Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-30-05-01 / 100. szám
1999. április 30—május 2., péntek-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Aki tegezhette a királynét Sissi társalkodónője nem sírt, amikor elhagyta szülővárosát 14 Rejtvény Nincs honvágyuk A Kolozsvárról jött apa és fia közös kiállítása Újkígyóson Ezúttal arra kérünk választ, ki ment át először a felépült Lánchídon? Nem lehet apolitikusan élni A költészet napján az Orosházi Városi Könyvtárban vendégeskedett az intézmény két, egykori dolgozója: Bónus István fiókkönyvtáros és Varga (Varsa) Zoltán volt könyvtárigazgató. Az orosházi közönség régen találkozott mindkettőjükkel, ezért is voltak oly sokan kíváncsiak gondolataikra, arra, hogyan élnek napjainkban. Varga Zoltán bevezető gondolataiban a költészetről vallott e szavakkal: „A dolgok és a világ állandó megfogalmazásával nyit ajtót a jövendőnek a költészet. Kézen fogja, mint testvér a testvért, hogy segíthessen egy emberléptékű világba visszatalálni általa.” „Nem csak a jelen, hanem az is érdekel, amit a ma hordoz magában a jövőnek szánva ” fotó: lehoczky Péter Találkozásunkkor a politikus-költőt nem csak költészetről, versírásról, hitvallásról faggattuk. Az Orosházához még mindig ezer szállal kötődő emberről, a mindennapok nehézségeivel is szembesülő vállalkozóról szerettünk volna megtudni többet. — Nagyon régen találkoztunk ilyen körben. Keveset hallani Varsa Zoltán költőről, még kevesebbet Varga Zoltán politikusról az utóbbi években. — Amikor megalakult a Nyilvánosság Klub — a diktatúra éveit éltük még akkor —, körülbelül ötvenen írták alá az országban a belépési nyilatkozatot. Közöttük voltam én is, vállalva a titkosszolgálati megfigyeléseket, a szankciókat, hiszen ez akkor ezzel járt. A Kádár-rendszerben mint párton kívüli, következetesen vallottam, hogy ez a rendszer nem tartható fenn a végtelenségig. Sok emberrel kerültem szembe, amikor azt állítottam, hogy az a szocializmus, amit annyi jelzővel illettek már, nem működhet sokáig.-— Miért vállalta a nagypolitikában való részvételt a rendszerváltáskor? — Nem magamutogatási vágytól vezérelve! Meggyőződéssel vallottam, hogy a rendszerváltozásnak itt az ideje, ezt véghez kell vinni. Miután úgy láttam, hogy sokan mások óvatosságból, vagy csupán zárkó- zottabb beállítottságuk miatt csak otthon, szűk családi körben mernek politizálni és „rendszert váltani”, úgy gondoltam, ebben a folyamatban személyesen is részt kell vennem. — Emlékezetünk szerint még megyei tanácselnök-jelölt is volt... — Éppen csak megalakult az MDF, amikor felröppentették a párt színeiben a nevemet a megyei tanácselnök választáson. Mindannyian tudtuk, hogy semmi esélyünk. Ekkor élte az egy- pártrendszer a végnapjait. — Hogyan lett országgyűlési képviselő-jelölt? — Az MDF választmányi tagja voltam, később szóvivője, egyre inkább kirajzolódott előttem, hogy nem lehet „megúszni” a képviselőséget. A párt nagyon megerősödött. —1990—1994 között országgyűlési képviselő, ám újabb ciklus nem adatott meg Varga Zoltánnak. Ezt hogyan élte meg? — Amikor kiléptem az MDF-ből, azon gondolkodtam, hazajöjjek és legyek ismét könyvtárigazgató, irodalommal, közművelődéssel foglalkoz- zak-e, de természetesen a politikusi ténykedés folytatása is megfordult a fejemben. Tudom, ebben az országban nem lehet apolitikusan élni. —Nevét Pozsgay Imre politikai próbálkozásaival, majd a Szabó Iván-féle kezdeményezéssel is fel-felemlegették. — Nem győzöm elégszer mondani: csak az MDF-nek voltam tagja. Hogy Pozsgay mellett ültem a Parlamentben, és hogy abban az időben számítottak a munkámra, az egy másik dolog. Szabó Ivánékkal valóban volt egy próbálkozás, de nem nagy eredménnyel. — Visszatérésekor Orosházán mintha nem szívesen látták volna a könyvtárigazgatói székben... — Olyanok döntöttek a kérdésben, akik könyvtárban sosem jártak. A szakmai munkámat — amit a Kádár-rendszerben még azok is elismerték, akik politikailag nem szerettek — nem értékelték. Úgy vélték, jobb tőlem megszabadulni. Igaz, a volt kollégáimtól megkaptam az örökös tiszteletbeli igazgatói címet és ez mindennél többet ért. — Hogyan lett vállalkozó? — Olyan területen kezdtem dolgozni, amiről addig nem sok fogalmam volt. Betéti társaságot alapítottam. Azóta eltelt négy év, sikerült talpon maradnom. Nehéz életformát választottam, de teljes függetlenséget. — Vannak-e még politikai ambíciói? — A poltizálást a fiatalokra bíznám, akik felkészültek, több nyelvet beszélnek, sok információval rendelkeznek. Annak viszont örülök, ha egy-egy megtisztelő feladattal megbíznak olykor. Mostpédául a millenniumi kormánybiztosi hivatalnál dolgozom mint munkatárs. — Jut-e ideje, van-e kedve még verseket írni? — Más műfajok felé nyitottam. Egy értékkereső műsor stábjának vagyok a tagja a rádióban. Van egy torzóként félbehagyott kötetem. A korábban írt verseim — érdekes módon — nem veszítettek aktualitásukból. Szerencsés beállítottságomnak köszönhető ez: nem csak a jelen, hanem az is érdekel, amit a ma hordoz magában a jövőnek szánva. Ha majd nem kell a család jövője miatt szoronga- nom, biztosan befejezem ezt a munkát is. — Köszönöm a beszélgetést! Csete Ilona A SZABADSÁG VÉDELMÉBEN Én nem vagyok jogász (...) laikus vagyok jogi kérdésekben, azonban el kell mondjam, hogy ma 35 éve ezt az országot a nemzetközi jog durva lábbal tiprásával, a szovjet csapatok, a hozzájuk kapcsolódó magyar kommunisták a legszélsőségesebb helyzetbe hozták, és a nemzetközi jog és a nemzetközi közvélemény igen rövid idő alatt átsiklott eme jogsértéseken. Azt hiszem, nemcsak ezeken, hanem a későbbiekben, az elkövetkezendő évek kivégzési sorozatában, az ítélet nélküli agyonverések mellett is, az ítélet nélküli súlyos atrocitások mellett is elment a nemzetközi jog, a nemzetközi közvélemény. (...)... azt kell mondjam, hogy a nemzetközi joggyakorlat sokszor ennél sokkal súlyosabb esetekben is elnézte a Kádár-rendszernek, elnézte a sztálinizmusnak a legsúlyosabb jogsértéseit. Nekünk azzal kellene mafoglalkoznunk, hogy az a fajta megbékélés, az a fajta megnyugvás, amely a magyar társadalomnak olyan fontos, akkor lehetséges csak, ha ezt a törvényt igenis minél előbb megszavazzuk. (Részlet Varga Zoltán 1991. november 4-én — a Zétényi-Takács törvényjavaslat vitájában — elhangzott parlamenti felszólalásából) A SZOMSZÉD ULTIJA Kezdetben volt a rambouillet-i megállapodás. Mindenki korrekt egyezménynek tartotta, mígnem egy német újságíró vette a fáradságot és elolvasta a jugók szerint elfogadhatatlannak ítélt szöveget. Kiderült, a szerződés Jugoszlávia totális megszállásáról szól. Amikor a háborús gépezet elindult, a katonák azt mondták, a rakéták pontosak, milliméterre kiszámítható, hol csapódnak be. Aztán megtapasztaltuk: a rakéták is tévedhetnek. Előbb lakóházat döntöttek romba, majd Szófiát vették célba. „Bocs, ennyi a hibaszázalék” — mondták a hozzáértők. Valóban, ha mi halunk meg, száz százalékos. Ha ők, akkor tényleg csekély. De menjünk tovább! Azt mondták a politikusaink, mi nem veszünk részt a háborúban. Csak a légteret engedjük át. Később tankerek jöttek Ferihegyre, harcigépek katonai reptereinkre. Utóbb már NATO-vonat is áthaladt az országon. Egy kicsit hasonlatos a helyzet ahhoz, amikor az utcalány — miközben lehúz néhány numerát — közli: ő tisztességes. De ismét lépjünk egyet! Az egyik parlamenti párt elnöke közölte: vissza a Vajdaságot! A rádió riporterének kérdésére — „ugyan miért nem válaszolt a felvetésre)?)” — a miniszterelnök csak annyit mondott: mert nem ez foglalkoztat bennünket. Igaz, elég, ha a vajdasági magyarokat foglalkoztatja, mi történik, ha a szerbek komolyan veszik a pártelnököt. Végül: a külügyminiszter azt nyilatkozta a tévében, hogy a NATO politikai testületében soha nem szavazza meg szárazföldi csapatok Koszovóba küldését. Akkor pedig — mivel a döntést csak egyetértéssel lehet meghozni — nem lesz szárazföldi csapás. Olyan ez, mint amikor az elefánt és a kisegér megy a hídon és a kisegér megszólal: „Te elefánt, hogy dübörgőnk.” A vicc arról jutott eszembe, hogy a külügyér nyilatkozata után két órával a rádió bemondta: egy NATO-tiszt szerint szombaton szárazföldi csapatok nyomulnak be Koszovóba. Tanulság? Egy háborúban minden megtörténhet. Ugyanannak még az ellenkezője is. De a puskaporos hordó tetején ülve legalább ne tegyünk úgy, mintha legnagyobb gondunk az lenne, hogyan fogjuk el a szomszéd ultiját Árpási Zoltán B8888aDOOflanCODIWBOIl] H OMMMMI |||[|| ®gg5g * /| >• ' -y. HÜ í ■■i ú.v fö$üi§ x' Olyan ez, mint amikor az elefánt és a kisegér megy a hídon és a kisegér megszólal Lökösháza, 1922. A kissé viharvert, de immár 77 esztendős lapon Vásárhelyi Dezső lakóháza látható. Mi változott a háromnegyed évszázad alatt? A helyiek, s Lökösháza ismerői a megmondhatói
