mellékhatásai. Napi háromszor 300 mg (recept nél­kül kapható a gyógyszertárak­ban) javítja a szívműködés in­tenzitását, tágulnak a szívko­szorús erek, csökken a vérnyo­más. A galagonya megvédi a szívet a noradrenalin stressz- hormontól és megelőzi a szív­ritmuszavarokat. Ferenczy Europress Szolgáltatás Moziműsor GYULA, PETŐFI NAGYTE­REM: 18.45-kor: Amerikai história X (sz., am.), 21.00-kor: A csaj nem jár egyedül (m. b., sz., am.). KISTEREM: 19.30- kor: Rémségek könyve (sz., am ). OROSHÁZA, SZIVÁR­VÁNY: 18.45-kor: A velencei kurtizán (sz., am.), 21.00-kor: Jackie Brown (sz., m.). PÓSTELEK, AUTÓS MOZI: 21.30-kor: Ha eljön Joe Black (sz., am.). SZÍNHÁZ VÁROSHÁZI ESTÉK 1999. június 21-én, ma 20.30 órakor ZENÉS GRILLTERASZ Anyakönyvi hírek GYOMAENDRŐD SZEGHALOM Anyakönyvi hír nem érke­zett. Születés: Dán Zsolt és Szívós Margit fia Bence. Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 24. játékhéten az 5/90-es lottó nyerőszámai a következők: 11,17, 68, 88, 89. A Jokerszám: 609733 * A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 24. játékhéten a 6/45-ös lottó nyerőszámai a következők: 6, 7, 8, 21, 22, 25. A pótszám: 18. Egy kis gombtörténelem Mit tudunk a gombról? Több­nyire kicsi, lapos, alig észreve­hető, mégis baj, ha leesik. A hannoveri Kestner Múzeum kutatói terjedelmes tanulmányt szenteltek a gomb történeté­nek. Megállapították: már a kőkorban begombolkoztak ele­ink. A 6. századból már fenn­maradtak régi germán gombok. Később valóságos forradalmat váltott ki a divat területén. Ha­marosan státuszszimbólummá vált, kinek telt ezüstből, arany­ból vagy gyöngyből készült gombokra. Természetesen a Napkirály sem maradhatott ki belőle: díszruháin és palástján gyémántgombok is ragyogtak. A francia forradalom idején, a Bastille ostromakor a politikai hovatartozást jelképezte, kinek a kabátgombjára került rá a hí­res börtön kicsinyített mása. A porosz Nagy Frigyes a gomb­kultuszt felhasználta arra is, hogy katonáit nevelje és jobb modorra szoktassa: előírta sza­bóinak, hogy az uniformisokra csak éles szélű gombokat varr- hattak. Ezáltal elérte, hogy a katonák a mundér ujját nem használták zsebkendő helyett... Annak is megvan a maga oka, miért gombolják a férfiak ru­háikat balról jobbra és a nők jobbról balra. A cél az volt, hogy a férfiak jobb keze sza­bad maradjon, s pillanatok alatt tőrjükhöz kaphassanak. A nők bal karjukban a gyermeküket hordták. A szép gombok ma is sokat érnek a gyűjtők számára és drágán kelnek el az árveré­seken. Egy rokokó olasz gomb ma akár 200 ezer forintot is ér­het, de az első világháborús rézgombok is hoznak 100 ezer forintot darabonként a konyhá­ra. Egy modem Chanel márká­jú gomb sem olcsó: 30 ezer fo­rint. 13 óra 30 perctói 14 óráié műhold­ról, valamint a 41 és a 49 méteres rövidhullámon, ezen több helyi rádióállomí keretében, illetve a helyi kábeltévék hangcsatornáján vehető a Deutsche Welle magyar nyelvű adása. Vasár­nap kivételével naponta világhírek, Németország-magazin, nemzetközi lapszemle, ezen kívül hétfő: családi ma­gazin, kedd: ifjúsági fórum, szerda: tudomány, kutatás, környezetvédelem, csütörtök: gazdasági és közéleti szemle, péntek: kultúrmagazin, szombat: idegenforgalmi és közlekedési körkép, heti sportösszefoglaló, vasárnap: rö­vid hírek, Magyarország a német nyelvű sajtó tükrében, az egyházak vilá­gából, szerkesztőségünk postaládája, német nyelvlecke. (Deutsche Welle Magyar Szerkesztősége, 1399 Budapest, pf. 626. T.: 0049/221/389-2566-tói 68-ig, Fax: 0049/221/389-2582). A ri%MiS2 taS)a Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN • Felelős szerkesztő: DR. LÁSZLÓ ERZSÉBET, N1EDZIELSKY KATALIN • Kiadja a Népújság Kft. * Felelős kiadó: DR. TÓTH MIKLÓS ügyvezető igazgató * Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. * Nyomtatás: COF1NEC Hungary Rt Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. * Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató * HU ISSN 12151068 * Hirdetésvezető: NÁNÁSI JÁNOS * Terjesztésvezető: RAJTÁR JÁNOS * Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114 * Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020 * Kiadói telefax: (66) 450-198 * E-Mail: kiado.bekes@axels.hu * Hirdetés telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311 * Terjesztés telefon/fax (66) 453-710. * Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt * Előfizethető a kiadónál, az ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél. * Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző verse­nyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer — Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásai­ra felhívjuk figyelmüket

Next

/
Thumbnails
Contents