Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-14 / 111. szám
Vas gyűjtés. (1)^ A délmagyarországi MÉH-tele- pek pályázatára jelentkezve a végegyházi általános iskola fém- és papírgyűjtési akciót hirdetett a tanulók részére. A pedagógiai célra fordítható 5 munkanap egyikét e célra felhasználva, a napokban mintegy 250 mázsa vas- és lemezhulladékot, illetve 10 mázsa fekete-fehér papírt gyűjtöttek. A kapott pénzből a nyári táborozás költségeit egészitik ki a tanulók. Játszótér. (1) Nagykamaráson a gyermekek örömmel vették birtokukba a községben a közelmúltban kialakított új játszóteret. A település főutcáján, a művelődési ház mellett levő füves téren három hinta, mászóka, fából készült lovasfogat és egy magasba épült faházikó várja a kicsinyek látogatásait. A játékokhoz szükséges faanyagot korábban az önkormányzat vásárolta meg, amelyből Farkas Mihály helyi asztalos varázsolt hasznos játékokat. A játszótéri beruházás költsége több mint 100 ezer forint. Elhalasztva. (1) Korábban hírt adtunk arról, hogy Végegyházán többszöri tárgyalás után sem tudtak a helyi képviselők dűlőre jutni a mezőőri szolgálat felállításának kérdésében, amelyre a legutóbbi ülésen ismét visszatértek. A mezei őrszolgálat felállítását egyelőre elhalasztják. Indok, hogy a földtörvény módosításával változások várhatóak, illetve a földterületeket művelő gazdák nagy része sem nyilatkozott, hogy igényli és vállalná-e a szolgálattal járó költségeket. Ötvenéves, (z) A mező- berényi bölcsőde az idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. Ez alkalomból május 14-én, pénteken délután három órakor a Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat a bölcsődében (Munkácsy u. 10. sz.) jubileumi ünnepséget rendez. Talán később, (i) Okányban jelenleg havi egy alkalommal nőgyógyászati, két alkalommal pedig gyermekgyógyászati szakrendelés működik. A képviselő- testület legutóbbi ülésén újabb szakrendelés igénye is felmerült. Ám a szűkös anya- • giak miatt a témára a képviselők később térnek vissza. MEGYEI KÖRKÉP 1999. május 14., péntek Bérfeldolgozás a Gyulai Húskombinátban Egyelőre raktározzák a felvásárolt„vízidisznót” Tegnap kezdték meg a Gyulai Húskombinátban a belvízkárok sújtotta területekről a Békés megyei kistermelőtől felvásárolt sertések feldolgozását. Csaknem ezer nagy súlyú „vízidisznó” tartásáról már nem kell a gazdáknak gondoskodniuk. — Hova viszik a hústerméket, mekkora a felvevőpiac? — kérdeztük Zahorán Miklóstól, a felvásárlási főosztály vezetőjétől. — A húskombinát a bérfeldolgozó szerepét tölti be ebben az akcióban. Az Agrár Intervenciós Központ megbízásából vásároltuk fel a sertést azoktól, akik a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól értesítést kaptak. A kicsontozott húst hűtőkamrákban addig tároljuk, amíg a megbízónk nem szállíttatja el. Mivel semmilyen tulajdonjoggal nem rendelkezünk, így az értékesítés nem a mi feladatunk, következtetésképpen erről nincsenek információink. — Mire számíthatnak azok a kistermelők, akik továbbra is sertésük leadásáért állnak sorba? — Köztudott, hogy Békés megye az ország egyik jelentős állattartó területe, a Gyulai Húskombinát eddig sem tudta egyedül felvásárolni a kínálatot. A tavalyi alacsony búzaárak miatt pedig sertéstúltermelés jellemzi a piacot. A kis vágóhidak nem tudnak minősíteni, a gazdák viszont a minősített árat szeretnék megkapni, ezért egyre többen fordulnak hozzánk. Terveinket, ami megközelítőleg heti négyezer sertés felvásárlását jelenti, nem léphetjük túl és természetesen elsősorban azoktól veszünk, akikkel szerződésben állunk. B. G. Jövőkép hosszabb távú tervezéssel Kétéves a békéscsabai regionális Phare-iroda Sok víz lefolyt a Körösökön azóta, hogy 1997. május 13-án Hans Beck, az Európai Unió magyarországi képviseletvezetője Békéscsabán megnyitotta a regionális Phare-irodát. A pionír szerepet az itt dolgozó csapat tisztességgel megkezdte, s igyekszenek az azóta folyamatosan változó feladatoknak eleget tenni. — Az Európai Bizottság tavaly év végén elfogadott egy olyan regulációt, amely a Phare-CBC programot kiterjeszti az összes Phare-ország és Phare- partnerország határmenti térségére — mondta tegnap Galo- vicz Mihály, a regionális iroda vezetője. — Ez annyit jelent, hogy az 1999-es programévtől mi is hivatalosan Phare-CBC határtérség vagyunk. A másik lényeges változás, hogy a határmenti régióban át kell térni a többéves, úgynevezett MIP programozásra, azaz 3-5 éves időszakra kell tervezni. így jobban beláthatóvá válik a mozgástér. Ez ismét csak azt jelzi, jó helyen vagyunk Magyarországon. A még egyáltalán nem hivatalos, folyosószintű pletykának sem nevezhető információk szerint 4-5 évre 20-30 millió eurót szán az unió a határmenti régió számára. A többéves program kiindulópontja a jelenleg készülő határmenti térség- fejlesztési koncepció. L. E. Vizsgabiztosok felkészítése Az 1998—99-es tanév vizsgafeladataira készítette fel a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a kamarai vizsgabizottsági tagokat tegnap Békéscsabán, a megyei könyvtárban. A 10/93-as módosított MŰM rendelet szerint az iskolarendszerű képzések vizsgáihoz a kamara is delegál vizsgáztatókat. Az 1998— 99-es tanév vizsgabiztosokat érintő feladatairól Kiss Imre, a Szociális és Családügyi Minisztérium osztályvezetője tartott tájékoztatót. — A vizsgabiztosok feladata és felelőssége az új vizsgáztatási rendszerben, hogy a gyakorlati vizsgák követelményei lefedjék a képzések tartalmi részét, és a valós tudásanyagról tájékoztassanak — válaszolta kérdésünkre Kiss Imre, kiemelve: a vizsgáztató intézménynek olyan követelményeket kell felállítania, melyek megfelelnek a munkaerőpiaci elvárásoknak. A kereskedelmi és iparkamara szervezte rendezvényen a résztvevők arról is tájékoztatást kaptak, milyen további követelményeknek kell megfelelniük a megváltozott vizsgáztatási rendszerben. (y) Térségi mutációkban is gondolkodunk a jövőben Szerkesztőséget nyitottunk Szeghalmon Lapunk, a Békés Megyei Hírlap tegnap városi szerkesztőséget nyitott Szeghalmon, a Szabadság tér 2/2. szám alatt. Az ünnepélyes megnyitón nagyobb vállalkozások képviselői, intézmény- vezetők és a Hírlaphoz kötődő személyek vettek részt. — Ez az iroda jelentős lépés a Sárréten való terjeszkedés felé. A lapot jelenleg kedden és pénteken Gyulán mutáljuk, hamarosan pedig Orosházán indul a mutáció. Ezt követően pedig térségi mutációkban — többek között ezen a vidéken is — gondolkodunk — fogalmazott köszöntőjében dr. Árpási Zoltán, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője. Dr. Tóth Miklós, a Hírlapot kiadó Népújság Kft. igazgatója a jelenleg 75 millió forintos törzstőkével rendelkező céggel kapcsolatban elmondta: az újság 1995 óta nyereséges, s immár öt éve saját terjesztőhálózattal rendelkezik. Nánási János hirdetési osztályvezető arról szólt, hogy miért érdemes a Békés Megyei Hírlapban hirdetni. A kötetlen beszélgetéseken pedig a meghívott vendégek és az újság vezető munkatársai társalogtak. A Békés Megyei Hírlap szeghalmi városi szerkesztőségében Magyari Barna várja az olvasók témajavaslatait, közérdekű észrevételeit. A szerkesztőség telefonszáma: 473-585. VÉLEMÉNYEK Erőszak — mint árucikk Emlékeznek még az április 20-ai Colorado állambeli iskolai vérengzésre, amikor két tizenéves jogellenesen szerzett fegyverrel és házilag tákolt robbanó szerkezettel megölte 12 diáktársát és egy tanárát, majd öngyilkosságot követett el? Persze, hogy emlékeznek, hiszen a borzalmas tragédia híre a balkáni bombázástól rázkódó Európát is megdöbbentette, a tizenöt koporsó láttán a szenvedéshez, pusztításhoz edzett ember is elképedt. Rémület és gyász után bűnbakkeresés. Valamikor szerelmes regényeket, slágereket tiltottak be, most a filmgyártókat, fegyverforgalmazókat, számítógépes cégeket teszik felelőssé az erőszak közvetítéséért. S az egész Internetet, mondván bárki hozzáférhet a világhálón olyan webhelyekhez, ahol leírják, hogyan lehet gyorsan, könnyen elérhető anyagokból és eszközökből bombát készíteni, mások életét kioltani. Akadt olyan szélsőséges csoport, amely a littletoni halálsorozat után gratulált(l) a két ámokfutó gyereknek („az Egyesült Államok történetének legnagyobb iskolai mészárlásához”)... Az 1770-es években, amikor megjelent Goethe első regénye, Az ifjú Weither szenvedései, azonnal szétkapkodták, az addig ismeretlen ügyvéd a német irodalom vezéregyénisége lett, a főhős öltözéke divatot diktált, és a boldogtalan szerelmes mintáját követve olyan sok fiatal dobta el magától az életet, hogy Lipcse város tanácsa a regény árusítását tíz tallér büntetés terhe mellett betiltotta. Leonardo DiCaprio 1995-ös filmjében (Jim Carroll — New York utcáin) egy fiú arról ámodik, hogy megöli diáktársait és tanárát, az öldökléskor fekete viharkabátot visel... Véletlen vagy szándékos hasonlóság? A filmet most mindenesetre visszavonták a videotékákból, bár már ’97-ben heves viták dúltak körülötte: akkor Kentuckyban egy 14 éves gyerek megölt három kislányt, a szülők szerint a film sugallatára. Regény, film önmagában nyilván nem lehet ok a gyilkosságra, de kiváltó szikra, alkalom annál inkább. Az igazi, eredeti okok mindig mélyebben és korábban keresendők: a gyerek, a fiatal lelkében, személyiségében, a családban, az iskolában, a társadalomban. Niedzielsky Katalin Bugyuta és goromba rajzfilmek A televíziós show-műsorokban az utóbbi időben mintha csak a showmanok figurája változna, míg a vendégek szinte változatlanok. Ugyanazok az arcok fordulnak elő majd valamennyi habkönnyű csevelyműsorban, vagy bohóc- kodósabb vetélkedőben. A dologra két magyarázat lehet. Az egyik, hogy a meghívható személyek száma szűkös, a másik, hogy a műsorvezetők úgy gondolják, az állandóság már fél siker, és különben is: ha csak lehet, járt utat a kipróbálatlan vendégért el ne hagyj. Míg a show-műsorok s(h)ótlanságára ha nyakatekerten is, de találok magyarázatot, addig a gyerekeknek szóló rajzfilmek brutalitására, gusztustalanságára és ocsmányságára nem találok se magyarázatot, se mentséget. Három meg egy fél éves csemetém — némi szülői segítséggel, amire nincs bocsánat — felfedezte, hogy az esti mesén kívül más csatornákon, más rajzfilmek is vannak. Kényszerűségből már nem egy állítólag kiskorúaknak szóló rajzfilmet szenvedtem szó szerint végig. Az egy dolog, hogy némelyik felér egy intenzív katonai kiképzéssel, de némelyik története szó szerint szinte kizárólag csak ocsmányságokra épül. A sok szemét között egy-egy null IQ-s üsd ahol éred csak ne gondolkozz Tom és Jerry rajzfilm már felüdülésnek hat. A „főszereplők” többségéről gyakran kitalálhatatlan micsodák, és ha éppen nem böfögnek, akkor szinte biztos, hogy feldarabolják egymást. Persze ez így túl sommás vélemény, de a televízióban látható rajzfilmek több mint felére valamilyen formában igaz. A maradék — a szakértő filmkritikus szerint — vagy unalmas, mert régi, vagy valóban jó, a gyermekközönségre figyelő és szórakoztató rajz-, mese- vagy bábfilm. Az arányokon azonban mindenképpen változtatni kellene. Vagy a televízió — tetszik, nem tetszik — kikapcsolásával, vagy a műsorszórók — itt úgy gondolom jó értelemben vett — öncenzúrájával. Kovács Attila Aki nem képes alkalmazkodni, arra keserű idők várnak Ruhaipari Szakemberek fóruma Új alternatíva iskolaügyben Tóth Károly szocialista képviselő' önálló javaslatával fordulatot vehet Békéscsabán az oktatási-nevelési intézményrendszer működésének átalakítása. A képviselő-testület márciusban 16, a város intézményeit érintő döntést hozott, melyek egy részét később nem vagy csak részben valósítottak meg. A szocialista városatya önálló indítványa az iskolák közötti versenyhelyzetre, a csak a tanulói létszámot figyelembe vevő normatív finanszírozásra és intézményi társulások létrehozására építve ésszerűsítené az intézményrendszer működését. Angliai látogatás Békés megyei delegáció utazott május 13-án az angliai Worces- terbe. A négynapos látogatás célja a két megye kapcsolatainak fejlesztése, a gazdasági lehetőségek feltérképezése, Worcester város és megye vezetőinek meghívása a Csaba Expo ’99-re és egy új együttműködési megállapodás aláírása. Az elképzelések szerint a jövőben 14-ről 22-re emelkedne az iskolakapcsolatok száma, valamint Békéscsaba és Worcester között testvérvárosi kötelék jönne létre. A delegáció — melyet Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke vezet — a kiutazás előtt Budapesten találkozott a brit nagykövettel. A Békés megyei küldöttek Angliában ellátogatnak a londoni nagykövetségre és a Magyar Kulturális Központba, majd találkoznak a vendéglátók Európa-parlamenti képviselőivel. (a) — Aki nem képes alkalmazkodni a változó világhoz, arra keserű idők várnak — mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Tóth Károly, hangsúlyozva: javaslatát intézményvezetőkkel egyeztetve alkotta meg. Az indítvány szerint, mely tegnap már az oktatási bizottság elé került, 2000. január 1-től a jelenlegi „0” bázisú finanszírozást a csak a tanulói létszámot figyelembe vevő normatív finanszírozás váltaná fel. Az állami normatíva fölött az intézményekbe juttatott városi normatíva és a saját bevételek fölött az iskolák maguk rendelkezhetnek. Az oktatási intézmények önkéntes alapon társulásokat hoznának létre a közösen megoldható feladatok összehangolására, szervezésére. Középiskolák esetében 1999., általános iskoláknál 2000. november 15-e lenne a társulások létrehozásának határideje. A szocialista képviselő szerint ugyanakkor meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a legfelkészültebb középiskolák be tudjanak kapcsolódni az egyetemi, főiskolai képzések új formáiba. — A város kézben tartható költségvetést nyerhet a rendszerrel — indokolt a szocialista képviselő, hozzátéve: így a hatékony gazdálkodás, a saját bevétel növelése az intézmények közvetlen érdekévé válik. (Az oktatási bizottság ülésére későbbi lapszámunkban visszatérünk.) K. A. Hagyományosan minden évben más cégnél redezi meg a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület a „Ruhaipari szakemberek fóruma” elnevezésű rendezvényét. Tegnap és ma a békéscsabai UNICON Ruházati és Szolgáltató Rt. ad otthont a találkozónak, melyre 45 szakember — a Könnyűipari és Műszaki Főiskola oktatói, ruhaipari cégek vezetői — érkezett. A fórum tegnap a házigazda Unicon megtekintésével kezdődött. Az rt. az elegáns női felső- ruházati konfekciógyártásra specializálódott, a gyár közel ötvenéves gyártási tapasztalattal rendelkezik. A szakemberfórum hagyományaihoz hűen bemutatásra kerültek a cég legkorszerűbb berendezései, az UNICON kollekcióját pedig divatbemutatón tekintették meg a résztvevők. A szakmai fórumon a XXI. század technikája mellett az integráció ruhaiparban várható hatásai is szóba kerültek. Kérdésünkre Hatos Istvánná, az UNICON Rt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az uniós csatlakozás során a bérek kérdése lesz meghatározó. A ruhaipari vállalatoknak egyre inkább a minőségi termékek gyártása felé kell elmozdulniuk, hogy az uniós norma szerinti béreket ki tudják majd termelni. (y) „CSAK VIDÁM SZÍVVEL VAGYUNK KÉPESEK GYÖNYÖRKÖDNI A JÓBAN.” (Kant)