Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-30-05-01 / 100. szám
1999. április 30-május 2., péntek-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 15 Apa és fia közös kiállítása Újkígyóson Nincs honvágyuk, de mindig haza álmodnak Székely Dániel 1971-tól 1972-ig a legtekintélyesebb romániai társadalmi folyóirat, a Korunk műszaki szerkesztője volt. Már fiatalkora óta kacérkodott a festészettel. Fia itt, Magyarországon kapott rá a szobrászkodásra. Közös kiállításuk kapcsán, újkígyósi otthonukban kértük őket egy kis beszélgetésre. Először Székely Dániel vendégei voltunk a Petőfi utcában. — Kolozsvárott élte le az életét. Nem hiányzik a város? — Nincs honvágyam, de mindig haza álmodom. Átjöttünk, mert átjöttek a gyerekek. A legkisebb fiam, Zsolt, aki jelenleg New Yorkban él és buddhista szerzetes, még 1989 márciusában Aradnál átúszta a Marost. O úgy jött át. Botond fiam Csömörön él, ő nyomda- mérnök. Belegondolni se szeretek, mi lenne most velünk odaát a gyerekeink nélkül. 1993-ban szántuk rá magunkat, hogy a feleségemmel mi is áttelepüljünk. Szerencsénk volt, jó áron el tudtuk adni a házat, itt tudtam venni érte egy másikat. Ritók János kollégám, a költő sokszor mondta, annyi eszed van, egyszer sarokházban fogsz lakni. Hát most itt van, sarokházban lakom. — Csavaros észre volt szükség, hogy annyi éven át magyarként éljen a romániai Kolozsvárott? — Nézze, a fiaim az Alpár, Botond, Zsolt nevet kapták a keresztségben, mert ezeket a neveket a románok nem tudják románosítani. Én amikor tanítónak készültem, tanultam klasszika-filológiát is, ezért tudom, hogy a románok amikor magyar uralom alatt éltek, előszeretettel adtak latin nevet a csemetéiknek, mert a Cézárral, mint keresztnévvel a mi magyarítóink nem tudtak mit kezdeni. Az új korszak nekem nem tetszett, nem hozott semmit, amit vártunk tőle. Nekem nagyon sok művelt román barátom volt, de ha Erdély szóba került, rögtön nem voltunk barátok. így nem lehet... — legyint Székely Dániel, és ebben a legyintésben úgy érezzük benne foglaltatik az ottani magyarok és románok kényszerű együttélésének problematikája. — Előfordult, hogy szóltak Önnek, hogy miért beszél magyarul? — Sok vad korszakot megéltünk. 1969—70-ben történt, a buszon utaztam a gyerekekkel. Két fiatal suhanc rám szólt, hogy beszéljek románul a magyar helyett, hiszen Romániában élek. Azt mondtam nekik, ide figyeljenek fiatalemberek, én hajlandó vagyok bármilyen bizottság előtt vizsgázni román nyelv és irodalomból. A fiatalemberek erre elsunnyogtak. Egy tanárom mindig mondta, fiam, meg kell tanulni az ellenség nyelvét is. Hát én megtanultam ugyanúgy románul is, mint ahogy az anyanyelvemen tudok. —A Korunk szerkesztőségének hányszor akadályozták a munkáját a román hatóságok? — Számtalanszor. Borzalmas világot éltünk át. A végén, 1987—89 között nem is mi szerkesztettük a lapot. Központi anyagok kerültek bele. Említek néhány esetet. Kós Károly születésének századik évfordulójáról kívántunk megemlékezni. Egy egész számot szenteltünk volna a centenáriumnak. Eldobatták velünk. Attól a naptól le sem volt szabad írnunk Kós Károly nevét. Szász Győző kollégám azt mondta, el ne merjünk tenni egyet se belőle. Én azért a fiókomban őriztem egy példányt. A változások után kiadtuk. Ä főtéren volt a szerkesztőség a Mátyás-szoborral szemben. Egyik napról a másikra elköltöztettek bennünket a vármegye épületébe. Nem akartunk menni, jött a katonaság, erőszakkal kényszerítettek. Az Utunk szerkesztőségét is úgy költöztették el. Minden magyar lap, de még román is így járt akkor. — A Korunk galériájában rangos kiállításokat szerveztek... — Minden évkönyvünket neves képzőművészünkkel illusztráltattuk. Nagy Imre, Szervátiusz Jenő, Balázs Péter, Botár Edit, hogy csak néhány nevet említsek, voltak a vendégeink. Kéthetente kiállításokon mutathatták be a képzőművészeink az alkotásaikat. Kétszáznegyvenkilenc kiállítás rendezésében működtem közre: A folyóiratA folyóirat címlapját Dani bácsi tervezte FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Székely Alpár mindenféle anyaggal, kővel, üveggel, sokféle fémmel dolgozik, de a kiállításra csak faszobrait vitte el ban templom képét egyáltalán nem közölhettük. Cseh Gusztáv a meghívóra rézkarc formájában kivéste a megyeháza tornyát. Nem akarták engedni. „Megmondtuk — mondták —, hogy templomtornyot nem lehet ábrázolni.” Azt válaszoltuk, hogy ez a szerkesztőségünk épületének tornya. Ravasz magyarok, rázták a fejüket a hatóságiak, aztán rákerült a pecsét az engedélyre. — Fia faszobraival, Ön festményeivel mutatkozik be az újkígyósi közönségnek. — Én amolyan vasárnapi festő vagyok, megfestettem az utcánkat, a környező dombokat, a tájat, melyet a lelkemben hoztam át. Otthon soha nem volt pénzem rámára. Ott csak egy-egy képpel jelentkeztem. Drága a keret. Lino-metszetekkel díszített képeslapokat viszont sokszor küldtem a barátaimnak. Erdélyben hivatalosan soha nem jelenhetett meg üdvözlet magyarul. Szeretném, ha ezt nem hagyná ki, a magam akaratából jöttem át. Tudja, ma már nem vágyok vissza, de akkor azt hittem, majd a szívem szakad meg. Kilenc kilót fogytam. A magyartanárom, aki még él, megrótt: „Nem szégyelled magad — mondta —, elhagytad a hazádat.” Azt válaszoltam neki: „Tanár úr, én ide Magyarországra hazajöttem.” A beszélgetést Székely Dániel fiával, Alpárral folytatjuk. Közel laknak egymáshoz, csak el kell mennünk egészen a felvégig— Mindenféle anyaggal dolgozom, fával, üveggel, fémmel — beszél munkáiról Alpár. — A fa könnyebben a kezem ügyébe kerül, de a rézre, kőre, üvegre, acélra is gyakran ráakadok. Ötvös-, üveg-, kovácsmunkát egyaránt végzek. Ki kell aknázni az anyagban rejlő lehetőséget, meglátni benne a VALAMIT, melyet a vésővel, késekkel, a magam készítette szerszámaimmal — ilyen-olyan sikerrel — világra próbálok segíteni. Még otthon, Kolozsvárott megfogott Szervátiusz Jenő emberi nagysága. Ő is maga készítette a szerszámait, ahogy én. Kovácsolom, esztergálom az anyagot, hogy hű segítőm legyen. Rengeteget kell még tanulnom és dolgoznom, mert nem csak ebben akarok hasonlítani hozzá. — Mi szabja meg témaválasztását? — A közeg, amelyből érkeztem, mely immáron határok nélküli szellemi hátországommá lett. Elsősorban az anyagra koncentrálok. Néha elég ránéznem egy farönkre, és már megvan egy rész. Előfordult, hogy elalvás előtt félálomban előjöttek a témák, felkeltem, kijöttem az udvarra, és villanyfénynél megfaragtam. — A kiállításra faszobrait vitte el. Az udvaron láttuk, hogy még a vasúti talpfába is életet lehelt. De Almos, Árpád és a Táltos portréit nem vasúti talpfába faragta. — Ott dió-, akác-, cseresznye-, tölgy- és szilfából készült alkotásaim láthatók. — Nagyon szeretnek itt élni, ezt az édesapja is többször hangsúlyozta. Miért pont Újkígyóst választották? — Mi, a feleségemmel 1990-ben jöttünk át. Bejártam a környező falvakat, itt nyílott lehetőségem házat vásárolni, anyagi segítséget is kaptunk az újkígyósi önkormányzattól. Csendes, nyugodt, békés vidék rokonszenves, dolgos emberekkel. Pánics Szabó Ferenc Ajánló Videofilm-slágerlista 1. Nászok Ásza 2. Maffia! 3. The Truman-show 4. Zorro álarca 5. X-akták (mozifilm) 6. Sziki szökevény 7. Armageddon 8. Amikor a farok csóválja 9. Kísérleti patkányok 10. Bosszúállók +1. Pauline Videofilm-ajánló The Truman-show Mr. Truman éli a tipikus kisvárosi hivatalnok tipikusan szürke hétköznapjait, közben nem sejti, hogy az egész világ őt figyeli — már születésétől fogva. Városkája a világ leghatalmasabb stúdiója, barátai, rokonai színészek és statiszták, mígnem egyszer derengeni nem kezd előtte az igazság... (Fanfár Videotéka) Könyv Férfiak árnyékban Folytatódik a Gabo Kiadó Királyi házak címmel elindított sorozata. A Habsburg házzal, illetve annak legismertebb tagjaival foglalkozó első három kötet után itt a negyedik, Thea Leimer tollából. A szerző olyan féljek portréját rajzolja meg könyvében, akiknek felesége örökölte az uralkodói rangot, így ők, a férfiak az — általában — erőteljes személyiségű asszonyok mögött háttérbe szorultak. Legfeljebb csak az ágyban lehettek uralkodók, a civil életben hitveseik alattvalóinak számítottak. Ezért az udvari etikett miatt sok megaláztatásban volt részük (például nyilvános étkezéseken nem ülhettek feleségük mellé). Legtöbbjük nem tudta kibontakoztatni igazi egyéniségét, visszahúzódott a magánélet bástyái mögé, s a tudománynak szentelte életét. Ezeknek az árnyékban élő férfiaknak az élete általában rö- videbb volt, mint szép kort megélt feleségeiké. A könyv Nagy Katalin cámő férjéről, Péter cárról, Mária Terézia férjéről, Ferenc Istvánról és Viktória királynő férjéről, Albertról szól. A sorozat következő két kötete a vérpadra juttatott koronás főkkel, illetve az orosz Romanov családdal foglalkozik.
