Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-02 / 126. szám

1999. június 2., szerda SPORT Az Előre FC és az ügyvezető jövőjéről tárgyaltak Nem szeretnének nagy j átékosvándorlást Sokórás értekezleten tárgyalta meg az Előre FC-t működtető kft. a patinás labdarúgóklub jövőjét, azon belül is a csaknem két hónappal ezelőtt lemondott Annus Vince ügyvezető igazgató ügyét. A megbeszélésen történtekről Annus Vince tájékoztatta lapunkat. — A személyi kérdésekkel kezdeném, mert részemről ez határozhatja meg a klubhoz való jö­vőbeni kapcsolatomat — mondta az ügyvezető. — Június 9-én jár le a felmondási időm, a káefté tulajdonosai viszont szeretnék, ha maradnék to­vábbra is. Ezt az is alátámasztja, hogy a jegyző­könyvbe az került: nem fogadják el a felmondá­somat. Én viszont bejelentettem, hogy csak ab­ban az esetben maradok, ha néhány fontos dolog rendeződik. És itt kihangsúlyoznám, nem fizetés emelést kértem, hanem kimondottan a klub éle­téhez kapcsolódó dolgokban várok megoldást. — Konkrétabban ? — Döntően futball kérdésekről van szó. így például a szakmai kérdések hovatartozásáról, a szakmai dolgok irányításáról, a játékoskeret ki­alakításáról, milyen szabadkéz politika való­suljon meg az új szezonra való felkészülés előtt. A hatékonyabb amatőrösítésről, a játéko­sok cégekhez, vállalkozókhoz való elhelyezé­séről. Abban maradtunk, ha ezek megoldására lesz mód, akkor leülhetünk újra tárgyalni. — Nem úgy tűnik, mintha kéretné magát? — Remélem nem. Annál is inkább, mert hív­nak Békésre is, ahol a tárgyi feltételek sokkal jobbak, s komoly terveik vannak a jövőt illetően. Egyébként szóba került az is, hogy a kettőt együtt csinálnám, ha mindkét helyen megfelelő­ek lesznek a feltételek a maximális munkavég­zésre. Ehhez az Előre FC Kft. vezetői is hozzá­járultak. — Nemrégen még arról volt szó, hogy ha nem esik ki az Előre FC az NB I-ből, akkor egy dunántúli befektető csoport jelentős összeggel beszáll a kft-be. Most már egyre inkább úgy tű­nik, nem tud kipottyanni a csapat... — A székesfehérvári-veszprémi vonalat úgy tűnik, le kell állítani. Ugyanis mint kiderült, meglehetősen kevés pénzt kínáJnak a káefté nyolcvan százalékának megvásárlásra. Márpe­dig a jelenlegi játékos állományunk legalább negyven millió forintot ér, nem szabad ezt el­kótyavetyélni. — Akkor viszont hogyan tovább, honnan lesz pénz? — A hatékonyabb gazdálkodás körvonalai is kibontakozóban vannak. Az a célunk, hogy ne csak csöpögjön némi támogatás, hanem, mint télen is említettem, mi is vállalkozzunk. Jó úton halad a festékkereskedelem kiépítése, célunk egy nyomdaipari kapacitás megvalósítása. No és a játékosok cégekhez való kihelyezése is so­kat segíthet az egyensúly megteremtésében. Emellett szeretnénk a kapcsolatainkat erősíteni a gyulai, a békési klubbal és a jaminaiakkal. A kölcsönadott játékosokat a nyáron hazahozzuk, s jobban szeretnénk velük i s gazdálkodni. — Ha már a labdarúgók szóba kerültek: az idén is nagy lesz a vándorlás? — Nem célunk. De tény, kilenc játékosnak — Fülöp, Negrau, Csipkar, Sándor, Kasik, Czipó Z., Balog, Varga, Gémes — lejár a szer­ződése. A napokban kezdjük meg a tárgyaláso­kat velük, többségüket marasztaljuk, ha elfo­gadják a feltételeket. Egyben rendezni- szeret­nénk a Krémer-játékoso’k hovatartozását is, s ez három labdarúgót, Balogot, Czipó Zoltánt és •Vargát érinti. Ulrich az egyetlen, akit elenge­dünk, ha külföldi csapat vinné, de őt is csak kölcsönbe. A fiatal játékosok továbbfejleszté­sével, a tavaszi szezon második részében nyúj­tott produktummal szeretnénk visszahódítani közönségünket a lelátóra. Annál is inkább, mert egyre több helyi, vállalkozó is vallja: a szórakoztató labdarúgásra Békéscsabán is szükség van. Jávor Péter Bronzérmes a csabai női váltó Budapesten rendezték meg a hét végén az atléták országos váltó bajnokságát. Mint Tóth Sándor, a Békéscsabai AC ügy­vezető elnöke elmondta: a csa­bai sportolók jól helytálltak az ob-n, hiszen a 4x200 m-es női váltó szoros csatában bronzér­mes lett, s emellett a férfiak is több értékes helyezést szerez­tek. A MASZ meghívásos ver­senyével kapcsolatban a szak­ember kiemelte: a végig jól küzdő 3000 m-es akadályfutó Varga István az Európa-kupa csapattagságról maradt le mini­mális (55 százados) különbség­gel. A békéscsabaiak eredményei. Or­szágos váltóbajnokság. Nők. 4x200 m: 3. Bcs. AC (Kun, Bobcsek, Laczó, Csendes) 1:41,04. Férfiak. 4x200 m: 5. Bcs. AC (Skorka, Trucz, Hajdú, Szél) 1:29,45. 4x800 m: 6. Bcs. AC (Korcsok, Balogh, Varga P., Bohus) 7:58,30. 4x1500 m: 5. Bcs. AC (Var­ga P., Korcsok, Balogh, Bohus) 16:4,73. MASZ verseny. Nők. 100 m: 1. Kun Alice 1225. 400 m: 4. Bobcsek 58,30. Férfiak. 400 m: 3. Hajdú 49,52. # a A szezon utolsó, de legmarkán­sabb versenyén áll dobokörbe a héten az Egyesült Államokban tanuló Máté Gábor. Vasárnap már el is repült az Idaho Álla- beli Boise-ba, ahol június 2-án kísérli meg a győzelmet az amerikai egyetemi bajnokságon — természetesen diszkoszve­tésben. Nem kisebb céllal vág neki az első éves egyetemista, mint megdönteni Kiss Balázs olimpiai bajnok eredményét, aki négyszeres egyetemi baj­nok. Ehhez az első lépcső most következik a Csabai Atléták SE versenyzőjének, ahol ottani idő szerint szerdán 5 órakor áll elő­ször dobókörbe. RÖVIDEN Kézilabda. A megyei baj­nokság eredményei. Nők: Bé- ké s—Békéscsabai Főiskola 30'—24, Békésszentandrás— Újkígyós 13—32, Kétsop- rony—Füzesgyarmat 30—12, Magyarbánhegyes—Békéscsa­bai Főiskola 15—20. Ifjúsá­giak: Békésszentandrás—Újkí­gyós 2—21, Kétsoprony—Fü- 2 :esgyarmat 19—15. Férfiak: Köröstarcsa—Kondoros 26— 32, Bcs. Sportcsarnok—Mező­hegyes 29—26, Szarvas— Nagyszénás 46—14, Mező­hegyes-—Köröstarcsa 28—18. Nádas Kupa. Békéscsabán a Bessenyei utcai pályán 16 csapat részvételével rendezték meg a VI. Nádas Kupa kispá­lyás labdarúgótornát. Ä pénzdí­jas viadalt a Mezőker Kft. csa­pata nyerte, a Printomat Kft. előtt. Gólkirály: Bodó János (Fess-Rochilde) 9 góllal. Leg­jobb kapus: Medovarszki István (Printomat). Legjobb játékos: Tolnai Ferenc (Mezőker Kft.). Atlétika. A hét végén Csúz Réka, a Gyulai. SE 13 éves ver­senyzője négypróbában teljesí­tette az aranyjelvényes szintet. A Gyulai SE 13 évesekből álló 4x600 m-es váltója aranyérmet nyert az országos váltóbajnok­ságon. A Csúz Réka, Makk Ni­kolett, Frolyó Anett, Haász Csilla öszzeállítású négyes 7:04,17-es idővel győzött. TOTÓTIPPJEINK a 22. heti szelvényekhez: 1. Anglia—Svédország 1 2. Románia—Magyarország 1 x 3. Olaszország—Wales 1 4. Franciaország—Oroszország 1 5. Portugália—Szlovákia 1 6. Izrael—Ausztria x 1 7. Cesena—Genoa 1 x 8. Cremonese—Ravenna 2 9. F. Andria—Torino 2 x 10. Lecce—Pescara 1 x 11. Monza—Chievo x 1 12. Reggiana—Ternana 1 13. Treviso—Atalanta x 2 + 1. mérkőzés: 14. Finnország—Törökország x Thaisz és Garai sikere Az elmúlt hét végén Balatonfüreden került megrendezésre a NIKE: Junior Tours országos, kiemelt teniszviadal 1. fordulójára, amelyen a hazai utánpótlás legjobbjai léptek pályára több napon át. A népes mezőnyben a különböző korosztályokban a Békéscsabai Globe TK két kitűnősége, Thaisz Nóra és Garai Agnes a selejtezők után a főtáblára kerülve nyertek fővárosi és szegedi ellenfeleik e 1- len. A legjobb 8 közé kerülésért vívott mérkőzéseiken azonban szo­ros csatában maradtak alul, ám a dicséretes teljesítmény mellett é;r- tékes ranglistapontokkal gyarapodtak a két hét múlva Debrecenben sorra kerülő 2. forduló előtt, ahol esélyük van a még szebb ered­mény kivívására. A ’’«AVJESZ ta&ía Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN * Felelős szerkesztő: DR. LÁSZLÓ ERZSÉBET, MEDZIELSKY KATALIN * Kiadja a Népújság Kft. * Felelős kiadó: DR. TÓTH MIKLÓS ügyvezető igazgató * Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Leveleim: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. * Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. * Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató * HU ISSN 12151068 * Hirdetésvezető: NÁNÁSI JÁNOS * Terjesztés vezető: RAJTÁR JÁNOS * Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114 * Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020 * Kiadói telefax: (66) 450-198 * E-Mail: kiado.bekes@axels.hu * Hirdetés telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311 * Terjesztés telefon/fax (66) 453-710. * Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLH ÍR” Rt. * Előfizethető a kiadónál, az ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél. * Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző verse­nyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer — Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropniiss Sajtó- terjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásai­ra felhívjuk figyelmüket. Szentesi úszó aranyak Tizenhat klub — köztük öt kül­földi — mintegy kétszáz szenior korú sportolójának részvételével nagyszabású úszóversenyt ren­deztek a hét végén Szentesen. Ezen a békéscsabai és a gyulai szeniorok is képviseltették ma­gukat, nem is akárhogyan. A fürdővárosiak eredményei közül kiemelkedik dr. Legeza Lászlóé, aki mindkét napon számtalan el­sőséget ért el. A csabaiak közül Vass Gyula és Katona Zsolt volt a legnagyobb nemesfémhalmo­zó, de a csak a második napon bekapcsolódó szenior világbaj­nok, Juhászné Tóth Margit sem talált legyőzőre három egyéni versenyszámban. A Békés megyei dobogósok (a kü­lön nem jelöltek békéscsabaiak). Férfiak. 66 m gyors. I. kcs.: 1. Kato­na Zsolt. III. kcs.: 1. Vass Gyula, 2. Juhász. IV. kcs.: 1. dr. Legeza László (Gyula). V. Kcs.: 3. Pásztor. VIII. kcs.: 2. Tatai. 66 m mell. III. kcs.: 1. Vass Gyula. IV. kcs.: 2. dr. Legeza. V. kcs.: 3. Pásztor. 66 m hát. I. kcs.: 1. Katona Zsolt. HI. kcs.: 1. Juhász Mátyás. 66 m pillangó. I. kcs.: 1. Ka­tona Zsolt. ül. kcs.: 1. Vass Gyula. IV. kcs.: 1. dr. Legeza László. V. kcs.: 1. Jávor Péter. VII. kcs.: 2. Pető. Vin. kcs.: 2. Tatai. 133 m vegyes. I. kcs.: 2. Katona, in. kcs.: 1. Vass Gyula, 2. Juhász. TV. kcs.: 2. dr. Legeza. VIU. kcs.: 3. Tatai. 4x33 m vegyesváltó. II. kcs.: 3. Békéscsaba A (Katona, Juhász, Vass, Jávor). IV. kcs.: 2. Békéscsaba B (Kmetykó, Locskai, Pető, Tatai). 33 m gyors. I. kcs.: 1. Katona Zsolt. UI. kcs.: 1. Vass Gyula, 2. Juhász. IV. kcs.: 1. dr. Legeza László. VI. kcs.: 3. Kmetykó. Vm. kcs.: 3. Tatai. 33 m mell. in. kcs.: 1. Vass Gyula. TV. kcs.: 3. dr. Legeza. V. kcs.: 3. Jávor. VI. kcs.: 3. Kmetykó. Vn. kcs.: 3. Locskai. Vffl. kcs.: 2. Klenk. 33 m hát. I. kcs.: 1. Katona Zsolt. III. kcs.: 1. Vass Gyu­la, 2. Juhász. VI. kcs.: 1. Kovács Ist­ván (Gyula). 33 m pillangó. I. kcs.: 1. Katona Zsolt. m. kcs.: 1. Vass Gyu­la. TV. kcs.: 1. dr. Legeza László. V. kcs.: 1. Jávor Péter. VIII. kcs.: 3. Ta­tai. 4x33 m gyorsváltó. II. kcs.: 1. Békéscsaba (Katona, Juhász, Riskó, Vass). IV. kcs.: 1. Békéscsaba (Locskai, Kmetykó, Pető, Tatai). Nők. 66 m gyors. IV. kcs.: 2. Pappné. VI. kcs.: 1. Németh Éva. VII. kcs.: 3. dr. Megyeriné. 66 m mell. IV. kcs.: 2. Pappné. VI. kcs.: 2. Németh. VII. kcs.: 2. Jámbomé. Vffl. kcs.: Juhászné. 66 m hát. IV. kcs.: 2. Pappné. VIII. kcs.: Juhász Gyuláné. 66 m pillangó. IV. kcs.: 1. Pappné Marik Sarolta. VI. kcs.: 2. Németh. VH. kcs.: 2. Klenkné. 133 m vegyes. IV. kcs.: 2. Pappné. VI. kcs.: 2. Né­meth. VII. kcs.: 1. dr. Megyeri Zsoltné, 3. Klenkné. 4x33 m vegyesváltó. IV. kcs.: 2. Békéscsaba (Jámbomé, dr.. Megyeriné, Németh, Pappné). 33 m gyors. III. kcs.: 2. Kónyáné (Gyula). IV. kcs.: 2. Pappné. V. kcs.: 1. Juhászné Tóth Margit. VI. kcs.: J. Németh Éva. Vffl. kcs.: 2. Schiffertné (Gyula). 33 m mell. I. kcs.: 1. Csomós Tímea, 3. Nacsa (mindkettő Gyula). III. kcs.: 1. Kónyáné Bagi Csilla (Gyula). IV. kcs.: 3. Pappné. V. kcs.: 1. Juhászné Tóth Margit. VI. kcs.: 2. Németh, 3. Szabadkai. VII. kcs.: 3. Jámbomé. 33 m hát. ffl. kcs.: 1. Kónyáné Bagi Csilla, 3. Budainé (mindkettő Gyula). IV. kcs.: 2. Pappné. V. kcs.: 2. Juhászné. VI. kcs.: 1. Németh Éva. Vffl. kcs.: Juhászné, 3. Schiffen. 33 m pillangó. II. kcs.: 3. Pásztomé (Gyula), ffl. kcs.: 2. Kónyáné. IV. kcs.: 1. Pappné Marik Sarolta. V. kcs.: 1. Juhászné Tóth Margit. VI. kcs.: 3. Németh. 4x33 m gyorsváltó. II. kcs.: 2. Békéscsaba (Juhászné, Jámbomé, Németh É., Pappné). 4x33 m mix vegyesváltó. II. kcs.: 3. Gyula (Kónyáné, Kónya I., Csomós, dr. Legeza). III. kcs.: 2. Békéscsaba (Juhászné, Vass, Pappné, Juhász M.). Fogathajtó siker A helyi faluház szervezésében vasárnap fogathajtóversenyt rendeztek a Hajdú-Bihar me­gyei Csökmőn, amelyen 12 fogat állt rajthoz. Két verseny­számot bonyolítottak le a füzes­gyarmati Háti István irányítá­sával, mindkét számban Békés megyei siker született. Kemecsi Zsolt az akadályhajtást és a vadászhajtást is megnyerte. Édesapja, Kemecsi István az akadályhajtásban második, a vadászhajtásban harmadik lett. Mindketten a dobozi Szakái Kft. színeiben indultak. Borsos Béla, a Sarkadi Lovasklub hajtója az akadályhajtás harmadik helyét, míg a füzesgyarmati Galambos Sándor a vadászhajtás második helyét szerezte meg. Eleki érmek a fekvenyomó Balaton Kupáról Nagy János országos csúcsbeállítása A hét végén Balatonlellén ren­dezték meg VII. Balaton Kupa nemzetközi fekvenyomó baj­nokságot, amelyen a felnőttek mezőnyében az Orosházi Toldi SE versenyzője, Nagy János az 52 kg-os súlycsoportban kitű­nően versenyzett és 102,5 kg- mal beállította az érvényes or­szágos rekordot. A kétnapos viadalon indultak az Eleki Szabadidő Sport Klub versenyzői is, akik jól helyt­álltak az erős mezőnyben. Az ifjúságiaknál 67,5 kg-ban Kun István Endre aranyérmes lett 105 kg-mal. A férfi junioroknál a 67,5 kg-osok mezőnyében Kotroczó Ferenc a negyedik he­lyet szerezte meg 112,5 kg-os eredménnyel. A junioroknál szerepelt a 75 kg-ban Barna János, aki bronzérmet nyert, teljesítménye 115 kg. V.L. Az elekiek támogatói: Elek Város Önkormányzata, Burián Mihály, Hambarás Ferenc, Ott- lakán Tibor, Ungur Péter eleki vállalkozók, FaniSport, Gyula. Elérhető szeretne lenni? Most megéri vonalat venni És ráér részletekben fizetni! A Hungarotel 1999-ben igazi mari meglepetéssel kedveskedik Önnek! Ha most csatlakozik előfizetőinkbe/, elég csak kamatmentes részletekben fizetnie! Akciónk ideje alatt, 1999. június 1.-1999. július tl-e között magán-előfizetőnk brutto 12.500 It belépési díjelőleg, es bekapcsoláskor 5.000 It, valamint további 10 hónapon keresztül havi 2.000 Ft befizetése mellett juthat sajal telefonvonalhoz. Igényét postai úton, s/emélvesen ügyfélszolgálati irodáink egyikében, vagv telefonon a 184-es számon is bejelentheti. Üzleti távbeszélő-állomás igénylésénél más feltételek érvényesek, kérjük, érdeklődjenek az ingyenesen hívható I í»4-es telefonszámon. Az igényeket csak a meglévő kapacitás erejéig tudjuk elfogadni, ezért minden kedves igénylőnk esetében külön megvizsgáljuk a bekapcsolás lehetőségét. Külterületi igénynél a külterületi vonalszakasz építési költségének 50",.-a az ügyfelet terheli. I h\\ telszolg.il.tli itod.tmk 151 KI S< SAH V OROSHÁZA széni Islv.tii let I IhokoK ti. XIt. cm sah,v. Pl . HO.

Next

/
Thumbnails
Contents