Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-28 / 98. szám

1999. április 28., szerda HAZAI TÜKÖR Mégis lesz bankkonszolidációt vizsgáló bizottság? Csurkát nem adják ki Tegnap több parlamenti bi­zottság is ülésezett. A szocia­lista képviselők bírálták a mentelmi bizottság gyakorla­tát, amely szerintük újabban pártszempontok szerint dönt. A honvédelmi bizottság ülé­sén kiderült: a Magyar Hon­védség nem tud minden kato­nát ellátni a szükséges vegy­védelmi felszereléssel. Az SZDSZ parlamenti képvise­lőcsoportja vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Postabank és a Magyar Fejlesz­tési Bank 152 milliárd, illetve 40 milliárd forintos konszoli­dációjának áttekintésére - kö­zölte kedden Kuncze Gábor frakcióvezető. A szabaddemok­raták információi szerint ugyanis a tőkejuttatás során ké­tes követeléssé nyilvánítottak olyan hiteleket is, amelyek még nem jártak le, vagy pontosan fi­zették őket, így fennáll az a ve­szély, hogy egyesek minden kontroll nélkül magán-, illetve pártcélokra használhatnak fel jelentős összegeket. Az Országgyűlés Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandá­tumvizsgáló Bizottsága nem javasolja a parlamentnek Csurka István és Erkel Tibor MIÉP-es képviselők mentelmi jogának felfüggesztését - nyi­latkozta Isépy Tamás (Fidesz) a testület keddi zárt ülését köve­tően. A mentelmi bizottság el­nöke elmondta, hogy Csurka Istvánt becsületsértésért és rá­galmazásért jelentették fel. A testület üléséről távozóban a bizottság szocialista tagjai meg­jegyezték: megítélésük szerint mentelmi ügyekben is egyre inkább pártpolitikai célok befo­lyásolják a döntést. A Magyar Honvédség a tar­talékok teljes felhasználásával sem tudja biztosítani egyszerre összes katonájának biztonságát gázálarcokkal és különböző vegyvédelmi eszközökkel - hangzott el az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának keddi kihelyezett ülésén, ami­kor a képviselők a Magyar Honvédség ilyen speciális fel­szereltségéről tájékozódtak. A vegyvédelmi eszközök egyik magyarországi gyártójánál, a Respirátor Rt.-nél tartott tájé­koztatón Lokody Attila ezredes, a Magyar Honvédség vegyvé­delmi, technikai szolgálatának vezetője elmondta: a hadsereg évek óta nem költött pénzt csa­patai vegyvédelmi felszerelé­sének j avítására. Nagygyűlés a munka ünnepén A szakszervezeti összefogás jegyében ünnepelnek május 1-jén a szakszervezetek, sze­rintük csak így lehet hatéko­nyan védelmezni a munkavál­lalók érdekeit. Mint azt Rabi Ferenc, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségépek ^ ^leki^ce-i el­mondta, a szakszervezetek ösz- szefogását mutatja az is, hogy május 1-jén délelőtt 10 órakor közös nagygyűlést tart a Város­ligetben a Liga Szakszerveze­tek Szövetsége, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműkö­dési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezetek Tömörülése és az MSZOSZ. A legnagyobb szakszervezeti szövetség alelnöke szerint az összefogást a kormányzat ma­gatartása teszi szükségessé. „A munka törvénykönyvének ter­íífíos^;1^ am» érinti,hátrányos*» a munkavál­lalókat” - mondta. A nagygyűlést megelőzően az MSZOSZ felvonulásra hívja a munkavállalókat. Indulás reggel 8-kor az Andrássy út és a Bajza utca sarkától. Rádiós nemzetiségi nap Egy külön frekvencián su­gárzó egész napos nemzeti­ségi rádióadás indításának gondolata is felvetődött ked­den, a Magyar Rádió által szervezett nemzetiségi napon. Az „Egy hazában...” címmel meghirdetett rendezvény kap­csán a kisebbségek és a média kapcsolatát elemző fórumot rendeztek. Ezen elhangzott, hogy a Magyar Rádió immár 13 nyelven sugározza műsorait. A magyarországi kisebbségek kö­zül csupán a cigányságnak nincs anyanyelvi adása. Karagics Mihály, a Magyar- országi Horvátok Országos Önkormányzatának vezetője ki­jelentette: a nemzetiségükhöz szóló középhullámú műsorok sokak számára elérhetetlenek. Emellett felvetette, hogy érde­mes lenne elgondolkodni egy egész napos nemzetiségi rádió­adás indításáról is. Az Országos Cigány Ön- kormányzatot képviselő Kerék­gyártó T. István szerint a médi­ában a cigányságról alkotott képet etnikai sztereotípia jel­lemzi, amely szerint a cigányok lusták és műveletlenek. Súlyos károkat okozott a víz A kormányülés döntött az olajembargó bevezetéséről A kormány csütörtöki ülésén döntött arról, hogy Magyaror­szág csatlakozik az Európai Unió jugoszláviai olajembargó­val kapcsolatos állásfoglalásához - jelentette be a kabinetülés utáni sajtótájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő. Több mint 34 milliárd forintos kárt okozott az idei rendkí­vüli méretű ár- és belvíz - közölte a belügyminiszter. A tegnap hozott kormányhatá­rozat értelmében a lakóépüle­tekben esett kár nagy részét az állam megtéríti, de bizonyos esetekben nem készpénzzel, hanem például kedvezményes hitelekkel támogatja a rászoru­lókat. Az önkormányzati tu­lajdonú, nem alapfeladatokat ellátó ingatlanok helyreállítá­sának költségei teljes mérték­ben, az önkormányzati utak javításának ára pedig fele részben terheli a helyható­ságokat. Az ár- és belvíz miatt a MÁV-nál és a Volánnál fel­merült többletkiadásokat a cé­geknek maguknak kell visel­niük. A mezőgazdasági károk enyhítésére a kormány 1,9 milliárd forintot biztosít. A belügyminiszter elmondta: kora délutánig még nem dőlt el a vita arról, hogy az érintett minisztériumok vagy a költ­ségvetés tartaléka terhére, esetleg vegyes formában te­remtsék-e elő a kormány által garantált milliárdokat. Tíz év alatt 600 milliárd fo­rintot szán az állam a gyors- forgalmi úthálózat fejleszté­sére - tolmácsolta egy másik határozat lényegét Katona Kálmán közlekedési miniszter. Az elfogadott program értel­mében 2001-re megépül az M3-as autópálya Füzes­abony—Polgár közötti szaka­sza, teljesen befejezik az M7- es felújítását, állni fog a szek­szárdi Duna-híd és hozzálát­nak számos autóút továbbépí­téséhez is. A kormány úgy döntött, hogy május végéig meghosz- szabbítja a mezőgazdasági támogatást igénylő őstermelők regisztrálására szabott idei ha­táridőt — mondotta Borókai Gábor szóvivő. T. M. VILLAMOS ENERGIA - AMIVEL MŰKÖDNEK A HÉTKÖZNAPOK D€fTifíSZ RT. EL TUDJA KÉPZELNI. ...AZ ÉLETET NAPFÉNY NÉLKÜL? A mindennapok kényelme elképzelhetetlen villamos energia nélkül. Működnek vele háztartási gépei, számítógépe, a televízió, a lemezjátszó és megannyi szerkezet. A villamos energiával főzhet, vizet melegíthet, fűlhet, a kánikulai melegben kellemes hőmérsékletet teremthet. Mindezt egyszerűen, kényelmesen, biztonságosan és a technikai fejlődés eredményeként egyre gazdaságosabban teheti. MSZP-önkritika. Egy tegnap nyilvánosságra hozott szocia­lista vitaindító szerint a pártnak van mit tanulnia a Fidesz 1998- as kampányából, mégpedig „a stratégiai gondolkodást és a stratégia mindenáron való megvalósítását”. Az anyagot Simon Gábor, az MSZP vá­lasztmányának alelnöke készí­tette, de leszögezte azt is: a szocialistáknak nem kell má­solniuk a Fidesz módszereit. Akadémiai közgyűlés. Az elmúlt három esztendőben sike­rült megvalósítani, hogy az Akadémia egyforma távolságot tartson minden politikai erőtől - közölte Glatz Ferenc, a Ma­gyar Tudományos Akadémia elnöke a május 3-án kezdődő közgyűlés programját ismertető tájékoztatón. Kormánypárti vállalkozók. A Vállalkozók Pártja elsősor­ban a jelenlegi kormányzópár­tokkal kíván együttműködni, és szoros kapcsolatot szeretne ki­alakítani a kamarákkal, illetve az olyan érdek-képviseleti szervekkel, mint például a KI- SOSZ és az IPOSZ - jelentette ki Ékes József, a párt napokban megválasztott elnöke, az MDF parlamenti frakciójának tagja. Deszkatemplom-szentelés. Társadalmi összefogással, köz­ponti, megyei, városi és műem­lékvédelmi támogatással elké­szült, és másfél évvel leégése után, május 2-án újra szentelik Miskolcon, a Tetemvári Református Egyházközség Deszka-templomát - jelentette be Kádár Péter, a templom lel­késze. A műemléket 1997. de­cember 4-én gyújtották fel. Aranyág ’99. Anyák napján, május 2-án immár ötödik alka­lommal jelentkezik a Magyar Televízió 1 -es és 2-es csatorná­ján az Aranyág című jótékony- sági műsor. A műsort este ki­lenc és tíz óra között a Duna Televízió is közvetíti - közölte Horvát János, az MTV főmun­katársa, a vasárnapi program házigazdája. Válság a kuratóriumban. Pénzügyi válságba és törvény- sértő helyzetbe került a Magyar Rádió Közalapítvány 37 főre bővült kuratóriuma amiatt, hogy az Országgyűlés Költség- vetési és Pénzügyi Bizottsága hétfői ülésén sem döntött a mé­diumok közalapítványainak működéséhez elengedhetetlen támogatás felemeléséről - tu­datta Agárdi Péter elnök és Németh Erzsébet alelnök. Nyomravezetői jutalom. Egymillió forint jutalmat aján­lott fel a rendőrség a Seres­gyilkosság kapcsán érdemi ada­tokat szolgáltató nyomraveze­tőnek - közölte tegnap az ORFK sajtóirodája. Info ’99. Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter nyitotta meg tegnap a budapesti vásárvárosban az informatikai, távközlési és multimédia kiállítást, fotó: feb/diósi A védőoltás ellenére is fontos a testbe fúródott kullancs eltávolítása A Allat(betegség) az emberben A világon valamivel több mint kétszázféle betegséget tartanak számon, amelyek az állatokról átterjedhetnek az emberre is. Magyarországon pillanatnyilag csak ezek töredéke fordul elő, bár a turizmus fejlődésével egyre több veszélyes élőlény gazda­gítja az otthoni kis állatkerteket. Dr. Molnár Ilona országos tisz­tifőorvos szerint a leggyakoribb betegség a szalmonella, amit az állatok terjesztenek, de a kul­lancs által közvetített betegsé­gek is igen gyakoriak. Az orvo­sok szerint rendkívül fontos a higiénés szabályok betartása mellett a védőoltások alkalma­zása is. A háziorvosoknál ezek­ben a napokban ajánlatos a kul­lancs okozta fertőzés ellen vé­dőoltásra jelentkezni mind­azoknak, akik rendszeresen ki­rándulnak. Az erdőben dolgo­zók körében a munkáltató költ­ségére kötelezően beadják a vakcinát. Ám a védőoltás elle­nére is fontos a testbe fúródott vérszívó eltávolítása. Az orvosok szerint igen ve­szélyes egzotikus állatokat ott­hon tartani, mivel gyógyíthatat­lan, halálos kórokat - például ebolát - is terjeszthetnek. A kismamákat és az egy évnél fia­talabb gyermekeket távol kell tartani a madaraktól, a macs­káktól, a kutyáktól és a húsvéti nyulaktól is. Ma már nem a kü­lönleges kutyák tartása számít státusszimbólumnak. Helyébe a görények, a krokodilok imádata lépett. Magyarországon több mint öt esztendeje működik az úgy­nevezett zoonózis társaság, amelyben az orvosok mellett gyógyszerészek és parazitoló- gusok kutatják a fertőzések ter­jedésének módját és a betegsé­gek megelőzésének lehetősé­gét. Az állatról emberre átvitt bajok hátterében többnyire bak­tériumfertőzés áll, de igen gya­koriak a vírusos eredetű, a gombák okozta, illetve a parazi­ták által terjesztett betegségek. A szakembereket mostaná­ban különösen az foglalkoz­tatja, hogy az állatoknak ada­golt antibiotikumok emberekre gyakorolt káros hatását miként lehetne elkerülni. N. Zs. ltoi

Next

/
Thumbnails
Contents