Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-22-24 / 118. szám

Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója kérésünkre felidézett néhányat fiatalkori élményeiből Hosszú hajú liberalizmus — Nagyon szerettem a középis­kolás éveket, mintha csak teg­nap lett volna, pedig a jövő hé­ten rendezzük meg a huszonötéves érettségi találko­zónkat. Békéscsabára, a „Vízműbe” jártam, mivel gye­rekként elhatároztam, hogy mérnök leszek. Szenzációs volt az osztályközösség és a tanári kar. A harmincöt diákból hu­szonöt szerzett diplomát, ami utal a színvonalra is. Itt szeret­tem meg az irodalmat annyira, hogy később magyartanárként diplomáztam. Az irodalmi szín­pad lelkes tagjaként a Kis her­ceggel, amelyben a repülős tisztet alakítottam országos döntőbe jutottunk. Nemcsak a színpadon, hanem a minden­napokban is játszottam, én vol­tam az osztály mókamestere. Negyedikben Világnézetünk alapjai címmel új tantárgy ke­rült az órarendünkbe. Egy olyan ideológiát próbáltak belénksúlykolni, amelyben egyáltalán nem hittünk. Április elsején — a fordított napon —,k amikor belépett a mi szigorú, szocializmust oktató tanárunk, jelentés helyett, összekulcsolt kézzel imára hajtottam a feje­met. Szerencsére értette a tré­fát. A kollégiumban katonás fe­gyelem uralkodott, legalábbis kezdetben. Kettes sorokban vo­nultunk reggelizni és vacsoráz­ni, sőt gyakran énekelni is kel­lett. Az utolsó évre minden megváltozott, még a vállig érő hosszú hajunkat is megszok­ták. Átkelés a vasfüggönyön — Az egyik nagy szenvedé­lyem az utazás, ^lejártam egész Európát, kétszer kaptam ösztöndíjat Angliába. A kijevi építőtáborozás emlékét sem le­het elfelejteni. Egy víztározó alapozásánál segédkeztünk. Az orosz betont nem sóderrel, ha­nem zúzott kővel készítik, ami önmagában még nem nagy kü­lönlegesség, az viszont, hogy lapát helyett vasvillá­val kellett a vi­szonylag híg elegyet a megfelelő Gedeon „bácsi”, a Gyulai Várszínház bálványa FOTÓ: SUCH TAMÁS helyre juttatni, minden erőnket felülmúlta. Nem szorul különö­sebb magyarázatra, mennyire nyilvánvaló volt tevékenysé­günk feleslegessége. Egy másik emlékezetes eset a német hatá­ron történt, 1982-ben. Nyugat- Berlinbe akartunk átkelni, ter­mészetesen vízummal, de az NDK határőrök minden magya­rázat nélkül bezártak minket egy kétszer két méteres helyi­ségbe. Órákat töltöttünk teljes kétségbeesésben, mire közöl­ték, hogy az engedélyünk az NSZK területére szól, nem pe­dig Nyugat-Berlinbe. Nem ad­tuk fel. Felkerestük a magyar nagykövetséget, és beszereztük a szükséges iratokat. Fantaszti­kus látvány fogadott a „kapitalista” városrészben. A 1999. május 23. Közelről * Harmadik oldal * tisztaság, a gondozott parkok, a színpompás, pazar kirakatok olyannak tűntek, mint egy me­se. Csillogó szemek — A főiskola után tizenöt éven át tanítottam irodalmat és nyelvtant Gyulán, a mai Implom általános iskolában, ahol egykoron és is tanultam. Nagyon szerettem a munká­mat. Soha nem felejtem el azo­kat a csillogó szemeket, ame­lyekkel az ötödik és hatodik osztályosok fogadták az elbe­szélő költeményeket, mint pél­dául a János vitézt vagy a Tol­dit. A jelenlegi munkámnál is a szemeket figyelem. Minden előadásra beülök és nézem a vendégek arcát. Ha csillogó szemeket látok, érzem, hogy nem feleslegesen ténykedtem. Sok élményt köszönhetek a ze­nének, színháznak, képzőmű­vészeteknek és ezeket szeret­ném másokkal is megosztani. Ezért próbálom a meglehető­sen fővárosközpontú kulturá­lis, művészeti életet Gyulán is kibontakoztatni. Új pók Hat évig trombitáltam, és négy évig zongoráztam. Az ál­talános iskolában, a nyolcadik osztályban.öten alapítottunk egy zenekart — három gitáros, egy dobos és egy zongorista, ez utóbbi voltam én —, a New Spidert, ami annyit jelent: Új pók. A saját szerzemények mellett az Illés együttes száma­it adtuk elő a városi rendezvé­nyeken. A zene nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Ha szomorú vagyok, megvi­gasztal, ha jó a kedvem, fokoz­za a hangulatomat. Lemez- és kazettagyűjteményem darab­száma meghaladja az ezret. A jazz és a blues áll hozzám leg­közelebb, de a rock- és a prog­resszív zenét is szívesen hall­gatom. Az utóbbi időben a nép­zene vonz igazán — a világ minden tájáról. B. G. 1981 augusztusában nagyobb lábon élt FALUSI CÉLTÁBLÁK Mibe hatoltak be a doktor úr lövései? t A kis faluban még ma is so­kat beszélnek — a szó mind­két értelemében — a doktor úr fegyveréről. Az orvos már évek óta elköltözött a tele­pülésről (de a megyéből is ám!), életvitele miatt vi­szont még hosszú ideig em­lékeznek rá a helybeliek. Milyen csodálatos nyelv is a magyar! Hiszen a doktor úr szenvedélyének grammatikai- lag csupán egyetlen tárgya volt: a lövöldözés. Ám a tartalmi je­lentés már kétfelé ágazott... Anyagi megerősödését köve­tően az orvos kocsmát üzemel­tetett az észak-békési települé­sen. Ez a „becsületsüllyesztő” az állítólag nem egészen legá­lis szórakozási lehetőségeiről híresült el. Aztán egy idő után éles lövedékek csapódtak a kocsma falába. A fegyver mar­kolatát nem cowboyok tartot­ták kézben: azt bizony minden esetben a doktor úr és cimbo­rái fogták. A környéken lakók a nyitott ablakon át hallgathat­ták a boszniai háború szink­ronhangját. A céllövőverseny n^m éppen csendes szórako­zás... A doktor úr gyakran más „céltáblákra” is tüzelt. A „csőre töltött” férfi előszeretettel tett ajánlatot a szebbik nemnek — nem éppen krumplipucolásra. Személy szerint jobban örült annak, ha az áhított hölgy saját magát hámozta ki a ruhájából. Állítólag nem volt válogatós. Az egyik lap munkatársának elme­sélte, hogy volt, amikor oda­szólt egy hatéves gyerekhez: „Mondd meg anyádnak, men­jen haza megmosdani, utána szívesen meg...” (Az újszülöt­teknek: a három pont egy nyomdafestékét nem tűrő igét helyettesít — a szerk.) A „céltáblák” sűrű cseréje nem mindenkinek tetszett a fa­luban. Annak ellenére sem, hogy ennek a tüzelésnek volt egy nagy előnye: sokkal csen­desebben esett meg, mint a má­sik. (A történet hitelességéről csak annyit: ahogy mondani szokás, a település neve és cí­me a szerkesztőségben.) — i —

Next

/
Thumbnails
Contents