Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-14 / 136. szám

MEGYEI KÖRKÉP A négy végzős: (balról jobbra) Szabó Krisztina, Dihen Viktória, Varga Zsuzsa és Vidovenyecz Edina fotó: such tamás Színiiskola: hölgynégyes végzett Szervezetileg egyre stabilabb, színvonalában pedig egyre jobb a hetedik tanévét záró békéscsabai „Fiatal Színházművészetért” Alapítványi Színiiskola — mondta a tanévzárón szombaton, a békéscsabai Jókai Színház Vigadójában Konter László igazgató. Faluszépítők. (1) Nagybánhegyesen az idei évben megalakult a faluszé­pítő asszonyok klubja, akik nagy szorgalommal segítik a polgármesteri hivatalt a tele­pülés virágosításában. A közterületen levő virágládá­kat a nyár elejére beültették, folyamatosan gondozzák és további tervük egy sziklakért kialakítása. Az önkormány­zat a fásításban és a parkosí­tásban lépett előbbre, mely­nek keretében lilaakácfákat ültettek az óvoda, a hivatal és a művelődési ház környé­kére. Emellett a temetőben új, vasból készült kerékpár- tárolókat állítottak fel. Orvosok, (r) A békés- szentandrási önkormányzat a közelmúltban úgy döntött, határozatlan időre alkalmaz­za dr. Schinkelné dr. Gémes Etelka fogorvost. A fogor­vos közalkalmazottként, a háziorvosok és a gyermek- orvos vállalkozásban végzi a munkáját a faluban. A képviselő-testület úgy látja, a településen szakmailag megfelelő az egészségügyi ellátás. A jövőben szeretné­nek sort keríteni a rendelő- épület állagának felújítására. Méhkeréki újság, (w) A Méhkeréki Egyesület ha­vonta megjelenő helyi újsá­got alapított a községben, melynek első, próbaszáma nemrégiben jelent meg. A magyar és román nyelvű lapban iskolai, vallási és sport rovat is megtalálható, a cikkek írói az egyesület tagjai és az érdeklődő olva­sók. Halálos baleset, (c) Kar­dos külterületén, a 44-es főúton személygépkocsi ütközött mo­torral szombaton. A baleset kö­vetkeztében a motoros, B. R., 19 éves, kondorosi lakos életét vesztette. Öngyilkosságok, (c) Va­dászpuskával lőtte agyon magát egy 22 éves fiatalember Béké­sen, szombaton este. Szintén ön- gyilkosságot követett el a hétvé­gén egy köröstarcsai, 30 éves éves férfi, aki önakasztással ve­tett véget életének. Antófeltörések. (c) Békés­csabán, az Illésházi úton és a Jó­kai utcán is feltörtek ismeretlen tettesek gépkocsikat a hétvégén. Egyaránt rádiósmagnókat vit­tek el. Könnyen sérült, (c) Szom­baton délelőtt személygépkocsi és motorkerékpáros ütközött Orosháza belterületén. A bal­esetben a motoros könnyű sérü­lést szenvedett. Idén — bár többen kezdtek eb­ben az osztályban — hölgyné­gyes végzett, mégpedig Varga Zsuzsa, Vidovenyecz Edina, Dihen Viktória és Szabó Krisz­tina. Osztályfőnökük Jancsik Ferenc volt, de előtte tanította a színinövendékeket Bartus Gyu­la és Karczag Ferenc is. Az 1:48-as méretarányú repü­lőknél Balda Róbert végzett az élen, valamint elnyerte a Repü­lés Baráti Köre vándorkupáját is. Tóth Andor a harcjármű, di­oráma, Kerepeczki Attila pedig a harcjármű kategóriában ért el Az utóbbi években Füzesgyar- maton számos beruházást haj­tott végre a település legnagyobb termelőegysége, a Mól Rt E fej­lesztések újabb állomásához ér­keztünk szombaton, amikor a Hotel Garánál ünnepélyes kere­tek között megnyílt a Gara kert. — Minden egyes ilyen ünnep­ség, amikor új létesítménnyel gazdagodik a térség, jó alkalom arra, hogy egy pohár sör mellett kötetlenül elbeszélgessünk — fogalmazott megnyitóbeszé­dében Varga Zsolt, a Gyarmaton tíz éve működő Hotel Gara veze­tője. Fél éve született meg az az A végzősök vizsgaelőadás­nak osztályfőnökükkel az Apá­capác című darabot választot­ták, melyet a nagy siker és ér­deklődés miatt többször is be­mutattak. A négy hölgy közül három már szerződést tudhat a zsebében, igaz, egyikük sem marad Békéscsabán. egyaránt ötödik helyezést. A klubvezető kitért arra is: a szin­tén KIT-es László Mihály a kö­zelmúltban az ártándi Tó Ku­pán szerzett első helyezést a távirányítású hajó kategóriá­ban. ötlet, hogy a szálloda mellett egy kerthelyiséget kellene kialakítani. Ezt követően vették fel a kapcso­latot a kondorosi Epcenter Kft- vel. Ez a kivitelező cég mintegy 35-40 napon belül készítette el a valóban impozáns Gara kertet. A most átadott létesítmény egyszerre negyvennégy vendé­get tud fogadni, akik a nyári melegben is kellemes és kultu­rált környezetben fogyaszthat­ják a Hotel Gara finomságit. A szombati ünnepélyes meg­nyitót a Hajdúszobszlói Ifjúsági Fúvószenekar és Mazsorett Csoport fellépése tette még em­lékezetesebbé. M. B. A tanévzárón — immáron harmadik alkalommal — az Orosházi Kulturális Kapcsola­tok Egyesületének díját is át­adták. Ezt Gonda Gézától, az egyesület elnökétől Szilágyi Annamária harmadéves hall­gató vehette át, akit többek között a Sógornők egyik sze­repében, valamint a Csárdás­királynő című operettben is láthatott a Jókai Színház kö­zönsége. Ny. L. Fekete László említést tett arról is: a KIT Makett Klub jú­nius 20-án, vasárnap — rossz idő esetén június 27-én — má­sodik alkalommal rendezi meg a sárkányépítő és sárkányerege­tő családi napot a békéscsabai repülőtéren. Újdonság, hogy most kétféle sárkányt készíthet­nek — egyet délelőtt, egyet pe­dig délután — a megjelentek, profi sárkányépítők segítségé­vel. Ny. L. Kiváló vízminőség Békés megyében országos vi­szonylatban is kiemelkedik az el­lenőrzött szabadstrandok vízmi­nősége. Az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat minden évben rendszeresen ellen­őrzi az élővizeken található für­dőhelyek vízminőségét. Idén a hét ellenőrzött szabadstrand — Békésszentandrás (szentandrási strand), Doboz (Szanazug bal part), Gyomaendrőd (Templom- zugi-holtág), Gyula (Városerdő), Köröstarcsa (szabadstrand), Gyomaendrőd (Liget-kemping), Szeghalom (Várhely) — az első mérések szerint fürdőzésre alkal­mas. A vizeket nemcsak a ma­gyar, hanem az Európai Uniós szabványok szerint is vizsgálják. K. A. Makettes sikerek és sárkányeregetés Budapesten rendezték meg nemrégiben az I. Nemzeti Ma­kettépítő Kupát, és ezen szép eredményeket értek el a Békés­csabai Helyőrségi Klubban működő KIT Makett Klub tagjai. Fekete László klubvezető elmondta: a vitorlás hajó kategóriá­ban első lett Victory nevű hajójával Szelezán András. Újabb Mol-beruházás Gyarmaton Balettgála, Mariann-módra A békéscsabai Mariann Balettiskola évadzáró balettbemu­tatóját tartották szombaton délután és este a megyeszékhelyen, a Jókai Színházban. A színvonalas és látványos programban felléptek az iskola növendékei, a Mariann Balett táncosai pedig a Napfogyatkozás című, hagyományos és modern elemekkel egyaránt átszőtt táncprodukciót adták elő. A táncelőkészítő gimnasztikától a klasszikus balettig széles a skála a Mariann Balettiskolában FOTÓ: SUCH tamás Vargáné Szokol Mariann, az iskola vezetője kérdésünkre el­mondta: nagy öröm számukra, hogy a szülők és a gyermekek, fiatalok egyre nagyobb érdek­lődést mutatnak a mozgás, a táncművészet ezen fajtája iránt, felismerik a benne rejlő szépséget és hasznosságot. Foglalkozásaikat Békéscsabán, a Szigligeti utcai óvoda torna­csarnokában tartják. Kilenc csoportban, 5—20 éves korig széles a skála a táncelőkészítő gimnasztikától egészen a klasszikus balettig. Vargáné Szokol Mariann szólt arról is: a jövő tanév fog­lalkozásaira augusztus 20-a után lehet jelentkezni. A beirat­kozással kapcsolatos informáci­ókat, tudnivalókat a lapunkban akkortájt megjelenő hirdetés is tartalmazza majd. (c) Jelképeket avattak Az éves búcsú napján zászló- és címeravató ünnepségre várták Pusztaottlaka lakosságát vasár­nap délután a művelődési ház­ba. A zsúfolásig telt teremben Szabó Miklós polgármester fo­gadta a vendégeket, köztük Sofronice Drincec-t, a magyar- országi román ortodox egyház püspökét. — Településünk életében nagy jelentősége van a saját cí­mer és zászló használatának — mondta a polgármester —, mert ezek olyan megkülönböz­tető jelek, amelyek tükrözik a múltat, ábrázolják az összetar­tozást és utat mutatnak a jövő­be. A jelképek elkészítését Pataj János tanár, amatőr heraldikus ajánlotta fel a köz­ség iránti tisztelete jeléül. Az ünnepségen a püspök és az egyház képviselői felavatták és megszentelték a település zász­laját és címerét. H. M. 1999. június 14., hétfő VÉLEMÉNYEK Ellentmondások a gazdaságban — A múlt évet értékelve azt kell mondanunk, hogy a társas, ezen belül a szövetkezeti gazdál­kodói kör mérlegeredményei nem annyira rosz- szak, mint azt a gabonaválság okán hinni lehetett — nyilatkozta nemrég a MOSZ főtitkára egy ér­dekképviseleti fórumon. A Békéscsabán szervezett „Gazda-expón” Sándor András, az FVM mezőgazdasági főosz­tály főtanácsosa szintén hasonló kijelentést tett, amikor egy mondatban próbálta összefoglalni az eddigi eredmé­nyeket. Mint mondta, „annyira nagy baj nincsen” a mezőgazda­ságban, mint azt első látásra hinnénk. Csapó Mihály, a minisz­térium közigazdasági főosztályvezetője viszont az agrárágazat gondokkal teli pénzügyi lehetőségeiről szólt. Eszerint komoly átcsoportosításokra és több milliárdos hiányra számíthatunk az éves gazdálkodásban. A termelők továbbra is keményen bírálták a gabona, a tej, a sertés és a zöldségágazatban tapasztalható ne­gatív változásokat. Most kinek és mit higgyen az ember? Egy kistermelő felháborodva ecsetelte, hogy szerinte min­denki jól jár, miközben aki a legtöbbet köszködik az áru előál­lításával, az hoppon marad. — Nézzük csak meg: a MOL-nak, a vegyszergyártóknak, a műtrágya értékesítőknek, a gépgyáitóknak, az alkatrészárusoknak, mindenkinek meg van a busás haszna, amit nekünk termelőknek kell megfizetni! — so­rolta. Tavaly például csak 1200 forint volt a búza ára, érdekes módon, mégis minden gabonakereskedő nyereségesen zárta az évet. A gazdálkodó ma is a legkiszolgáltatottabbja az agrárgaz­dasági folyamatoknak, hisz nincs tárolókapacitása és túl sok ké­zen megy át a termék. A tárca az említett átcsoportosításokkal megpróbál ugyan egyensúlyt tartani, ám amit egyik „zsebbe” beletesz, azt ugyanazon ágazat másik „zsebétől” kell elvonnia. Nem elégszer hangsúlyozzuk tehát: az agrársturktúra elemeit az ország egészét komplexen nézve, központi koordinálással kell(ene) szabályozni, mégpedig úgy, hogy a parasztnak is ma­radjon pénze fejlesztésre. Halasi Mária nekem a dugóhúzót! Azt hiszem, a borról is elmondható, hogy amió­ta létezik, azóta hamisítják. Persze csatosbambi- és málnaszörpivó koromban ezt még nem tud­hattam. Magyar ember bort iszik, punktum. Gyermekfejjel (hű, mekkora magyar voltam én akkor!) egyszer-kétszer lopva belekóstoltam nemzeti italunkba, de sehogyan sem ízlett, emi­att aztán amikor a Himuszt tanultuk az iskolá­ban, lelkiismeret-furdalásom támadt, ha odáig jutottam a versben, hogy „Tokaj szőlővesszein / Nektárt cse­pegtettél”. Szilárdan eltökéltem, ha felnövök, a bort (is) igen nagyon fogom szeretni. Nem rajtam múlott, hogy semmi sem lett az ifjúkori fogad­kozásból. Először talán azok az osztrákok vették el a kedvemet a borivástól, akik 20—25 évvel ezelőtt fagyálló folyadékkal ja­vították föl az isteni nedűt. Később meg azt olvastam egy bűn­ügyi tudósításban, hogy valaki „tablettákat” lopott a kecskemé­ti vasútállomásról, és azokat odahaza(!) borhamisításra hasz­nálta föl. Ez volt a kezdet, utána jött a borháromszög, a borpan­csolás és a borkommandó. Úgyhogy egy kezemen meg tudnám számolni, hány borosüveget váltottam vissza egész eddigi éle­temben. De nem adom föl! A trianoni döntéskor a 8600 hektáros to­kaji borvidékből 178 hektár a (cseh)szlovákokhoz került. A jó palócok és a tót atyafiak mára ezt fölszaporították 907 hektár­ra. Minden remény megvan hát arra, hogy a borok királya és a királyok bora megjelenjen a nemzetközi borpiacon. Ha addig élek is, veszek egy flaskával belőle. Valószínűleg nem fogom meginni, koccintani meg végképp nem fogok vele. Inkább oda­teszem a többi mellé a vitrinbe. Elnézegetem rajta a szlovák nemzeti színekben pompázó címkét, meg a tokaji (Tokaj) már­kanevet. Lám-lám nem kell ahhoz kisebbségi nyelvtörvény, hogy egy magyar település neve leírható legyen északi szom­szédunknál. Ámbár az sem zárható ki, hogy a „Tokaj” szavunk is szláv (értsd: szlovák) eredetű. Ebben az esetben viszont még­iscsak szükség lenne egy dugóhúzóra. Ménesi György Csonka Pid vonatozott a szállásiakkal A körülöttünk futkározó, tig­risekké, kígyókká maszkíro­zott apróságok láttán meg­nyugodtunk: jó helyen já­runk! A nagyszénási falunap­ra kaptunk ugyanis meghí­vást szombaton, ahol gazdag programmal várták a vendé­geket. Jöttek is a falubeliek, de még a környékről is! Gádorosra, Ge­rendásra, Orosházára, Kondo­rosra is eljutott a népünnepély híre. A gyerekek kézműves fog­lalkozásokon múlatták az időt, a sportrajongók focimeccseken szurkolhattak, a színpadon is negyedóránként változott a mű­sor. Amikor mindenki mindent félretett, az az a pillanat volt, amikor megjelent Csonka And­rás, a Família Kft. népszerű Pi­cije, a Kifutó fiatal műsorveze­tője. Az ő kedvéért sokan be­szálltak a képzeletbeli vonatba és körbevonatozták a színpadot, majd együtt énekelték a fülbe­mászó nótákat. Délre a 10 bográcsban főzött marhapörkölt is elkészült, dél­után pedig nem kisebb szemé­lyiség, mint Mátrai Sándor — egykori válogatott focista — adta meg a kezdő rúgást a ven­déglátók és a Budapesti Honvéd öregfiúk meccsén. Cs. I. A TENISZ IGAZSÁGOSABB JÁTÁK, MINT AZ ÉLET, HA PÉLDÁUL EGY NŐNÉL VÉT KETTŐS HIBÁT AZ EMBER, MÁR MEHET IS ZUHANYOZNI. (John McEni'oe)

Next

/
Thumbnails
Contents