Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-22-24 / 118. szám
1999. május 22-24., szombat-hétfő RIPORT Fiú lett a lányból Férfivá operáltak egy nőt a kaposvári Seffer—Renner Magán- klinikán. Magyarországon ez volt az első sikeres műtétsorozat, amelynek végén teljesen megváltoztatták egy ember nemét és nemi jellegét. Előtte maga dr. Seffer István sebész-kandidátus is végzett már hasonló műtéteket. Dr. Suffer István, a műtétsorozatot irányító plasztikai sebész A páciens vállalta a résznyilvánosságot, mégpedig furcsa módon kikötötte, hogy kizárólag a Frei-dosszié című tv-műsomak nyilatkozik elsőként, s amíg nyilatkozata el nem hangzik, addig az orvosokat is némaságra kárhoztatta. A műsort szerdán este közölte az egyik kereskedelmi televíziós csatorna. Dr. Seffer Istvánt, a műtétet végző orvoscsoport vezetőjét — amelynek tagja volt dr. Ferenczi József adjunktus, plasztikai sebész és dr. Török Alexander uroszexológus, pécsi adjunktus is — tegnap kérdezte a Somogyi Hírlap: — Tudományos szenzáció ez vagy az élet fintora? — A közvélemény számára tudományos szenzáció, a sebész számára egy munka a sok közül. — Bonyolult? — Nem. Vannak ugyan bonyolultabb leírások a műtét menetéről, de a miénk egészen egyszerű. — Ez az ön találmánya? — Nem. Az általános plasztikai sebészeti módszerek szintéziséből jött létre. — Egy gyomorműtétnél kisebb vagy nagyobb? — Nem lehet összehasonlítani. Ez többlépéses műtét és a technikai lebonyolítását tekintve bonyolultabb. Az egyes műtéti elemeit figyelembe véve egyszerűbb. Erre nincs kotta, minden esetben külön műtéti tervet kell készíteni. — Azt mondta, hogy műtétek sorozata: nem lehet egy lépésben — ha úgy tetszik egy altatással — megoldani? — Ahhoz, hogy érző és fizikailag ellenálló péniszt képezzünk minimum két lépés kell. Ismeretesek egylépéses műtétek is távoli lebenyek felhasználásával, de abban az esetben az érzéskvalitás nulla. — Milyen lebenyek...? — Lábszár-, alkarlebeny... Sok mindent alkalmaztak már egylépéses műtét során. Ha igazi eredményt akarunk elérni, akkor deréktól fölfelé egyszer és deréktól lefelé minimum kétszer kell operálni, hogy férfinak nézzen ki a páciens. Lesz majd még egy műtét, amikor a régi nőgyógyászati képleteket eltávolítjuk. — Ez az ,,átalakítás” fordítva is megoldható? Fiúból lányt is lehet operálni? — Lényegesen könnyebben, ezért gyakoribb is. Az irodalmi adatok szerint legalább háromszor olyan gyakori. Ilyen műtétről — mármint, hogy férfit nővé operáltak — egyről tudok Magyarországon. Nem mi végeztük. — Azt mondja, Magyarországon ez volt az első műtét, amikor nőt férfivá alakítottak. A nő azonban nemcsak anatómiai lény. A lelki, az érzelmi dolgok hogyan követik az anatómiai változást? — Teljes átlényegülés, megkönnyebbülés a velejárója és boldogabb állapotba kerül a páciens a műtét révén.-—Nem durva beavatkozás ez a természet rendjébe? — Nem. A rend hibáinak korrigálása csupán. — Megoldhatók ezzel az emberi problémák? — Csak ezzel oldhatók meg, mert a transzszexualizmus nem pszichés zavar, hanem tartós állapot, amely — szakirodalmi adatok állítják ezt — egyszerűen nem befolyásolható. Ha pszichológus, pszichiáter egybehangzóan állítja azt, hogy a páciens nem homoszexuális, nem transzvesztita és nem pszichés reakcióban szenved, akkor ezt az állapotot transz- szexualizmusnak tartják, és más megoldás bizony nincs, mint az, hogy át kell építem. — És ha nem teszik? — Öngyilkossághoz és emberi tragédiához vezet. Volt már erre példa. — Mit tud most a pácienséről? — Jól érzi magát, fizikailag rendben van. Az általunk képzett műtéti terület reakciómentes. Ha így alakul továbbra, akkor három-négy hét múlva esetleg már használható is lesz a pé- nisz, amelynek rendkívül jó az érzéskvalitása. Az egyik legfontosabb az, hogy érezni tudjon. — Akár nősülhet is? — Fizikai értelemben igen, és ha a jogi háttere teljesen tisztázódik, akkor a valóságban is. Megtermékenyítőképes viszont sohasem lesz. — Azt lehet róla tudni, hogy gyerekei vannak, akiket anyaként hozott a világra. Ok miként fogadták ezt az átoperálást? — Szorítottak, drukkoltak neki és örültek ennek a lehetőségnek. Ők körülbelül hároméves koruktól apának szólítják már. —Ez a férfiasság a másodlagos nemi jellegben is megmutatkozik? — Természetesen, mivel megkezdődött a férfihormonkezelése: nő a bajusza, szakálla, férfias szőrzete. Azért kellett sietni a műtétekkel, nehogy az emlőkben vagy a női genitáliák- ban esetleg baljós elváltozások lépjenek fel. — Tehát a sebész csak végrehajtott egy döntést. — Az európai és amerikai joggyakorlat szerint nálunk is egy team mondhatja ki a döntést. Ezt pedig endokrimoló- gusi, genetikai, pszichológiai, pszichiátriai kivizsgálás előzi meg és az operáló orvossal együtt mondják ki — természetesen a beteg igénye alapján — a döntést. Ez a team meggyőződött arról, hogy a beteg igénye befolyásolhatatlan és visszafordíthatatlan. — Hogyan lehet az, hogy mint első ilyen magyarországi műtétet nem egy vezető egyetemi klinikán végeztek el, hanem egy magánklinikán? — Lehet, hogy a véletlennek van szerepe benne, sőt, az is, hogy a társadalmi környezetnek, a finanszírozásnak. Ez a műtétsorozat ebben az esetben 25 éves átváltoz- tatási kísérlet végére tett pontot. — Hogyan került önhöz? — Hallott rólunk. Elsősorban nem hozzám, hanem dr. Ferenczi József adjunktushoz került. Konzultáltunk, és annyira megkapott a történet, hogy azt mondtam: ezt a sorozatműtétet mi vállaljuk. — Nem volt viszolygása az egésztől? — Eleinte igen. 1990- ben kezdtem el az ilyen műtéteket végezni, csak akkor az nem volt komplett műtét. Akkor valóban averzióm volt, de ez megszűnt, amikor beszéltem az illetővel és megismertem az életútját, s azt a kanosszát, amelyet eddig megjárt. — Nem típusesetek... — Egyik eset sem típuseset. Éppen az a szép benne a szörnyűség, a tragédiák mellett, hogy technikailag minden egyes műtétet meg kell tervezni, egyénre, személyre lebontva. — Lesz folytatása ? — Biztosan. Már most vannak jelentkezők, csakhogy a hivatalban is egyeztetnünk kell, tudni, hogy miként állnak hozzá. A sebésznek az a feladata, hogy operáljon, és nem az, hogy a saját jövedelméből finanszírozza a munkáját, mert így tönkre tudnánk operálni egy hónap alatt bármilyen jól menő egészségügyi céget vagy klinikát. —Az egészségbiztosítás nem finanszírozza ezt a műtétet? — Ezt meg sem próbáltam kérni. Eddig ugyanis nem finanszírozta: igazolja a példák sora ezt. Azért sem próbáltam, mert orvosegyetemi professzoromnak sem finanszírozta a daganatos helyreállító műtétet. Annyi csalódás ért már az egészségbiztosítóval kapcsolatban az elmúlt tíz évben, hogy én ezt az utat már meg sem próbálom. — Ezt tényleg saját költségére csinálta? — Gyakorlatilag igen. — Miért? — Olyan nagy volt a kihívás, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy elmenjen máshová a beteg. — Mit lehet tudni az önnél született „úrról” ? — 44 éves, két gyermek apja, női élettársa és normális heteroszexuális kapcsolata van. — Nyitva áll hát az út, hogy ha valaki elhatározza, hogy átoperáltatja magát és pénze is van, akkor bekopog a klinikára és elvégzik a műtétsorozatot? — Szó sincs róla. így ezt a műtéti sorozatot nem lehet elvégezni. Száz százalékig meg kell bizonyosodni arról, hogy valódi transzszexualizmusról van szó és nem homoszexualitásról, nem tranvesztitizmusról és nem is pillanatnyi hóbortról, hanem mélyreható lelki állapotról, amelyen csak ilyen módon lehet segíteni. — A transzszexualitásnak élettani, hormonális vagy pszichológiai okai vannak? — Igazi oka a mai napig nem ismert. —Köszönöm, hogy elmondta álláspontját. Kercza Imre (Az átoperálttal folytatott beszélgetést lapunk vasárnapi kiadásában, a Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggelben olvashatják.) IDEJÉBEN SZÓLUNK! A változékony, hűvös, csapadékos időjárás ismét kedvez a betegségek fellépésének, terjedésének. Különösen veszélyes a helyzet az őszi búzában. A növény jelenleg kalászok s a napokban virágzik. Ebben az állapotában a legnagyobb veszélyt jelenti a fusarium spp. gomba fertőzése. Várható a levél- és szárbetegségek (gabonarozsdák, gabonalisztharmat, Hel- minthosporium spp., szeptóriás levélfoltosság) súlyos károsítása is. lédekexéxre ajánljuk: ♦ Komplex védelmet nyújt: Alert S, Falcon 460 EC, Folicur Top, Granit SC, Tango Átlagos szerköltség: (nettó) 4100—6000 Ft/ha. ♦ Elsősorban kalászvédelemre: Chinoin Fundazol 50 WP, Kolfugó Super, Topsin Metil, Vondozeb Plus, DG. Átlagos szerköltség: (nettó) Járvánr»xerűen terjed a borsóperonosxpóra! Figyeljünk rá, szükség szerint védekezzünk! Ajánljuk: ♦ Nagyhatású szerek: Curzate R, Mikai C 64 WP. Átlagos szerköltség: (nettó) ♦ Kontakt szerek: Bravo (Clortosip C) Champion 50 WP. Átlagos szerköltség: (nettó) 1200-2300 Ft/ha. 1500-6000 Ft/ha. 2100—4000 Ft/ha. Most van az optimális ideje a kukorica állomány gyomirtásának. A szereket a gyomösszetétel, fejlettség, kukoricafajta függvényében válasszuk meg. Szinte teljes választékát kínáljuk a gyomirtó szereknek. Átlagos szerköltség a gyomosodás függvényében 1100—12000 Ft/ha. Későn vetett, még ki nem kelt kukoricákra, szélsőségesen gyomoso- dó területre is ajánljuk a kiváló hatású MERLI1\ WG-t. A tartós tavaszi szárazság miatt gyengén indultak fejlődésnek az őszi búzák. Megérdemelnek egy kis segítséget. Fejtrágyáxással segíthetjük a szemek fejlődését és jobb minőségű termés előállítását. Ajánljuk az ammonnitrátot 100—150 kg/hektáros adagban. Hazai és import friss anyagot kínálunk. Az aktuális permetezésekkel juttassuk ki a lombtrágyákat is. Ajánljuk: ♦ speciális: Fitohorm St. Búza, Damisol Super Gabona, Damison Búza. Átlagos költsége (nettó): 1940—3700 Ft/ha. ♦ általános: Humusz FW Konc, Mikramid Átlagos költsége: 430—3000 Ft/ha. A termelőeszközök széles választékával, szaktanácsadással várjuk Önöket. Békéscsabai AGROKER Rt., 3600 Békéscsaba, Szerdahelyi út 14. Telefon: (66) 443-143. Fax: (66) 441-583. Békéscsaba belvárosában, a sétálóutcánál 241 m2-es UZLETHELYISEG profilmegkötés nélkül hosszú távra BÉRBE ADÓ (megosztási lehetőséggel). Információ a (66) 328-653-as telefonszámon. A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium pályázatot hirdet tanítói állás betöltésére. Pályázati feltételek: • tanítói diploma • kézzel írott szakmai önéletrajz. Lelkész: ajánlással rendelkezők előnyben. A pályázat leadási határideje: 1999. május 31. (hétfő) déli 12 óráig személyesen az iskola igazgatói irodájában. (Békés, Petőfi u. 11-13.) (32282) A VÁSÁRHELYI PÁL MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA felvételt hirdet nappali rendszerű MAGASÉPÍTŐ TECHNIKUS MÉLYÉPÍTŐTECHNIKUS képzésre, érettségizett, építészet iránt érdeklődő fiatalok részére. A képzéssel kapcsolatban tájékoztatás a (66) 321-145 vagy a (66) 443-006-os telefonszámon kérhető. Jelentkezési lap az iskolában beszerezhető. Az iskola címe: 5600 Békéscsaba, Deák F. u. 6. a Tvr-hét A tévénézés a programválasztásnál kezdődik Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció a Tvr-hét-ben Szerencsenyár! 2. forduló A hét sztárja: Alicia Silverstone Robin Hood új kalandjai Superman minden mennyiségben Nagy sztárok kis szépséghibával Tvr-hét - a műsorújság Előfizetői forródrót Telefon: 488-5656 Fax: 488-5689