Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-08-09 / 106. szám
ÉVFORDULÓ 1999. május 8-9., szombat-vasárnap 1945. május 9.: a nagy német birodalom kapitulált — Vége a mérhetetlen szenvedéseknek Amikor Európában elnémultak a fegyverek Korosztályomnak és a fiatalabbaknak a háború történelem. A második világégés 1939. szeptember elsején kezdődött. Európában a tragédiák, a gyötrelmek 1945. május 9-én értek véget. A szovjet csapatok 1945. április első felében elérték az Elbát, ahol találkoztak a szövetséges amerikai és angol csapatokkal, majd április 16-án három oldalról megkezdődött a döntő előretörés Berlin felé. A város bekerítésével megpecsételődött a háború kimenetele, a Reichstag eleste után Hitler és Göbbels, látva a birodalom teljes összeomlását, április 30-án az öngyilkosságba menekült, a hatalmat Dönitz tengernagyra ruházták. Május 9-ére virradóra Berlinben Keitel vezértábornagy Anglia, Franciaország, a Szovjetunió és az USA megbízottjai előtt aláírta a feltétel nélküli fegyverszünetről szóló okmányt. A nagy német birodalom kapitulált. Ezzel befejeződött Európában a mérhetetlen szenvedéssel járó háború. Az idősebbek közül még jó néhányan élnek azok közül, akik valamilyen formában részesei voltak a történelmi eseményeknek. Közülük hárman emlékeznek a béke első napjaira. 1939. szeptember 1., megkezdődött a második világháború. A német katonák a haditudósító fényképezőgépe előtt nevetve törik szét a lengyel sassal ékesített határsorompót FOTÓ: EZ VOLT A SZÁZAD CÍMŰ KÖTETBŐL Baji Imre 76 éves, békési nyugdíjas: — Mivel fiatal voltam, édesapámmal gazdálkodtam, így csak 1944 augusztusában vonultattak be Kolozsvárra. Háromheti kiképzés után bevetették az újoncokat is a harcoló alakulatokhoz. Aztán csakhamar megkezdődött a visszavonulásunk: Aranyostordánál a románok támadtak meg bennünket, mindent hátrahagyva, eldobálva menekültünk a többszörös túlerő elől. Alakulatunk szétzilálódott, lövészárkot ásva Esztergomig jutottunk. Az 1200 kilométeres úton az aja- kulatunk fele sem ért oda. Útközben lőttek le sokakat. Esztergomban a légvédelmi tüzérekhez osztottak be, majd Székesfehérvárra vezényeltek bennünket. Amíg ott voltunk, hét- .szercserélt gazdát a város. Im- re-napkor, szakadó esőben támadást kaptunk, így menekülnünk kellett tovább. Sárvárig jutottunk. A város szélén egy kis tornyos templomban gyülekeztünk, de megjelent két SS- tiszt is: fegyverrel vissza akartak kényszeríteni bennünket a biztos halálba. Amikor ezt megtagadtuk, megtizedelésünket helyezték kilátásba: egyik társunk, egy angyalföldi vagány őrmester szemvillantás alatt agyonlőtte mindkettőt, s csak annyit ordított: ,,Fiúk, futás!” Háromnapi éhezés után Komáromba értünk, ahol a németek vettek át bennünket. Kéthetes kiképzést tartottak részünkre a német fegyverek kezeléséből, majd Kőszeg térségében a légvédelemhez vezényeltek. Egy támadás után kaptuk a parancsot: vagonírozzunk be, mert megyünk Németországba. Felfogtam a lényeget: leugrottam a vonatról, s megszöktem, elindultam gyalog haza. Sárváron már láttam, hogy az oroszok hajtják a magyar hadifoglyokat. Engem is elfogtak, majd néhány nap múlva Székesfehérvárra tereltek bennünket. Egy horvát fogoly valahonnan megtudta, hogy a vasútállomásra beállt a szerelvény, a négyezer foglyot a Fekete-tenger mellé, Oroszországba viszik. Volt közöttünk több békési, s érdeklődtem tőlük, hogy ki akar velem szökni. Egyik sem vállalta, mert féltek, ha elfogják őket, akkor az számukra végzetes... Munkából mentünk be, a kapu környékén tömeg tolongott, a helybeliek a hozzátartozóik után kutattak. Egyszer csak kiugrottam a sorból, bevetettem magam az asszonyok közé, akik elrejtettek. Az őr rohant utánam, tüzelt a levegőbe, a tömegbe nem mert lőni. Egérutat nyertem, majd Pesten keresztül április elsejére hazaértem. — Később Szegeden már az új magyar hadseregben a tisztek közölték velünk, hogy vége a háborúnak. Hoztak konyakot, bort, ittunk a békére, majd május végén végleg hazakerültem. Azok, akik nem szöktek velem, csak évekkel később jöttek haza. Katonaidőmről naplót vezettem, de amikor fogságba kerültem, elvették tőlem. Mogyoróssy Gyula 79 éves, mezőberényi nyugdíjas: — Nagyon korán, 21 évesen hívtak be katonának: 1941. október elsején vonultam be Szabadkára Kisújszállásról, ahol Horthy Miklós és Kállai Miklós 12 ezer holdas közös gazdaságának gazdasági segédtisztjeként dolgoztam. A kormányzóval és a miniszterelnökkel személyesen ismertük egymást, többször ebédeltünk együtt. A bevonulásomat követő évben átvezényeltek Nagyváradra, s innen karpaszományos őrmesterként ’44-ben kerültem a frontra, Fehéroroszországba. Megjártam a lulineci harcokat, voltam a pripeti mocsárvidéken, majd ’44 augusztusában megkezdtük a visszavonulást Varsóig. Onnan Kecskemétre vezényeltek bennünket. Nappal kivetkőztünk a tetőből, koszból, az elnyűtt gúnyából. Új ruhába öltöztünk, s azt hittük, hogy egy kicsit pihenhetünk. Tévedtünk. Este 9 órakor riadóztattak, mert az oroszok átkeltek a Tiszán, s harcolva a fővárosig vonultunk tovább. Decemberben rövid pihenőt követően a Dunántúlra, a székesfehérvári harcokba dobtak át bennünket, innen Duna- szerdahelyre vonultunk vissza. ’45. március 28-án Sopron- kövesdnél átléptük a magyar—- osztrák határt, s április végéig tartalékba helyezték alakulatunkat. Más dolgunk nem volt, mint az, hogy a rádióban a híreket hallgassuk. Ekkor már működött a Kossuth adó, de a németekkel együtt hallgattuk az angol és az amerikai rádióadókat is. Ők már ’44 végén tudták: a háborút elvesztették. Május 8-án St. Pölten térségében voltunk, ahol az osztrákok térképen megmutatták, hogy melyik lesz az amerikai és melyik lesz az orosz zóna. A hatezer fős alakulatunkból mindössze kétszázan maradtunk, az ezredparancsnokunk is elesett. A rangidős tiszt vezetésével a parancsnokok összedugták a fejüket, hogy hogyan is kerülhetnénk az amerikaiak fogságába. Másnap, vagyis kilencedikén reggel öten átlovagoltunk a 3 kilométerre lévő amerikai parancsnokságra, ahol elmondtuk jövetelünk célját. Szerencsénk volt, mert egy bizonyos Kovács József nevezetű, Csíkszeredái születésű alezredes fogadott bennünket, aki tájékoztatott a pillanatnyi helyzetről, a német kapitulációról, s a következőt mondta: ha éjfélig átkelünk az Ems folyón, akkor ők elfognak bennünket, s hadifogolyként kezelnek. Visszamentünk a többiekhez, akik Teufelsgraben (Ördögárok) várakoztak ránk. Felszedelőzköd- tünk, s teljes felszereléssel még napvilágnál átkeltünk a folyón. Az amerikaiak állták a szavukat: fegyvereinket a helyszínen összezúzták, kijelölték számunkra a szálláskörletet. „Senki ne hagyja el a tábort, mindenki haza fog menni” — mondták az amerikaiak. Voltak, akik nem bírták, megszöktek, ők útközben orosz fogságba estek, s a háborút követően csak évekkel később értek haza. Meg kell mondanom: hadifogolyként jó sorunk volt, naponta ötször étkeztünk, valójából nem voltunk foglyok. Csokoládéval, rágógumival, cigarettával, mi több, még WC-papírral is elláttak bennünket. Aztán ’45. szeptember 15-én kihirdették, hogy reggel a hadifogolyvonattal hazavisznek bennünket. Két nappal később Győrben átadták a szállítmányt a magyar hatóságoknak, majd néhány nap múlva már családi körben lehettünk. Vandlik Pálné 84 éves, békéscsabai nyugdíjas: — Az uram gazdálkodó volt, ’43 tavaszán Szolnokra hívták be, ekkor már a két kisfiúnk, Pali és Matyi megszületett. Egy alkalommal, mielőtt a frontra vitték volna, elém állt: csináltassunk egy családi fényképet, mert mint mondta, ahová ő megy, nem biztos, hogy visszatér. Ä gyerekek nem tudták, mit is mond az apjuk, de érezték, valami borzasztó dolog történik körölüttük. Az én vidám uram valósággal búskomor lett. Zokogva búcsúzott tőlünk az állomáson. Egyedül maradtam a tanyán a gyerekekkel, a két lóval, a tehénnel, s ott volt a föld. Csupán két-három levél érkezett tőle. Rengeteget dolgoztam, éjjelente pedig imádkoztam érte. Kislányommal terhes voltam, s arra kértem a jó Istent, hogy az én drága párom jöjjön haza, akit nagyon szerettem. Karácsony előtt megszületett Erzsiké. Nem tudtuk, hogy az uram él-e vagy holt? A frontról jöttek a hírek, az ismerősöktől érdeklődtünk, de senki nem tudott róla semmit. Vártam, egyre vártam: az érkező katonavonatokhoz a családból mindig kiment valaki, de hiába. Voltak, akik mondták, hogy ne várjak az uramra. Biztos elesett, vagy a fogságban odaveszett, menjek férjhez. Egy jó partit is ajánlottak, úgyhogy ’46 nyarán mármár kérőm is lett volna. Én éreztem, tudtam: az uram él és hazajön. A hadifogoly-vonatokhoz továbbra is kijártunk, de hiába. ’47 őszén, egy verőfényes délelőtt én mentem ki az állomásra az érkező vonathoz. Néhány ismerős jött haza a fogságból, de ők sem tudtak semmit a férjemről. A gyerekekkel begyalogoltam a rokonokhoz, s bizony nagyon sírtam. Délután értünk ki a tanyára. Messziről láttam, a kerítés tövében valaki ül, s a kutya nagyon ugatja. Amikor közelébe értem, megismertem. Hiszen ez az én Palim! Lesoványkodva, piszkosan, kopaszon, borostásan ott állt előttünk. A fiúk megismerték, a nyakába ugrottak, a kislányom megfogta a kezemet, s hol rám, hol rá nézett. Ekkor látta először az édesapját. A kutya, mert időközben a régi elpusztult, nem akarta beengedni. A lovaink is megismerték. A kislány néhány napig „bácsi”-nak szólította az apját, aztán megbarátkoztak. Hazatérte után két évvel később született még egy kislányunk. Az uram 68 éves elmúlt, amikor itthagyott bennünket. Szekeres András A Göndöcs Benedek Szakképző Iskola pályázatot hirdet: magyar, matematika, történelem, biológia, kémia, fizika, ének-zene, rajz szakos szaktanári álláshelyek A PÁLYÁZATHOZ CSATOLNI KELL: — a végzettséget igazoló okirat(ok) fénymásolatát — kézzel írt önéletrajzot — erkölcsi bizonyítványt. KEDVEZMÉNYEK: Ingyenes szolgálati férőhely és kedvezményes étkezés! Jelentkezni, érdeklődni lehet: 5700 Gyula, Kossuth L u. 26. sz. Tel©fon/fax: (66) 463-123. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Orosháza Városi Önkormányzat Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskolájának igazgatója pályázatot hirdet e<rv fő mfrvar-MfroI száos középiskolai tanán állás betöltésére. A pályázatnak, tartalmaznia keli: v a munkával kapcsolatos elképzeléseket szakmai önéletrajzot oklevél/ oklevelek másolatát. Fizetés az érvényes jogszabályok szerint/ egyéb juttatások a kollektív szerződés szerint. A pályázatot az iskola igazgatójánál kell benyújtani személyesen vagy levélben 1999. június 30-áig. Az állás 1999. augusztus ió-ától foglalható el. A második világháború számokban A hadszíntér területe: 22 millió négyzetkilométer A háború időtartama: 2 ezer 194 nap (1939. szepember 1. — 1945. május 9.) A szovjet arcvonal hossza: 6 ezer kilométer A nyugat-európai arcvonal hossza: 800 kilométer Az olaszországi arcvonal hossza: 300 kilométer A háborúban részt vevő államok száma: 61 A mozgósítottak száma: 110 millió A halottak száma: 32 millió A koncentrációs táborokban elpusztultak száma: 12 millió A sebesültek száma: 35 millió Az európai ellenállási mozgalomban részt vettek 3 millióan A gyártott harckocsik száma: 287 ezer A gyártott lövegek száma: 1 millió 41 ezer A gyártott katonai célú repülőgépek száma: 653 ezer A legnagyobb embervesztcséget szenvedte: — Szovjetunió: 20 millió — Németország: 13 millió 600 ezer — Lengyelország: 6 millió — Jugoszlávia: 1 millió 700 ezer — Magyarország: 600 ezer — USA: 405 ezer — Anglia: 375 ezer Kós Károly Szakiskola és Általános Iskola (Békéscsaba, Baross u. 1-3.) pótfelvételt hirdet az 1999/2000. tanévre 16. életévet betöltött, mfk Q &(M!igü03 üdkatoíl wlgaáKtedggoű iraiixMksaS (fiatteM írásait?® — kőműves — ács-állványozó — gépíró és szövegszerkesztő. Jelentkezni lehet 1999. május 14-éig Nagy Sándor ig.-h-nél.
