Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-09 / 132. szám
Amikor élet fogan, a leendő szülők még nem többek, mint nők és férfiak. Anyának és apának lenni külön tudomány, amelynek alapjait génjeinkben hordozzuk, első leckéit gyerekkorunkban kapjuk. Nemzeni és szülni sokan képesek, nem mindenkiből válik azonban jő szülő. A véletlen gyermekei Lányanyának nevezünk mindenkit, aki apa nélkül szüli meg és neveli gyerekét. Koruknak maga az élet szab határt. A legfiatalabb szülő nő hazánkban kilencéves volt. Esetükben nem beszélhetünk tudatos párválasztásról, helyzetek szövik történetüket. bjuuniyi v^uií ,111t Aszóbeszéd inkább vídékén késérf- ' ti meg életüket, a városban elbújhatnak, legfeljebb közvetlen környezetük rója meg őket felelőtlenségükért. Mert felelőtlennek tartják őket, hiszen jobbára nekik is anyára lenne szükségük, családjukra azonban kevesen számíthatnak. Sosem tapasztalták, milyen az a szeretet, amelyik nem önző, nincs anyaés párkapcsolatmintájuk. A lányanyák között akadnak hívők, sőt néhányuk ragaszkodott ahhoz, hogy gyermekét megkereszteljék. Az egyház segítségét azonban mégsem kérik, a lelki támaszt a körülöttük élő emberekben keresik. Az egyház hibáztatja a lányanyákat, hiszen felelősek a tettükért, de nem ’ütasítjá’érőket, segít a bajban, akár az országúti mentőszolgálat. - Isten akarata szerint az apa és anya együtt felelősek azért a gyermekért, aki tőlük származik. Az ember több helyen is kilépett a teremtés rendjéből, és megpróbálja a maga igényei szerint alakítani a világot. Ez a világ azonban tele van konfliktusokkal és anomáliákkal - mondja Hamar István református lelkész. A lányanyák többségében erősebb a szégyenérzet, semhogy kérnének az egyháztól, pedig az elvált, gyermekeiket egyedül nevelő asszonyok esetében működik a segítségnyújtás. Az egyház révén munkát, szállást találhatnak, s a lelki támogatás mellett esetenként csekély anyagi juttatásra is futja. Péter Judit szociológus szerint skrizofénia lenne elutasítani a lányanyákat, ha toleránsak vagyunk az elváltakkal szemben. Magyarországon az ezredfordulóhoz közeledve sem megfelelő a szexuális kultúra és a felvilágosítás. A család és az iskola egymásra mutogat, miközben egyre fiatalabb korban kezdődnek a szexuális kapcsolatok. A tinik neves popsztárokról és színészekről olvashatnak, akik spermabank, vagy béranya segítségével egyedül vállaltak gyereket. A filmek - néhány alkotástól eltekintve - hamis mintákat közvetítenek, mivel ott érnek véget, ahol a mindennapok kezdődnek. Az egyedül küzdő, elvált szülők példáján felnövő generáció nem ijed meg, ha „becsúszik” a baba. Sőt félő, hogy egyre többen lesznek, akik tudatosan, csak maguknak vállalnak majd gyermeket. Csordás Mária, a tiszasülyi anyaotthon vezetője 1972 óta dolgozik védőnőként, tizenhárom éve foglalkozik lányanyákkal. Tapasztalata szerint a fiatal lányok semennyire sem felkészültek az anyaságra. Az otthonban mindent megtanulhatnak, ami az önálló élethez szükséges, jövőképük sok esetben mégis determinált. - A pelenkázástól kezdve a hivatalos ügyekig mindenben segítünk. Van aki felnő az anyaszerepA család és az iskola egymásra mutogat, miközben egyre fiatalabb korban kezdődnek a szexuális kapcsolatok hez, és jó szülő válik belőle. Mások maguknak sem vallják be, hogy teher számukra a gyerek. Többségük nem beosztó. Gazdálkodik ugyan a pénzzel, de nem helyesen. Nehezen értik meg, hogy az anyaság nem hangulat kérdése. Talán túl hamar kell megtanulniuk, mi az a lemondás. Akkor, amikor még a vágyaiknak élnének - véli az anyaotthon vezetője. Bogi huszonéves, kétgyermekes lányanya. Azt mondja, nem érzi, hogy másképp bánnának vele az emberek, mint a többiekkel. Vállalja a gyerekeit. Édesanyja sokszor volt otthonról távol, ha hazajött, fájt a feje, nem foglalkozott vele és testvérével. Bogi társat szeretett volna maga mellé. Nála jóval idősebb barátja azonban nem vette feleségül, a gyerekek ellenére sem. Egyszer persze a lányanyák gyerekei is felnőnek. Sokan közülük intézetben. Csordás Mária szerint azonban pont az a szép az életben, hogy néha a hányatott sorsú, szeretetet nélkülöző gyerekek válnak felelősség- teljes emberré. Varga Hajnalka A vonat papír nélkül is indul A lakásotthon árulkodó szó. Az egykori uradalmi kastélyokban elhelyezett több száz fős állami gondozott gyermekcsoportokat több mint egy évvel ezelőtt azért kezdték el felosztani kisebb, családi házakban lakó közösségekre, hogy szülői gondoskodás híján a gyerekek ne csak ágyat, ételt és fedelet kapjanak az államtól, hanem a lehetőségek szerint olyan valódi otthonokba kerüljenek, ahol az együtüét több mint szükség. A komlói lakásotthon az elsők között nyitotta meg ajtaját. Azok a lányok, akik ide kerülnek, a társadalom elfogadott normái szerint a felnőtté válás előtt állnak, tizenhéttizennyolc évesek. Klára és Zsuzsa régóta ismerik egymást. Korábban a bükkösdi kastélyban laktak, és a komlói ház indulásakor együtt hagyták ott a sokak szerint kíméletlen körülményeket.- Milyen volt az élet Bükkösdön?- Végül is jó volt, laza volt. Nem nagyon figyeltek ránk. Néha-néha volt meleg víz is, de télen-nyáron leginkább csak hideg vízben füröd- hettünk. Hát, előbb-utóbb megszoktuk. A kaja mindig ugyanaz volt, a hús kevés, és főzelékek leginkább. De vaj! Vaj az mindig volt a hűtőben- mondja hosszú, barna haját hátracsapva Zsuzsa.- Mire gondolsz, amikor azt, mondod, hogy elég laza volt?- Hát egyszerűen nem figyeltek ránk. Ha el akartunk menni valahová, ahhoz elvileg papír is kellett. De volt, aki azt mondta, hogy neki nem kell a papír, mert a vonat anélkül is megy. Aztán el is ment, majd visszajött. Igazából nem törődtek velünk - világosít fel Ibolya, aki szintén eltöltött némi időt a kastélyban. A lakásotthonban gyökeres változással szembesültek a lányok. Kicsit mintha csorbítva éreznék szabadságukat, hiszen itt mindennek ideje van, legyen szó akár a tanulásról, akár a pihenésről vagy az étkezésről. Nem maradhat el a mosogatás, a szobákban rendet kell tartani és a kijárás sem úgy megy, hogy cipőt húzok és gyerünk. Nehéz megszokni a közösségi élettel járó korlátokat. Zsuzsa váratlanul, a beletörődés hangján jegyzi meg:- Kisebb a hely és jobb, de mi akkor is újra csak azok lettünk, amik voltunk.- Mégis mik?- Zacisok. Ez nem változott.- Nekem éppen ez az új, hiszen egészen tizenhat éves koromig családban éltem és csak most lesz két éve, hogy a saját döntésem alapján előbb a nagyszüleimhez, költöztem, majd bementem az intézetbe. Úgy érzem, hogy nagyon elszúrtam az életem - vág közbe Veronika.- Össze tudod szedni magad?- Attól félek, hogyha kikerülök innen, akkor minden rosszat újra fogok kezdeni. Verának nincsenek illúziói. Munkát keresett, elkezdett dolgozni, de meggyanúsították két olló ellopásával és ezt a megaláztatást nem viselte el. A munkára, pénzre pedig szükségük lenne, hiszen szinte semmijük sincs. Egy hónapban ötszáz forint a zsebpénz. Egy pécsi út, urambocsá' egy doboz cigi és már csak forintok maradtak.- Sokkal szigorúbb itt az élet?- Szinte mindent előírnak lassan, mikor mit csináljunk, hova menjünk. Ha csak fél órára kimegyek, akkor azt is beírják a füzetbe - méltatlankodik Ibolya. Mikor azon erősködöm, hogy szerintem ez a figyelem és fegyelem a rendes családokban is így működik, kicsit elbizonytalanodnak. Mit gondoltok, ti milyen eséllyel indultok az önálló életre?- Volt egy lány, aki tíz évig intézetben volt, és amikor elment, hatszázezer forintot kapott. Persze tíz évre az nem sok. Aki kiveszi a pénzt, általában annak sem lesz meg sokáig. Vesz új ruhát, meg mindent amire szüksége van és könnyen úszik az egész. Akkor pedig már nincs visszaút - mondja Zsuzsa. Közben kint besötétedik és lámpát gyújtunk. Előkerül néhány fotóalbum a ház nagy eseményeiről. Nemrég jártak itt az SFOR-os katonák, néhány születésnap, ilyesmik. Lejár az időm. Miközben a kabátom húzom, az előszobában már egy fiú várakozik: a barátnőjéhez jött. Neki csak idáig nyitott a lakás. Van egy kanapé, arra le lehet ülni. Schneider Gábor Aki kiveszi a pénzt, általában annak sem lesz meg sokáig. Vesz új ruhát, meg mindent, amire szüksége van Itt mindennek ideje van, legyen szó akár a tanulásról, akár a pihenésről vagy az étkezésről Sorsok Hetedik oldal Csigaház: lassú otthon A számítástechnikus Tibor a harmincas ével végét tapossa. Most költözhetett be első önálló otthonába feleségével és az óvodás ikrekkel, Fannival és Lillával. A másfél évtizedes tervezgetés gyümölcse, az apró családi ház ugyan még csak félkész állapotban van, de a boldogság, mondhatni, teljes. A saját ház először csak távoli reményként kísértett, hosszú volt az út idáig.- Nem volt könnyű menet, újra talán már bele se vágnék - mondja Tibor, a ház beépítetlen, emeleti szintjén, a balkon nem létező korlátja mellett állva, és valahová a közeli kilátásokon túli messzeségbe bámul. - Csak, ha muszáj... teszi hozzá aztán, kiigazítva előbbi sommás megállapítását. A megjegyzés nem tűnik indokolatlannak annak ismeretében, hogy Tiborék több mint másfél évtizedet vártak első önálló, saját otthonukra. Tibor komáromi, Katalin a szomszédos Borsod megyébe való és az egri fősikolán végzett mint németnyelv-tanár. A huszas éveik delén házasodtak össze, amikor már mindketten több éve Egerben éltek. Mindkettejüknek jól hasznosítható, ahogy ma mondják, piacképes, jól eladható képzettsége van. Katalin amellett, hogy tanít az iskolában, magántanítványokat is vállal, ha kell, tolmácsol, fordít, idegenvezet. Tibor számítástechnikus, a szoftverfejlesztésben is dolgozik egy magáncégnek és otthon, saját eszközein is dolgozik különböző magánmunkákon, megrendeléseken. Az első időket, úgy mint számtalan fiatal házas, ők is különféle albérletekben kezdték. A nem köiíy- nyű évek után, végre bekerültek a fiatal családok számára fönntartott egri önkormányzati garzon házba, amelyet még azzal a szándékkal hoztak létre, hogy az itt lakók néhány - három-öt - év alatt összespórolják, megteremtsék a saját otthonhoz jutásuk feltételeit. Ez az „ideiglenes” állapot több mint hét évig tartott. Ekkor látszott először valami reményük arra, hogy lépni lehet és érdemes. Mozgósították minden számba jöhető forrásukat - bankkölcsön szóba sem jöhetett, gazdag rokonok, barátok sem akadtak, a kölcsönkéréstől egyébként is óvakodtak -: így hát összeszedték minden megtakarított pénzüket, fölvették az évek óta fizetett ifjúsági betétüket, és akkor megszülettek már az ikrek is.- Félmillió forintnál alig volt több megtakarított pénzük, ehhez jött még az ifjúság betétek után további kétszázötvenezer, továbbá a picik, Panni és Lilla után járó szociálpolitikai támogatás. Ez azonban még mindig nem lett volna elég arra, hogy belevágjunk az építkezésbe - meséli Tibor.- A szülők segítsége, támogatása nélkül nehezen boldogultunk volna, pedig ők se különösebben módosak, de azért megtettek minden tőlük telhetőt. így hát állíthatom, hogy a Kati meg az én „örökségem,, is már előre benne van, bele van dolgozva ebbe a házba - teszi hozzá. Mindebből a mintegy három és fél millió forintból olcsó, közművesített telket tudtak venni az Eger meletti, gyakorlatilag a megyeszékhellyel egybeépült Andornaktályán. Igaz, egy régi házat el kellett bontani a telken, de Tiborék, saját és baráti kezekkel ezt is megoldották. A több mint kilencven négyzetméteres családi ház az apró telken így is három év alatt épült föl a mostani félkész, ám már beköltözhető állapotába. A földszinti kétszoba-konyhát lakták már be a gyerekekkel együtt. Az udvaron ott áll még Lexi, a keverék házőrző ku- tyus kuckója, meg egy több mint tízéves Trabant kombi. Ennyire futotta. A tetőteres, emeleti szint végleges kialakítása és berendezése már a következő évek feladata és türelmi próbája lesz. (k) Több mint másfél évtizedet vártak első önálló, saját otthonukra
