Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-27 / 97. szám

1999. április 27., kedd HAZAI TÜKÖR Önkormányzatok Európája Vita a hazai repülőterekről és a Jugoszlávia ellen indítható légicsapásokról Magyarország már hadba lépett? A magyar területről Jugoszlávia ellen indítandó NATO-légi- csapások terve „belefér” abba a március 24-én hozott or­szággyűlési határozatba, amely szerint a szövetségesek kor­látlanul használhatják légterünket és repülőtereinket - véle­kedik a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Deák Péter ka­tonai szakértő ugyanakkor kijelentette: a légibázisok telepí­tése egyet jelentene Magyarország hadba lépésével. A hírek szerint nem kizárt, hogy a jövőben magyarországi bázisokról is indulnak jugo­szláv célpontokra légicsapást mérő NATO-gépek, ám Erdé­lyi Lajos, a HM szóvivője ér­deklődésünkre cáfolta, hogy erről konkrétan tárgyaltak volna. Az eddigi reptérhaszná­latról közölte: a NATO-gépek esetenként leszálltak már Ma­gyarországon, s a szövetséges légiflotta parancsnokai isme­rik reptereinket. Deák Péter katonai szakértő úgy véli: mivel hosszan tartó, komoly műszaki fejleszté­sekre volna szükség ahhoz, hogy az érintett magyar repü­lőterek alkalmassá váljanak a folyamatos légicsapások indí­tására. Hozzátette: legalább ilyen fontos a repülőterek lég­védelmének megszervezése is, amihez személyzetre és fegy­verekre volna szükség. Szerinte leginkább a taszári, a pápai és a kecskeméti kato­nai repülőtér felel meg a ma­gas követelményeknek. Deák kijelentette, hogy magyaror­szági légibázisok létesítése egyet jelentene a Jugoszlávia elleni hadba lépésünkkel. Lányi Zsolt, az Országgyű­lés honvédelmi bizottságának elnöke csütörtökre rendkívüli testületi ülést hívott össze. Arra kér választ a honvédelmi minisztertől és a vezérkari fő­nöktől, hogy jár-e bármiféle kockázattal hazánk számára a NATO-gépeknek adott parla­menti engedély kereteinek ki­töltése. Szerinte ugyanis ere­detileg elsősorban légtérellen­őrzésről volt szó, nem pedig a repülőgépek tartós állomásoz- tatásáról és magyar területről történő bevetéséről. T. M. Nem lesz több koncessziós megbízás Ma tárgyalja a kormány az autópálya-fejlesztési programot A keddi kormányülés foglalkozik a gazdasági kabinet által már támogatott, tízéves, nettó 600 milliárd forintos gyors- forgalmiút-hálózat fejlesztési programmal is. Az előterjesztő közlekedési tárca szerint a ténylegesen.épí- tésre fordítható 600 milliárd forint egyharmadát a központi költségvetés fedezné, kéthar­madát pedig az Európai Unió infrastrukturális felzárkózta­tási alapjából (ISPA), illetve kormányhiteiből biztosítanák. A hitelek felvételekor első­sorban a korábbi autópálya­építéseket is finanszírozó ban­kok - EIB; EBRD, Világbank -jöhetnek számításba. A gyorsforgalmi autóutak építésére fordítható összeg a hitel költségeivel megközelít­heti a 800 milliárd forintot. Ami az idei év beruházásait il­leti, a 40 milliárd forintos út­építési keretből 9 milliárd a költségvetésből, 31 milliárd hitelfelvételből származik. Ennek az összegnek csak­nem felét az M3-as autópálya Füzesabony-Polgár közötti szakaszának építésére, egy­ötödét az M7-es felújítására, egytizedét a szekszárdi Duna- híd építésének megkezdésére, a fennmaradó összeget pedig az MO-ás keleti szektorára, az M30-as útra, illetve az M7-es Zamárdi és Balatonszent­györgy közötti szakaszára for­dítják. A következő három évben 62, 67, illetve 70 milliárdot terveznek az autópályák és a gyorsforgalmi utak fejleszté­sére. A tízéves program ered­ményeképpen megépülhet 567 kilométer gyorsforgalmi út és 150 kilométer autópálya, így 2009-re a legfontosabb euró­pai fő közlekedési folyosók magyar szakaszai elkészülnek a határpontokig. A kormány még az idén lét­rehozza az állami tulajdonú Nemzeti Autópálya Rt.-t az Ml-es fizető szakaszának, a 2002-től fizetős M7-es és a későbbiekben az M3-as üze­meltetésére. Elemzés készült az Alföldről Lezárult a Magyar Tudományos Akadémia stratégiai kuta­tásai sorában az „Alföld” program, amelyről ősszel összefog­laló tanulmánykötet jelenik meg - jelentette be tegnap újság­íróknak Glatz Ferenc, az akadémia elnöke. Gyorsítani és konkretizálni kell hazánk és a magyar ön- kormányzatok felkészítését az európai uniós csatlako­zásra - fogalmaztak azon a hétfői szakmai konferencián, amelyet több magyar és egy angol önkormányzat szerve­zett Budapesten. A résztvevők bejelentették, hogy nemzetközi kísérleti pro­jekt keretében információs há­lózatot hoznak létre egymás szakmai segítésére. A tanács­kozáson az EU-tagsággal ösz- szefüggő tudnivalók mellett a belépésnek az önkormányza­tokra gyakorolt hatásáról, a tör­vényhozási folyamatokról és finanszírozási kérdésekről is szó esett. A tanácskozáson felszólaló Demszky Gábor főpolgármester leszögezte, hogy az uniós csat­lakozás nemcsak a kormány ügye. Ahhoz ugyanis, hogy A Parlament február eleje óta érvényben lévő, háromhetes ciklusok szerinti ülésezési rendje miatt ezen a héten bi­zottsági munkára kerül sor. Tegnap - többek között - a költségvetési és a társadalmi szervezetekkel foglalkozó bi­zottság tanácskozott. A Gazdasági Minisztérium má­jusban a kormány elé terjeszti a parlamenti ciklus végéig szóló gazdasági stratégia első válto­zatát - közölte Fónagy János, a gazdasági tárca államtitkára hétfőn az Országgyűlés Költ­ségvetési és Pénzügyi Bizottsá­gában. Hozzátette: még ebben az évben elkészül a stratégia át­fogó, végleges változata, amelynek részletein a Gazda­sági Minisztérium dolgozik. A kis- és középvállalkozások tá­mogatási elemei közül Fónagy A nagy nézettségű Dragon Ball című rajzfilmsorozat so­ron következő epizódját pén­teken már nem láthatták ifjú rajongói a televízió képernyő­jén, ugyanis az Országos Rá­dió és Televízió Testület fel­szólítására egyelőre levették az RTL Klub műsoráról. Szabó Stein Imre, a kereske­delmi tévécsatorna kommuni­kációs igazgatója lapunk kérdé­sére elmondta: a műsort nem tiltották be, csupán átmenetileg nem sugározzák. Magyarország sikeres tárgyalá­sokat folytathasson a belépés­ről, párbeszédre van szükség az önkormányzatok között is. így kerülhető el, hogy a tagság el­nyerése után meglepetés vagy hátrány érje az önkormányza­tokat. Az európai csatlakozásra való felkészülés során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az állam egyre több fel­adatot ad át finanszírozás nél­kül. Gondot jelent többek kö­zött az is, hogy az önkormány­zatok alig akarnak egymással együttműködni, s nincs egysé­ges szövetségük. Jelentős hazánk lemaradása a regionális politika terén is. Mi­vel a jövő évtől csak a régiók kaphatnak támogatást az EU- tól, ezért sürgősen le kellene zárni a régióvitákat. Indokolt, hogy a létrejövő régiók valódi hatáskörrel, mozgástérrel ren­delkezzenek. a mikrohitelprogramot emelte ki. A kormány hárommillió fo­rintra kívánja emelni a mikro- hitelek jelenlegi egymillió fo­rintos felső határát. A közlekedési tárca elsősor­ban az építési tevékenységekbe kívánja bevonni a kis- és kö­zépvállalkozásokat - közölte a szintén meghívott Katona Kál­mán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a bizottság tegnapi ülésén. Az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottsága hétfői ülésén elvetette az SZDSZ mó­dosító indítványát, amelyet a társadalmi szervezetek költség- vetési támogatásáról szóló ha­tározati javaslathoz nyújtottak be. Az indítványban a szabad- demokraták kezdeményezték, hogy az SZDSZ ifjúsági szer­vezete számára javasolt 1,5 mil­lió forintot használják fel kari­tatív szervezetek támogatására. Az igazgató elmondta: az év elején már kaptak egy hasonló felszólítást az ORTT-től. Akkor a tévécsatorna polgári peres úton megtámadta a testület ha­tározatát, már csak azért is, mert az általuk megkérdezett gyermekpszichológus szerint a Dragon Ball egyáltalán nem árt a gyerekek személyiségfejlődé­sének. Az ügyben a bíróság dönti majd el, hogy kinek van igaza, addig azonban „a jó és a gonosz harca” átmenetileg szünetel a képernyőn. (h. gy.)- A Magyar Tudományos Akadémián 1997-ben kezdő­dött el az akadémiai kutató- intézetek konszolidációs és fejlesztési programja, vala­mint az úgynevezett MTA Stratégiai Kutatások Program, amelynek része volt az Alföld feltérképezése a legkülönbö­zőbb szempontok szerint - mondta Glatz Ferenc. A kutatók mintegy 2000 nyomtatott oldal terjedelem­ben rögzítették azokat az álta­luk feltárt változásokat, ame­lyek a régióban a rendszervál­tás óta végbementek. Ezek alapvető jelentőségűek lehet­nek a formálódó, az európai csatlakozást is előkészítő re­gionális fejlesztési politiká­ban, annak tudományos meg­alapozását illetően - tájékozta­tott ár. Csatári Bálint, a kuta­tási program igazgatója. A program során vizsgálták a fenntartható vidékfejlesztés esélyeit, lehetőségeit, kritéri­umait az Alföldön. Közben feltárták a régió hosszú távú környezeti változásainak konf­liktusát, a természeti környe­zet és a társadalmi környezet harmóniájának új lehetőségeit, különös tekintettel a települési környezet minősítésére és he­lyi jellegzetességeire, illetve a falusi, a tanyai, a pusztai, a vízparti és a gyógyturizmus fejlődésére - foglalta össze a kutatás igazgatója. A program egyes előzetes kutatási eredményeit már hasznosítják a megyei önkor­mányzatok, kistérségi társulá­sok és a formálódó regionális fejlesztési tanácsok felkéré­sére és megbízása alapján. így ezeket a kutatási eredménye­ket már felhasználták az Al­föld egyes régiói területfej­lesztési koncepciójának előké­szítése során is. (sts) Helyi választások. Vasárnap az ország 29 településén válasz­tottak új képviselő-testületet il­letve polgármestert. Az időközi választáson győztes polgármes­terek többsége független jelölt volt. Szocialista kezdeményezés. Az MSZP javaslata szerint a köztársaságielnök-választásról szóló népszavazás kiterjed­hetne arra, hogy Göncz Árpád is újraválasztható legyen a két elnöki ciklus kitöltése ellenére- jelentette ki Kiss Péter, az MSZP ügyvezető alelnöke. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az MSZP törvényjavasla­tot készül benyújtani a jogalko­tási törvény módosítására, an­nak érdekében, hogy ne legyen megkerülhető az érintett civil szervezetek bevonása a tör­vényalkotásba. Postabank-titok. A közeljö­vőben lezáruló Postabank-vizs­gálat is szóba került az MDF- frakció hétfői ülésén - közölte a tanácskozást követően Sepsey Tamás, a Kormányzati Ellenőr­zési Hivatal elnöke, aki aktuális kérdésekről tájékoztatta a kép­viselőcsoport tagjait. Hozzá­tette, hogy a folyamatban lévő vizsgálat részleteit még a par­lamenti képviselők sem ismer­hették meg. Sztrájkvizsgálat. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszerve­zetének januári sztrájkja ügyé­ben kezd vizsgálatokat a Nem­zetközi Szállítási Dolgozók Szövetségének delegációja, amely hétfőn érkezett Buda­pestre - közölte Lukácsi Bálint, a VDSZSZ szóvivője. Munkástanács! bojkott. A Munkástanácsok Országos Szövetsége nem vesz részt a szakszervezeti konföderációk közös május 1-jei rendezvé­nyén a budapesti Városligetben- közölte tegnap a szövetség vezetősége. A közlemény sze­rint a döntést befolyásolta az MSZOSZ-nek az országos ér­dekegyeztetésben tanúsított magatartása is. Lőszert és fegyvert. Összesen hét lőfegyvert, valamint két és fél ezernél több lőszert szolgál­tattak be a rendőrségen a bün­tető törvénykönyv március el­sejei szigorítása óta - közölte hétfőn az ORFK sajtóosztálya. Azok ellen, akik április 29-ig beszolgáltatják az engedély nélkül tartott lőfegyvert vagy robbanóanyagot, nem indítható büntetőeljárás. Fegyveres bankrablás. Két símaszkos férfi hétfő délután egy fegyvernek látszó tárggyal kirabolta a budapesti II. kerületi Varsányi utcában a takarékszö­vetkezetet és körülbelül egy­millió forintot zsákmányolt - közölte tegnap a BRFK. Hétfon megkezdődtek a bizottsági ülések Hároméves stratégia Levették a műsorról a népszerű gyereksorozatot A bíróság dönt a rajzfilmről Bűnügyi múzeum. A leghíresebb magyar nyomozókutya, Kántor, s egy valóságos gyil­kossági helyszín alapján berendezett tetthely is látható a fővárosban hétfőn megnyílt Bűn­ügyi és Rendőrség-történeti Múzeumban. fotó: feb/diósi imre Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Tízezerért legyél a feleségem • Csillagok állóháborúja • A kismama is szeretkezhet • Egy korsó sör voltam Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin Előfizetői forró drót Telefon: 488-5656 Fax: 488-5689

Next

/
Thumbnails
Contents